Bejegyzések

kézilabda válogatott címkéjű bejegyzések megjelenítése

Ambros Martín: nem vagyunk varázslók

Kép
Ambros Martín az M4 Sport7fő című hétfői műsorában úgy fogalmazott, hogy Elek Gáborral alkotott edzőpárosuk nem tud egy-két hét alatt csodát tenni a magyar női kézilabda-válogatottnál, de fontosnak tartják, hogy némileg megváltoztassák a játékosok mentalitását. A múlt hét kedden kinevezett magyar és a spanyol szakvezető hétfőn hirdetett először keretet a két márciusi Európa-bajnoki selejtezőre, ezzel kapcsolatban pedig Elek Gábor elmondta, hogy a névsor véglegesítését vasárnap négy és fél órás egyeztetés előzte meg, amelyen a stáb másik két tagja, Siti Beáta és Pálinger Katalin is részt vett.    "Lefektettük az alapokat, bő keretet hirdettünk. Úgy gondolom, hasonlóképpen látjuk ezt a négy hónapot és az ebben rejlő lehetőségeket" - magyarázta az FTC trénere. A két szakember már a munkamegosztásról is egyeztetett: Ambros Martín a védekezésért, Elek Gábor a támadójátékért felel majd.    Elek hangsúlyozta: az első válogatott összetartás után sorra kerülő Győr-F...

Karl Erik Böhn: megkaptam a halálos ítéletet

Kép
Az orvosok ismét rosszindulatú sejteket találtak Karl Erik Böhnnek, a magyar női kézilabda-válogatott norvég szövetségi kapitányának szervezetében, ami azt jelenti, hogy a leukémiával kezelt edző, aki csontvelő-átültetésen is átesett, gyógyíthatatlan. Böhn hétfőn a norvég TV2 televíziós csatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy "megkapta halálos ítéletét két hematológustól". Könnyeivel küzdve azt mondta, nem tudja, hogy napok, hetek vagy hónapok vannak hátra az életéből, de próbálja tartani magát, mert ez az egyetlen, amit tehet.     Az MTI megkeresésére a norvég hírügynökség kézilabdával foglalkozó szakújságírója azt mondta, Böhn gyógyíthatatlan, valószínűleg ez az utolsó karácsonya, mert rendkívül agresszív a szervezetét megtámadó rákos betegség.     Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke az MTI-nek azt mondta, napi kapcsolatban áll a szakvezetővel, de nincs felhatalmazása arra, hogy állapotáról nyilatkozzon. Hozzátette, az elnökség január...

Hősies végjátékban vertük a horvátokat

Kép
A magyar férfi-kézilabdaválogatott az Eb-selejtező 4. csoportjának rangadóján Horvátországot fogadta: remek hajrával 20-18-ra nyertünk. Az Eb-selejtező 4. csoportjában Magyarország és Horvátország állt az élen, négy-négy ponttal, így mindkét együttes abban a tudatban lépett pályára a Veszprém Arénában, hogy a győztes helyzeti előnybe kerül, és tulajdonképpen már ott érezheti magát a kontinenstornán. A mérkőzésen mindkét nemzeti csapat sokat hibázott, ennek pedig az lett az eredménye, hogy az első félidő 8-7-es magyar vezetéssel ért véget, köszönhetően Mikler Roland bámulatos védéseinek. A szünet után viszont gyengén kezdtünk, közel tízperc telt el, mire először be tudtunk találni. Ez idő alatt viszont a horvátok kettővel megléptek, de Nagy Kornél remek játékával fordítottunk, de a horvátok mindig ledolgozták ezt a minimális előnyt. Az utolsó tízpercben aztán minden összejött a magyar csapatnak, Mikler pedig három hetest is hárított, így végül 20-18-ea nyertünk. Tegyük hozzá,...

