A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Forma1 időmérő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Forma1 időmérő. Összes bejegyzés megjelenítése
Az időmérő lebonyolításának kései megváltoztatása nem állítja komoly kihívások elé a csapatokat, hiszen a rendszer nem fog alapjaiban különbözni az eddig megszokottól – véli a Force India sportigazgatója, Otmar Szafnauer.
A csapatok csütörtökön mind áldásukat adták az új, folyamatos kieséses időmérőre, pénteken pedig a Nemzetközi Automobil Szövetség közzétette a szisztémára vonatkozó előírásait.
A hosszú hetek óta bonyolódó ügy végére egy héttel a szezonnyitó előtt került pont, ez a késés pedig egyes vélemények szerint megkavarhatja a lapokat, hiszen kevés idő maradt a felkészülésre.
A Force India sportigazgatója nem ért egyet ezekkel a kijelentésekkel: szerinte a váltás nem fog gondot okozni a csapatoknak, hiszen az alapok nem változnak.
„Nem akkora az eltérés, hogy ne tudnánk kezelni” – mondta az F1i-nek. „Szerintem meg fogjuk oldani a dolgot, még úgy is, hogy valóban későn döntöttek a változtatásról” – tette hozzá. „
Maga a formátum hasonlít a korábbihoz, itt is van első, második és harmadik szakasz. Nem olyan nagy változás ez, mintha visszatértünk volna ahhoz a rendszerhez, melyben 12 kört teljesítettünk egy óra alatt, és akkor léptünk pályára, amikor akartunk.
A leglassabbak idő közben fognak kiesni, és nem a szakaszok végén, szóval itt azért nincs olyan nagy eltérés. Akár így, akár úgy, fel fogunk készülni az időmérő edzésekre” – magyarázta a tapasztalat szakember.
Az új szabályok értelmében az időmérő utolsó szakaszában csak nyolc versenyző küzdhet (korábban tíz pilóta jutott be a Q3-ba), a Force India számára azonban változatlanul ennek az etapnak az elérése lesz a cél, noha a csapat vezetői úgy érzik, idén a tavalyinál is sűrűbb lesz a középmezőny.
„Szerintem nagyon nehéz pontosan megjósolni, hogyan festenek majd az erőviszonyok a mezőny közepén, de most azt mondanám, nem leszünk messze attól, ahol tavaly voltunk” – jelezte.
forrás: http://www.m4sport.hu/
Későn döntöttek az új időmérőről? Nem gond!
A Formula–1-es világbajnokság Brit Nagydíján a Ferrarival versenyző spanyol Fernando Alonso indulhat az élről, miután az óriási esőzéssel tarkított időmérő edzés harmadik szakaszán nem volt nála senki gyorsabb.
A szakadó eső miatt szünetelő, utána újraindított tréningen a spanyollal csak Mark Webber tudta tartani a lépést, a vb-pontverseny első két helyezettjének különcsatáját végül a Brit GP tavalyi győztese nyerte meg. A harmadik rajtkocka Michael Schumacheré, a negyedik Sebastian Vettelé lett. Jenson Button az első szakaszban kiesett, Lewis Hamilton a 8.

forrás: NSO.hu
Alonso indulhat az élről Silverstone-ban
A világbajnoki címvédő német Sebastian Vettel, a Red Bull pilótája rajtolhat az élről a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, miután megnyerte a szombati időmérőt.
Mögötte a McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton szerezte meg a második rajthelyet, míg a pontversenyben vezető spanyol Fernando Alonso (Ferrari) a harmadikat.
A második sorból, Alonso mellől az ausztrál Mark Webber (Red Bull), a legutóbbi, monacói futam nyertese indul majd.
A rajtsorrend:
1. sor:
-------
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Lewis Hamilton (brit, McLaren Mercedes)
2. sor:
-------
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
3. sor:
-------
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
4. sor:
-------
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Paul di Resta (brit, Force India)
5. sor:
-------
Michael Schumacher (német, Mercedes)
Jenson Button (brit, McLaren Mercedes)
6. sor:
-------
Kobajasi Kamui (japán, Sauber)
Kimi Räikkönen (finn, Lotus)
7. sor:
-------
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
8. sor:
-------
Sergio Perez (mexikói, Sauber)
Bruno Senna (brazil, Williams)
9. sor:
-------
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)
Heikki Kovalainen (finn, Caterham)
10. sor:
--------
Vitalij Petrov (orosz, Caterham)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
11. sor:
--------
Pedro de la Rosa (spanyol, HRT)
Timo Glock (német, Marussia)
12. sor:
--------
Charles Pic (francia, Marussia)
Narain Karthikeyan (indiai, HRT)
A futam vasárnap magyar idő szerint 20 órakor rajtol.

forrás: MTI
Vettel indul az élről
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája rajtolhat az élről a Forma-1-es Malajziai Nagydíjon vasárnap, miután megnyerte a szombati időmérőt.
A második helyről márka- és honfitársa, Jenson Button indulhat. Harmadikként a Mercedes német versenyzője, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, negyedikként pedig a red bullos ausztrál Mark Webber végzett a kvalifikációs tréningen.
A címvédő német Sebastien Vettel (Red Bull) csak a hatodik legjobb időt autózta, mégis az ötödik helyről rajtolhat, mert az éppen előtte záró finn Kimi Räikkönent (Lotus) váltócsere miatt öt pozícióval hátrébb sorolják.
forrás: mti.hu

Malajziai Nagydíj - Hamilton rajtolhat az élről
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)