Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2015

Több mint 130 sportolót segít az idén a MOL tehetségtámogató programja

Kép
Az idén 132 fiatal sportolót segít több mint 30 millió forint értékben a MOL tehetségtámogató programja. Az utanpotlassport.hu szombati közleménye szerint a 10 és 18 év közötti fiatalok közül 117-en jutnak anyagi segítséghez 26 millió forint értékben. Ebben a kategóriában a támogatottak között van Péni István sportlövő és Gercsák Szabina cselgáncsozó is. A 18. életévüket már betöltöttek kategóriájában az idén 15 sportoló kap segítséget közel ötmillió forint értékben.   A MOL tehetségtámogató programja 10 éve segíti a fiatal versenyzőket, az indulás óta csaknem 1800 sportolót és csapataikat támogatta több mint 300 millió forint értékben.   A márciusban közzétett felhívásra majdnem 600 pályázat érkezett mintegy 40 sportágból, a támogatottakat a zsűri és az Új Európa Alapítvány kuratóriuma választotta ki elsősorban az eredményesség, illetve a családi-anyagi körülmények alapján.   Az eredményhirdetésre és az oklevelek átadására szombaton került sor a budapesti Nagy...

A hazai gépjármű-kereskedelem történetét bemutató kiállítás nyílik az MKVM-ben

Kép
A Meseautótól a Merkurig - A hazai gépjármű-kereskedelem története címmel nyílik kiállítás június 3-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (MKVM). A kiállítás, amely az MKVM és a magyarjarmu.hu weboldal szerkesztőségének együttműködésében, az Autós Nagykoalíció támogatásával valósul meg, június 4. és szeptember 27. között látogatható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.   Az időszaki kiállítás 1900-tól 1989-ig mutatja be a hazai automobil- és motorkerékpár-kereskedelem múltját - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.   A kiállításon 23 tablón mutatják be a hazai gépjármű-kereskedelem múltját, a XX. század elején létesített első kereskedésektől az 1989-es rendszerváltásig. Szó esik budapesti és vidéki kereskedésekről, az autókereskedelem szociológiájáról, a reklám és az autók kapcsolatáról. Külön részt szentelnek az autó- és motorkerékpársport históriájának, amely számos ponton kapcsolódott a kereskedelemhez.   Az installáci...

Minden reggel kormányra készülve kelünk

Kép
A Jobbik kormányzóképességét hangsúlyozta Vona Gábor szombaton a Budapesti Kongresszusi Központban, pártja 12. kongresszusán. "Minden egyes reggel úgy kelünk, hogy kormányra készülünk" - mondta a Jobbik elnöke.   A politikus szerint már Orbán Viktor kormányfő is elismerte pénteki értékelésében, hogy a Fideszt kihívó ellenzéki vezető erő a Jobbik. Vona Gábor azt mondta, hogy 2018-ban a Fidesz és a Jobbik közt választanak majd az emberek.   "Meg fogjuk nyerni az országgyűlési választást, veszünk egy nagy levegőt és újjáépítjük a hazánkat" - fogalmazott a politikus, aki beszédében pártja néppárti politikai irányát hangsúlyozta azzal, hogy számukra ez nem politikai terméket jelent, hanem a megélt valóságot.   Az ellenzéki politikus a múlt évet értékelve a választási megpróbáltatásokat emelte ki. Úgy vélte, 2015 elején már érezhető volt, hogy a Fidesz népszerűségvesztési spirálba került: a veszprémi időközi választás bebizonyította, hogy van kormányváltó hangu...

Hamis legókat foglaltak le Miskolcon

Kép
Miskolc egyik belvárosi üzletében hamis legókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte Varga Zoltán, a NAV észak-magyarországi regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel . Tájékoztatása szerint az üzletben kedvező áron kínálták a játékok hamisítványait.    Az ügyben ismeretlen tettes ellen iparjogvédelmi jogok megsértése vétség miatt indított eljárást a NAV.    Elmondta azt is: a pénzügyőrök a lefoglalás előtt előzetesen már bevizsgáltatták az egyik ott árult terméket, ez alapján feltételezhető volt, hogy az üzletben árult, hasonló márkajelzéssel ellátott gyerekjátékok is hamisítványok.    A pénzügyőrök 107 doboz, csaknem 450 ezer forint értékű legót foglaltak le a bolt eladóterében és raktárában, ezek gyenge minőségű utánzatok, amelyekből hiányoznak az egyedi azonosító jelek.    Azt, hogy honnan származnak a hamis játékok és hogy a bolt jóhiszeműen vásárolta-e az...

