Bejegyzések

WTCC címkéjű bejegyzések megjelenítése

Vasárnap negyedszer Nagy Futam Budapest belvárosában

Kép
Negyedik alkalommal rendezik meg Budapest belvárosában a Nagy Futam elnevezésű autó-, motorsport- és légibemutatót vasárnap, s ezúttal klasszikus Forma-1-es versenykocsikat is láthatnak száguldozni a főváros utcáin az érdeklődők.     A program 11 órakor az autósportos bemutatókkal kezdődik. Az 1995-ös Sauber C14 F1-es autót az osztrák Karl Wendlinger, a Forma-1-ben 1951 és 1977 között szerepelt BRM egyik legendás versenygépét pedig a szintén osztrák Gerhard Berger vezeti majd a Lánchíd és az Erzsébet-híd között kialakított pályán. A nézők ezen kívül láthatják majd a túraautó-világbajnokságban (WTCC) versenyző Michelisz Norbertet a Honda Civic volánja mögött, a Formula Renault 3.5 együléses kocsijával pedig a korábbi F1-es pilóta, Baumgartner Zsolt, valamint Roy Nissany megy körbe az ideiglenes pályán.     Felvonulnak még a német túraautó-bajnokság (DTM) autói, lesz Audi TT Cup és Audi R8 LMS bemutató, körbemennek a rali- és ralikrossz-autók, és a Dakar...

Túraautó-vb - Michelisz újabb harmadik helye

Kép
Az elsőhöz hasonlóan a második futamon is harmadik lett Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság (WTCC) idénynyitó franciaországi állomásán.     A Le Castellet-i Paul Ricard-pályán rendezett viadal második vasárnapi versenyén az idén már gyári Hondával versenyző magyar pilóta a hatodik helyről rajtolt. A futamot ezúttal az argentin José-María López nyerte Michelisz portugál csapattársa, a Forma-1-et is megjárt Tiago Monteiro előtt - a sorozat honlapja alapján.     Az első futamban a mohácsi pilóta az ötödik helyről rajtolva szerezte meg a harmadik helyet.     A túraautó-világbajnokság idei második versenyét két hét múlva rendezik a Slovakia Ringen.

Michelisz Norbert egy harmadik hellyel nyitott

Kép
Michelisz Norbert harmadik helyen végzett vasárnap a túraautó-világbajnokság (WTCC) idénynyitó franciaországi állomásának első futamában.      A Le Castellet-i Paul Ricard-pályán zajló viadalon az idén már gyári Hondával versenyző magyar pilóta az ötödik helyről kezdte meg a küzdelmet. A futamot csapattársa, a brit Rob Huff nyerte meg a marokkói Mehdi Bennani előtt - a sorozat honlapja alapján.     A második futam 17.15 órakor kezdődik Le Castellet-ben, ebben a mohácsi pilóta a hatodik helyről rajtol majd.

Teljes idény a fődíja a nemzetközi autósportos tehetségkutatónak

Kép
A magyar GFS Racing szervezésében elindult a RaceStar elnevezésű autóversenyző tehetségkutató, amelynek győztese egy teljes szezonra szóló indulási jogot nyer a nemzetközi mezőnyt felvonultató FIA Swift Cup Europe márkakupa-sorozatban.     A szervezők tájékoztatása szerint az előnevezést már megnyitották, jövő péntekig kedvezményes díj ellenében jelentkezhetnek az érdeklődők. A kiírás szerint azok indulhatnak, akik április 1-ig betöltik a 14. életévüket és még nem múltak el 25 évesek.    A magyarországi selejtezőket országszerte nyolc helyszínen rendezik meg, jövő szombattól március 13. éjfélig. Nevezni a selejtező ideje alatt is lehet, a döntőbe 25-en jutnak be. A selejtezőket gokartpályákon és két szimulátoros központban rendezik, a finálé március 20-án és 21-én lesz Pozsonyban és a Slovakiaringen.    A győztes versenyzőülést kap a FIA Swift Cup Europe elnevezésű sorozatban, amelyben az idén hat hétvégén 17 futamot rendeznek Magyarországon, ...

STCC - Dacia

Kép

Michelisz idén először a dobogón, törölték a második futamot, állás

Kép
Michelisz Norbert idén először állhatott fel a dobogóra a túraautó-világbajnokságon (WTCC): a magyar versenyző a Szlovák Nagydíj vasárnapi első futamán végzett a harmadik helyen. A második futamot az eső miatt törölték a szervezők. A Slovakiaringen rendezett verseny első futama mindössze hét körig tartott, ugyanis a szakadó eső miatt már ekkor a pályára érkezett a biztonsági autó, két körrel később pedig le is intették a küzdelmet. A futamot a kilencszeres ralivilágbajnok francia Sebastien Loeb nyerte.       "Nagyon boldog vagyok, hogy idén először feljutottam a dobogóra. Magyarországon nagyot léptünk előre, az ezt követő tesztek pedig úgy tűnik, kifizetődnek - idézte a sorozat honlapja a 29 éves Micheliszt, aki múlt hétvégén, a Hungaroringen pályafutása 100. futamán vett részt. - Jól sikerült a rajtom azzal, hogy Yvan Mullert meg tudtam előzni. Ezt követően próbáltam biztonságosan autózni, hiszen ilyen körülmények között nagyon nehéz megtalálni, hol a h...

