Ambros Martín: nem vagyunk varázslók

Ambros Martín az M4 Sport7fő című hétfői műsorában úgy fogalmazott, hogy Elek Gáborral alkotott edzőpárosuk nem tud egy-két hét alatt csodát tenni a magyar női kézilabda-válogatottnál, de fontosnak tartják, hogy némileg megváltoztassák a játékosok mentalitását.


A múlt hét kedden kinevezett magyar és a spanyol szakvezető hétfőn hirdetett először keretet a két márciusi Európa-bajnoki selejtezőre, ezzel kapcsolatban pedig Elek Gábor elmondta, hogy a névsor véglegesítését vasárnap négy és fél órás egyeztetés előzte meg, amelyen a stáb másik két tagja, Siti Beáta és Pálinger Katalin is részt vett.
  
"Lefektettük az alapokat, bő keretet hirdettünk. Úgy gondolom, hasonlóképpen látjuk ezt a négy hónapot és az ebben rejlő lehetőségeket" - magyarázta az FTC trénere. A két szakember már a munkamegosztásról is egyeztetett: Ambros Martín a védekezésért, Elek Gábor a támadójátékért felel majd.
  
Elek hangsúlyozta: az első válogatott összetartás után sorra kerülő Győr-Ferencváros bajnoki rangadó témáját félretették. Úgy fogalmazott, a követkő négy hónapban a magyar női kézilabdázás érdekeit fogják szolgálni.
  
"Nem tudok olyan szituációt mondani, amikor súrlódás lett volna a két csapat között, a játékosok is kiváló viszonyban vannak egymással. Amióta Ambros Magyarországon van, szintén kiváló kapcsolatban vagyunk egymással" - mondta Elek a műsorban.
  
A magyar válogatott a szlovákok és a finnek legyőzésével két forduló után vezeti Európa-bajnoki selejtezőcsoportját, kijutását pedig március 9-én és 13-án bebiztosíthatja. Ellenfele mindkétszer a hozzá hasonlóan százszázalékos lengyel csapat lesz, amelytől kikapott a decemberi vb nyolcaddöntőjében, s ezáltal lemaradt a riói olimpiáról. A hét selejtezőcsoport első két-két helyezettje, valamint a legjobb harmadik vehet részt a decemberben sorra kerülő svédországi Eb-n, amelyen a hazaiak automatikusan indulók.
  
"Nekünk a világbajnokság után óriási dolog lenne, ha kétszer le tudnánk győzni a lengyel válogatottat. Kevés idő áll rendelkezésünkre az első mérkőzés előtt. Semmilyen csodát nem ígérünk, viszont dolgozni fogunk és mindent megteszünk, hogy sikeresek legyünk. Célokról egyelőre nem nagyon esett szó, de az Európa-bajnoki kijutás kötelező" - hangsúlyozta Elek, aki hozzátette, hosszú távon nem működőképes, hogy ketten irányítsák a válogatottat, de rövid távon nagyon eredményes lehet a munkakapcsolatuk.
  
A Ferencvárossal kétszeres KEK-győztes edző kifejtette, leginkább a mentalitásra helyezik a hangsúlyt, abban kell lerakniuk azokat az alapokat, amit majd mások folytatnak.
  
Ambros Martín elárulta: nagyon jó érzés számára, hogy a magyar válogatott egyik edzőjének mondhatja magát. Saját bevallása szerint nem tudott nemet mondani a felkérésre, amely meglepte, de örült neki, hogy rá is gondoltak.
  
A Győrrel kétszeres BL-győztes szakember úgy vélte, nem a két szövetségi kapitány személye a fontos, hanem az, hogy a játékosokat a lehető legjobban felkészítsék.
  
"Bízunk bennük, és az a célunk, hogy a bizalom légköre lengje át a magyar kézilabdázást. Nem vagyunk varázslók, nem tudunk egy-két hét alatt csodát tenni, így azt gondolom, hogy a bizalom kiépítése élvez prioritást, és fontos, hogy némileg megváltoztassuk a játékosok mentalitását" - mondta Ambros Martín
  
A magyar szempontból sikertelenül zárult olimpiai kvalifikációs világbajnokságot követően távozott a csapat éléről Németh András, majd a magyar szövetség (MKSZ) múlt hét kedden a bajnoki címvédő Ferencváros és a Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO vezetőedzőjét bízta meg a szövetségi kapitányi feladatok ellátásával a következő négy mérkőzésre.

    A válogatott márciusi Eb-selejtezős programja:
    3. forduló, március 9., Koszalin:
Lengyelország-Magyarország
    4. forduló, március 13., Érd:
Magyarország-Lengyelország
    A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont (70-44), 2. Lengyelország 4 (52-33), 3. Szlovákia 0 (40-55), 4. Finnország 0 (37-67)
    Az 5. és 6. fordulót júniusban rendezik, a magyar válogatott akkor Szlovákiában szerepel, majd Finnországot fogadja.