Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2014

Menesztették Mészöly Gézát az U20-as válogatott éléről

Kép
Menesztették posztjáról Mészöly Gézát, az U20-as labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjét, helyére a magyar szövetség (MLSZ) elnökségének döntése nyomán Szalai László került.      Az MLSZ honlapján olvasható keddi beszámoló emlékeztet arra, hogy a csapat Mészöly Géza irányításával a júliusi, hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságot két, csalódást keltő eredménnyel kezdte, az Ausztriától és Portugáliától elszenvedett vereségekkel elbukta a továbbjutás lehetőségét, végül Izrael legyőzésével javított, és kivívta a korosztályos vb-n való részvétel jogát.      Az újonnan kinevezett Szalai László korábban Lothar Matthäus mellett dolgozott a felnőtt válogatottnál, sikerrel irányította a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia és a Magyar Futball Akadémia szakmai munkáját, pályájának nagy részét utánpótlás-játékosok mellett töltötte, jelenleg pedig az MLSZ-ben az edzőképzés igazgatója - írja az mlsz.hu. forrás: MTI kép: 

Ma van a magyar népmese napja

Kép
Benedek Elek, "a nagy mesemondó" születésnapján ünneplik Magyarországon a magyar népmese napját, amelyen már tíz éve felolvasásokat, mesemondó versenyeket, kötetbemutatókat, előadásokat szerveznek országszerte és a határon túl egyaránt a műfa j népszerűsítésére. Idén több mint 100 helyszínen, könyvtárakban és oktatási-, művelődési intézményekben rendeznek programokat a népmese napján, valamint az azt megelőző hetekben.      Budapesten a Csili Művelődési Központban kedd délelőtt folyamán játékos népmese-feldolgozásokat rendeznek óvodai, iskolai csoportoknak, délután pedig lesz mesetorony-építés mesekönyvekből, mesefal-készítés meseillusztr...

Sokkal messzebb jutott a behatoló a Fehér Házban, mint az őrség először elismerte

Kép
Nemcsak a Fehér Ház ajtaján volt képes berontani, hanem egészen a Keleti teremig eljutott az a férfi, aki szeptember 19-én behatolt az amerikai elnök hivatalának épületébe - jelentette hétfőn internetes kiadásában a The Washington Post.     A 42 éves Omar J. Gonzaleznek, a zsebében egy fűrészes pengéjű bicskával, a fehér házi komplexum kerítésén átlendülve és a gyepen átsprintelve sikerült bejutnia az északi oszlopcsarnok nyitva hagyott ajtaján. Itt sikerült legyűrnie az elnök biztonságáért felelős Secret Service egyik tagját, majd az elnöki lakrészhez vezető lépcső és a déli pázsitra néző Zöld terem előtt elfutva eljutott az ünnepségek helyszínéül szolgáló, 24 méter hosszú Keleti terembe, ahol egy ügynöknek végül sikerült lebirkóznia.      A lap úgy értesült, hogy a Fehér Ház körül felszerelt riasztókat az elnöki hivatal személyzetének kérésére előzőleg elnémították, a bejáratnál szolgálatot teljesítő őr ezért nem tudott reagál...

Klasszikus koncerten kétszer nagyobb valószínűsséggel köhögnek az emberek

Kép
Klasszikus koncerteken kétszer nagyobb valószínűséggel kezdenek el köhögni az emberek, mint a hétköznapi élet során más helyzetkben - állapította meg egy német kutató.   Andreas Wagener német közgazdász szerint bár kevés statisztika létezik a zavaró jelenségről, a témában született eddigi összes kutatás mégis azt mutatja, hogy a klasszikus koncertre járók körében valamiért különösen megnő a köhögések gyakorisága. A professzor szerint az eredmények az ilyen koncertekre jellemző átlagközönség demográfiai összetételének figyelembe vétele mellett is érvényesek maradtak. "Jóllehet idősebb emberekről van szó, de még így is olyan jelentős a mennyisége a 'többlet-köhögéseknek', hogy arra mindenképpen magyarázatot kell adni" - idézte Wagenert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása ( http://www.telegraph.co.uk/culture/music/classicalmusic/9833586/Coughing-in-classical-concerts-twice-as-likely.html ). Ami még inkább meglepő, hogy a jelek szerint b...