Véget ért válogatott irányítónk szezonja

Kép
A hétvégi kupadöntőn ujjtörést szenvedett a szlovén Celje magyar válogatott irányítója, Lékai Máté, aki a sérülés miatt a szezon hátralévő részét kénytelen lesz kihagyni.   Vasárnap a Celje együttese 28-24 arányban legyőzte a Gorenje Velenje csapatát a szlovén kupa döntőjében, ezzel története 16. kupaelsőségét szerezte meg.  A két Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős együttes találkozóján a Vladan Matics irányította Celje végig előnyben volt, a félidőben már nyolcgólos is volt a különbség a két csapat között, így megérdemelten gyűjtötte be a serleget. A Celje egyik legjobbja az egykori szegedi játékmester, Lékai Máté volt, aki öt gólig jutott a mérkőzésen. Sajnos a fiatal irányító öröme közel sem lehet felhőtlen, hiszen a találkozón ujjtörést szenvedett.  Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy kell-e műteni a sérült testrészt, ugyanakkor az már szinte biztosra vehető, hogy az idei idényben már nem léphet többet pályára. Lékai kiválása komoly veszteség mind klubja, ...

Vb: Majd 20 millió forintot ér a 8. helyezés

Kép
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség összesen 77 600 svájci frankot (közel 19 millió forint) ad a magyar szövetségnek azért, mert a férfiválogatott negyeddöntős volt a januári spanyolországi vb-n.  Az IHF keddi közleménye szerint az 5-8. helyen záró csapatok 20 ezer frankot kaptak, ehhez járult még a vb-n eltöltött napok száma alapján úgynevezett kompenzációs díj.  A magyarok összesen 12 napig voltak versenyben a tornán, ezért naponta játékosonként 300 frank járt, ami - 16 kerettagra vetítve - összesen 57 600 frankot jelent. Borsos Attila, az MKSZ válogatott ügyekért illetékes elnökségi tagja az MTI-nek elmondta, a kompenzációs összeget - mihelyst az beérkezik a számlára - a szövetség arányosan szétosztja a válogatottba játékosokat adó klubok között, míg a 20 ezer frankos jutalom sorsáról később dönt az elnökség. forrás: MTI

Mocsai: Kis szerencsével másként is alakulhatott volna

Kép
B üszke a spanyolországi világbajnokság nyolcadik helyén zárt csapatára Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.    "A londoni olimpia negyedik helye után most a vb-n sikerült negyeddöntőbe kerülnünk, ahol nagyon megszorongattuk az Európa-bajnok dánokat.  Kis szerencsével másként is alakulhatott volna a találkozó. Az ellenfél nagy lövőit sikerült kikapcsolnunk a játékból, így viszont a szélsőkre már nem jutott annyi figyelem, és ők vertek meg bennünket" - mondta Mocsai Lajos. A csapat azzal a szándékkal utazott ki a tornára, hogy bekerül a legjobb nyolc közé.  Az elért cél után a magyar szövetség hatmillió forint jutalmat oszt szét a játékosok között. A pénteki elődöntőbe jutott négy csapat közül három, a dán, a spanyol és a horvát tudta legyőzni a magyarokat. A negyedik még versenyben lévő gárda a szlovén. forrás: MTI

Vb: Hiába a nagy hajrá, elbuktuk a dánok elleni meccset

Kép
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28–26-ra kikapott a világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok Dániától a spanyolországi világbajnokság negyeddöntőjében.    1–5. perc: A magyar szurkolók között ott van Hanga Ádám, a Manresa kosárlabdázója is. Ő sem örült neki, hogy Császár kivédett lövése után a dánok Lindberg góljával megszerezték a vezetést a Tatai – Harsányi, Nagy L., Császár, Zubai, Putics, Iváncsik G. csapattal kezdő magyar alakulat ellen. Mikkel Hansen első lövését blokkoltuk, a másodikat pedig Tatai védte. Sajnos azonban Landinnak nem tudtunk gólt dobni, Nagy László és Putics (kétszer) is hiába próbálkozott. Eggert belőtte a 20. hetesét is a vb-n, és René Toft Hansen is beköszönt, utóbbit nem sokkal később kiállították. 0–3 6–10. perc: Nagy László a 8. percben végre megszerezte az első magyar gólt, de Hansen válaszolt rá, emberrel együtt. A dánok mozgékony védőfala ellen nem találjuk az ellenszert, lövéseinket leblokkolják, bejátszásainkat elhalásszák. Szerencsére...

