Hivatalos Európa-bajnokság lett a magyar Suzuki Kupa

A magyar nemzeti bajnokság mellett az idén már a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt futó Európa-bajnokság lesz a 2006-ban indult Suzuki Swift autós gyorsasági kupa. A sorozat keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, tavaly, a kupa átszervezésével és a szabályrendszer átalakításával kezdődött meg az a folyamat, amelynek eredményeként az idén Magyarország mellett Ausztriában és Szlovákiában is versenyez majd a mezőny. Burkus Egon, az immár Suzuki Cup Europe néven futó sorozat promótere emlékeztetett rá, a kupa célja eredetileg is a magyar autósport utánpótlás-nevelésének segítése volt, 2010 óta azonban még nagyobb szerepet kapott a tehetséggondozás. Kiemelte, hogy a bajnokság az elmúlt nyolc év alatt olyan versenyzőket nevelt ki, akik azóta már rangos nemzetközi versenysorozatokban szerepelnek. Példaként említette többek között a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnyének egyetlen magyar pilótáját, Michelisz Norbertet, valamint a kamion Európa-bajnokságon...