Régi trabantok idézték fel a keletnémetek Nyugatra menekülését Prágában

Kép
Nagy figyelmet keltve régi német Trabantok, Wartburgok és szovjet Zsigulik robogtak végig hétfőn kora este Prágában a Kisoldal történelmi negyedben, hogy a 25 évvel ezelőtti történelmi eseményekre emlékeztessenek.      1989 szeptemberében több ezer akkori keletnémet állampolgár a prágai nyugatnémet nagykövetségre menekült, hogy így juthasson ki Nyugatra.      A keletnémetek száma Prágában 1989 szeptember közepén kezdett el nőni, miután a Német Demokratikus Köztársaság akkori vezetése megvonta állampolgáraitól a magyarországi utazások lehetőségét, hogy ne tudjanak a már megnyitott magyar-osztrák határon egyre nagyobb csoportokban menekülni Nyugatra.       Szeptember vége felé Prága utcáin, különösen a Kisoldal városrészben az egykori nyugatnémet nagykövetség közelében már többszáz Trabant, Wartburg és Zsiguli parkolt elhagyottan, míg tulajdonosaik a nagykövetség kertjében sátrakban várták sorsuk job...

frissített - Autós üldözés és lövöldözés volt Budapesten

Kép
Rablás, autós üldözés és lövöldözés történt hétfő reggel a főváros XVII. kerületében, senki nem sérült meg - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.      A tájékoztatás szerint fél hét körül ismeretlenek megtámadtak két férfit Budapesten, az Újlak utcában. A csuklyát viselő támadók gázspray-vel lefújták és megkötözték a sértetteket, elvették a náluk lévő készpénzt, majd egy fehér kisbusszal elmenekültek a helyszínről.      Miután a sértettek kiszabadultak, beszálltak az autójukba és a támadók járműve után hajtottak. Amikor a menekülő támadók ezt észrevették, több lövést adtak le az őket követő gépkocsi irányába, amely a Pesti úton egy fának ütközött.      A lövöldözés, illetve a baleset következtében senki nem sérült meg - írta a rendőrség.      A BRFK rablás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen - közölték a police.hu-n.  ...

Két éven belül tervet kell készíteni az alternatív üzemanyagtöltő állomások kiépítéséhez

Kép
Elfogadta hétfőn az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács azt az uniós irányelvet, amely az alternatív üzemanyagtöltő állomások kiépítésének menetrendjét hivatott lefektetni. Az uniós jogszabályt pár napon belül kihirdetik az EU hivatalos közlönyében, majd 20 nappal később hatályba is lép. Ezt követően az uniós tagállamoknak két évük lesz, hogy benyújtsák az Európai Bizottságnak arra vonatkozó stratégiáikat, hogyan tervezik kiépíteni az alternatív üzemanyaggal, árammal, hidrogénnel vagy földgázzal működő autók utántöltéséhez szükséges alapvető infrastruktúrát. A bizottság a jogszabály szerint segítséget nyújt majd a tagállami tervek összehangolásához. Az utántöltő hálózatokat típustól függően 2020 és 2030 között kell kiépíteni. A döntést ismertető közlemény szerint például 2020 végére megfelelő infrastruktúrát kell kiépíteni az egész EU-ban ahhoz, hogy az árammal vagy sűrített földgázzal (CNG) működő autók legalább a városokban és külvárosokban mindenhol közlekedhessene...

Kő-papír-ollóban verhetetlen robot

Kép
A kő-papír-olló játékban ember által legyőzhetetlen robotot fejlesztettek ki Japánban. A műkéz nem logikai fortéllyal "találja ki" emberellenfele következő lépését, hanem gyorsaságának köszönhetőn. A robot egyszerűen látja kamerájával, hogy milyen ujjvariációt "kap elő" az ember, majd annak legyőzésére állítja be a magáét. Olyan gyors a reakciósebessége, hogy az emberi szem képtelen követni. A "műkéz" egy ezredmásodperc alatt felismeri az emberi kéz követ, papírt vagy ollót jelképező alakzatát, és újabb ezredmásodperc múlva már elő is rántja ké(s)z válaszát - adta hírül a brit Metro újság megjegyezve, hogy a kő-papír-olló játék Kínából ered, és mintegy 2200 éves. forrás: MTI

Hatósági zár miatt nem járnak a buszok a Pesti út egy szakaszán

Kép
A fővárosi Pesti úton elrendelt hatósági zár miatt elterelik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több buszjáratát - közölte a társaság hétfő délelőtt a Facebook-oldalán.      Eszerint a 97E, a 161-es, a 162-es, a 162A, a 169E, a 198-as, a 202E autóbusz nem érinti a Rákoskeresztúr-városközpont és a Szent kereszt tér megállót, a 46-os autóbusz pedig a Szent kereszt tér, a Rákoskeresztúr-városközpont és a Városközpont-Posta megállót hagyja ki.      A Budapesti Rendőr-kapitányság az MTI megkeresésére a lezárás okáról későbbre ígért tájékoztatást.      Az MTI információja szerint bűncselekmény miatt zárta le a rendőrség a területet. forrás: MTI

