Bejegyzések

diákhitel címkéjű bejegyzések megjelenítése

A szabad felhasználású diákhitel kamata 4,9 százalék

Kép
A szabad felhasználású diákhitel kamata 4,9 százalékra csökkent július 1-jétől, ez a legalacsonyabb kamat a diákhitel 14 évvel ezelőtti bevezetése óta - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója.   Bugár Csaba az M1 aktuális csatornájának vasárnap reggeli műsorában azt mondta, arra számítanak, hogy többen elgondolkodnak majd azon, hogy a Diákhitel1-et felvegyék.    Tájékoztatása szerint a 2001-ben bevezetett hitelt tavaly év végéig 360 ezernél többen vették fel és több mint egyharmaduk már teljes egészében vissza is fizette azt.    A Diákhitel1-et érintő kedvező változtatások között említette, hogy az ügyfelek 36 hónapig kérhetik indoklás nélkül a törlesztőrészletük csökkentését, továbbá, hogy nemfizetés esetén a hitelszerződést már nem 6, hanem 12 havi elmaradás után mondják csak fel.    Közölte, a jelenleg törlesztésre kötelezett mintegy 140 ezer ember közül mindössze 12 ezren vannak, akik egyáltalán nem törlesztenek. Jelezte, a válto...

Diákhitel Központ: május 15-ig lehet hitelt igényelni a tavaszi félévre

Kép
Május 15-ig lehet még a tavaszi szemeszterre hitelt igényelni - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában. Aki eddig az időpontig jelzi hiteligényét, már június 15-én a kért összeghez jut. Imre Zita elmondta: a fiataloknak érdemes átgondolniuk, milyen kiadásuk lesz a nyáron, például nyelvtanfolyam, vagy laptop-vásárlás, és ezek alapján dönteni a hitelfelvételről, mert a május 15-i határidő lejártát követően benyújtott igények alapján már csak októberben juthatnak a diákhitelhez.   A szabadfelhasználású diákhitel 2001 óta elérhető, a hallgató maga dönti el a hitel célját - mondta, hozzátéve, hogy a Diákhitel1 esetében havi szinten 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer és 50 ezer forint igényelhető. A Diákhitel Központ tapasztalata szerint a legtöbben a 40 ezer forint feletti hitelt veszik igénybe. A Diákhitel1 kamata félévente változik, jelenleg 5,75 százalék.   Elmondta, elérhető a ...