Nyári táborozás: 18 ezer és 35 ezer forint között az átlagár

Kép
A taborfigyelo.hu adatai szerint egy egyhetes átlagos napközis tábor ára 18-20 ezer forint, a szintén egyhetes, átlagos "ottalvós" táborért pedig 30-35 ezer forintot kell fizetni - mondta a portál képviselője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.     Ez azt jelenti, hogy tavaly óta nem emelkedtek a táboroztatás költségei - közölte Tóth Béla.  A regiszterükben mintegy 160 tábor 524 turnusa szerepel, és nagyon nagy az eltérés az árakban, attól függően, hogy hol van és milyen programot kínál a tábor - ismertette. Példaként említette meg, hogy rúdtáncos, makettes, katonai, paleo- és lövésztábort is hirdetnek a gyerekeknek. Az árak is nagy szórást mutatnak: a napközis táborok esetében 8 ezer és 80 ezer forint között van az egyhetes turnusok ára, ugyanezért "ottalvós" változatban pedig 12 ezer és 180 ezer forint közötti összeget kérnek.  Hozzátette: a táborok egyre népszerűbbek, a szülők ugyanis mindinkább felismerik, hogy nemcsak felügyeleti funkciót töltene...

A Facebookon keresnek munkát a diákok

Kép
A diákok több mint 70 százaléka a Facebookon keres munkát, ezt követik a diákszövetkezetek weboldalai, valamint az állásbörzék és karriernapok - derült ki a Mind-Diák Szövetkezet felméréséből. A mintegy nyolcezer tanuló megkérdezésével készített kutatásból kiderült az is, hogy a hallgatók csaknem 80 százalékának a jó fizetés az egyik legfontosabb szempont a diákmunka kiválasztásánál. A válaszadók több mint fele szakmai kihívást jelentő állást keres, és a rugalmas munkaidő is fontos kritérium a diákoknak.    A diákmunkák népszerűségi versenyében továbbra is az adminisztratív munkák vezetnek, ezeket a gyakornoki, vagyis szakirányú tanulmányokat igénylő és a host/hostess munkakörök követik. Mivel azonban vidéken a legnagyobb arányban betanított és könnyű fizikai munkák vannak a szövetkezet kínálatában, a legtöbben ezeken a területeken dolgoznak, míg Budapesten az irodai és gyakornoki munkakörök vezetnek.    A felmérésből kiderül az is, hogy egy diákmunkás azono...

Nagylábujj...

Kép
Akkora volt a nagylábujja, hogy azon már nem köröm volt, hanem motorháztető.... forrás: Dr. Ganyé

Mert főzni jó...

Kép

Az El Gordo galaxishalmaz nagyobb, mint feltételezték

Kép
A feltételezettnél is nagyobb az eddig ismert legnagyobb galaxishalmaz, az El Gordo - vélik csillagászok az NASA Hubble űrteleszkópjának új kalkulációi alapján . A hivatalosan ACT-CL J0102-4915 katalógusjelű galaxishalmazt felfedezésekor nevezték el El Gordónak, azaz kövérnek.     Az óriáshalmaz 9,7 milliárd fényévnyire található a Földttől. Ez a legmasszívabb, a legforróbb és a legnagyobb röntgensugárzást kibocsátó galaxishalmaz.    A chilei Atacama-sivatagban működő nagyon nagy teleszkóp (Very Large Telescope, VLT), valamint a NASA Chandra röntgencsillagászati műholdja segítségével fedezték fel több mint két éve. Most a Hubble újrakalkulálta méretét, és az adatokból a csillagászok arra jutottak, hogy az El Gordo 43 százalékkal nagyobb, mint korábban vélték - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.      A galaxishalmazok a galaxisok csoportosulásai, a csillagászatban a legnagyobb, gravitációsan kötött objek...

A lassuló autóipari kapacitásbővítések miatt csökkentek a beruházások

Kép
Az autóiparban már lassabban bővítik a kapacitásokat - hívták fel az elemzők a figyelmet a beruházások első negyedévi csökkenését magyarázva. Az MTI által csütörtökön megkérdezett elemzők azonban növekedésre számítanak az év hátralévő részében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint a magas bázis miatt 4,5 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest az első negyedévben, amikor összesen 816,5 milliárd forintot költöttek beruházásra Magyarországon.   Balatoni András, az ING vezető elemzője elmondta: folyamatosan mérséklődik a korábbi nagy működőtőke-beáramlás, azaz az autóipari beruházások pozitív hatása. Ha nincs tartalék, az komoly problémát fog jelenteni - tette hozzá. Szavai szerint ez a kormányzati gazdaságpolitika komoly tesztje lehet, hogy az ország képes-e újra attraktív célpontjává válni a külföldi működőtőkének. Ha igen, és nagy ipari vállalatok települnek ide, akkor fenntartható a magasabb növekedési...

Négy klub kapott pénzbüntetést

Kép
A Nyíregyháza, a Diósgyőr, a Győr és a Ferencváros kapott pénzbüntetést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának szerdai ülésén. Az mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint a testület a Nyíregyházát szurkolóinak megbotránkoztató magatartásáért 100 ezer, míg a Diósgyőrt ugyanilyen okból 150 ezer forint megfizetésére kötelezte a két együttes bajnoki mérkőzésén történtek miatt.   A fegyelmi bizottság a Győrt a Pécs elleni NB I-es meccsen tapasztalt rendezési hiányosságok, valamint szurkolóinak pirotechnikai eszköz bevitele és használata miatt, illetve a drukkerek megbotránkoztató magatartásáért ugyancsak 150 ezer forintos büntetéssel sújtotta.   A testület a Ferencvárost - mint visszaesőt - 100 ezer forint megfizetésére kötelezte, mert a Budapest Honvéd elleni bajnoki találkozón szurkolói az ellenfelet és más sportszervezetet szidalmaztak.

