Bejegyzések

Dánszentmiklós címkéjű bejegyzések megjelenítése

Eloltották a tüzet Dánszentmiklóson

Kép
E loltották azt a tüzet, amely egy dánszentmiklósi családi ház tetőterében keletkezett szombat délután. Az erős füst miatt négy családi házból kellett ideiglenesen kiköltöztetni a lakókat - tájékoztatott honlapján a katasztrófavédelem. A füst miatt tizenöt embernek kellett elhagynia az otthonát. Szabó János, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője az MTI-nek korábban elmondta: egy családi ház tetőszerkezete, valamint egy melléképület gyulladt ki. Az oltásban a dabasi, a monori, a nagykátai és a ceglédi tűzoltók vettek részt. forrás: MTI

Dánszentmiklós - Folytatódik a kastélykoncert-sorozat

Kép
F olytatódik a kastélykoncert-sorozat Dánszentmiklóson. A június 17-én kezdődött komolyzenei programsorozat július 8-án 19 órakor a Plósz kastély teraszán csendül fel.  A következő alkalommal a Szervánszky Vonósnégyest hallhatják. Az együttes 2009-ben alakult a budapesti Liszt Ferenc Művészeti Egyetem tehetséges növendékeiből. Tagjai: Stefkó Mihály, Laskay Zsuzsa, Krenedits Katalin, Szervánszky Natasha. Koncertjeiken elsősorban komolyzenét játszanak (Bach, Beethoven, Schumann, Debussy), de szalonzenét is szívesen adnak elő. Cím: 2735 Dánszentmiklós, Nyárfa u. 53. forrás: dabasregio.hu