Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2015

Hamarosan indul az első kínai gyártású maglev vonat tesztje

Kép
Az idei év vége előtt megkezdik az első hazai gyártású lebegő mágnesvonat (maglev) próbaüzemét a közép-kínai Hunan tartomány székvárosában; a jármű százkilométeres óránkénti sebességnél nem lesz gyorsabb.   Csangsa város illetékeseinek hétvégi bejelentése szerint a kínai lebegő mágnesvasút a helyi repülőteret fogja összekötni a déli vasúti pályaudvarral. A két végállomás közti táv 18,5 kilométer.     A szerelvény gyártója a hunani Zhuzhou Electric Locomotive Co. vállalat, amelynél 2014 májusában láttak hozzá a munkához. Eddig 3,5 milliárd jüant (161 milliárd forint), vagyis a tervezett beruházás költségeinek 82 százalékát használták fel.     A cég illetékeseinek közlése szerint a lebegő mágnesvonatok biztonságosabbak, képesek kisebb ívben fordulni és környezetkímélőbbek.     Az első - német gyártású - közforgalmú maglev vasutat 2002. december 31-én adták át. Sanghaj pénzügyi negyedéből vezet a város Putung nevezetű nemzetközi ...

Körtés - mogyorós - whiskys frangipane

Kép
Tészta: 
 - 15 dkg liszt
 - 12 dkg hideg vaj
 - 1 egész tojás
 - 1 csipet só
 - 5 ek hideg víz

 Töltelék: 
 - 15 dkg mogyoró
 - 7 dkg cukor - 1 tojás
 - 5 ek puha vaj - 1 tk szárított narancshéj
 - 1/2 dl whisky

 - 20-25 dkg ízlés szerinti gyümölcs, pl. körte

 A sütőt 180 fokra melegítjük. A töltelékhez a mogyorót ledaráljuk a cukorral, hozzáadjuk a gyümölcs kivételével az összes többi hozzávalót és tovább daráljuk késes robotgépben. A tésztához a hozzávalókból gyors mozdulatokkal vagy robotgéppel ruganyos tésztát gyúrunk. Kinyújtjuk, kerek piteformába terítjük, rákenjük a tölteléket és elrendezzük rajta a gyümölcsöt. Forró sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a töltelék felemelkedik, a gyümölcs pedig megpuhul. Teljesen kihűtjük szeletelés előtt. forrás: streetkitchen.blog.hu

Nem jár a szentendrei HÉV és a kisföldalatti a hétvégén

Kép
Építkezés miatt nem közlekedik a hétvégén a szentendrei (H5-ös) HÉV egy szakaszon, szombat este és vasárnap pedig a kisföldalatti nem jár felújítás miatt. Az utasokat pótlóbuszok szállítják.   A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte: a szentendrei HÉV a Batthyány tér és Békásmegyer között nem közlekedik az aquincumi gyalogos-felüljáró építése miatt. H5-ös jelzéssel a Batthyány tér és Békásmegyer között, H5B jelzéssel pedig az Árpád hídi metrómegálló és Békásmegyer között pótlóbuszt állítanak forgalomba.     A kisföldalatti szerelvényeit a teljes vonalon pótolják szombat este és vasárnap egész nap pályafelújítás miatt. Az utolsó szerelvények a Vörösmarty térről este háromnegyed nyolckor, a Mexikói útról fél nyolckor indulnak, utána a pótlóbuszok a Deák Ferenc tér és a Mexikói út között közlekednek az Andrássy úton.     A pótlás idején a 9-es busz Deák Ferenc téri megállóhelyét az óbudai Bogdáni út felé vezető oldalon 110 méterrel hátrább...

Budapestre érkezett a lappföldi Mikulás

Kép
Joulupukki, a lappföldi Mikulás megérkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre 2015. november 28-án. kép: Kovács Tamás

Tóbiás: a Fidesz zsákutcába vezette Magyarországot

Kép
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Magyarország legnagyobb problémája a Fidesz, amely zsákutcába vezette az országot, a szocialista párt küldetése pedig Magyarország megmentése, ebből a zsákutcából történő kivezetése.     Tóbiás József szombaton, Budapesten a párt alapszabályt módosító kongresszusán azt mondta, a magyar társadalom problémáit a kormány csak mélyítette, az ország minden téren rosszul teljesít lehetőségeihez képest.     Szerinte a mélyülő szegénység, a rettenetes leszakadás, a demokrácia lebontásának gyakorlata, a jogállam szétverése, a Nyugat-ellenesség mind abból fakad, hogy a Fidesz Magyarország legnagyobb problémája.     Az ellenzéki politikus kifejtette, a többi között azzal vádolja a Fideszt, hogy eltűri a mélyszegénységet, szándékosan feledkezik meg a társadalom kiszolgáltatott csoportjairól, hogy a hatalomért és az abból származó, magánzsebekben fialtatott tőkéért politizál, hogy tragikusan leromlott az egészségü...