Az e-kártya bevezetésével kapcsolatos feladatokról döntött a kormány

Kép
A nemzetgazdasági miniszternek, a belügyminiszternek és a Miniszterelnökséget vezető miniszternek adott feladatot a kormány a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-kártya és az útlevél szerepét fokozatosan átvevő e-kártya megvalósításával kapcsolatban a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat értelmében. Eszerint a nemzetgazdasági miniszternek július 1-ig gondoskodnia kell az e-kártyával kapcsolatos feladatok megvalósításához szükséges 3,4 milliárd forint biztosításáról az idei költségvetés terhére. Ezen felül biztosítania kell hogy a Belügyminisztérium kerete 2016-tól tartós jelleggel 2,1 milliárd forinttal, a Miniszterelnökség előirányzata pedig 310 millió forinttal növekedjen.   A belügyminiszter feladata, hogy a közbeszerzési eljárások megindítása érdekében 2015. június 15-ig pénzügyi fedezetigazolást bocsásson ki.   Szintén a belügyminiszter feladata, hogy szeptember 15-ig készüljön elemzés és pénzügyi tervezés, miként ...

Újra kiadták Sztálin, Roosevelt és Churchill második világháborús levelezését

Kép
Újra kiadták Sztálin, Roosevelt és Churchill második világháborús levelezését Oroszországban. A kétkötetes kiadványt szerdán mutatták be a moszkvai külügyminisztériumban.   Szergej Lavrov tárcavezető emlékeztetett arra, hogy már 1950-ben felmerült a levelezés megjelentetésének ötlete, de az csak 1957-ben vált valóra. Az akkori munkát a későbbiekben több új kiadás követte. "A Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (MGIMO) professzorainak munkája azonban lehetővé teszi, hogy másképp tekintsünk a szövetséges hatalmak vezetőire és jobban megértsük lépéseik indokait a második világháborús háttérben" - mondta Lavrov.  Az orosz külügyminiszter kijelentette: "a második világháborús szövetségesi szellem azt erősíti, hogy sürgős szükség van az erők egyesítésére az előttünk álló kihívásokra és veszélyekre adandó közös válaszok keresésében, az őszinte és becsületes együttműködés érdekében."   A kétkötetes levelezés Vlagyimir Pecsatnovnak, a történettudomány ...

Csaknem duplájára nőtt a kitöltött szelvények száma az 5-ös lottón

Kép
Az elmúlt héten már csaknem dupla annyi szelvényt töltöttek ki az 5-ös lottón, mint egy átlagos játékhéten - mondta Jánoska Andrea, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs osztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerda reggel.     Kifejtette: általában 3,5 millióan szoktak játszani az 5-ös lottón, nagy nyeremények esetén viszont jellemző, hogy alkalmi játékosok is bekapcsolódnak. Az elmúlt héten már több mint 7 millió mezőt töltöttek ki.   Jánoska Andrea azt mondta: a családi számok a legnépszerűbbek. Sokan játszanak fix számokkal - emelte ki az osztályvezető, hozzátéve: az 1, 2, 3, 4, 5 is nagyon gyakori; emellett többen választják a véletlenszerű kombinációt is a gépi lottóval. Az utóbbi időben egyre többen játszanak az okostelefonos alkalmazáson keresztül is - jegyezte meg.    Az 5-ös lottón a legutóbb tavaly szeptemberben volt telitalálat. A nyeremény azóta halmozódik, a 22. játékhéten a várható főnyeremény 5 milliárd forint. Telitalálat esetén a ...

Tojásos pástétom

Kép
Hozzávalók: - 25 dkg kenőmájas - 4 tojás - egy közepes fej vöröshagyma - 2 kávéskanál mustár Elkészítés: A tojásokat keményre főzzük, közben nagyon apróra vágjuk a hagymát, és elkeverjük a szétnyomkodott kenőmájassal. A megfőtt tojásokat is apró kockára vágjuk, és a mustárral hozzákeverjük a hagymás májashoz. Jót tesz neki, ha pár órára hidegre tesszük, de azonnal is fogyasztható kenyérre kenve. forrás: http://m.mindmegette.hu/

Sikerrel debütált az amerikai kamionversenyen Szabó Krisztián

Kép
Három győzelemmel és két második hellyel mutatkozott be a múlt hétvégén az egyesült államokbeli ChampTruck World Series kamionverseny-sorozatban Szabó Krisztián. A 22 éves pilóta menedzsmentjének keddi tájékoztatása szerint az április végén első magyarként ralikrossz Európa-bajnoki futamot nyert Szabó az 5,5 tonnás, 800 lóerős Volvo kamion volánja mögött a thunderhilli futam első napján a leggyorsabb volt az időmérőn, majd mindkét versenyen diadalmaskodott. A magyar versenyző másnap kétszer második lett, a dupla pontokért rendezett úgynevezett "podium race"-t pedig megnyerte.    Az autókrosszban korábban három Európa-bajnoki címet szerzett Szabó Krisztián az amerikai kamionos bajnokság első hétvégéjén azért nem indult, mert akkor Portugáliában versenyzett és nyert a ralikrossz Eb Super1600-as mezőnyében.