Vb: Harcra fel! Jöjjenek a dánok

Kép
S zerda este 20.45 perckor a magyar férfi kézilabda válogatott a Spanyolországban zajló világbajnokság negyeddöntőjében az Európa-bajnok Dánia ellen lép pályára. Mocsai Lajos együttesének pokolian nehéz dolga lesz, hiszen az északiak a torna egyik legnagyobb esélyesének számítanak.    Mióta 2010-ben Mocsai Lajost a Magyar Kézilabda Szövetség megválasztotta szövetségi kapitánynak, a magyar válogatott sikert sikerre halmoz a különböző világversenyeken. A 2011-es világbajnokságon a hetedik és egyben olimpiai selejtezőt érő helyen sikerült végeznie a csapatnak, olyan együttesek előtt végezve ezzel, mint Lengyelország, Norvégia vagy Németország. A következő fontos állomás a csapat életében a 2012-es Európa-bajnokság volt, ahol a válogatott a halálcsoportnak titulált négyesből  - a címvédő Franciaországot is legyőzve - veretlenül jutott tovább a középdöntős szakaszba, és bár újabb bravúrokat nem sikerült elérnie, a végén megszerzett nyolcadik hely miatt így is büszkék lehe...

Vb: Szenzációs győzelem Lengyelország ellen!

Kép
A magyar férfi kézilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe a spanyolországi világbajnokságon, miután kiváló játékkal 27–19-re legyőzte Lengyelországot.  1. FÉLIDŐ 1–5. perc: A lengyel válogatott fehérben, a mieink pirosban és Mikler – Lékai, Zubai, Nagy L., Schuch, Nagy K., Iváncsik G. összeállításban kezdték a mérkőzést. A lengyelek hetes kiharcolásával és elhibázásával fejezték be első támadásukat, a túloldalon viszont Nagy Kornél bombagóllal nyitott. Gyorsan megvolt az első Mikler-védés és az első technikai hibánk is, továbbá az első kihagyott ziccer Zubai Szabolcs befordulásánál. Az első lengyel gólra az 5. percig kellett várni, Robert Orzechowski büntetőből talált be. 1–1 6–10. perc: Túlzás lenne azt állítani, hogy nyugodtan kezdték a csapatok a csatát. Viszont végre jött egy nagyszerű akció: a Nagy Kornélt két kézzel meglökő Michal Jurecki két percre kiszállt, Nagy László pedig gyorsa kihasználta. A túloldalon sem sokat kellett várni kisbüntetésre, Lékai Máté sz...

Vb: Most meglátjuk, mennyit ér férfi válogatottunk

Kép
H étfőn már Barcelonában lép pályára Lengyelország ellen a nyolcaddöntőben a magyar férfi kézilabda válogatott a világbajnokságon.    A minimum célként megjelölt csoportból továbbjutás után most a tét a reális célként megfogalmazott legjobb nyolcba jutás,és a dánok elleni meccs.  A lengyelek jó formában vannak. Január elején (ellenünk döntetlent játszva) megnyerték a csehországi Újévi Kupát, a világbajnokságon pedig eddigi öt meccsükből mindössze egyet vesztettek el, azt is egyetlen góllal a szlovénok ellen. Fehéroroszország, Korea és Szaúd-Arábia nem okozott gondot Bieleckiéknek, a szerbek ellen pedig a második félidőben hatalmasat játszva sikerült fordítaniuk és nyerniük. Az ellenfél tehát látszólag összeszedte magát az elmúlt évek gyengébb eredményei után, és megfiatalítva is a világelitbe tart. Oda, ahol az elmúlt években vb-ezüsttel és Eb-bronzzal már megfordult Lengyelország, ám a 2011-es vb-n megtört a lendületük. Akkor belső feszültségektől is terhelve el...

