Bejegyzések

hadsereg címkéjű bejegyzések megjelenítése

Nagyobb a Vörös Hadsereg második világháborús vesztesége a korábban tudottnál

Kép
A Vörös Hadsereg másfél millióval több katonát veszített a II. világháborúban, mint amiről korábban tudtak - derült ki az orosz védelmi minisztérium által csütörtökön, a Győzelem napjának alkalmából közzétett adataiból.     Alekszandr Kanysin, a végrehajtó hatalom tevékenységének ellenőrzésére létrehozott orosz Társadalmi Kamara nemzetbiztonsági bizottságának elnöke elmondta, hogy a minisztériumtól kapott információk szerint a Szovjetunió 8 millió 668 ezer 400 katonát veszített  a nagy honvédő háborúban, 1941 és 1945 között. Ennyi ember halt meg a harcmezőn vagy az ott szerzett sebesülés következtében, illetve nem tért vissza fogolytáborokból.       A háborúból a szovjet hadsereg és a flotta több mint 8,5 millió katonája, a KGB-hez tartozó határőrség 61,4 ezer katonája, valamint a belügyi csapatok 97,7 ezer embere nem tért haza soha.       A korábbi hivatalos adatok arról szóltak, hogy az egykori Szovjetunió t...

Magyar ezredest választottak a NATO pentagoni összekötő tisztjévé

Kép
Porkoláb Imre ezredes lett a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) pentagoni képviselője. A washingtoni posztot júliustól betöltő összekötő tiszt az MTI-nek adott interjúban kiemelte, hogy e rendkívül nagy presztízsű beosztást eddig csak befolyásos nagy nemzetek katonái, például franciák, britek töltötték be. Porkoláb Imre azt mondta, megbízatása a Magyar Honvédség számára is hatalmas elismerést jelent.   Porkoláb Imre elmondta: a Pentagon név sokak számára megtévesztő lehet, hiszen a név egy épületet takar, amely számos szervezetnek ad otthont. A SACT pentagoni képviselőjének az a feladata, hogy kapcsolatot tartson az amerikai egyesített vezérkar és az amerikai védelmi minisztérium képviselőivel, továbbá a Washingtonban lévő kutatóintézetek és oktatási intézmények vezetőivel. A feladatrendszer igen szerteágazó, de gyakorlatilag a NATO Stratégiai Parancsnokság (ACT) és az említett amerikai szervezetek és testületek munkáját kell a lehető legj...

Elkészült a NATO-radartorony

Kép
E lkészült a NATO-radarállomás 28 méter magas betontornya a Tolna megyei Medinán, a radarberendezést a tervek szerint augusztusban helyezik el a létesítményben - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.   A radartorony és a kiszolgálóépület teljes felépítéséhez 1166 köbméter betont és 205 tonna betonacélt használnak fel, a beruházás 1,05 milliárd forintos költségéből a vasbeton szerkezet építése 360 millió forintot tesz ki - írta a HM sajtóosztálya.   A tájékoztatás szerint 2013 márciusában kezdődik a radart védő csonkagömb, az úgynevezett radom telepítése, amellyel együtt az építmény magassága meghaladja majd a 45 métert, magát a radart pedig augusztusban építik be.   A tárca korábban azt közölte, hogy a jelenleg üzemelő orosz gyártmányú radar helyett az olasz Selex Sistemi Integrati cég háromdimenziós berendezését állítják üzembe.   A komplexum műszaki átadásának határideje 2014. január 31., az új radart 2014. áprilisban tervezik hadrendbe állítani - közö...