Horvátország a gyalogsági aknákkal legszennyezettebb országok egyike
H orvátország a világ gyalogsági aknák által leginkább veszélyeztetett országainak az egyike - közölte egy horvát aknamentesítési szakember csütörtökön Drnisben abból az alkalomból, hogy az ENSZ döntése alapján csütörtökön tartják Az aknákkal kapcsolatos felvilágosítás és aknamentesítési segítségnyújtás nemzetközi napját. Mirko Ivanusic, a horvát aknamentesítő központ (HCR) igazgatóhelyettese sajtótájékoztatóján elmondta: az 1990-es évek első felében kirobbant háborúból visszamaradt aknagyanús területeknek csupán a felét tisztították meg eddig Horvátországban. Még 12 megyében - összesen 97 város és járás területén - mintegy 680 négyzetkilométernyi területet kell átvizsgálni. Az aknamentesítést 2019-ig tervezik befejezni Horvátországban, a munkálatok menetét azonban nagyban befolyásolják az anyagi lehetőségek - tette hozzá a szakember a horvát közszolgálati rádió és televízió (HRT) tudósítása szerint. A horvátországi aknamentesítés eddig 4 milliárd kunába...