Debreceni bormustra: megválasztották a csúcsborokat

Kép
Tokaji és egri borok lettek az idei, IV. Debreceni Bormustra csúcsborai - jelentették be szombat délután, a bormustra megnyitóján a cívisvárosban.   Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke, a Debreceni Borozó szaklap kiadója elmondta: a bormustrára a lap bortesztjein legjobban szereplő húsz borászat kapott meghívást.     A borteszteken majdnem ötven borász 250 bort tesztelt, s három kategóriában választották ki a Debreceni Bormustra csúcsborait.     A fehér száraz bor kategóriában a tokaji Béres Szőlőbirtok és Pincészet 2011-es évjáratú Béres Lőcse furmintja kapta meg a csúcsbor minősítést.     A száraz vörös borok közül a Gróf Buttler Borászat Egri Syrah Superior Nagy-Eged 2011. bora lett a csúcsbor.     Az édes borok kategóriában a Holdvölgy Intuition No2 2008-as tokaji sárgamuskotálya nyerte el a csúcsbor minősítést.     Kovács Pál a megnyitón elmondta: a debreceni bormu...

A Magyar Telekom lett a Ferencváros labdarúgócsapatának a főszponzora

Kép
Három évre a Magyar Telekom Nyrt. lett a Ferencváros labdarúgócsapatának a főszponzora.   Ezt Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke jelentette be szombat délután az FTC-Debrecen OTP Bank Liga-mérkőzés előtt, a Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatón.    A zöld-fehér klub első embere elmondta, hogy mindkét fél számára előnyös megállapodást sikerült kötniük a piacvezető távközlési szolgáltatóval, amellyel már évek óta partneri viszonyban vannak. Hozzátette: a szerződéskötés tiszteletére szombat este a Magyar Telekom logójának színében, magentában tündököl a Ferencváros stadionja, illetve honlapja.    Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója azzal indokolta, hogy három évre a zöld-fehérek mellett kötelezték el magukat főtámogatóként, hogy a Ferencváros az ország legnépszerűbb labdarúgóklubja, amely egy friss felmérés szerint mintegy kétmillió szimpatizánssal rendelkezik. Elmondása szerint a cég sportszponzorációs strat...

Mosogatás után....

Kép

Középkori földrengés megváltoztatta a Pó folyását

Kép
Egy középkori földrengés megváltoztatta a Pó folyását, északra tolva Itália leghosszabb folyóját - erre a következtetésre jutottak a trieszti Nemzeti Oceanográfiai és Kísérleti Geofizikai Intézet kutatói.    Fontos megismerni a múltbéli földrengéseket, hiszen a valamikori szeizmikus aktivitás alapján következtetni lehet egy-egy régió jelenkori veszélyeztetettségére - olvasható a trieszti intézet honlapján, valamint a LiveScience hírportálon.    Livio Sirovich és Franco Pettenati geofizikusok Ferrara környékének geológiai múltját kutatták, azt a térséget, amelyet 2012 májusában két nagy erejű földrengés sújtott.    Számításaik szerint az elmúlt 2800 év során a földrengések miatt a Pó több "lépésben" 20 kilométerre "vándorolt" észak felé Guastella és Ficarolo települések közötti területen. A legjelentősebb változásokat az 5,8-as erősségű földrengés idézte elő, amely 1570 novemberében rázta meg Észak-Itáliát, majd a térségben 1571 februárjáig kéteze...