Vb: Csoportharmadik és a lengyelekkel nyolcaddöntőzik a Mocsai-csapat

Kép
A magyar kézilabda-válogatott 29-26-ra győzött Algéria ellen a spanyolországi vb csoportküzdelmeinek zárófordulójában.  Az olimpiai negyedik magyar férfi kézilabda-válogatott könnyedén nyert az algériai csapat ellen a spanyolországi világbajnokság utolsó csoportfordulójában, így a hétfői barcelonai nyolcaddöntőben a lengyel együttessel találkozik.  Az első negyedórában együtt haladt a két csapat, de ezt követően kiütközött a magyarok tudásbeli fölénye. A rivális csak akkor tudott közelebb férkőzni, amikor a nagy előny birtokában kicsit kiengedtek a magyar játékosok.  A magyarok akkor tarthatták meg harmadik helyüket, ha pontot szereznek, az algériaiak pedig nem kaphattak ki, hogy bekerüljenek a legjobb 16 közé. Császár betegség miatt kihagyta ezt a találkozót.  Eleinte felváltva estek a gólok, és a sok hibázás után lassan magához tért a Mocsai-együttes. Így aztán a 20. perc táján szépen nőni kezdett a különbség, majd 10-6-nál az afrikaiak rendezni próbálták ...

Vb: Hatgólos vereség a spanyoloktól

Kép
M ásodik vereségét szenvedte el a Spanyolországban zajló férfi kézilabda-világbajnokságon a Mocsai Lajos szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott, amely a horvátok után a házigazda spanyoloktól is kikapott. Pedig az első félidőben remekül játszottunk, a csereként gyorsan érkező Tatai Péter bravúrosan védett, és a szünet után is vitt még előre a szívünk. De már csak 20 percig, mert a végére elfáradtunk.    Vereségünkkel eldőlt, hogy legjobb esetben is a harmadik helyen végezhetünk a csoportban – ehhez Algériát kell legyőznünk szombaton az 5. fordulóban –, és akkor a C-csoport másodikjával játszhatunk a nyolcaddöntőben.  Az első félidő nagy részében remekül játszott Mocsai Lajos szövetségi kapitány alakulata, a félidőben úgy volt 14-14 az állás, hogy a pihenő előtti öt percben nem sikerült gólt dobnia.  A folytatásban sok volt a hiba, a magyaroknak rohanniuk kellett az eredmény után, de az utolsó tíz percet 7-2-re nyerte a hazai együttes, amely így ma...

Mocsai: Győzelemre játszunk, amíg erre van lehetőség

Kép
A sok hibával játszó, olimpiai negyedik magyar férfi kézilabda-válogatott 30-21-re kikapott az ötkarikás bronzérmes horvát csapattól a spanyolországi világbajnokság harmadik fordulójában. Mocsai Lajos szövetségi kapitány a hatharom.hu-nak elmondta, a horvát válogatott fizikálisan sokkal erősebb a magyaroknál, emiatt és a sok eladott labda miatt szenvedtünk vereséget. A következő ellenfél a házigazda Spanyolország lesz, és bár a kapitány nem adja fel előre a meccset, tisztában van az esélyekkel.    Nem szoktuk soha semmire fogni a gyengébb szereplést, szeretnék szigorúan arra hivatkozni, amit a világbajnokság előtt is hangsúlyoztam, hogy ebből a csoportból kiemelkedik a spanyol és a horvát válogatott. A magyar csapatnak azokra a mérkőzésekre kell száz százalékosan koncentrálnia, ahol a továbbjutás lehetősége adott" - tette hozzá a kapitány.  A mieink csütörtökön a házigazda Spanyolországgal találkoznak. "A spanyolok hazai közönség előtt favoritjai a mérkőzésnek, hazai pá...

