Bejegyzések

jegyárak címkéjű bejegyzések megjelenítése

EURO-2016 - Újabb jegyértékesítési szakaszt nyitott az UEFA

Kép
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn délben lezárta a jegyigénylések második periódusát a franciaországi kontinensviadalra, majd bejelentette, február 1-ig újabb belépőket tesz elérhetővé a szurkolók számára.     A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint az euro2016.com internetes oldalon elindult új jegyigénylő portál azokat a drukkereket igyekszik kiszolgálni, akiknek nemzeti válogatottja nem jutott ki az Eb-re, illetve akik szeretnének jelen lenni a csoportmérkőzéseken, de nem feleltek meg a hétfőn zárult szakasz jegyigénylői kritériumainak. Utóbbi azt is jelenti, hogy megnyílik a vásárlás lehetősége azon határontúli magyarok számára, akik szívesen váltanának belépőt a magyar válogatott mérkőzéseire, de sem magyar állampolgársággal, sem magyarországi lakcímmel nem rendelkeznek.     Ezen kívül a magyar szurkolók válthatnak jegyeket olyan mérkőzésekre is, amelyeken a magyar válogatott nem érdekelt. Fontos kitétel azonban, hogy a...

Nem drágulnak a balatoni horgászjegyek 2016-ban

Kép
Nem drágulnak 2016-ban a balatoni horgászjegyek, így már ötödik éve maradnak változatlanul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel szerdán.   Az állami tulajdonban lévő társaság az idén mintegy 60 ezer területi engedélyt értékesített, a tavalyinál 10 százalékkal többet, ami mintegy 610 millió forintos bevételt hozott.     Jövőre a horgászjegyek fajtái, árai nem változnak, újdonság viszont, hogy 3 napos behúzós horgászengedéllyel bővül a választék.     A Balatonon az idén tavasztól először engedélyezett bojlis, vagy más néven behúzós horgászat. Szári Zsolt elmondta, 10 millió forint alatt vásároltak a horgászok ilyen típusú horgászjegyeket, ami elmarad a várakozásoktól. Ennek oka részben az, hogy kevés a lehetőség a több napi kivonulást igénylő bojlis horgászatra.     Kifejtette, a BHN a horgászturizmus másik nagy fejlesztési lehetőségét a csónakból és vitorlásról űzhető ...

Már kaphatóak a jegyek a szlovák versenyre

Kép
Április utolsó hétvégéjén hazánk közelébe érkezik a WTCC mezőnye. A Slovakiaring szeretettel vár mindenkit, aki a benzingőz szerelmese, és rajong az FIA Túraautó Világbajnokság izgalmaiért. Természetesen a Zengő Motorsport, Michelisz Norbi és Wéber Gábor is reménykedik abban, hogy otthonos környezetet sikerül teremteni szomszéd országunk első zárt versenypályáján. Budapesttől mindössze 158 kilométerre, a Hungaroringtől 170 kilométerre fekszik a pálya, melyet 2010-ben építettek. Hossza 5922 méter, a kanyarok száma 13. Eredetileg abból a célból épült, hogy a környék versenyzőinek legyen hol edzeniük, gyakorolniuk, de az évek során számos nagy versenysorozat is tiszteletét tette már a Slovakiarinegen. A Dióspatony határában, Dunaszerdahely közelében elhelyezkedő aszfaltcsík Európa egyik leghosszabb versenypályája. Hosszú egyenesei és nagy sebességgel bevehető fordítói garantáltan izgalmas futamot biztosítanak a helyszínre kilátogató szurkolók számára. A legrangosabb esemény eddig az FIA G...