Nyolcvanmillió baktériumot adunk át egy csók alatt

Kép
Nyolcvanmillió baktériumot adunk át egy mindössze 10 másodperces csók alatt - számolták ki holland kutatók, akik vizsgálataik eredményeit a szabad hozzáférésű Microbiome folyóiratban ismertetik. Az emberi szervezetben - a bőr felszínén és a testüregekben - több mint 100 billió (milliószor millió) baktérium él. Ezek közössége, az úgynevezett mikrobiom dinamikus kölcsönhatásban van az emberi szervezettel, összetételét nagymértékben befolyásolja a táplálkozás, az anyagcsere, a génállomány, az immunrendszer, de kihat rá az egyén kora és a környezetében élő személyek is. Ugyanakkor a mikrobiomnak meghatározó a szerepe az emésztésben, a tápanyagok szintézisében és a betegségek megelőzésében - olvasható a PhysOrg hírportálon. Remco Kort, a tanulmány vezető szerzője, az alkalmazott tudományos kutatások holland szervezete (TNO) mikrobiológiai és rendszerbiológiai részlegének az igazgatója a kutatás céljait összefoglalva kiemelte, hogy eddig még senki sem vizsgálta a csókolózás hatását ...

Lauren Marie Young

Kép

Újabb benzinkút-hálózattal kötött megállapodást a Spar

Kép
Az OMV után a Lukoil kutakon is üzleteket nyit a Spar - jelentette be szerdán a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Normbenz Magyarország Kft..   Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint első lépésben három Lukoil töltőállomáson nyílik élelmiszerbolt, Budapesten, Diósdon és Tatabányán. Az üzletnyitásokat a jövőben továbbiak követhetik.    A Normbenz Magyarország a hazai üzemanyag-kiskereskedelem öt legnagyobb szereplőjének egyike, érdekeltségébe tartozik a 74 magyarországi és a 19 szlovákiai Lukoil benzinkút.    A Spar Magyarország a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem meghatározó szereplője, több mint 400 saját üzemeltetésű áruháza van, és mintegy 60 franchise-rendszerű üzletet működtet partnereivel.    A cég 2013-ban nyitotta első benzinkúti üzletét egy budapesti OMV töltőállomáson, amelyet 2015 elejéig további négy követett. Az idén tovább bővítették az egész évben éjjel-nappal nyitva tartó Spar expresszek számát, jelenleg 45...

Valószínűleg az idei lesz az eddigi legforróbb év a világon

Kép
Valószínűleg 2015 lesz az eddigi legforróbb év a világon az éghajlati mérések 1880-as kezdete óta - közölte szerdán a Meteorológiai Világszervezet (WMO).     A január elejétől október végéig tartó időszakban a globális átlaghőmérséklet jóval magasabb volt, mint bármely azt megelőző 12 hónapban. A kutatók szerint a 2011-től 2015-ig tartó ötéves periódus ugyancsak az eddig mért legmelegebb volt a világban.     A hőmérséklet-emelkedést a Csendes-óceán trópusi felszíni vizeinek felmelegedését okozó El Nino légköri jelenség és az ember okozta globális felmelegedés számlájára írják a szakemberek - olvasható a BBC News honlapján.     A Meteorológiai Világszervezet szerint a január és október közötti adatokra alapozott becslések azt mutatják, hogy a 2015-ös globális földfelszíni hőmérséklet 0,73 Celsius-fokkal haladta meg az 1961 és 1990 közötti átlagot. A 2011 és 2015 közötti rekordidőszak pedig 0,57 Celsius-fokkal volt az 1961 és 1990 közötti ...

Németországban is egyre népszerűbb a magyar bor

Kép
Németországban is egyre kedveltebbek a magyar borok, ezt mutatja a Magyar Szüret nevű berlini rendezvénysorozat, amelyre évről évre mind többen látogatnak el - mondta Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésért felelős miniszteri biztos szerdán a német fővárosban az MTI-nek.     A miniszteri biztos kiemelte, hogy a Németországba irányuló borexport értéke az idén csaknem 15 millió euró tesz majd ki, ami jelentős növekedés a két évvel ezelőtti 12 millió euróhoz képest, és ugyancsak kedvező fejlemény, hogy egyre nagyobb a palackozott borok aránya.     A magyar bor ismertségét és népszerűségét tovább erősítik az olyan rendezvények, mint a Magyar Szüret, amelyet már ötödik éve rendeznek meg Berlinben. A hagyománnyá vált magyar szüreti napokon az idén 19 borászat és egy pálinkafőző társaság mutatkozik be, valamint hat élelmiszeripari cég, valamennyi magas minőségű gasztronómiai különlegességeket vonultat fel - mond...