Teljesen robotizált világ lesz harminc év múlva

Kép
Teljesen robotizált világban, digitális identitásuk virtuális környezetében élnek majd az emberek három évtized múlva a Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat prognózisa szerint, amelyet a személyi számítógép három évtizedes múltja apropóján készítettek az informatika harminc éves jövőjéről. Az MTI-hez eljuttatott előrejelzés szerint harminc év múlva már valószínűleg az élet minden területét elárasztják a robotok. A világ többmilliárdos lakosságát több milliárd megerőltető rutinmunkát végző robot egészíti majd ki. Az informatikai ágazat pedig - ahhoz hasonlóan, ahogy manapság a felhasználók számítástechnikai eszközei számára fejleszti a letölthető alkalmazásokat - harminc év múlva már a robotok szoftvereinek fejlesztésével foglalkozik majd. A határok is elmosódnak majd az emberek és a robotok között a Kaspersky Lab szerint. Az emberi testbe szükség szerint elektronikusan vezérelt mesterséges szervek és protézisek kerülhetnek. A szervezetben közlekedő nanorobotok pedig közvetle...

Nagy eltérések vannak Európában a 4G mobil adatforgalom árazásában

Kép
Finnországban a negyedik generációs (4G) mobil előfizetők ugyanazért az összegért adatforgalomban az európai átlag tízszeresét kapják, illetve ötvenszeresét a németországinak és százszorosát a magyarországinak - derül ki a finn Rewheel piackutató vállalat politico.eu portál által idézett tanulmányából.     Európában 35 euró előfizetési díj ellenében az ügyfelek átlagosan 5 gigabájt adatforgalomhoz juthatnak 4G hálózatban. A finneknél ez 50 gigabájt, vagyis az európai átlag tízszerese.   Észtországban 40, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Svédországban és Dániában pedig 20 gigabájt adatforgalom jár 35 euró előfizetésért.   Németországban egy gigabájt, Magyarországon pedig 0,5 gigabájt jár 35 euróért, illetve annak megfelelő összegért. A szomszédos országok közül Ausztriában 13, Lengyelországban 10, Szlovéniában 8 gigabájt, Horvátországban, a Cseh Köztársságban és Szlovákiában 4 gigabájt, Romániában pedig 3 gigabájt adatforgalmat biztosítanak ekkora összegé...

Beperli a Fideszt a Magyar Helsinki Bizottság

Kép
A Magyar Helsinki Bizottság beperli a Fideszt, mert szerintük valótlan és gyalázkodó kitételek szerepelnek a pártnak a civil szervezettel kapcsolatos pénteki sajtóközleményében. A szervezet az MTI-vel pénteken azt közölte: a Fidesz elfogadhatatlan stílusú, "sötét időket idéző" közleményében hamis állítások olvashatók, a valótlan és gyalázkodó kitételekért bíróságon vesznek elégtételt.   A Fidesz közleményében az áll: a "nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani" a bevándorlókról. A közlemény szerint a bizottság "hazugságaival" szemben 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, "tehát megélhetési bevándorló volt". Idén májusig a menedékkérők 17,3 százaléka érkezett háborús övezetből, vagyis az illegális határátlépők nagy többsége nem politikai menekült - írta a Fidesz...

Benyújtotta kormány a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosítását

Kép
A kormány benyújtotta pénteken a parlamentnek a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatát. A javaslat szerint a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után továbbra is nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén.   A reklám-közzététel adóköteles megrendelése után alkalmazandó 20 százalékos adó 5 százalékra mérséklődik.   A reklámadóról szóló törvény alapján a 2014. évben kezdődő adóév adóalapjának megállapítása során a reklámadó-alap csökkentő tételként figyelembe vett összeg a társasági adókötelezettség megállapítása során elszámolt elhatárolt veszteségnek minősül.   Az adómértékek változása a törvény kihirdetését követő 31. napon lép hatályba. Egy átmeneti szabály lehetővé teszi, hogy a reklám-közzétételi adókötelezettségre vonatkozó adómértéket a 2014. évi és a 2015-ben kezdődő adóév adókötelezettségének megállapításakor is alka...

Suttyo parkol

Kép

Különleges mezzel búcsúztatják Xavit

Kép
Különleges mezzel búcsúztatják az FC Barcelonánál Xavit, az együttes világ- és Európa-bajnok futballistáját, aki szombaton, a Primera Divisón zárófordulójában utolsó bajnokiján lép pályára a Camp Nou Stadionban. A katalán klub instagram-oldalán mutatta be, hogy az összecsapáson a címer és a márkajelzés között a "6graciesXavi" felirat lesz majd olvasható, utalva ezzel a 35 éves játékmester mezszámára.   Xavi háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a katalán együttessel, a spanyol bajnokságban pedig - az idei sikert is beleszámítva - nyolc alkalommal végzett az élen. Eddig 23 trófeát nyert, s még kettő elhódítására van lehetősége a Barcelonával, amely május 30-án az Athletic Bilbaóval találkozik a Spanyol Kupa fináléjában, míg június 6-án a Juventus ellen lép pályára a BL-döntőben.   A középpályás 133 mérkőzésen szerepelt a spanyol válogatottban, és kereken 100 alkalommal hagyta el győztesen a gyepet, négy vb-n és három Eb-n vett részt.