Vb: A horvátok ezúttal is túl nagy falatnak bizonyultak

Kép
É lesbe fordultak a csoportküzdelmek a Spanyolországban zajló férfi kézilabda-világbajnokságon, a nap rangadóján a magyar és a horvát válogatott találkozott. Az olimpiai bronzérmes jól használta ki a hibáinkat, és a már meccs elején biztos előnyre tett szert. A mieink futottak az eredmény után, de déli szomszédunk magabiztosan nyert, és a 30–21-es sikerükkel egyúttal már biztos nyolcaddöntősök.    A horvátoknál ugyan elkezdte a bemelegítést a műtött ujjára rásérülő Lackovic, de a labdás részt már nem végezte el. Van két kisebb horvát kemény mag a lelátón, de az egész nézőtér piros-fehér-zöldben pompázi k. 1–5. perc: A Mikler –  Harsányi, Nagy L., Császár (védekezésben Schuch), Zubai, Nagy K., Iváncsik összeállításban kezdtük a meccset. Kétszer is hetest harcoltunk ki, de az első Császár-kísérletet védte Alilovic. Közte a horvátok szerezték meg a vezetést, szerencsére Harsányi már nem hibázott a büntetővonalról. 3–1 után Nagy Kornél betörésből szépített (3–2). 6–10. p...

Vb: Kőkemény védőjátékra készülünk

Kép
A magyar válogatott Ausztrália elleni kötelező sikere után már Horvátországra készül a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokságon, amint azt Mocsai Lajos szövetségi kapitány a Sport Tv-nek adott interjújában elmondta.    "A nyitott védelmet akartuk egy negyedórát gyakorolni, ez sikerült. A legfontosabb az volt, hogy a játékosok 15-20 percet játszhassanak, illetve aki eddig kevesebbet játszott, az többet lehessen a pályán" - mondta az Ausztrália elleni mérkőzésről a szövetségi kapitány, akit természetesen szombat óta jobban foglalkoztat a Horvátország elleni keddi meccs. "Hat és hét között egyórás videóelemzés volt, délelőtt pedig nyitott védekezés ellen készültünk, ami ellen az utóbbi időben nem tudtunk eredményesen játszani. Kőkemény védőjátékra készülünk.  Nem tudom, hogy Lackovic milyen állapotban van, elég súlyos sérült volt, de elképzelhető, hogy ő is csatasorba száll. A legfontosabb, hogy kapusposzton túl tudjuk őket játszani, a második, hogy a nyitott k...

Vb: Magyar góleső és kiütés Ausztrália ellen

Kép
A magyar válogatott a papírformának megfelelően magabiztosan, 43–13-ra legyőzte Ausztráliát a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokság hétfői játéknapján Madridban, így két meccs után százszázalékos mérleggel áll a D-csoportban, akárcsak a spanyol és a horvát válogatott.    1. FÉLIDŐ  1–5. perc: Egy elrontott ausztrál támadással kezdődött a mérkőzés, majd Krivokapics Milorad törte meg a gólcsendet a második perc végén. A túloldalon Tommy Fletcher egyenlített, majd Lékai Máté és Szöllősi Szabolcs is betalált, így két góllal meglépett a magyar válogatott ötminutumnyi kézilabda után. 1–3 6–10. perc: A hatodik perc elején Ancsin Gábor lőtte ki kilenc méterről a jobb felsőt, majd az ausztráloknál ismét Fletcher volt eredményes. Magyar labdaszerzés után Szöllősi ziccerét védte a rutinos Ognjen Latinovic. Az ausztrálok továbbra is halványak voltak támadásban, Szöllősi, majd Putics mélyítette a különbséget. 2–6 11–15. perc: A 11. minutum magyar hetessel kezdődött, amit Kriv...

Vb: Az ausztrál meccset is illik komolyan venni

Kép
A vasárnapi szünnapot követően Ausztrália ellen folytatja szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokságon. Mocsai Lajos együttesére a legszerényebb tudású csoportellenfél vár, de a csapat ezt a meccset is komolyan veszi.    A mieink, eltekintve egy rövidebb második félidei periódustól, magabiztosan győzték le Egyiptomot a nyitányon, míg az ausztrálok 23 találattal maradtak alul a horvátokkal szemben. „A legfontosabb, hogy két pontot szereztünk olyan mérkőzésen, amelyen a siker lelki többletet is eredményezett játékosainknak és persze a szurkolóknak – mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak.  – A világversenyeken az első összecsapás rendkívül fontos, hiszen több szempontból megalapozza a folytatást. Nekünk sikerült lerakni a stabil alapot Madridban, hiszem, hogy az Egyiptom ellen mutatottakra lehet építeni a következő fordulókban.” Egy újabb siker pedig azt eredményezné, hogy a magyar csapat eléri elsődleges célj...

