A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szmog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szmog. Összes bejegyzés megjelenítése
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőtől több fővárosi közösségi közlekedési járatot sűrít, tekintettel a szmogriadó szombaton elrendelt riasztási fokozatára.
A közlekedési társaság az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében emlékeztet: a szmogriadó ezen fokozata idején a környezetet leginkább szennyező, fekete matricás gépkocsik nem vehetnek részt a forgalomban.
A BKK ugyanakkor a levegő minőségének javulása érdekében arra kéri a többi budapesti autóst is, hogy ha tehetik, válasszák a közösségi közlekedést.
Ennek segítésére a menetrendben szereplőnél sűrűbben közlekedik majd a 2-es, 3-as, 4-es metrón kívül az 5-ös, a 8-as, a 9-es, a 11-es, a 22A, a 23-as és a 86-os autóbusz, továbbá az 1-es, a 2-es, a 4-es és a 6-os, a 14-es, az 50-es, a 61-es villamos, valamint a 70-es, a 74-es, a 76-os és a 78-as trolibusz. Hétfőtől továbbá napközben is nagyobb befogadóképességű szerelvényekkel lehet majd utazni a H5-ös HÉV vonalán.
A társaság közölte: kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minél több környezetkímélő autóbuszt állítsanak forgalomba.
Budapesten Tarlós István főpolgármester szombat hajnalban rendelte el a szmogriadó riasztási fokozatának bevezetését.
Szálló por - A BKK hétfőtől sűríti járatait
További intézkedésig minden nap 6 órától 22 óráig érvényes a fekete matricás autók közlekedésének tilalma Budapesten a szálló por magas szennyezettségi szintje miatt - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal vasárnap hajnalban az MTI-vel.
A szmogriadó riasztási fokozatának bevezetését Tarlós István főpolgármester szombat hajnalban rendelte el, eszerint vasárnap reggel 6 órától tiltják a legszennyezőbb, fekete környezetvédelmi matricás autók közlekedését. A korlátozás nem terjed ki egyebek mellett az M0-ás Budapesten áthaladó szakaszaira, továbbá a Nagykovácsi és Remeteszőlős megközelíthetőségét lehetővé tevő utakra.
A szombati mérési eredmények vasárnap hajnali értékelése alapján indokolt a riasztási fokozat fenntartása, mivel még tovább emelkedett Budapesten a szálló por szennyezettségi szintje, már nyolc mérőponton meghaladva a riasztási küszöbértéket - olvasható a vasárnap kiadott közleményben.
Tudatták: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a nappali órákban várhatóan csökken a szálló por szintje, de a reggeli és az esti órákban mérhető magasabb értékek miatt a napi átlagkoncentráció várhatóan még mindig többfelé a tájékoztatási küszöb fölött valószínű.
Hétfőn a hajnali órákban sűrű köd képződik és átmenetileg romlik a levegő minősége. A délutáni órákban viszont egy újabb gyenge hidegfront hatására a levegőminőség javulására lehet számítani - áll a közleményben.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton közölte: hétfőtől több fővárosi közösségi közlekedési járatot sűrít, tekintettel a szmogriadó elrendelt riasztási fokozatára.
kép: Szigetváry Zsolt
Szálló por - Reggel 6-tól este 10-ig érvényes a forgalomkorlátozás Budapesten
Elrendelte a fővárosban a szmogriadó úgynevezett tájékoztatási fokozatát csütörtökön a levegő magas ózonszintje miatt Budapest főpolgármestere - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-t.
Szűcs Somlyó Mária közölte: az intézkedésre azután került sor, hogy a főváros levegőjének ózonszintje három egymást követő óra átlageredménye alapján, négy mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket.
A tájékoztatási fokozat azon légszennyezettségi szint küszöbértékének meghaladását jelenti, melynek rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny csoportjaira, például a gyermekekre, az időskorúakra és a krónikus betegekre - tette hozzá.
A főpolgármester arra kér mindenkit, hogy részesítse előnyben a tömegközlekedést, a termelőüzemek működtetői mérsékeljék az úgynevezett ózonelőanyagok kibocsátását, mérsékeljék a szénhidrogén-kibocsátással járó tevékenységet, például a bitumenolvasztást, festést, mázolást.
A közlemény szerint, az ózonszint emelkedését az ózonelőanyagok jelenlétén túl az intenzív napsugárzás, a magas hőmérséklet, a vegetációs időszakban a növények által fokozottan kibocsátott szerves vegyületek és a szélcsendes időjárás segítik.
A szakemberek azt ajánlják , hogy 12 és 18 óra között senki ne szellőztessen és lehetőleg ne tartózkodjon a szabadban - közölte a kommunikációs igazgató.
Szmogriadót rendeltek el a fővárosban
Továbbra is
indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel a
fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció -
tájékoztatta a főpolgármesteri hivatal hétfő hajnalban az MTI-t.
A tájékoztatási fokozat az a küszöbérték, amelynél a
levegő szennyezettsége veszélyt jelent a lakosság egyes, különösen
érzékeny csoportjaira, gyermekekre, idősekre, krónikus betegekre.