Hétfőn helyezik végső nyugalomra Várhidi Pált

Kép
A Megyeri úti temetőben helyezik végső nyugalomra Várhidi Pált, az Újpest legendás futballistáját, az Aranycsapat keretének tagját. A család arról tájékoztatott, hogy a hamvasztást követő búcsúztatás november 30-án, hétfőn 14 órától lesz.     A család arra kéri a gyászolókat, hogy kegyeletüket egy szál fehér virággal róják le.     A tízszeres válogatott Várhidi Pál tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes válogatott keretének, az 1960-as római olimpián pedig bronzérmet szerzett a nemzeti együttessel.     Vezetőedzőként 1973 és 1980 között négy bajnoki címet szerzett az Újpesti Dózsával.     Várhidi Pál életének 85. évében, november 12-én hunyt el.

Péterfia Judit és Bán Róbert lett az ország legintelligensebb diákja

Kép
Péterfia Judit, a budapesti Corvinus Egyetem kereskedelem-marketing szakos hallgatója és Bán Róbert, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) informatikus hallgatója nyerte meg a Nagy Diák IQ teszt döntőjét, amelyet szerdán rendeztek meg a Várkert Bazárban - tájékoztatták a verseny szervezői az MTI-t.   Az abszolút győztes Péterfia Judit 15 perc 26 másodperc alatt, míg Bán Róbert 19 perc 30 másodperc alatt oldotta meg a feladatokat.    A háromfordulós vetélkedő első, online, adaptív tesztjét több mint 21 ezren töltötték ki az interneten. A feladatlapon, amelyet a Mensa HungarIQa kifejezetten a 17-24 éves korosztály számára fejlesztett ki, a résztvevőknek a továbbjutáshoz legalább 125 pontot kellett elérniük. Ezt 3400 fiatalnak sikerült teljesítenie, így ők kaptak meghívást a budapesti középdöntőbe.    A meghívottak közül 804-en tudtak részt venni az eseményen, a döntőbe végül 372 olyan középiskolás és egyetemista jutott tovább, akik minimum 135-ös IQ-...

David Bowie színházi darabokkal folytatja a munkát

Kép
David Bowie legutóbbi albuma, a The Next Day 2013-as megjelenése előtt tíz évig hallgatott, most két színházi produkcióval folytatja a munkát.   A brit rocksztár a jövő nyáron debütáló SpongyaBob-musicalhez ír számokat, és ő jegyzi a novemberben New Yorkban bemutatkozó Lazarus zenéjét is - számolt be róla szerdán a The Daily Telegraph.    A chicagói Oriental Theatre a napokban jelentette be, hogy a SpongeBob The Musical című darab bemutatójára 2016. június 7-én kerül sor. A musical zenéjén egy sor élvonalbeli zenész - köztük a The Flaming Lips és a They Might Be Giants amerikai együttes, valamint a nyolcvanas évek popikonja, Cyndi Lauper és John Legend énekes-dalszerző - dolgozik Bowie-val.    A musical a SpongyaBob Kockanadrág című nagy sikerű animációs tévésorozat történetéből születik. A chicagói premier után a Broadway közönsége is láthatja majd a tervek szerint.    A 68 esztendős Bowie egy évtized után, 2013-ban rukkolt elő új albumá...

Építészeti nívódíjat kapott a Groupama Aréna

Kép
A Lakásvásár Médiacsoport különdíjában részesült a Market Építő Zrt., amely a Ferencváros labdarúgócsapatának stadionjával, a Groupama Arénával nevezett a Magyar Ingatlanszakmai Egyesület (a FIABCI Magyar Tagozata) által kiírt Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton.   Az építőipari vállalat szerdai közleménye szerint a szakmai zsűri a kiírásnak megfelelően a három legjobb helyezettet díjazta, továbbá a pályázók a támogató szakmai szervezetek különdíjaiért is versenyeztek. Ez utóbbiak közül a Lakásvásár Médiacsoport az "FTC Stadion színvonalas megvalósításáért" ítélte oda különdíját a Market Építő Zrt-nek. A nyertesek képviselhetik Magyarországot a FIABCI World Prix d'Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíjpályázaton.    "Hazai és nemzetközi viszonylatban már számos elismerés bizonyítja, hogy egy rendkívüli, multifunkcionális létesítményt alkottunk, melyre mindannyian büszkék lehetünk" - mondta a díj elnyerése kapcsán Scheer Sándor, a M...

