Családi programok a budai Várban

Hagyományőrző programokkal, egyebek mellett fegyverbemutatókkal, történelmi játszóházzal és népzenével várják az érdeklődőket a nemzeti ünnepen, március 15-én a budai Várban.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában Nyáry Krisztián irodalomtörténész a forradalmárok magánéletéről tart előadást, a Honvéd Hagyományőrzők bemutatót tartanak, emellett a látogatók a Nemzeti dalt korabeli nyomdagépen nyomtathatják ki és vezetéssel tekinthetik meg A királyi palota a forradalom idején című tárlatot.
   
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum fotókiállítással várja a látogatókat Nemzeti Emlékhelyek 1848-49 címmel, de lesz fegyverbemutató, szablyavívás, kokárdakészítő verseny és kézműves foglalkozás is a programok között - olvasható a www.marcius15.kormany.hu oldalon.
   
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kalandos időutazásra várja a résztvevőket, akik a levéltár folyosóit végigjárva megismerhetik az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc jelentős színtereit, eseményeit, szereplőit. Az első emeleti Lovagteremben az intézményben őrzött eredeti 1848-49-es iratokat, köztük a függetlenségi nyilatkozatot, több Petőfi-kéziratot, valamint Leiningen-Westerburg Károly aradi búcsúlevelét tekinthetik meg a látogatók.
   
A Nemzeti Táncszínházban nyitott mozdulatművészeti órák, Kerekes Zsuzsa fotográfus zsánerképeit bemutató kiállítás, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat rövid előadásai és a Mozdulatkórus bemutatója várja a közönséget.
   
Hagyományos fegyvertáncok tanítása, huszárviselet és fegyverzetbemutató, huszárpróbák és fakardvívás színesíti a Magyarság Háza ünnepi programjait. Az érdeklődők a felvidéki Kicsi Hang együttestől katonadalokat tanulhatnak, illetve megtekinthetik A három leány, a Két koma fogadása és A pletykás asszony című mesejátékokat.
   
A Magyar Nemzeti Galériában vezetést tartanak a 19. századi gyűjteményben, a Hadik-szobornál Kis Kata és zenekara, valamint a Komlói Pedagógus Kamarakórus lép fel, a reformkori hagyományőrzők a palotást mutatják be, a Dózsa György-szobornál huszártábort állítanak fel.
forrás: MTI - kép: lazari.ro