Meghalt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr

Életének 86. évében, január 1-jén elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr - közölte Facebook-oldalán vasárnap a világhírű filmművész üzlettársa, Yuri Neyman.

Zsigmond Vilmos 1977-ben kapott Oscar-díjat Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjének operatőreként, mert "sajátos technikájával a digitális effektusok korát megelőzve volt képes meghökkentő látványt nyújtani".
  
Az operatőrt a kortárs film- és fotóművészet egyik legismertebb, egyedi látásmóddal rendelkező alkotójának nevezte Áder János köztársasági elnök, amikor barátai és tisztelői a 85. születésnapján köszöntötték 2015. június 16-án a Ludwig Múzeum Fényképezte Zsigmond Vilmos című kiállításán.
  
Levelében az államfő a világhírű fotográfushoz, Brassaihoz hasonlítva "eleven szemnek" nevezte az operatőrt, aki - mint írta - "fénnyel és színnel írja a vászonra mindazt, amit a szó nem képes kifejezni".
  
A születésnapon Orbán Viktor miniszterelnök köszönetet mondott azért, hogy Zsigmond Vilmos hatalmas szakmai tudásával a magyar operatőröknek segít tehetségük kibontakoztatásában. Levelében a kormányfő szólt arról, hogy az operatőr kalandos életútjában a tehetség és a szerencse egyaránt szerepet játszott.
  
Az MTI-Sajtóadatbank portréja szerint Zsigmond Vilmos, "a világítás mestere, a fény művésze" Szegeden született, tanulmányait az ottani piarista gimnáziumban folytatta. A legendás Illés György tanítványaként 1955-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán. Több főiskolai társával végigfilmezték az 1956-os forradalom eseményeit, az országot novemberben hagyta el Kovács Lászlóval, táskájukban csaknem tízezer méternyi filmfelvétellel.
  
A két barát az Egyesült Államokban telepedett le, Zsigmond Vilmos 1962-ben kapott amerikai állampolgárságot. Kezdetben laborokban dolgozott, fotózott, oktatófilmeket készített, dokumentumfilmeket és reklámfilmeket, majd kisebb költségvetésű alkotásokat fényképezett. Operatőri látásmódja - a hangulati világítás, az emberi arc középpontba állítása, az emberi történetek bemutatása és a realista ábrázolás - az 1960-as években kibontakozó amerikai független filmes mozgalom, az Új Hollywood felé vitte. Elmondása szerint mindig azok a filmek érdekelték, amelyek az emberekről szólnak.
  
Első jelentősebb munkája a Peter Fonda rendezte A bérmunkás volt 1971-ben, ugyanebben az évben a McCabe és Mrs. Miller című Robert Altman-darab forgatásakor fotós múltját felhasználva laboratóriumi eljárással fakított ki felvételeket, hogy a régi filmek hangulatát idézze. Ezt az eljárást alkalmazta később A madárijesztőben és A szarvasvadászban is.
  
Az 1970-es évek amerikai újhullámos filmjei mellett olyan hollywoodi produkciókat is fényképezett, mint a Steven Spielberg rendezte Sugarlandi hajtóvadászat (a történet feszültségének fokozásához nagyban hozzájárultak kézikamerás felvételei) és a Harmadik típusú találkozások, amelyért 1977-ben Oscar-díjat kapott. Ő fényképezte a vietnami háború borzalmait és utóhatását bemutató A szarvasvadászt, amelyért - bár jelölték - Oscar-díjat nem kapott, de átvehette a Brit Filmakadémia (BAFTA) elismerését. Ő maga ezt a filmjét tartotta a legjobbnak, jóllehet mindet szerette, mert mindegyiknek "volt értelme".
  