Azt
javasolják, hogy elsősorban a veszélyeztetett csoportokba tartozók
kerüljék el a jelentős gépjárműforgalom által érintett tereket,
útszakaszokat.
Tarlós István főpolgármester vasárnap hajnalban rendelte el a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása.
A tömegközlekedési eszközök és a bérbicikli-hálózat mindenki számára, az elektromosautó-kölcsönző rendszer pedig az előfizetőknek csütörtöktől ingyenes Párizsban a szálló por magas koncentrációja miatt.
Az intézkedés a légszennyezettség csökkenéséig, várhatóan szombatig van érvényben.
A párizsi Városháza számos intézkedést jelentett be a légszennyezettség csökkentése érdekében, amely múlt péntek óta sújtja Franciaország egy részét.
Szerdán Franciaország területének egyharmadán, a főváros környékén kívül az északi területen, a nyugati megyékben és az ország középső részén rendeltek el riasztást a szálló por (PM10) miatt. A légszennyezettség oka az anticiklonális helyzet: a hideg éjszakákat napos, meleg idő követi. Csütörtökön 20 fokot mértek a francia fővárosban, ahol az Airparis ügynökség adatai szerint a szálló por koncentrációja meghaladta a légköbméteremként 80 mikrogrammos szintet.
A hatóságok ezért sebességkorlátozásra kérték az autósokat, s azt javasolták a párizsiaknak, hogy halasszák el a csütörtökre tervezett intenzív sport- vagy egyéb fizikai tevékenységeket.
Az Autolib elektromosautó-kölcsönző rendszert az éves előfizetéssel rendelkezők csütörtöktől egy órán át ingyen használhatják. A környezetbarát szolgáltatás lényege, hogy a felhasználó a számára legközelebbi Autolib-ponton kiváltja a gépkocsit, s azt használat után egy másik kölcsönzőhelyen adhatja le.
A bérbiciklik elvileg 1,70 eurós (530 forintos) napijegye és az első félóra pedig mindenki számára ingyenes. A 30 eurós (9300 forintos) éves bérlettel rendelkező kerékpározók azonban ezzel a lehetőséggel nem spórolnak, hiszen ők egyébként is félórára ingyen vehetik igénybe a bérbicikliket.
Az ingyenesség miatti költségeket a fővárosi önkormányzat állja - közölte a városháza. Az önkormányzat egyébként azt is bejelentette, hogy a hivatali gépkocsikat a dolgozók nem használják, csak elengedhetetlen esetben.
forrás: MTI
A légszennyezettség miatt ingyenes a tömegközlekedés Párizsban
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal vasárnapra virradó éjszaka az MTI-vel.
A hivatal közleménye szerint a kisméretű szálló por egy napra számított átlageredménye január 3-án a város három, míg január 4-én öt mérőpontján elérte és meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, a köbméterenként 75 mikrogrammot, és a meteorológiai előrejelzések szerint vasárnap jelentős javulás nem várható.
A levegőtisztaság-védelmi jogszabályok szerint egy légszennyező anyag egyre növekvő szintje először az egészségügyi határértéket, súlyosabb - már rendkívüli légszennyezettségi - helyzetben a tájékoztatási küszöbértéket, a legsúlyosabb esetben pedig a riasztási értéket érheti el, vagy haladhatja meg. A tájékoztatási fokozatot akkor rendelik el, amikor a határértéket meghaladó szálló por rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság különösen érzékeny csoportjaira (gyermekek, időskorúak, krónikus betegek).
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint veszélyeztetett népességcsoportok a légúti és keringési betegségben szenvedők, csecsemők, gyermekek és időskorúak, aktív és passzív dohányosok. Azt javasolják, hogy ők kerüljék a jelentős gépjárműforgalom által érintett tereket, útszakaszokat, és kerüljék a szellőztetést, a szabadban való tartózkodást.
A tájékoztatás szerint az őszi-téli fővárosi szálló por szint egyharmada származhat a háztartási eredetű szilárd, leginkább fatüzelésből, míg egyhatoda a közlekedési kibocsátáshoz köthető. A kisméretű szálló por a levegőben előforduló folyékony vagy szilárd halmazállapotú részecske, melynek mérete a 0,001-100 mikrométer közötti tartományba esik. A szálló por veszélyessége összefüggésben van annak szemcseméretével, így a 10 mikrométernél kisebb részecskék veszélyesebbek az egészségre, mint az annál nagyobbak.
A 10 mikrométernél nagyobb porrészecskéket a légutak természetes védekező működése kiszűri, a kisebb méretűek lejutnak a mélyebb légutakba. A kisméretű szálló por hatását befolyásolja a belélegzett por mennyisége, fizikai tulajdonságai és kémiai összetétele. A porrészecskék baktériumokat, vírusokat, gombákat, valamint további káros anyagokat kötnek magukhoz, és elősegítik azok bejutását a szervezetbe.
A frissülő információk a Budapest Portálon (www.budapest.hu) és a Fővárosi Önkormányzat Twitter oldalán lesznek elérhetőek: twitter.com/fph_sajto
További tájékoztatás olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján:http://www.met.hu/levegokornyezet/varosi_legszennyezettseg/meresi_adatok/tajekoztato/
forrás: MTI - kép: greenfuel.hu
Budapesten elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)

