Bejegyzések

Forma1 csapatok és pilótáik címkéjű bejegyzések megjelenítése

Profi újoncok – a Haasnak sikerülhet?

Kép
Egy hét múlva ilyenkor már túl leszünk a 2016-os Ausztrál Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján. Az új idény felvezetéseként cikksorozattal hangolunk az új évadra. Az első rész máris rendhagyó lesz – terjedelmét és témáját tekintve is. Bemutatjuk benne az újoncként debütáló Haas-csapatot, kivesézve F1-be érkezésük történetét, Ferrarival való kapcsolatukat, valamint azt, miért is számít máris ígéretesebbnek projektjük, mint a legutóbbi újonc csapatoknak! (Fotó: XPB/Haas/Boxutca) 2010 óta először mutatkozik be új istálló a Forma–1-ben. Az előző három próbálkozó története akár riasztó hatású is lehetne az újabb érkezők számára, ám Gene Haas ebből is előnyt kovácsolt, s a tanulságokat levonva egy gyökeresen más projektbe kezdett. Ábrándok helyett a realitás talaján mozogtak, céljuk pedig korántsem a túlélés, hanem éppen a hosszú távú fenntarthatóság volt, amelyet szem előtt tartva kellő mennyiségű időt hagytak a megfelelő alapozáshoz. Az FIA 2014. április 12-én adta meg az enged...

Forma-1 - A 2016-os pilótalista

Kép
A Manor istálló csütörtökön bejelentette az indonéz Rio Haryanto szerződtetését, ezzel teljessé vált az idei szezon pilótalistája a Forma-1-ben.   A pilótalista (a formula1.com alapján):      Mercedes: Lewis Hamilton (brit, címvédő) Nico Rosberg (német)      Ferrari: Sebastian Vettel (német) Kimi Räikkönen (finn)      Williams: Valtteri Bottas (finn) Felipe Massa (brazil)      Red Bull: Danyiil Kvjat (orosz) Daniel Ricciardo (ausztrál)      Force India: Sergio Pérez (mexikói) Nico Hülkenberg (német)      Renault: Kevin Magnussen (dán) Jolyon Palmer (brit)      Toro Rosso: Max Verstappen (holland) Carlos Sainz Jr. (spanyol)      Sauber: Felipe Nasr (brazil) Marcus Ericsson (svéd)      McLaren: Fernando Alonso (spanyol) Jenson Button (brit...

Forma-1: csapatok és pilótáik

Kép
Red Bull Csapat profil Sebastian Vettel Mark Webber McLaren Csapat profil Jenson Button Lewis Hamilton Ferrari Csapat profil Fernando Alonso Felipe Massa Mercedes Csapat profil Michael Schumacher Nico Rosberg Lótusz Csapat profil Kimi Räikkönen Romain Grosjean Force India Csapat profil Paul di Resta Nico Hülkenberg Sauber Csapat profil Sergio Perez Kamui Kobayashi Toro Rosso Csapat profil Daniel Ricciardo Jean-Eric Vergne Williams Csapat profil Pastor Maldonado Caterham Csapat profil Heikki Kovalainen Jarno Trulli HRT Csapat profil Pedro de la Rosa Marussia Csapat profil Timo Glock Charles Pic