Túraautó-vb - Ingyenes szurkolói buszjárat vasárnap a Hungaroringre

Kép
A Hungaroring Sport Zrt. ingyenes szurkolói járatot indít a Hungaroringre a túraautó-világbajnokság magyarországi két futamának napján, vasárnap. A buszok az Árpád hídnál lévő Volán pályaudvarról, a 9-es megállóból indulnak 7 és 14 óra között a mogyoródi pálya főbejáratához, majd 14 és 19 óra között közlekednek onnan vissza.    A túraautó-világbajnokság (WTCC) idei harmadik versenyén vasárnap 13.35-kor startol az első, 14.35-kor pedig a második futam. forrás: MTI kép:  Kovács Tamás  

Zengő Motorsport 2014-es Honda festése

Kép
Itt vannak az első képek a Zengő Motorsport 2014-es festéséről. Egy picit változik a színvilág, az eddigi élénkebb narancssárga helyét egy pirosasabb szín veszi át, és több lesz benne a szürke valamint a fekete.  Ez még nem a végleges arculat, csak a fotók kedvéért dobták össze a srácok Olaszországban. A végleges csak Marrakeshben készül el. Ízlések és pofonok különbözőek, de nekem nagyon bejön, különösen a matt szürke és a piros kombója. Ám biztosan lesztek páran, akik hiányolják a jól megszokott narancssárgát. Lényegtelen. Mihelyst Norbi belül az autóba, minden dizájn szép lesz. A teljes cikket itt találjátok! forrás: wtccblog.hu

Tesztelésre vár az új Lada Granta

Kép
Nem gondoltam volna, hogy a Lada hamarabb közöl majd képet a 2014-es WTCC autójáról mint a Honda, de mégis így történt. Napok óta bombázom emailekkel a hondásokat, de nem kaptam választ. Helyette viszont jöttek az oroszok, kérés nélkül. Jelen pillanatban tehát így fest a “kocka” Lada, amely James Thompson szerint majdnem olyan széles lesz, mint amilyen hosszú.  A hírek szerint jövő héten tesztelik először az új aerodinamikai csomagot, gondolom Magny-Cours-ban. forrás:  WTCC blog   kép: Lada Sport Lukoil

Monacói Nagydíj - Ez az álom most rommá tört.

Kép
Nem így szerettem volna felkonferálni az idei 6. helyezésünket, de az a helyzet, hogy a második futam első kanyarjáig volt érdekes magyar szemmel a buli. Norbi jól rajtolt, de rossz ívre szorították. Chilton volt a ludas, azonnal kitört a kerék, kisodródott és csak az nem ment neki, aki más szériában indult. Ahh, mekkora karambol volt, Uramisten! Csak haladjunk sorba, mert végül is ez a lényeg, de idáig is el kellett jutni valahogy. Huff volt a célszemély, őt kergettük volna, de ez már az első futamban sem sikerült. Szép repülőrajt után, szinte mindenki megtartotta a pozícióját, Norbi viszont nem tudott Huffra és Monteirora zárkózni, két Chevy cserébe a popijában pörgött, valahogy nem tudott többet kihozni a gépből. Így, egymás között, ha nincs érintettségünk ebben a versenyben, akkor ez nehezen emészthető körözés volt, más kérdés, hogy Norbi miatt úgy éltük meg, mintha a futball vébé döntőjét néztük volna Puskásékkal. A második futam öt pontos hátránnyal indult Huff-fal sze...

Norbi a dobogó 3. fokán zárta a Kínai Nagydíjat

Kép
Norbi a harmadik lett a második futamon, így a Japán márka, a győztes Monteiroval és a második Tarquinivel ellepte a vonatkozó futam dobogóját. Szép folytatás, de ki fogadott volna erre? Hol voltak a Chevyk, hová tűnt a legyőzhetetlen egyenes démona? forrás: zengomotorsport.hu - kép: nemzetisport.hu Az első futam a "Köd előttem, köd utánam" mottó jegyében zajlott, sőt óriás köd és páralecsapódás várta a rajtrácson a fiúkat. Eső nem volt, de annyira csúszott, mintha lett volna. Na, ebben légy okos! Slick gumi? Vagy eső? Slick mellett döntöttünk. Egyetlen pontért még soha ennyit nem kellet szívni. Ilyen paránk utoljára 2009-ben volt Bragában az ETCC futamon. Ott is, az utolsó pillanatban kellett dönteni: száraz- vagy esőgumi? Vagy mix? Kínában ezúttal a repülőrajtot a Safety Car mögé száműzték. Érthető, ha itt elengedik a fiúkat, kő kövön nem marad.Oriola esős gumin gyorsan leverte Mulleréket, ám a diadal csak addig tartott, amíg el nem kezdtek melegedni az abr...

