Bejegyzések

divat címkéjű bejegyzések megjelenítése

Új dresszeket engedélyezett a Nemzetközi Birkózó Szövetség

Kép
A jövőben nemzeti színű dresszeket is viselhetnek a birkózók a nemzetközi szövetség pénteki döntése értelmében.     A szövetség honlapján olvasható, hogy megszűnik az eddig érvényben lévő kék és piros dressz. Ezentúl az országok maguk választhatják meg, hogy a versenyző milyen színű ruházatban lép szőnyegre. Minden országnak lesz világos és sötét színű dressze, így jobban beazonosíthatóvá válnak a birkózók.     Az új dressz az áprilisi, ulánbátori olimpiai kvalifikációs viadalon mutatkozik be.

Az Yves Rocher 31 százalékkal növelte magyarországi forgalmát 2014-ben

Kép
Az Yves Rocher 2014-ben 31 százalékkal növelte forgalmát Magyarországon, az elsősorban bevásárlóközpontokban jelen lévő francia kozmetikai cég az idén sem tart forgalmának csökkenésétől, a vasárnapi nyitvatartási tilalom ellenére. Venczel Judit, a magyarországi leányvállalat kereskedelmi igazgatója szerint a növekedés üteme lassulhat ugyan 2015-ben, de a forgalom visszaesésével nem számol a cég, és elbocsátásokat sem tervez amiatt, hogy márciustól már nem lehetnek nyitva boltjaik vasárnap.   A vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a cégvezető az MTI kérdésére elmondta, hogy az Yves Rocher bruttó árbevétele meghaladta a 2 milliárd forintot tavaly, vesztesége pedig minimálisra csökkent. Hozzátette, hogy a forgalomnak körülbelül 10 százaléka esett a vasárnapokra. Az idei év is jól indult a vállalat számára, a januári bevétel 40 százalékos növekedést mutatott az egy évvel korábbihoz képest.   A szépségápolási termékeket forgalmazó márkabolthálózat jelenleg 115...

Hillary Clintonnak a biztonsági kockázat miatt volt sokszor rossz a frizurája

Kép
Külügyminiszterként a biztonsági kockázat miatt volt sokszor rossz Hillary Clinton frizurája - mondta el Oscar de la Renta divatmogul a sajtónak. forrás: MTI - politico.com A tervező szerint a politikus asszony többször is "pórul járt" külföldi útjain, ugyanis amikor megérkezett valahová és fodrászt akart kérni, végül inkább lemondott róla, mert a nemzetbiztonság alapos ellenőrzésnek vetette volna alá a hajszobrászt.      Oscar de la Renta megjegyezte, a maga részéről javasolta az egykori first ladynek, hogy vágassa le a haját. Hillary Clinton meg is fogadta a tanácsot, manapság rövidebb hajjal látni őt. A divatcézár szerint az egykori külügyminiszter most pompásan néz ki és továbbra is inspirációt jelent a nők számára.      A politikus sokszor katasztrofálisnak kikiáltott hajviseletéről készült fotók az egész világot bejárták, amikor Hillary Clinton külügyminiszter volt Barack Obama első elnöksége alatt. A frizurája iránti érdeklőd...

Gisele Bündchen a legjobban kereső topmodell

Gisele Bündchen a legjobban kereső topmodell a Forbes szerint, a lap 42 millió dollárra becsüli a brazil szépség elmúlt egy évben szerzett keresetét. A 32 éves modell olyan cégek arca, mint a H&M, a Chanel és a David Yurman. A legtöbb pénzt azonban a saját nevével jelzett termékek révén keresi: fehérneműket, kozmetikumokat és papucsokat dobott a piacra.     Gisele Bündchen már korábban is szerepelt a Forbes listáján, egyedül is, valamint férjével, Tom Brady amerikaifutballistával közösen a legjobban kereső párok összesítésében.     A topmodellek kereseti listáján Miranda Kerr a második 7,2 millió dollárral. Ő a Quantas légitársaság, a Mango és a Victoria's Secret arcaként tudhat magáénak jól fizető szerződéseket.     A harmadik helyet Adriana Lima szerezte meg 6 millió dollárral. Az élmezőnyben szerepel még a 39 éves Kate Moss (5,7 millió dollár), Liu Ven (4,3 millió), Hilary Rhoda (4 millió), Carolyn Murphy (3,6 millió), ...

Divatbemutatót rendeznek a Gellért fürdőben

Kép
Az 1940-es, 1950-es évek strandöltözékei által ihletett fürdőruhákból rendeznek nagyszabású divatbemutatót a Gellért fürdőben augusztus 29-én.     forrás: MTI kép: onc.hu A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Sonia Produkciós Kft. május 1-jén írt ki pályázatot a Gellért, a divat strandja! 2013 címmel, amelyre olyan, az 1940-es, 1950-es évek stranddivatja által ihletett, 2-3 darabból álló modern fürdőruha kollekciókkal lehetett nevezni, amelyek vonalvezetése, alapanyaga és színvilága a régi korokat idézi - közölték az MTI-vel a kiírók.     A szakmai előzsűri 20 tervező munkáját, azaz 60 öltözetet választott ki a beérkezett tervek közül, ezeket mutatják be a nagyszabású divat-show keretében a fürdőben. Az este különlegessége, hogy a kifutó a külső medence vize fölött helyezkedik majd el és az esemény vendégmodelljei a Széchenyi Bank FTC vízilabdacsapat játékosai lesznek.     Nemcsak új tervezők munkái láthatók majd az estén, de T...