Sárga tuja

Kép

Film készül Dominique Strauss-Kahn szexbotrányáról

Kép
Film készül a Warner Bros. filmstúdióban Dominique Strauss-Kahn IMF-vezér szexbotrányáról - értesült a The Hollywood Reporter.   A forgatókönyvet Ben Kopit írja. A film egyelőre a The Libertine munkacímet viseli. Strauss-Kahn a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója volt 2011-ig, amikor le kellett mondania, mert egy hotel szobalánya feljelentette nemi erőszak miatt. A gazdasági szakembert házi őrizetbe vették, de mivel a szobalány szavahihetősége megkérdőjeleződött, nem indult ellene eljárás. A nő később polgári úton perelte be Strauss-Kahnt. A hollywoodi portál szerint a forgatókönyv a botrány komikus feldolgozása lesz. A botrányt tavaly a Welcome To New York című filmjében Abel Ferrara is felidézte, amelyben Gerard Depardieu játszotta Strauss-Kahnt és Jacqueline Bisset a feleségét. http://www.hollywoodreporter.com/news/dominique-strauss-kahn-scandal-getting-815462

Victoria Beckham nélkül, de újra összeáll a Spice Girls a The Sun szerint

Kép
Első albuma megjelenésének 20. évfordulója alkalmából jövőre újra összeáll a Spice Girls egy nemzetközi koncertsorozat erejéig, Victoria Beckham azonban nem vesz részt a projektben a The Sun értesülései szerint.   A legnagyobb példányszámú brit napilap pénteki számában világraszóló szenzációként tálalta minden idők legsikeresebbnek tartott lánybandájának visszatérését. Értesülése szerint az együttes négy tagja, Mel B, Mel C, Geri Halliwell és Emma Bunton a múlt hónapban döntött úgy, hogy Victoria Beckham nélkül is újra koncertezni fognak. Öten legutóbb a 2012-es londoni olimpia záróünnepségén voltak együtt láthatók. A hírre reagálva Emma Bunton azt mondta, még semmi sem dőlt el, ha biztossá válik a dolog, közölni fogják rajongóikkal. Az együttes 85 millió albumot adott el világszerte, és számos daluk vezette a slágerlistákat. A The Sun szerint Mel B, azaz Scary Spice régóta szorgalmazta, hogy újra összeálljanak, de ezt sokáig elvetették, mert nem akartak Victoria Beckha...

Szerdán nyit a Városligeti Műjégpálya

Kép
Szerdán nyit a Városligeti Műjégpálya, és várja a korcsolyázni vágyókat szombatonként meghosszabbított nyitva tartással és változatlan jegyárakkal.      Idén nyáron elvégezték a Műjégpálya hűtéstechnológiai rendszerének bővítését, többek között felújították az 1986-os gyártású hűtőkompresszorokat, és 70 százalékkal nagyobb hűtőteljesítményűre cserélték a hűtőgépházi hőcserélőket is, ennek köszönhetően a pálya hűtőberendezése az eddigieknél hatékonyabban tudja majd kezelni a szélsőséges időjárás okozta üzemeltetési nehézségeket - olvasható a Fővárosi Önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleményében.     A kapacitásbővítés eredményeként a 2015-2016-os téli szezontól kezdődően a jég előállítását végző berendezések akár melegebb téli időjárási körülmények között is kiváló minőségű, sportolásra alkalmas jégfelületet lesznek képesek létrehozni. A korszerűsítéssel lehetővé válik, hogy az elkövetkezendő téli szezonokban a Városligeti Műjégpálya megszakítás...

Szuper Hotel

Kép
Magyar egészségügyi Pavilon.... Tiszta szégyen! Amilyen a ház, olyan a gazda!....

Fekete péntek - Egyre több üzlet csatlakozik az akcióhoz Magyarországon is

Kép
Egyre több üzlet csatlakozik Magyarországon is a november 27-i "fekete péntekhez", de nálunk nem annyira elterjedt még ez a vásárlási akció, és nincsenek olyan mértékű leárazások, mint külföldön - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az MTI-nek.   A "Black Friday" csaknem ötven éve a hálaadást követő péntek elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban; ez a nap hagyományosan a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, amikor rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők.   Vámos György elmondta: a résztvevő hazai üzletekről nincs országos összesítés, a nagy láncok mellett közepes és kis üzletek is csatlakoznak az akcióhoz.   A kereskedelmi szövetség főtitkára elmondta, hogy viszonylag kevés üzletben ugyan, de már 5-6 éve megjelentek a "fekete péntekhez" kapcsolódó akciók Magyarországon is. A gazdasági válság éveiben azonban a karácsony előtti hetekben sok helyen próbálták leárazásokkal becsábítani a vevőket ...

