Bejegyzések

Wéber Gábor címkéjű bejegyzések megjelenítése

Pulzus mérés...

Kép
Claire Williems pulzust mért a homlokán... Malajziai Nagydíj 47. körében mondta Wéber Gábor forrás: Weber Gábor

Wéber: Aki jósolgatni próbál, nagyon bátor

Kép
L assan egy hete, hogy véget ért az utolsó kollektív F1-es teszt, és mivel nagyjából ugyanennyivel vagyunk az idénynyitó előtt is, bőven itt az ideje, hogy valódi szakértőt bevonva tárgyaljuk meg az erőviszonyok dolgát. Az MTVA szakkommentátora, a tavalyi évadban a WTCC mezőnyében is bizonyító Wéber Gábor szerencsére örömmel állt rendelkezésünkre, a hatharom.com pedig jól kifaggatta az előttünk álló szezon esélyeiről és a mögöttünk hagyott tesztek tanulságairól. Kezdjük a legkézenfekvőbbel: összeállt már a fejedben valamilyen erősorrend? Nagyon nehéz az ilyesmit megítélni, idén ráadásul talán még inkább, mint korábban. Most tényleg ott tartunk, hogy az egész lutri, majdnem, mint a kaszinóban, amikor bemegy az ember és felteszi a pénzét egy adott számra – amit aztán vagy kipörgetnek, vagy nem. Tudományos alapon közelíteni persze lehet, sőt, szerintem kell is, ráadásul alapigazságok azért vannak; nyilván nem fog például két-három hónap leforgása alatt az élre törni a Marus...

Wéber: A magyar autósport hírnevét próbáljuk öregbíteni

Kép
M iközben Michelisz Norbert épp Olaszországban vizitál az ő gyári fejlesztésű Hondáját is építő JAS Motorsportnál, az eddig a formulaautózásból ismert Kiss Pál Tamás pedig ugyancsak elkezdett mozgolódni a WTCC irányába, addig a Zengő Motorsport másik pilótája, Wéber Gábor sem tett le arról, hogy ott legyen a WTCC idei mezőnyében. Gábor a SEAT Leon Európa-kupa korábbi bajnokaként tavaly, a szezon első felében a WTCC hat versenyhétvégéjén állt rajthoz a Zengő Motorsport második számú BMW-jével, és a slovakiaringi, valamint a hungaroringi első futamon első vb-pontjait is megszerezte. Később maga is oroszlánrészt vállalt a Hondával folytatott tárgyalásokban, és elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Norbi idén egy gyári fejlesztésű Honda Civickel indulhat majd a túraautó-világbajnokság futamain. Hogy maga Gábor ott lesz-e a mezőnyben, az viszont egyelőre kérdés, miközben szépen lassan egyre több dolog tisztázódni látszik az idei rajtrácsot illetően. Keverednek a kártyák ren...

Viszlát Európa, viszlát Gabi!

Kép
Véget ért a WTCC 2012-es évadának európai szezonja, mellyel együtt véget ért Wéber Gábor bemutatkozó éve is, a Túraautó-világbajnokságban. Nézzük mit is láthattunk Zengőéktől idén, ha egyáltalán láthattunk valamit... Több tízezer ember a Hungaroringen, Michelisz győzelem, Wéber pontszerzések. Érezni is lehet idén, hogy a túaautó-világbajnokság igen népszerű lett hazánkban, annak ellenére is, hogy a Chevroletek fölénye továbbra is elképesztő. Zengőék valóban mindent kihoznak abból, ami van nekik, Michelisz esélyes a Yokohama trófeára, Norbi egyedül akkor nem szerzett pontot, amikor kiesett, Gabi pedig az általában elrontott időmérő után remekel a futamokon, melynek következményeképpen több pontot is tudott szerezni, és a szezonzáró portugál versenyen már az időmérőn is remekül ment, ekkor azonban nem állt mellé a szerencse. Azt pedig, hogy mellé állna-e Európán kívül, az már nem derülhet ki, hiszen Wéber Gábor számára véget ért a szezon, így a Zengő Motorsport a hátramaradt öt futamon m...

WTTC: Michelisz a 8., Wéber a 19. idővel melegített

Michelisz Norbert a 8., míg csapattársa, Wéber Gábor a 19. időt autózta a túraautó-világbajnokság ausztriai állomásának két versenyét megelőző vasárnap délelőtti bemelegítő edzésen. A dobogón a Chevrolet Cruze három versenyzője található, ami aligha véletlen: az első versenyt is ők kezdik az első három helyről, bár a pole pozíciót megszerző brit Robert Huff (1:27.303) ezúttal csak harmadik lett a francia Yvan Muller (1:26.581) és a svájci Alain Menu (1:27.138) mögött. Michelisz 1:28.121-es, míg Wéber 1:29.553-as legjobb köridőt ment a rendelkezésre álló 10-10 kör alatt. Az első verseny 13.20 órakor, a második 14.35-kor rajtol, az Eurosport mindkét futamot élőben közvetíti. Michelisz a 15., míg Wéber a 21. helyről rajtol majd. Forrás: NSO.hu