Több embert tud majd befogadni a vámosszabadi menekülttábor

Kép
A jelenlegi 216 helyett 300 embert tud majd befogadni a vámosszabadi menekülttábor - közölte a település polgármestere pénteken az MTI-vel. Lizákné Vajda Lívia (független) elmondta: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója, Végh Zsuzsanna csütörtökön arról tájékoztatta, hogy a "nemzetközi migrációs helyzetre való tekintettel" emelik a tábor befogadói kapacitását. Jelezte, hogy nemcsak a vámosszabadi, hanem a debreceni és a bicskei menekülttábor befogadószámát is növelik.   A polgármester az MTI kérdésére elmondta, hogy a vámosszabadi tábor esetében megpróbálják "épületen belül megoldani" a bővítést: közösségi tereket vonnak össze, ahol újabb matracokat helyeznek el.   Hozzátette: tényként kezelik és tudomásul veszik a döntést. Azt kérte ugyanakkor, hogy a Győrbe közlekedő buszjáratokat sűrítsék, mert elsődlegesen az jelenti a problémát, hogy a menekültek nagy száma miatt - akik napjaikat a megyeszékhelyen töltik - nincs hely az autóbuszo...

Boggie a huszonkettedik helyen lép fel a döntőben

Kép
Csemer Boglárka Boggie huszonkettedikként adja elő Wars For Nothing című dalát a bécsi Eurovíziós Dalfesztivál szombati 27-es döntőjében. A fináléba jutott országok színpadra lépési sorrendjét péntekre virradóra jelentették be a verseny szervezői. A döntést a házigazda osztrák közszolgálati televízió (ORF) producerei hozták meg, a sorrendet a dalfesztivált irányító Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) vezetői, Jan Ola Sand igazgató, illetve Frank-Dieter Freiling, az úgynevezett referenciacsoport elnöke hagyta jóvá.   A szombati döntőt Szlovénia versenyzője, Maraaya kezdi, utána a kiemelt Franciaország (Lisa Angell), majd Izrael (Nadav Guedj) következik. A dalfesztivál esélyesei közül a svéd Mans Zelmerlöw tizedikként, az ausztrál Guy Sebastian a 12. helyen, a belga Loic Nottet 13. helyen adja elő produkcióját, Boggie a spanyol Edurne után huszonkettedikként énekel, az orosz Polina Gagarina huszonötödikként lép színpadra, a sort az olasz operapop trió, az Il Volo zárja....

Sűrűbben jár a balatoni komp

Kép
A péntektől életbelépett menetrend szerint sűrűbben, 40 percenként közlekedik a balatoni kompjárat Szántód és Tihany között - tájékoztatta Szabó Zsolt, a Balatoni Hajózási Zrt. személyhajózási üzletágvezetője az MTI-t. A kompok Szántód felől 6.40 és 21.20 között, Tihany felől 7 óra és 21.40 között járnak. A kompjáratokról és a társaság menetrend szerinti hajójáratairól további információkat a  www.balatonihajozas.hu  honlap közöl.

Várfesztivál és játékkiállítás a Vajdahunyadvárban

Kép
Miénk a vár! címmel rendezik meg a harmadik országos hagyományőrző és kulturális várfesztivált, valamint a tizedik Kaland-Vár játékkiállítást a budapesti Vajdahunyadvárban szombattól hétfőig.  A várfesztiválon többek között Sümeg, Csobánc, Csesznek, Diósgyőr, Eger, Esztergom, Füzér, Gyula, Komárom, Nagyvázsony, Nyírbátor, Pécsvárad, Sárospatak, Siklós, Szigetvár, Szigliget, Vaja és Visegrád váraival, múzeumaival, kulturális és turisztikai ajánlataival ismerkedhetnek meg a látogatók.   A programkínálatban a múzeumpedagógiai foglalkozások, hagyományőrző táborok, haditorna, fegyver- és viselet bemutatók mellett bábszínház, tánc és kézműves foglalkozások is szerepelnek. A Magyar Honvédség a modern harci technikákat szemlélteti, lesz lovagi játék Sümegről és népzenei koncertek, emellett aknakereső robot és kézifegyverek bemutatója színesíti a programokat. Az idei rendezvény újdonságai közé tartoznak a Magyar Íjász Szövetség íjászpárbajai és a hagyományőrző huszárok csapatain...