Az izomépülést támogató, korábban ismeretlen fehérjét izoláltak

Kép
Egy korábban ismeretlen, az izmok edzés utáni épülését és erősödését támogató fehérjét izoláltak az amerikai Dana-Farber Rákintézet munkatársai, akik eredményükről a Cell című tudományos folyóiratban számoltak be.    A kutatók reményei szerint a fehérje szintjének mesterséges növelése a jövőben segíthet az öregedés, az elhúzódó inaktivitás és a rákbetegség által okozott izomvesztés megelőzésében.   Egérkísérletekben azok az állatok, amelyek extraadagot kaptak ebből a fehérjéből, izmosodtak és erősödtek is, a rákbeteg rágcsálókat pedig kevésbé érintette az állapotukkal gyakran együtt járó leromlás, izomvesztés.   "Ha módot tudnánk találni a fehérje szintjének megemelésére, az nagyon izgalmas lenne. Csökkenthetnénk például az izomvesztést az intenzív osztályokon kezelt pácienseknél, akik izomzata leépül a huzamos fekvés miatt" - idézte Jorge Ruast, a tanulmány első szerzőjét a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál. Alkalmazhatnák a fehérjét veleszül...

Prince-nek egyszerre két lemeze jelent meg

Kép
Egyszerre két stúdióalbumot jelentetett meg hétfőn Prince, napjaink rockzenéjének egyik zsenije. A Jimi Hendrix és Michael Jackson keresztezésének tartott multiinstrumentalista előadó, dalszerző és énekes szóló munkája Art Official Age, 3rdEyeGirl elnevezésű lányos projektje PlectrumElectrum címmel jött ki.      A kiadványok Prince-nek a Warner Bros. Recordsszal történt kibékülése utáni első új munkái. Az Art Official Age 18 évvel követi a kiadó által gondozott legutóbbi anyagot, a Chaos and Disordert, ráadásnak a három gyönyörű és nagyszerűen zenélő hölggyel közös projektje, a tavaly útjára bocsátott 3rdEyeGirl is elkészített egy teljes lemezanyagot - közölte a lemezeket Magyarországon forgalmazó Magneoton az MTI-vel.      A két album fizikai formátumban hétfőn került piacra Nagy-Britanniában és Európa több pontján, az észak-amerikai megjelenés napja kedd.      A világ egyik legsikeresebb amerikai rock...

Meghosszabbították a földgázüzemű autóbuszok beszerzésére kiírt pályázat határidejét

Kép
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az eredeti határidőt meghosszabbítva, december 31-én éjfélig várja a pályázatokat a közösségi közlekedésben üzemeltetett földgázüzemű (CNG) autóbuszok beszerzésére.      A szaktárca hétfői közleménye szerint összesen 1,6 milliárd forint támogatást adnak új autóbuszok megvásárlásához állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságok számára.      A tárcánál az elmúlt időszakban több lehetséges pályázó kezdeményezte a határidő meghosszabbítását, főként a kötelezően lefolytatandó, feltételes közbeszerzési eljárás időigényességére hivatkozva. A minisztérium ezért döntött úgy, hogy több időt biztosít a pályázók számára a szükséges előkészületekhez - közölte az NFM.      A rendelkezésre álló pénzből az új földgázüzemű autóbuszok beszerzési árának 30 százaléka fedezhető. A támogatás mértéke szóló kialakítású járművenként legfeljebb 21 millió forint, csuk...

Több tízezer látogatóra számítanak idén a Design Hét Budapest programsorozaton

Kép
Idén újra megrendezik a Design Hét Budapest programsorozatot, október 3. és 12. között számos ingyenes program várja a közönséget, így a Találj befektetőt! fórumon a tőkebevonásról adnak gyakorlati tanácsokat induló, startup vállalkozásoknak.      Botos Viktor, a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a Design Hét Budapest fesztivál idén ősszel is tíz napra a fővárosba hozza a hazai és a nemzetközi design élet legjavát, kétszáz helyszínen 350 programmal várják az érdeklődőket. A rendezvénysorozat az Átvitt Értelem szlogen jegyében elsősorban a formatervezés és a technológia kapcsolódási pontjait, lehetőségeit, legújabb eredményeit, aktuális kérdéseit mutatja majd be, esettanulmányokkal, előadásokkal, gondolatébresztő beszélgetésekkel, és konferenciákkal.      Ismertetése szerint újra megrendezik a tavalyi nagy sikerű befektetői workshopot, amely a tervezőket, alkotókat és a befektetői ...