Michelisz Norbi futamot nyert Szuzukában

Kép
Michelisz Norbert az első helyen végzett a túraautó-világbajnokság szuzukai versenyének első futamán, vasárnap. forrás: MTI - kép: automobilsport.com A pilóta klubjának, a Zengő Motorsportnak honlapja szerint Michelisz az egész hétvégén remekelt. A legjobb volt az időmérőn és a bemelegítésen is, majd a nyitó futamban sem talált legyőzőre, és rajt-cél győzelmet aratott. A magyar versenyzőnek ez volt az idénybeli hatodik dobogós helyezése.      A második futamban Michelisznek nem volt szerencséje, rögtön a rajt után egy baleset miatt kiesett.

Egy 3. és egy 5. hely Norbié!

Kép
A szezon negyedik dobogójával, Norbi ismét a legjobb Hondás volt az első futamon. Futam? Hát, valami arcpirító furaság inkább.  Nekünk isteni volt minden perce, de a gépek lázadása eljött. Ez volt a mázlink Huff-al szemben. A teljes cikket itt találjátok: ZENGŐ motorsport forrás:  www.zengomotorsport.hu

Michelisz harmadik a Salzburgringen

Kép
Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) ausztriai versenyének vasárnapi második futamán, a Salzburgringen.     A Zengő Motorsport Honda Civicjét vezető 28 esztendős magyar pilóta az első futamban nem tudott beleszólni az élcsoport küzdelmeibe, mert a szombati időmérő után autója szabálytalan hátsó szárnya miatt az utolsó helyre sorolták. A repülőrajtos futamban több vetélytársát megelőzte ugyan, de csak a 14. helyig tudott előrelépni.   Az állórajttal induló második versenyen az első sorból kezdhette meg a körözést köszönhetően annak, hogy a büntetés csak az első etapra vonatkozott, az eredetileg elért kvalifikációs kilencedik helye pedig a második futamban - az élcsoport fordított sorrendje miatt - második rajtkockát ért. A futamot a Michelisz mellől induló brit James Nash nyerte, s menet közben még az összetettben élen álló, Nash-hez hasonlóan Chevrolet-val versenyző francia Yvan Muller is a magyar pilóta elé került, de a harmad...

Túraautó-vb - Michelisz 8. a második magyar futamon

Kép
M ichelisz Norbert a nyolcadik helyen zárta a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi fordulójának vasárnap délután rendezett második futamát a Hungaroringen.    A Zengő Motorsport pilótája kora délután második volt az első versenyen, így a két futamon összesen 22 pontot szerzett, s az összesítésben előrelépett a 12. helyről a tizedikre.    A második futam egy nagy balesettel indult, az első körben a kettes és a hármas kanyar közötti rövid szakaszon az olasz Gabriele Tarquini Hondája keresztbe állt, majd a gumifalnak ütközött, ahonnan gyakorlatilag "visszapattant" a pályára úgy, hogy nekicsapódott az éppen ott haladó Michelisz autójának. A magyar pilóta Hondája látszólag nem sérült meg komolyabban, de a nyolcadik helyről elrajtolt 28 éves versenyző az ütközés nyomán visszaesett a 11. pozícióba. A pálya megtisztításának idejére a versenybíróság beküldte a biztonsági autót, amely mögött két kört tett meg a mezőny.    Michelisz az újraindítást követőe...

Túraautó-vb - Michelisz második a Hungaroringen

Kép
M ichelisz Norbert a második helyen ért célba a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi fordulójának vasárnapi első futamán a Hungaroringen.   A Zengő Motorsport Honda Civicjét vezető 28 esztendős pilóta a második pozícióból startolt, és a gördülő rajtnál majdnem el tudott menni az élről indult francia Yvan Muller (Chevrolet Cruze) mellett, az első kanyarnál azonban mégis kénytelen volt besorolni a háromszoros vb-győztes mögé.     Michelisz ezután remek versenyzéssel tartotta pozícióját, majd az utolsó négy körben - több tízezer hazai szurkoló buzdításától kísérve - folyamatosan közeledett Mullerhez, rutinos riválisának azonban sikerült megőriznie az első helyet.    "A rajtnál nagyon igyekeztem, de a külső ívről lehetetlen volt megelőzni Yvant, aki remekül védekezett" - mondta a verseny utáni sajtótájékoztatón Michelisz Norbert, és hozzátette, szerette volna, ha előtte haladó ellenfele hibázik, de egy háromszoros világbajnok ritkán tesz ily...