Szerdahelyi utca sarok

Kép

Két csempészett cigarettát szállító autó karambolozott Szatmárban

Kép
Két csempészett cigarettát szállító személygépkocsi karambolozott Győrteleknél és Penyigén, az autókban 17 millió forint értékű dohányáru volt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.       Fehérvári Marietta százados elmondta, hogy az egyik kocsit szombaton Tunyogmatolcs és Győrtelek között akarták igazoltatni a kölcsei határrendészeti kirendeltség járőrei, de annak sofőrje figyelmen kívül hagyta a megkülönböztető fény- és hangjelzést, s nagy sebességgel továbbhajtott.      Egy útkanyarban a menekülő jármű lesodródott az úttestről, szalagkorlátnak ütközött és egy vízelvezető árokba borult.      A rendőrök a könnyű sérülést szenvedett 34 éves jármi sofőrt a helyszínen elfogták, majd az autót átvizsgálva, több mint 10 ezer doboz, közel 11 millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát találtak.      Ugyancsak szombaton karambolozott egy másik csempész...

Trump ismét a független elnökjelölti indulással fenyegetőzött

Kép
 Újból azzal fenyegetőzött vasárnap Donald Trump, a legnagyobb támogatottságot élvező republikánus elnökjelölt-aspiráns, hogy függetlenként küzd majd tovább a Fehér Házért, ha a pártja nem bánik vele korrekt módon.      Trump az ABC televíziónak nyilatkozott erről a szándékáról, azokra a sajtójelentésekre reagálva, melyek szerint a Republikánus Párt vezetésének egyes tagjai összefogtak, hogy kiiktassák őt a versenyből. A The Wall Street Journal értesülése szerint a csoport arra készül, hogy titkos adományozókra támaszkodva "gerillakampányt" indítsanak az ingatlanmogul és valóságshow-sztár "legyőzésére és megsemmisítésére".      "Meglátjuk, mi történik. Nagyon érdekes lesz. De az összes közvélemény-kutatás szerint én vezetek, méghozzá sokkal" - mondta Trump, hozzátéve: azt szeretné, ha a pártban a vetélytársaival azonos elbánásban részesítenék.      A The Washington Post és az ABC News vasárnap közzétett, közös közvélemény-...

A PC volt és marad is a legfontosabb számítástechnikai eszköz

M inden ellenkező híreszteléssel szemben a személyi számítógép (PC) nem halott, a számítástechnikai eszközhasználat és az internetelérés túlnyomó része továbbra is ezeken az eszközökön történik - írta a TechCrunch számítástechnikai hírportál vasárnap. A számítástechnikai piackutató vállalatok, például a Gartner és az IDC által közzétett, a PC-eladások csökkenését mutató adatokból levont elemzői következtetések általában túlzóak és tévesek, mivel figyelmen kívül hagynak egy lényeges szempontot, a gépek élettartamának növekedését - olvasható az oldalon. A személyi számítógép technológiája mostanra mind formavilágában, mind műszaki paramétereiben kiforrottá vált. Egy 4-6 évvel ezelőtt gyártott PC jelenleg is tökéletesen megfelel az átlagos felhasználói igényeknek mind a kapacitás, mind a sebesség tekintetében - vélekedik a TechCrunch. A felhasználók túlnyomó többségének a személyi számítógép az elsőszámú és legfontosabb számítástechnikai eszköze. Ma 1,5-1,7 milliárd ilyen e...

Fidesz: megint adóemelést akarnak a szocialisták

Kép
A szocialisták kormányzásuk alatt csökkentették a fizetéseket, utcára tettek több tízezer közszolgálati dolgozót és már megint adóemelést akarnak - reagált a Fidesz-frakció a szocialista Kunhalmi Ágnes szombati nyilatkozatára.     Az MSZP budapesti elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek, amivel a bérek emelésére akarják rábírni a kormányt.     A Fidesz ezt az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy kommentálta, hogy a családi adórendszer megszüntetése azt jelentené: munkavállalók millióinak törölnék el Európa egyik legalacsonyabb személyijövedelemadó-kulcsát és családi adókedvezményét.      A polgári kormányzás óta a minden munkavállalót érintő adócsökkentéseken túl, az ország saját erejéből minden évben nőtt a minimálbér és béremelési programok indultak a pedagógusoknak, a rendőröknek, a katonáknak, az egészségügyi, a szociális, a gyermekvédelmi, és a felsőoktatási dolgozóknak. Jövőre tovább folytatódna...