Zsigmond Vilmos több műfajban kipróbálta magát: fényképezett zenés filmet (a The Band búcsúkoncertjét megörökítő Az utolsó valcert), vígjátékot (Az eastwicki boszorkányok, Maverick), az HBO számára egy Sztálinról szóló életrajzi filmet, amelyért 1992-ben Emmy-díjat kapott, erotikus thrillert (Sliver, Vágyak vonzásában), többször dolgozott Woody Allennel (Melinda és Melinda, Kasszandra álma). 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra a Brian De Palma rendezte a Fekete Dália fényképezéséért (1985-ben A folyó című drámáért nominálták). Az elmúlt években dokumentumfilmet (God the Father) és játékfilmet (Hat tánclecke hat hét alatt) egyaránt forgatott, dolgozott a televízió számára is.
  
A szülőhazájával mindvégig kapcsolatot tartó operatőr 2002-ben fényképezett először magyar filmet: a Bánk bán című Erkel-opera 2002-es filmváltozatáért Káel Csaba rendezővel megosztva megkapta a legjobb operaadaptációért járó díjat a világ egyetlen filmoperatőr fesztiválján, a Cameraimage-n. 2006-ban egyik közreműködője volt A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmnek, s ő volt az operatőre A halálba táncoltatott lány című, Hules Endre által rendezett filmnek (2011).
  
A kritikusok által a fények és árnyékok szerelmesének és festőjének nevezett Zsigmond Vilmos saját szavai szerint nem szerette, ha a színek túl sokat beszélnek. Tudását többször is mesterkurzus keretében adta tovább Magyarországon és az Egyesült Államokban. Az operatőröknek azt tanácsolta, hogy a digitálisan rögzített felvétellel is úgy bánjanak, mintha filmszalag lenne. Úgy vélte, a digitális technika még nem éri el a hagyományos film szintjét, és felületességre késztet. Számára viszont mindig az volt a cél, hogy a filmjei szebbek legyenek, mint a valóság.
  
Zsigmond Vilmos 1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését. 2000-ben Göncz Árpád államfő elnöki Aranyéremmel tüntette ki, 2001 óta a Corvin-lánc birtokosa, 2004 óta Szeged díszpolgára, ahol mozitermet is elneveztek róla. 2005-ben megkapta a Magyar Operatőrök Társasága életműdíját, a következő évben a Magyar Művészetért Díjat, 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai közé választották. A 2014-es cannes-i filmfesztiválon átvehette az operatőri életműdíjat, ősszel a CineFest miskolci nemzetközi filmfesztiválon ismerték el életművét.
  
Április közepén az ő kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál a Ludwig Múzeumban. A Gellért szállodában lakosztályt neveztek el róla.

Zsigmond Vilmos: egy életműdíj nekem mindig nagy szám

Zsigmond Vilmos számára egy életműdíj "mindig nagy szám", mert azzal a szakma nem egyetlen filmben nyújtott teljesítményét, hanem valóban egy élet munkáját ismeri el. Az Oscar-díjas operatőr ezt abból az alkalomból mondta az MTI-nek, hogy a CineFest miskolci nemzetközi filmfesztiválon életműdíjat vett át.

    

A 84 éves operatőr, aki 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba, úgy véli, szerencséje volt hollywoodi karrierje során: a hetvenes években már megválogathatta a munkáit, és őt mindig azok a filmek érdekelték, amelyek az emberekről szóltak. Persze például a Steven Spielberg rendezte Harmadik típusú találkozásokban - amelynek fényképezéséért 1978-ban Oscar-díjat kapott - vannak effektek, de nem az adja a film lényegét - fűzte hozzá.
    

Zsigmond Vilmos legjobb filmjének az 1978-as vietnami háborús drámát, A szarvasvadászt tartja, de - mint mondta - tulajdonképpen minden filmjét szerette, mert mindnek "volt értelme".
    

Most, ha nem talál olyan filmet, amelyet érdemes megcsinálni, akár évekig nem dolgozik - jegyezte meg. Ám nem ez a jellemző: nemrég fejezte be a God the Father című dokumentumfilm forgatását, amely egy maffiacsaládból származó férfinak az "üzletből" való sikeres kiugrását meséli el, emellett több filmje van előkészületi fázisban.
    