Visszakapta pontjait a CAS döntése után a kolozsvári CFR

Kép
A lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) érvénytelenítette a kolozsvári CFR labdarúgóklubbal szembeni pontlevonást, ezzel a csapat a kieső helyről a harmadik helyre lépett előre a román élvonalban. A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága februárban 24 pontot vont le a CFR 1907 Cluj eredményeiből, miután a klub fizetésképtelenséget jelentett, és nem tudta kifizetni öt játékosa felé felhalmozott tartozását.    A FRF honlapján közölt hír szerint a lausanne-i bíróság pénteki határozatában felfüggesztette a CFR elleni fegyelmi intézkedéseket mindaddig, míg a klub által kért fizetésképtelenségi eljárás be nem fejeződik. A klub gazdálkodását jelenleg kinevezett csődbiztos felügyeli. A román szövetség közölte, azt követően dönti el, hogy él-e az utolsó fellebbezési lehetőségével, miután a lausanne-i ítélet indoklását megkapja. A román első osztályú bajnokság hivatalos honlapján pénteken módosították a táblázatot, melyben a CFR immár a harmadik helyen szerep...

A CIB, a Budapest Bank és a K&H is elkötelezett a hitelezés bővítése mellett, de konkrét vállalást nem közöltek

Kép
A CIB, a Budapest Bank és a K&H is elkötelezett a hitelezés bővítése mellett, de az MTI érdeklődésére nem közöltek konkrét vállalást a 2017-ig tartó időszakra. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közölte, hogy a magyarországi bankok egyöntetűen kifejezték támogatásukat a hitelezés bővítése iránt,  és elsősorban a vállalati, és azon belül is a kis- és közepes vállalati szektorban szeretnék növelni hitelezésüket 2015 és 2017 között. A jegybank azt írta: több bank is vállalta a hitelezési aktivitása növelését.  A CIB Bank MTI-hez eljuttatott válaszából kiderül, hogy elkötelezett a vállalati, és azon belül is a kis- és közepes vállalati szektor hitelezésének növelése iránt. A bank kifejtette, hogy a kkv szektorban a 2014-es sikeres növekedés után idén is az MNB-vel egyező céljuk az új hitelkihelyezések növelése, és ezáltal a reálgazdaság támogatása.   A Budapest Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan 2015-re, és a következő évekre is növekedési terv...

Megújul a Magyar Tartalékosok Szövetsége

Kép
A Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) megújítását, tagságának bővítését, fiatalítását tűzte ki céljául a szervezet új elnöke, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki az MTI-nek adott interjújában kiemelte: azon dolgozik, hogy népszerűsítse az önkéntes honvédelem ügyét, a Magyar Honvédséget és a tartalékos katonai szolgálatot. Szeretné elérni a magyar társadalomban azt a jelentős réteget, amelyhez tartozók fontosnak tartják a hon védelmét és szeretnének tenni hazájukért. Emlékeztetett: a Magyar Tartalékosok Szövetségét a 2001-ben hozták létre azzal a mandátummal, hogy hidat képezzen a Honvédség és a társadalom között valamint hogy Magyarországon is legyen egy olyan szervezet, amely állami akkreditációval bír a NATO tartalékos szervezeteiben való részvételre. A szervezet alapító elnöke Deák János vezérezredes, korábbi vezérkari főnök volt.  A MATASZ nem honvédségi, hanem civil szervezet, amelynek élén a közgyűlés által választott országos elnökség áll. Elnökévé idén februárban...

Ma kezdődik a Magyar Világtalálkozó

Kép
Ma kezdődik az V. Magyar Világtalálkozó, amelyen május végéig konferenciák, kulturális és szórakozató programok is várják az érdeklődőket országszerte több helyszínen. Az eseménysorozat részeként ma világtalálkozói csoport indul Csíksomlyóra és Madéfalvára. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban vasárnap a pünkösdölő néphagyományokat elevenítik fel, május 25-én Gyere haza, várunk! címmel rendeznek ifjúsági napot rendeznek. Szombaton Aranyosapátiban négyeshatármenti találkozót, vasárnap Szegeden gazdasági és kulturális fórumot, 25-én lobbikonferenciát és emlékavatót tartanak. Az Óbudai Egyetem május 27-én nemzetközi tudományos tanácskozásnak, az OKISZ-székház Magyarsághíd címmel nemzetközi gazdasági fórumnak és üzletember-találkozónak ad otthont.   A díszünnepséget május 26-án tartják a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol fellépnek a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei, valamint a Liszt Ferenc Általános Iskola kórusa. Az ünne...

Játék, játék...

Kép

Sanya a kádban...

Kép
forrás: Brigitte

Továbbra sem tudnak megélni a munkájukból a dolgozó emberek

Kép
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai azt bizonyítják, hogy Magyarországon továbbra sem tudnak megélni a munkájukból a dolgozó emberek.     Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében a KSH friss jelentésére reagált, amely szerint 4,1 százalékkal nőttek a keresetek az első negyedévben; a nettó kereset 156 ezer 700 forint volt. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél 4,1, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 3 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az első negyedévben.    Az ellenzéki képviselő szerint a pár százalékos emelkedés a minimálbér-emelésnek, illetve a közmunkások létszámadatainak tudható be. Bérfelzárkózásról tehát szó sincs, a kötelező emeléseken túl nincs bérfejlesztés - vont mérleget.    Hozzátette: a kormány gazdaságpolitikájának következtében a béremelkedés elsősorban...

