Bejegyzések

március 15 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Ünnepi programok a Várkert Bazárban

Kép
Tárlatvezetéssel, koncertekkel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket március 15-én a budapesti Várkert Bazárban.     A "Duna fővárosai. Bécs-Budapest" című fotókiállítás március 15-én egész nap ingyenesen tekinthető meg, 15 és 17 órakor a tárlat kurátora, Tamáska Máté vezetésével. A kiállítás mintegy 300 korabeli fotón mutatja be Bécs és Budapest városfejlődésének érdekes hasonlóságait, párhuzamait, így például a vasutak, körutak kiépülését, a kereskedelem és a szórakozás modernizációját vagy a városszélek dinamikus változásait.     A Kávészünet zenekar akusztikus minikoncertjein megzenésített versek hangoznak el a tárlatvezetések után, emellett egész nap élőzenés, századfordulós kávéház, karikaturista, sziluett-vágó, jelmezes fotózás, a Várkert Bazár épülete előtt pedig a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrzők lovas huszárai várják a látogatókat.     A múzeumpedagógusok képzeletbeli Duna-menti sétára invitálják ...

A PIM-ben látható lesz a Nemzeti dal kézirata

Kép
A Nemzeti dal eredeti kézirata mellett a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) koszorúzással, ünnepi megemlékezéssel, tárlatvezetésekkel és családi programokkal várja az érdeklődőket a szombati nemzeti ünnepen, március 15-én. A múzeum MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 1848. március 15. délelőttjén Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál elindultak Landerer és Heckenast nyomdájába, hogy kinyomtattassák a Nemzeti dalt és a költő csak a helyszínen vette észre, hogy otthon hagyta a verset, ezért azt fejből újra le kellett írnia. A kéziratnak ez a példánya került a Petőfi Társaság tulajdonába és onnan az 1954-ben létrejött PIM gyűjteményébe.    Műtárgyvédelmi okok miatt év közben ennek a példánynak csupán a másolata látható a PIM állandó Petőfi-kiállításán, de március 15-én napközben az eredeti kézirat is megtekinthető lesz.    A kézirat bemutatása mellett a múzeum számos más programmal is készül az ünnepre: a Petőfiben Petőfivel című vetélkedőn 12 pontos játéko...

Családi programok a budai Várban

Kép
Hagyományőrző programokkal, egyebek mellett fegyverbemutatókkal, történelmi játszóházzal és népzenével várják az érdeklődőket a nemzeti ünnepen, március 15-én a budai Várban. A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában Nyáry Krisztián irodalomtörténész a forradalmárok magánéletéről tart előadást, a Honvéd Hagyományőrzők bemutatót tartanak, emellett a látogatók a Nemzeti dalt korabeli nyomdagépen nyomtathatják ki és vezetéssel tekinthetik meg A királyi palota a forradalom idején című tárlatot.     A Hadtörténeti Intézet és Múzeum fotókiállítással várja a látogatókat Nemzeti Emlékhelyek 1848-49 címmel, de lesz fegyverbemutató, szablyavívás, kokárdakészítő verseny és kézműves foglalkozás is a programok között - olvasható a  www.marcius15.kormany.hu  oldalon.     A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kalandos időutazásra várja a résztvevőket, akik a levéltár folyosóit végigjárva megismerhetik az 1848-1849-es forradalom és szabadság...

Pártrendezvények a nemzeti ünnepen

Kép
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke március 15-én délelőtt Budapesten, a Múzeumkertben mond ünnepi beszédet. A baloldali összefogáshoz tartozó pártok aznap délután közös rendezvényt tartanak a fővárosban, a Jobbik nagygyűlést rendez, az LMP politikusai és aktivistái pedig biciklivel fővárosi emlékhelyeket keresnek fel a nemzeti ünnepen. Orbán Viktor beszédét a Tisztelet a bátraknak! szlogennel meghirdetett állami ünnepségsorozat keretében mondja majd el, amely március 15-én a felújított Kossuth téren zászlófelvonással és Kövér László házelnök köszöntőjével veszi kezdetét. A Fidesznek a fővárosban idén sem lesz központi ünnepsége, a fideszesek helyi rendezvényeken emlékeznek.     A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, Semjén Zsolt az erdélyi Kézdivásárhelyen mond ünnepi beszédet, a rendezvény helyszínére az előző évhez hasonlóan  hagyományőrzőkkel együtt lóháton érkezik. Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető március 15-én Nagymaroson, Szobon, majd...