Zsigmond Vilmos kitért arra: mindig kötelességének tartotta, hogy átadja tudását másoknak, hiszen ő is főiskolai tanáraitól tanulta a legtöbbet. Az Oscar-díj átvételekor ezért nekik köszönte meg a díjat, ahelyett, hogy a film rendezőjének és producereinek köszönte volna meg, ami miatt ők valóban meg is sértődtek - idézte fel az operatőr.
    

Magyarországon részt vett a kétévente Etyeken megtartott Budapest Cinematography Masterclasson. Mint megjegyezte, sajnálja, hogy 2011 óta nem sikerült megszervezni a kéthetes mesterkurzust, mert nagyon jó kezdeményezés volt és jó híre volt a világban.
    

Amerikában most is rendszeresen tanít: a Global Cinematography Institute-ban arra oktatja az operatőröket, hogy a digitálisan rögzített felvétellel is úgy bánjanak, mintha film lenne. Mivel a digitális kamerák képei "maguktól is kinéznek valahogy", sokan nem foglalkoznak a bevilágítással, a hangulatteremtéssel, pedig az ilyen felvétel, bármilyen jónak látszik, lényegében nem művészet: játékfilm helyett híradófilm - fogalmazott.
    

A miskolci filmfesztivál CineClassics elnevezésű filmtörténeti programjában retrospektív vetítéssorozatot tartottak és beszélgetést is rendeztek az operatőrrel. Az eseményen elmesélte, hogy 1956-ban, amikor barátjával, Kovács László operatőrrel elhagyták az országot, és magukkal vitték a forradalomról készített felvételeiket is, az anyag se az NBC-nek, se a CBS-nek nem kellett, és végül egy magyar producer vette meg azokat. Mint mondta, a célországot illetően eleinte csak azt tudta, hogy a lehető legmesszebb akar kerülni a kommunizmustól, akár Ausztráliába is, de az apja azt mondta neki: operatőr vagy, neked Hollywoodba kell menned; így ment hát Amerikába.
    

Ott csaknem tíz év telt el, mire leforgatta azt a filmet, amely alapján már láthatták a szakmában, hogy mire képes, A bérmunkást (1971) Peter Fonda rendezésében. Addig azonban dolgozott filmlaborban, fotóstúdióban, még szemétszedő is volt, bár azt csak két napig bírta.
    

Az operatőr bevallotta, hogy sokszor volt gondja a stúdiókkal, illetve a producerekkel. A karrierje egyik fontos mérföldkövének számító McCabe and Mrs. Millert (1971) például utálta a stúdió, ő és Robert Altman rendező - akivel ez volt az első közös munkájuk - viszont odavoltak érte. Olyan eljárást alkalmazott ugyanis, amellyel különleges, "roncsolt" képet ért el, mintha a filmet az 1890-es években rögzítették volna.
    

A szarvasvadászt (1978), első, Michael Ciminóval közös munkáját sem szerette a gyártó stúdió, bár annak inkább a film akkoriban igen szokatlan, háromórás hossza volt az oka. A vietnami háborús dráma három, elkülönülő részéhez háromféle stílusú képet társított. Így az amerikai kisvárosban, a háború előtt játszódó, karakterközpontú részt "szépen", kicsit romantikusan fényképezte, a vietnami poklot bemutató rész viszont egyfajta túlérzékenyített és túlvilágított filmen alapult, emiatt hasonlított az archív felvételekhez.
    

Legendásan nagy volt a konfliktusa a Harmadik típusú találkozások (1977) producereivel, akik folyton mást akartak szerezni a helyére, mert túlságosan sokba kerültek az elképzelései. Az volt a probléma, hogy a világításra nem gondoltak a költségvetés tervezésekor, így nem örültek neki, amikor a földönkívüli technológiához méltó fényerejű és mennyiségű lámpákat kért a felvételekhez - idézte fel.
    

A digitális kamerákról szólva kifejtette: véleménye szerint egy új technológia alkalmazásának akkor van értelme, ha az jobb, mint a régi, a digitális technika azonban még nem éri el a film szintjét, emellett az alkotókat felületességre készteti. Számára viszont mindig az volt a cél, hogy a filmjei szebbek legyenek, mint a valóság - hangsúlyozta.
    