WTTC: Michelisz és Wéber sem jutott túl a Q1-en

A hungaroringi bravúr után Michelisz Norbert a 15., Wéber Gábor az utolsó, 21. helyen végzett a túraautó-világbajnokság ausztriai állomásának időmérő edzésén. Az első három rajthelyet a Chevrolet gyári pilótái szerezték meg, az első futamon Robert Huff, a másodikon Alekszej Dudukalo rajtolhat az élről. Nem sikerült a bravúr a Zengő Motorsport versenyzői számára és sem Michelisz Norbert, sem Wéber Gábor nem jutott be az időmérő edzés második szakaszába. A magyar csapat versenyzőinek így mindjkét futamon meg kell majd harcolni a világbajnoki pontokért. Michelisz a 15., Wéber a 21. helyen végzett a kvalifikáción, ennek köszönhetően mindkét versenyt ebből a pozcióból kell megkezdeniük. Az időmérő edzést a gyári Chevrolet csapat versenyzői uralták. A pole pozíciót, Robert Huff szerezte meg a viláhgbajnoki pontverseny éllovasa, Yvan Muller és a hungaroringi másoidik helyezett, Alain Menu előtt. Az olaszok világbajnokia, Gabriele Tarquini a 4. helyre hozta be a SEAT-ot. A második fut...

Michelisz és Wéber is rajthoz áll Szlovákiában

Kép
A marokkói „kitérő” után a Túraautó Világbajnokság mezőnye visszatér Európába. A negyedik fordulót egy, a sorozat számára új versenypályán Szlovákiában, a Slovakiaringen rendezik meg. Az 5922 méter hosszú aszfaltcsík hosszú egyenesekkel, tempós, gyors kanyarokkal tűzdelt, amely kedvezhet a BMW-k számára, így a Zengő Motorsport bizakodva tekinthet a soron következő versenyhétvégére. A Zengő Motorsport ezen a hétvégén újra két versenyzővel, Michelisz Norberttel és Wéber Gáborral áll rajhoz. A szlovákiai aszfaltcsíkon egyik versenyzőnk sem teljesített futamot versenykörülmények között, így annak ellenére, hogy a szomszéd országban kerül sor a versenyre, minden versenyzőnek tanulnia kell a világbajnokságon debütáló versenypályát. Teljes cikk! p1race.hu >>

Norbiék a Hungaroringen készülnek

Kép
A hétvégén a negyedik versenyt rendezik a Túraautó-világbajnokság idei sorozatában. A mezőny ezúttal Szlovákiában méri össze erejét, közelebbről a dunaszerdahelyi Slovakiaringen, ahol korábban még nem rendeztek WTCC-futamokat. A Zengő Motorsport két versenyzője, Michelisz Norbert és Wéber Gábor a Hungaroringen készült a hétvégére, ott találkoztunk velük.   Hatalmas várakozásokkal látogattunk ki a mogyoródi pályára, hiszen amióta Norbiék a WTCC sorozatban indulnak, idehaza vajmi keveset lehet őket látni, főleg tesztelés alkalmával. Az első meglepetés akkor ért minket, amikor a narancssárga-fekete BMW után érdeklődve azt a választ kaptuk, hogy a 320 TC-t ezúttal hiába keressük, a második pedig akkor amikor megtapasztalhattuk, hogy a két "sztárpilóta" mennyire közvetlen. „A versenyautóval azokon a pályákon, ahol versenyt is rendeznek nem lehet menni, így más autóval kell tesztelni, de ezek az autók is hasonló köridőkre képesek – adott betekin...

Norbi és Gábor is rajthoz áll a Slovakia Ringen

Kép
A marokkói „kitérő" után a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnye visszatér Európába.  A negyedik fordulót egy, a sorozat számára új pályán, a Diósförgepatony (Orechová Poton) melletti Slovakia Ringen rendezik meg. Az 5922 méter hosszú aszfaltcsík hosszú egyenesekkel, tempós, gyors kanyarokkal tűzdelt, amely kedvezhet a BMW-k számára, így a Zengő Motorsport bizakodva tekinthet a soron következő versenyhétvégére. A Zengő Motorsport ezen a hétvégén újra két versenyzővel, Michelisz Norberttel és Wéber Gáborral áll rajhoz. A Dunaszerdahelyhez közeli ringen egyik pilótánk sem teljesített futamot versenykörülmények között, így annak ellenére, hogy a szomszéd országban kerül sor a viadalra, minden versenyzőnek tanulnia kell a világbajnokságon debütáló aszfaltcsíkot. A világbajnoki pontversenyben három forduló után Michelisz Norbert 26 ponttal a 9. pozícióban áll, a Yokohama Drivers' Trophy értékelésben pedig 32 ponttal negyedik a rangsorban, 19 pont hátránnyal az élen álló Pepe Oriol...

Irány Valencia!

Kép
A hétvégén ismét szurkolhatunk a Zengő Motorsport csapatának, hiszen második állomásához érkezik a Túraautó Világbajnokság. Michelisz Norbert és Wéber Gábor Valenciában, Spanyolországban bizonyíthatja majd újra tehetségét.    A verseny helyszínére való kiutazás előtt beszélgettem Norbival a felkészüléséről, terveiről, céljairól… - A hétvégi futam előtt csináltatok valamilyen felkészülési programot? - Nem igazán. Valenciában már négy alkalommal is versenyeztem, a pályát már viszonylag jól ismerem. Nem éreztem így nagy jelentőségét most annak, hogy utazás előtt még leüljek szimulátorozni. Csütörtökön-pénteken majd valószínűleg körbesétálom, körbebiciklizem a pályát egy-kétszer, hogy minden emlékem megvilágosodjon. - Sok időd nincs is most pihenni a futam előtt… - Sajnos nincsen, hiszen a mai nap folyamán még utazom fel Pestre, egy fotózásra. Az új főszponzorom, a MOL által kiadott újságnak leszek a címlapján, s ahhoz készítenek majd néhány képet. A holnapi napomat is...