Vb: Kilencgólos győzelem Egyiptom ellen

Kép
F ölényes győzelemmel kezdte szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokságon, miután kilenc góllal verte Egyiptomot.    1. félidő 1–5. perc Technikai hiba nálunk, ellőt labda az ellenfélnél, így indult a találkozó, majd Nagy Lászlóé volt az első gól, aki kíméletlenül vágta a labdát az egyiptomi kapuba. Jobbátlövőnk az ellenfél védelmének rendezetlenségét használta ki, csakúgy, mint kisvártatva Nagy Kornél. Miközben harmadik egyiptomi támadás maradt ki – Mikler védett másodszor –, ellenfelünk kispadján a cserekapus mezszámát ragasztották le, és írtak rá vastag filccel új számot. Az etapot Harsányi Gergely gólja zárja, ugyancsak gyors lefolyású támadás végén (3–0). 6–10. perc Ellenfelünk megnyitotta a védekezését, két zavarójuk is kilépett, erre sok mozgással, valamint Nagy László betörésével és góljával válaszoltunk. Ők meg kikérték az első idejüket a 7. percben, négygólos hátrányban. Egyiptom büntetőből mozdult el a holtpontról. Mi...

Vb: Egyiptom ellen kezdünk

Kép
A spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokság nyitányán tegnap a házigazdák 27–14-re győztek Algéria ellen. Ma a többi csapat is elkezdi a vb-t, a mieink 19 órától Egyiptom ellen.   Az első fordulóban a Fáraók ellen játszanak Mocsai Lajos tanítványai, ez a mérkőzés a kötelező győzelmek kategóriájába tartozik, főleg, ha az utóbbi évek magyar eredményeit vesszük alapul. A „fáraók” a 2001-es vb-4. hely óta visszaestek és nem jártak hasonló magasságban – a londoni olimpiára sorozatban öt ötkarikás részvétel után ki sem jutottak –, ám az elmúlt napokban nagy visszhangot kiváltó, 15 gólos győzelmet arattak az Eb-ezüstérmes szerbek felett (34–19), ami figyelemre méltó és feltétlenül tiszteletet parancsoló. Az indulás tehát egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, az ellenfél európai szemmel ismeretlen, kellemetlen stílusú, mégis kötelező legyőzni. Ha Magyarország utóbbi időkben elért eredményeit vizsgáljuk a világversenyeken, akkor egyértelműen leszűrhető, hogy hazánk válogato...

Első edzés a centerpályán - célkeresztben a támadások

Kép
M ocsai Lajos megtartotta a második edzését Madridban, immár a ma este kezdődő világbajnokság D-csoportjának helyszínén. A csapat a szombati, Egyiptom elleni első vb-meccséig már nem tart több foglalkozást a csarnokban.  Kézilabda-válogatottunk a reggeli után videózással folytatta az első teljes napját a spanyol fővárosban. A szakmai stáb a felvételek elemzésével kifejezetten a szombati ellenfél, Egyiptom agresszív védekezésére igyekezett felkészíteni a játékosokat. Az ezt követő edzésen az egyéni és páros bemelegítés, majd a kapura lövések után két csapatban az új stratégiai támadóelemeket gyakorolták. „A védőjátékunk ezúttal nem volt veretes, de a védekezés a csütörtök esti tréningen nagyobb hangsúlyt kapott. A cél most a nyitott védelem ellen alkalmazott két-három új taktikai elem begyakorlása volt, és ezt – bár nem éles játékhelyzetekben – sikeresen el is végeztük" – nyilatkozta az edzés után Mocsai Lajos szövetségi kapitány. Mivel a csarnok a mai nyitó mérkőzés miatt csa...