Hárman meghaltak egy közlekedési balesetben Lajosmizsénél

Kép
Hárman meghaltak egy közlekedési balesetben Lajosmizse közelében csütörtök délután, amikor összeütközött két személyautó - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság internetes oldalán. A baleset miatt az 5-ös főutat a 64-es kilométernél lezárták.     A tájékoztatás szerint Lajosmizse közelében két gépkocsi karambolozott, az egyik autóban hárman utaztak, valamennyien életüket vesztették. A másik autóba egy utas beszorult, őt a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki, a súlyosan sérült embert a mentők ápolják.   A főutat teljesen lezárták, a környéken jelentős torlódás várható - olvasható a www.katasztrofavedelem.hu  oldalon.

A csillagok forgási sebessége árulkodik korukról

Kép
 A csillagok forgási sebessége alapján 10 százalékos hibahatárral számítható ki az égitestek kora - derítették ki a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ tudósai, akik az Amerikai Asztronómiai Társaság Seattle-ben zajló közgyűlésén ismertették eredményeiket, vizsgálataikat összegző tanulmány a Nature online kiadásában látott napvilágot. A csillagok forgási sebességét a tömegük és a koruk határozza meg - minél nagyobb, "masszívabb" egy nap, annál gyorsabban pörög. Régóta ismert az is, hogy idővel a csillagok forgása lelassul, ám a tudósok eddig kevés adattal rendelkeztek ahhoz, hogy meghatározzák a távoli napok születésük dátumát - olvasható a BBC hírei között, valamint a ScienceDaily hírportálon. "Célunk egy olyan +óra+ konstruálása volt, amelynek segítségével pontosan meghatározhatnánk a csillagok korát forgási sebességük alapján" - hangsúlyozta a vizsgálatokat irányító Soren Meibom, a Harvard Smithsonian Asztrofizikai Központ tudósa.  A csillagok kor...

HOMLOCK

Kép

Az MSZP magyarázatot vár a Gripen-baleset vizsgálata után

Kép
A keddi csehországi Gripen-baleset vizsgálata után az MSZP tájékoztatást vár a honvédelmi minisztertől.     A Harangozó Tamás, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke és Demeter Márta országgyűlési képviselő által jegyzett közlemény emlékeztetett: a csehországi baleset előtt, március végen az egyik Gripen kényszerleszállást hajtott végre Kassán.   Mint írták, az ezekkel az esetekkel kapcsolatban indult vizsgálatok eredményeiről várnak tájékoztatást a honvédelmi minisztertől az illetékes országgyűlési bizottság zárt ülésén, miután a vizsgálatok befejeződtek.   A Magyar Honvédség Gripen típusú vadászgépe földet érés után túlfutott a kifutópályán kedd kora délután a Prágától keletre fekvő Cáslav katonai repülőtéren, a két pilóta katapultált - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel, hozzátéve: a személyzet a biztonsági protokollnak megfelelően döntött a katapultálás mellett, a pilóták nem sérültek meg.  A Magyar Honvédség egyik Gripen vad...

Már 9000 jegy elkelt

Kép
Már 9000 jegy elkelt a labdarúgó Magyar Kupa szerdai döntőjére, melyben a Videoton FC és a Ferencváros találkozik egymással a Groupama Arénában.     A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azt kéri a szurkolóktól, hogy ha lehet, időben váltsák meg belépőjüket a találkozóra, amely előtt 15 órától az Amatőr Kupa fináléját is megtekinthetik. A jegyekhez szurkolói kártyával lehet hozzájutni az MLSZ vagy a klubok honlapján keresztül, illetve a Ticket Express irodáiban.    A Sajóbábony-Jászapáti meccs után 20 órakor kezdődik a Magyar Kupa 75. döntője.

Jácint

Kép
A kedvelt hagymás növény, a jácint a görög mondavilág szerint az Apolló isten által legyőzött Hüakinthosz spártai király földre hullott véréből nőtt ki. A jácint a mediterrán területeken őshonos, de Hollandiában olyan kedvelt volt a 18. században, hogy több mint kétezer fajtáját termesztették. forrás: femina.hu

Leandro visszatér a Ferencvároshoz

Kép
A következő szezontól ismét a Ferencváros labdarúgócsapatát erősíti a magyar válogatott Leandro de Almeida.     A zöld-fehér klub szombaton, a honlapján tudatta, hogy megegyezett a játékossal, aki korábban bajnokságot és Magyar Kupát is nyert a csapattal. A több poszton is bevethető Leandro 2002 és 2006 között szerepelt az FTC-ben.   "Örömteli, hogy Gera Zoltán és Hajnal Tamás után ismét egy olyan válogatott labdarúgót tudtunk szerződtetni, aki tudja, hogy mit jelent ebben a klubban játszani, hiszen egyszer már sikeres tudott lenni a Ferencvárossal." - fogalmazott a fradi.hu-n Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: azon dolgoznak, hogy a nyári átigazolási időszakban tovább erősítsék az együttest, s az új igazolásoknál a hangsúly nem a mennyiségen, hanem a minőségen van.   A 33 éves Leandro Brazíliában született, de első profi klubja az MTK volt. Később Bükön, majd a Haladásban futballozott, aztán egy kilenchónapos kitérőtől eltekin...