A Vatikán vádat emelt a bizalmas vatikáni dokumentumokat közlő olasz újságírókkal szemben

Kép
A vatikáni ügyészség a vatikáni bíróság elé idézte Gianluigi Nuzzi és Emiliano Fittipaldi olasz újságírókat, mivel nemrég megjelent könyveikben a pápai államból kilopott bizalmas vatikáni dokumentumokat közöltek.  A tárgyalás november 24-én kezdődik.    A vatikáni ügyészség bizalmas vatikáni dokumentumok eltulajdonítása, valamint bizalmas adatok nyilvánosságra hozatala címén emelt vádat Gianluigi Nuzzival és Emiliano Fittipaldival szemben. A vatikáni büntető törvénykönyv értelmében négytől nyolc évig terjedő börtönre ítélhetik őket. Most először fordul elő, hogy a pápai állam ügyészsége újságírókat idéz a vatikáni bíróság elé.    A vatikáni hatóságok felszólítására Emiliano Fittipaldi és ügyvédei az utóbbi napokban megjelentek a vatikáni ügyészség általi meghallgatáson, Gianluigi Nuzzi megtagadta ezt. Ha az újságírók vagy védőügyvédjeik nem jelennek meg a vatikáni tárgyaláson, a vatikáni bíróság távollétükben is elítélheti őket. Mivel azonban olasz áll...

Akár 10 centiméter hó is hullhat

Kép
A magasabb hegyvidékeken akár 10 centiméter hó is hullhat - írta vasárnap az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.   A meteorológiai szolgálat honlapja szerint Kékestetőn a vasárnap reggel 3 centiméteres hóvastagságot mértek.    Figyelmeztetésükben azt írták: délelőtt a Dunántúl délkeleti részén, majd később fokozatosan a Dunától keletre sokfelé csapadékra lehet számítani. A síkvidéken döntően eső, átmenetileg esetleg havas eső, míg a magasabban fekvő részeken havazás formájában várható. Késő este, illetve az éjszaka folyamán az Északi-középhegység és az Alföld északi peremének térségére szorul vissza a csapadék.    A Mecsekben, az Északi-középhegységben, kisebb eséllyel a Dunazug-hegyvidéken 300-400 méteres magasság felett is számítani lehet néhány centiméteres megmaradó hóra. A Mátra, a Bükk 500 méter feletti részein 5-10 centiméter hó is hullhat - hangsúlyozták.    Dobogókőn szombat este ke...

A jövő héttől négy vasárnapon át nyitva tarthatnak az üzletek

Kép
Nyitva tarthatnak az üzletek a négy adventi vasárnapon, november 29-én, valamint december 6-án, 13-án és 20-án.     A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként.      A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére összefoglalta: a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény, valamint a munka törvénykönyvéről szóló törvény értelmében munkaszüneti nap január 1-je, március 15-e, húsvét hétfő, május 1-je, pünkösd hétfő, augusztus 20-a, október 23-a, november 1-je, illetve december 25-e és 26-a.      A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény felso...

Az áru- és folyószámlahiteleket keresik legtöbben karácsony előtt

Kép
A karácsony előtti időszak hagyományosan erős a fogyasztási hitelezés szempontjából, legtöbben az áru- és folyószámlahiteleket keresik ekkor, de a hitelkártyákat is november-decemberben használja leggyakrabban a lakosság - derült ki az MTI által megkérdezett bankok válaszaiból. Többen kiemelték a fogyasztók növekvő tudatosságát is a hitelfelvétel során.     Az OTP Banknál az áruvásárlási és szolgáltatási gyorskölcsönöknél egyértelműen az év végi két hónap a legerősebb időszak, amikor a fogyasztók meghatározott termék vagy szolgáltatás megvásárlásához keresnek pénzügyi megoldást. A banknál arra számítanak, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is egyre többen fizetnek vásárlásaik során hitelkártyájukkal a karácsonyi szezonban.      A Magyar Cetelem Banknál 118 000 forint áruhitel esetén az átlagos felvett hitelösszeg; az éves áruhitel-forgalom közel negyede a karácsonyt megelőző két hónapban valósul meg. A hitelkártyáknál az átlagos kosárérték hatezer forint, decemberben...

Ez szív a javából!....