Zsigmond Vilmos azután lett keresett operatőr Hollywoodban, hogy a hetvenes évek elején fellépő fiatal rendezőgeneráció nyitott az európai szemléletű alkotók felé. Karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Robert Altman, Woody Allen, Brian De Palma vagy Steven Spielberg. Az elnyert Oscar-díja mellett még háromszor jelölték, legutóbb 2006-ban a Fekete Dália című filmért. Az Egyesült Államokban élő művésznek 1999-ben az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC), 2005-ben pedig a Magyar Operatőrök Társasága is életműdíjat adományozott. Az idei cannes-i filmfesztiválon vehette át a Pierre Angenieux-ről elnevezett operatőri életműdíjat.

forrás: MTI
kép: www.sikerado.hu

Életművéért jutalmazták Zsigmond Vilmos operatőrt

Életműdíjjal ismerték el Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr munkásságát a 67. cannes-i filmfesztiválon.

Az Egyesült Államokban élő magyar származású művész péntek este vette át a Pierre Angenieux-ről elnevezett, tavaly alapított operatőri életműdíjat a tiszteletére rendezett ünnepségen.
   
A cannes-i Fesztiválpalota Bunuel termében rendezett ünnepélyes átadón többek között Catherine Deneuve francia filmszínésznő és Jerry Schatzberg amerikai rendező köszöntötte Zsigmond Vilmost. Woody Allen és Robert de Niro videóüzenetet küldött, Isabelle Huppert pedig levélben méltatta az operatőrt.
   
Az 1930-ban Szegeden született Zsigmond Vilmos Budapesten tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba. Eleinte tévéfilmekben és kis költségvetésű mozifilmekben dolgozott. Hollywoodi karrierje azután indult be, hogy Robert Altmannal együtt dolgozott a McCabe és Mrs Miller című filmen. Ezt követően a világ egyik legkeresettebb nemzetközi operatőre lett. Többek között John Boormannal, Woody Allennel, Brian De Palmával, Steven Spielberggel, Jerry Schatzberggel és Michael Ciminóval is együtt dolgozott hollywoodi karrierje során.
   
"A hetvenes években a fiatal amerikai rendezők olyan új fotós stílusra vágytak, amellyel filmjeik különbözhettek a nagy stúdiók produkcióitól. Akkor ismerték meg az olasz mozit és a francia új hullámot, amelyek teljesen újfajta módon készítettek filmet. Amikor látták, ahogyan én és (Kovács) László dolgoztunk, megértették, hogy mi kevés pénzből is tudunk szépen filmezni" - mondta a világhírű operatőr a Le Film Francais francia filmes lapnak a fesztiválon adott interjúban.  
   
Az Amerikai Filmakadémiától Zsigmond Vilmos Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című sci-fijének fényképezésért vehette át az Oscar-díjat 1978-ban. Egy évvel később A szarvasvadász, 1985-ben A folyó, 2006-ban pedig a Fekete Dália című filmmel jelölték ismét Oscarra. Megkapta az Amerikai Operatőrök Társaságának (ASC) életműdíját és A szarvasvadászért a Brit Filmakadémia (BAFTA) elismerését is.
   
Zsigmond Vilmos szerint mindegyik film más, a stílust a történet határozza meg, amely a rendezővel és a díszlettervezővel folytatott megbeszélései során alakul ki. "Egy filmnek vizuálisnak, stilizáltnak kell lennie. Ezt hívom költői realizmusnak. Ami azt jelenti, hogy igaz, de nem realista, egy adag költészettel" - vallja az operatőr.
   
A cannes-i filmfesztivál hivatalos partnereként az Angénieux objektíveket gyártó Thales Angénieux tavaly alapította a díjat a világ filmgyártásában maradandót alkotó operatőrök számára. Az elismerést első alkalommal Philippe Rousselot vehette át.

forrás: MTI

kép: http://static.filmtekercs.hu/