A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tér. Összes bejegyzés megjelenítése
Új fázisába lép augusztusban a budapesti Széll Kálmán tér felújítása, a bontási és építési munkák már a tér teljes területére kiterjednek, emiatt jelentősen változik a közlekedési rend - közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A harmadik ütemben a Széll Kálmán tér belső részének teljes területén megindulnak a munkák, ezért ott nem lehet biztosítani a gyalogos áthaladást. Vasárnaptól ezért a gyalogosok a tér szélein közlekedhetnek. A Várfok utcából és a Csaba utcából induló buszokat ebben az időszakban a metró és a 4-es, 6-os villamos végállomásától a Vérmező utcai lépcsőn keresztül, majd onnan a Vérmező utca-Várfok utca útvonalon vagy a Margit körút felől lehet megközelíteni.
Hétfőtől ismét a tér Margit körúti oldalára, az új vágányokra érkeznek a nagykörúti villamosok, lezárják a Várfok utca Vérmező utca és Csaba utca közötti részét, egyúttal átadják a forgalomnak a Várfok utca Csaba utca felé egyirányú alsó útszakaszát. Ezért a 21-es, a 21A, a 139-es, a 140-es és a 140A busz végállomása erre az útszakaszra kerül át. Emellett áthelyezik a 39-es, a 155-ös, a 156-os és a 922-es busz megállóját.
A Széll Kálmán tér felújítása idén januárjában kezdődött el, a teljes rekonstrukció 2016 tavaszára fejeződhet be. A munkálatokra mintegy nettó 5,3 milliárd forintos kormányzati, uniós és saját forrás áll a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére.
Széll Kálmán tér - Augusztusban megkezdődik az átépítés harmadik üteme
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából szükséges volna felállítani a szovjet megszállás áldozatainak központi emlékművét - jelentette ki a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának alelnöke pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.
Az emlékmű legméltóbb helye a budapesti Szabadság tér, hiszen ott már áll a német megszállás áldozatainak emlékműve - közölte Bognár Zalán.
A megvalósítás annál is inkább szükséges, mert a szovjet megszállás nyomán az ország akkori területéről mintegy 900 ezer embert hurcoltak a Szovjetunióba, politikai fogolyként, hadifogolyként és málenkíj robotra - tette hozzá.
Bognár Zalán úgy vélekedett: időszerű volna az ország 47 településen egykor működő 56 szovjet tábor emlékhellyé nyilvánítása is. Hozzátette, hogy csak négynek jelöli helyét emléktábla, és csupán egy helyen áll emlékmű.
A téma kutatása azért is időszerű, mert egyre kevesebben vannak azok a túlélők, akik be tudnak számolni a 70 évvel ezelőtt történtekről. Ez azért is fontos, mert a korabeli dokumentáció döntő része megsemmisült - mondta Bognár Zalán.
A budapesti Szabadság téren kell felállítani a szovjet megszállás áldozatainak emlékművét
Aláírhatja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó kivitelezési szerződést, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) lezárta a jogorvoslati eljárást.
A BKK pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint még januárban írták ki a nyílt közbeszerzési eljárást, amelyen a legalacsonyabb összegű érvényes ajánlatot adó KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., valamint a WIS Holding Zrt. alkotta konzorciumot nyilvánították nyertesnek. Az eredményt azonban a másik két érvényes ajánlatot beadó cég is megtámadta: a Hídépítő Zrt. a kizárás jogosságát és a nyertes alkalmasságát vitatta, a Swietelsky Magyarország Kft. - Strabag Általános Építő Kft. pedig a nyertes pályázat érvényességét és a BKK eljárását is kifogásolta.
A KDB határozatában megállapította, hogy a BKK mindenben jogszerűen járt el, a másik két keresetet elutasította.
A központ jelezte: a jogorvoslati eljárás miatt fél évet csúszott a projekt, így az idei munkakezdés után csak 2016-ra fejeződhetnek be a munkálatok.

Aláírhatja a BKK a Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó szerződést
Még az a szerencse, hogy kutyát a parkba vinni tilos. Ezt tábla is jelzi a park mindegyik bejáratánál.
A park szélében ott van a tiszta, tágas kutyafuttató, melyet a város bármely részében szívesen használnának, ám itt a " kutya" sem veszi igénybe...
állatvilág
,
II. János Pál
,
kritika
,
kutya
,
mobil képek
,
pápa
,
park
,
tér
.
szeptember 21, 2014
.
2bee
II. János Pál pápa tér
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)