Túraautó-vb - Óriási érdeklődés, folyamatosan érkeznek a nézők

Kép
E gy órával a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi fordulójának vasárnapi első futama előtt már több tízezer, Michelisz Norbertnek szurkoló néző foglal helyet a Hungaroring célegyenesének lelátóin.     A fedett főtribün szinte teljesen megtelt, ahogyan az első kanyarnál elhelyezett lelátó is, de az érdeklődők folyamatosan érkeznek, így a WTCC mezőnyének egyetlen magyar pilótája - aki a második helyről rajtol majd - vélhetően a tavalyi versenyhez hasonlóan ismét 40-50 ezer néző előtt bizonyíthat.   Az első futam 12.35-kor, a második pedig 14.50-kor startol majd, utóbbit Michelisz a WTCC szabályai értelmében - a fordított rajtsorrend miatt - a kilencedik pozícióból kezdheti.   A hazai drukkerek még egy magyarnak, a túraautó-vb betétfutamaként szereplő - együléses formaautókból álló - AutoGP kategóriában érdekelt Kiss Pál Tamásnak is szoríthatnak, ő a délelőtti első futamot a 16 pilótát felvonultató mezőny ötödik helyén zárta. Az AutoGP délutáni verseny...

Vasárnap ingyenes buszjáratok Budapestről a Hungaroringre

Kép
I ngyenes buszjáratokkal szállítják ki vasárnap Budapestről a túraautó-világbajnokság (WTCC) Hungaroringen sorra kerülő versenyeire a nézőket - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Hungaroring Sport Zrt.    A buszok reggel 7 és este 6 óra között közlekednek az 56-osok tere és a mogyoródi versenypálya között.    A túraautó-vb mezőnyében a Hondával versenyző Michelisz Norbertnek, az AutoGP sorozat futamain pedig Kiss Pál Tamásnak szurkolhatnak a hazai nézők.    A WTCC első versenye vasárnap 12.35-kor, a második futam pedig 14.50-kor kezdődik, míg az AutoGP mezőnye először 9.35-től, majd 13.35-től köröz a Hungaroringen. forrás: MTI

Michelisz: megismételhető a tavalyi futamgyőzelem

Kép
M ichelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság (WTCC) egyetlen magyar pilótája szerint megismételhető a tavalyi siker a hétvégén a Hungaroringen, ugyanakkor az idén sokkal több tényező befolyásolhatja szereplését.    A 27 esztendős versenyző - aki ebben az évben a BMW helyett egy Hondát irányít - a mogyoródi pályán sorra kerülő versenyek, a vb 7. és 8. futama előtt csütörtökön rendezett budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, neki és a Zengő Motorsport munkatársainak egyaránt sokat kell még tanulniuk a Hondáról, de nagyon boldog lenne, ha a hétvégén már a győzelemért csatázhatna.    "Azt most már mindenki látja, hogy a Honda egy jó autó, ugyanakkor vannak még olyan részek, amelyekkel kapcsolatban bizonytalanok vagyunk" - nyilatkozta az elmúlt hétvégén, a Slovakiaringen harmadikként célba ért Michelisz. "A legutóbbi dobogós eredmény miatt mindenképp van okunk a bizakodásra, a Hungaroring vonalvezetése ráadásul fekhet is az autónknak, jó lenne hazai közönség elő...

Csapatfőnöke és Gyulay Zsolt is jó szereplést vár Michelisztől

Kép
C sapatfőnöke bízik abban, hogy Michelisz Norbert - aki tavaly a privát versenyzők között a legjobb volt - a túraautó-világbajnokság (WTCC) mindkét hétvégi magyarországi futamán az első tízben végez majd, a Hungaroringen. "Tavaly csodát tettünk, hazai pályán egy feledhetetlen győzelmet arattunk, ami az első sikerünk volt a BMW-vel - idézte Zengő Zoltánt a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség szerdai közleménye, amelyben a Zengő Motorsport csapatfőnöke hozzátette, szeretné, ha az új autóval megismételnék ugyanezt. - Reálisan nézve a dolgokat, mindkét futamon a legjobb tízbe várom Norbit, ugyanakkor nem titkolom, hogy a szívem legmélyén reménykedem az újabb dobogós szereplésben" - tette hozzá.   Zengő elmondta még: az, hogy az idén már gyári Hondával versenyző Michelisz múlt vasárnap a szlovákiai futamon a harmadik helyen végzett, jót tett a csapatnak.   "Minden a helyére került, hiszen megint tudjuk, érezzük, hogy jó csapatunk és jó versenyzőnk van, és igenis képesek...