Kép

Nickie Ann

Kép

Az MTK szakította meg a Ferencváros veretlenségi sorozatát

Kép
A Ferencváros 1-0-ra kikapott az MTK vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombat esti zárómérkőzésén.   A zöld-fehérek ezt megelőzően tavaly októberben, a Diósgyőr vendégeként szenvedtek vereséget az élvonalban. Bajnoki veretlenségi sorozatuk 34 mérkőzést számlált, ennél hosszabbra csupán egyszer volt példa a klub történetében, az 1931/32-es idényben, amikor 36 összecsapást vívott meg vereség nélkül a gárda, s közben 22 győzelemmel, százszázalékos teljesítménnyel bajnoki címet nyert.     OTP Bank Liga, 16. forduló MTK Budapest - Ferencvárosi TC 1-0 (1-0) Illovszky Stadion, 2114 néző, v.: Erdős     gólszerző: Torghelle (32.)     sárga lap: Vass Á. (33.), Ramos (39.), Gera D. (68.), Thiam (90.), illetve Nalepa (38.), Pintér Á. (51.), Leandro (73.)       MTK:     ---- Hegedüs - Bese, Grgic, Poór, Vadnai - Vass Á. (Thiam, 66.), Strestik (Hajdú Á....

Újabb fenyegetést intézett Párizs ellen az Iszlám Állam

Kép
Egy héttel a párizsi terrorcselekmények után újabb támadásokkal fenyegette meg a francia fővárost az Iszlám Állam nevű terrorszervezet a Twitteren és a szervezethez kötődő honlapokon megjelentetett videoüzenetében - közölte a La Libre Belgique című belga napilap saját honlapján szombaton.   A felvétel szerint a várható merényletek még a 2001. szeptember 11-i amerikai támadásoknál is sokkal rosszabbak lesznek.    A pénteken közzétett hatperces videóban - amelynek a "Párizs romokban" címet adták - többek között az összeomlott Eiffel-torony látható. Ezt a jelenetet egyébként a "G. I. Joe: a Kobra árnyéka" című 2009-es filmből vették át. Emellett a videó a francia csapatok szíriai bombázásainak, no meg az egy héttel ezelőtti párizsi terrorakcióknak a képsorait is felidézi.    A videó legvégén megjelenő két férfi szóban is megerősíti a fenyegetést, majd hangsúlyozzák, hogy Francois Hollande köztársasági elnök többé nem érezheti magát biztonságban saját hazá...

Orbán: a kommunizmus egy őrült eszme volt

Kép
Ma már senki sem vitatja, hogy a nemzetiszocializmushoz hasonlóan a kommunizmus is egy őrült eszme volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások közelgő emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.   A Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) és a Gulag Emlékbizottság ünnepségét a VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola udvarán tartották, ebben az épületben volt ugyanis 1945-1948 között a szovjet állambiztonság börtöne.    Orbán Viktor azt mondta: amikor a nemzetiszocializmus őrült gondolata háborúba rántotta a világot, és a megroggyant nyugati világ felismerte, hogy a léte forog kockán, szövetségre lépett egy másik őrült gondolattal, a nemzetközi szocializmussal, a kommunizmussal és annak gazdájával. Így tört be a szovjet világ Európába.    "Saját biztonsága fejében a Nyugat végül tálcán nyújtotta át a Szovjetunión...

A hangszeren játszás csökkentheti a demencia kockázatát

Kép
A hangszeren játszás csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát - derült ki egy ikerpárok bevonásával készített tanulmányból, amely azt mutatta, hogy az ikerpár zenélni tudó tagjánál egyharmaddal kisebb valószínűséggel jelentkezett időskori emlékezetvesztés. A szakemberek szerint eddig kevés vizsgálat foglalkozott a szabadidős tevékenységként űzött muzsikálás demenciára gyakorolt hatásaival, egyebek között a résztvevők genetikai hátterének különbözőségéből adódó problémák miatt. A kutatók ezúttal százötvenhét ikerpár bevonásával pontosabban fel tudták térképezni a zene és a demencia közötti kapcsolatot, mivel az egypetéjű ikreknek 100 százalékos, a kétpetéjűeknek átlagosan 50 százalékos a genetikai azonossága. A részt vevő ikerpárok csupán egyik tagja küzdött időskori emlékezetvesztéssel, ami lehetővé tette a kutatók számára, hogy egyszerre tanulmányozzák a betegség kockázati tényezőit, illetve az egészséges fél révén a védelmi faktorokat. Figyelembe véve a résztv...