Még várnak a statikai számítások eredményére a Margit hídi alagút esetében

Kép
Még bizonyos statikai számítások eredményére vár a budai fonódó villamos építéséhez kapcsolódóan a Margit hídi alagút állapotáról a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).     A BKK a VS.hu pénteki cikkére reagálva, amely szerint leállt a budai fonódó villamos építése a HÉV-alagút állapota miatt, azt közölte szombaton az MTI-vel: "a kivitelezést nem állítottuk le, a kivitelező kötbérterhes határidői élnek".    A szükséges tervezői nyilatkozatot nem kapták meg az elvárt formában, részlegesen ezt a tervező már megtette, és az eddigi eredmények pozitívak, azonban bizonyos statikai számítások eredményére még várnak - írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.    Emlékeztettek, újabb vágányzár lesz a Margit híd és a Batthyány tér között, amely időszak alatt a Batthyány tér állomás középperonjára beépül az oszlopsor.    A VS.hu pénteken arról írt, hogy a Batthyány tér és Margit híd közötti szakaszon leállították a budai fonódó villamoshálózat fe...

Bécsben tart flashmobot Boggie

Kép
A bécsi Múzeumi Negyedben tart flashmobot Csemer Boglárka, Boggie szombaton - jelentették be az énekesnő Eurovíziós Dalfesztiválon való fellépése előtti utolsó sajtótájékoztatón Bécsben. Boggie a spontán zenélésről elmondta: azt szeretné, ha a szombati programon jól éreznék magukat és egy jót énekelnének együtt. Az énekesnő a budapesti flashmob sikere után április második felétől május elejéig Amszterdamban, Berlinben, Stockholmban, Londonban, Párizsban és Rómában az utcán adta elő a Wars for Nothing című dalt. Boggie még a verseny előtt megfogadta, hogy ha bejut a nemzeti válogató döntőjébe, éneklést szervez Budapest belvárosába, és előadja a Wars for Nothing című számot egy flashmob keretében. Mivel az egész magyarországi versenyt megnyerte, kiterjesztette fogadalmát Európára. A közös bécsi éneklést délután négy órakor tartják.    A fesztiválon fellépő minden énekes kipróbált egy osztrák jellegzetességet, erről a kalandról szóló rövidfilmet vetítik le a show műsorban....

Ma kezdődik a Múzeumok majálisa

Kép
a kezdődik a 20. Múzeumok majálisa, amelyen koncertekkel, előadásokkal és kiállításokkal is várják az érdeklődőket a Múzeumkertben és a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM). A múzeumi világnaphoz kapcsolódó rendezvényen 112 intézmény mutatkozik be szombaton és vasárnap: az érdeklődők részt vehetnek vetélkedőkön és kalandjátékokban, kipróbálhatnak egy lábhajtásos Csepel-varrógépet, 19. századi büntetés-végrehajtási eszközöket, parókákat és jelmezeket ölthetnek magukra, megismerkedhetnek egy indián sátor rejtelmeivel, a hengernyomás technikájával és a Monarchia főbb lövegtípusaival.   A látogatók bélyeget tervezhetnek, írhatnak lúdtollal, preparálhatnak ősmaradványt, feladatlapok segítségével számot adhatnak buszos, közlekedési valamint városismereti tudásukról, készíthetnek Ipoly-menti etno-trikót és megtudhatják, hogyan kell turbánt kötni, milyen nehéz egy agancs súlya, és hogyan jelenik meg a műalkotásokon a neon, a lézer és a LED-világítás.   A Civil-negyedben 18 kulturál...

A nők súlygyarapodásához köthető gént fedeztek fel

Kép
A nők súlygyarapodásához köthető gént találtak holland kutatók.     A szakemberek tanulmányukban megállapították, hogy a nők majdnem egyharmadánál lehet a DNS-nek egy olyan mutáns szakasza, amely zsírszövetek kialakulását idézi elő. Ez azt jelenti, hogy az ő esetükben két és félszerese a valószínűsége annak, hogy többletsúlyt szednek fel, átlagosan több mint 6,35 kilót. A Maastrichti Egyetem kutatói több mint ötezer férfi és nő súlygyarapodását és -leadását követték nyomon tíz éven keresztül, mielőtt elemzésnek vetették alá DNS-üket olyan géneket keresve, amelyek kapcsolatba hozhatók az elhízással. Így találtak rá az MMP2 - mátrix-metalloproteináz - jelű gén mutáns változatára, amely a csak a súlygyarapodásos nők esetében van jelen, a férfiaknál nem. Freek Bouwman, a Liverpoolban folyó Európai Elhízás Kongresszuson bemutatott tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy a nők legkevesebb 30 százalékánál jelen van az MMP2 mutációja. A férfiaknál is találtak úgynevezett köv...