Kerekesszékes fegyveres hősök Till Attila új filmjében

Kép
Mozgáskorlátozott fiatalok a főhősei Till Attila forgatókönyvíró-rendező Tiszta szívvel című, készülő új filmjének, amelyet várhatóan jövő ősztől játszanak a hazai mozikban.      Till Attila játékfilmje harmincnyolc napig forog budapesti helyszíneken. Az alkotás főszerepeiben Thuróczy Szabolcs, Balsai Móni, Fenyvesi Zoltán kerekesszékes maratonfutó bajnok és Fekete Ádám, aki szintén mozgáskorlátozott, a Színház-és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója lesz látható.      A Tiszta szívvel elsősorban egy kerekesszékes film, amelyben sokféle műfaj, köztük a lélektani dráma is megjelenik. "Egy mester és tanítványa történet, ahol a +mester+ az alvilágban dolgozik, ezért sok az akciójelenet, de a történetben alapvetően emberi sorsokról van szó" - hangsúlyozta második nagyjátékfilmje forgatásán Till Attila rendező-forgatókönyvíró az MTI-nek.      Thuróczy Szabolcs színész alakítja Rupaszov Jánost, a kerekessz...

A növényevő állatok ősét fedezték fel kanadai tudósok

Kép
A növényevő állatok ősét fedezték fel kanadai tudósok. A 300 millió éves lelet arról adhat fontos információkat, hogyan jelent meg ez a táplálkozási mód, amely a mai földi élővilág evolúciójában meghatározó volt. A 20 centiméternél kisebb állat, az Eocasea martini "a húsevők és a növényevők közötti első ismert láncszem" - idézte a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portál Robert Reiszt, a Torontói Egyetem professzorát, a PLoS ONE tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzőjét.   Az állat az emlősszerű hüllők (Synapsida) Caseidae családjához tartozott. A Kansasban talált kövületek koponyatöredékből, majdnem teljes gerincből, medencecsontból és egy hátsó végtagból álltak. Az új kutatás bemutatta, hogy fejlődtek ki a ragadozókból a növényevők, ami a földi életben forradalmi változást eredményezett, hiszen a szárazföldi gerincesek előtt először nyílt meg egy hatalmas táplálékforrás: a kontinensek növényvilága. Ezután válhattak a növényevő állatok a rag...

125 éves a Budapest-Lajosmizse vasútvonal

Kép
A 424,247-es pakura tüzelésű gőzmozdony által vontatott jubileumi vonat halad Dabas és Hernád között Lajosmizse felé a Budapest-Lajosmizse vasútvonal 125. évfordulóján 2014. szeptember 28-án.  forrás: MTI kép: Máthé Zoltán

Hosszú hétvégék 2015-ben.

Kép

Sok napsütéssel kezdődik az október.

Kép
A jövő héten csak elszórtan várható csapadék, október első napjaiban is sok napsütésre lehet számítani. Október elsején, szerdán 24 Celsius-fok is lehet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez .    Hétfőn általában derült, napos idő lesz, de az éjszaka képződő ködfoltok helyenként késő délelőttig megmaradhatnak. A Dunántúlon napközben időnként megélénkülhet a szél, csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb 19 és 23 fok között valószínű.     Kedden a párásság, ködfoltok megszűnése után felhőtlen vagy derült, csapadékmentes idő lesz. A leghidegebb órákban 4-12 fok lehet. Nappal 19-23 fokig melegszik a levegő.     Szerdán, október elsején észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de a déli tájakon még többórás napsütésre lehet számítani. Késő délutántól kisebb eső, zápor előfordulhat. A minimum-hőmérséklet 5 és 13, ...

Hat fővárosi terület lakásproblémáira keres megoldást egy kutatás

Kép
Hat budapesti terület lakhatási gondjaira keres megoldást az a kutatási program, amely építészek, szociológusok és közgazdászok bevonásával indult a Holcim Hungária Otthon Alapítvány megbízásából - tájékoztatta az alapítvány az MTI-t.     A Replan elnevezésű programban a BME Építészmérnöki Kar Lakóépület-tervezési Tanszékének építész oktatói, munkatársai, az egyetem diákjai, szociológusok és közgazdászok vesznek részt. A program szakmai felügyeletét Ekler Dezső építész vállalta el. A fővárossal együttműködve választottak ki hat olyan területet (a IV., a VII., a X., a XVI., a XVII. és a XX. kerületben), ahol korábban kritikus lakhatási és szociális problémákat tártak fel - írták.      A közlemény szerint a program célja, hogy ezekben a kerületekben innovatív, fenntartható megoldásokat dolgozzanak ki. Csaknem ötven szakember és közreműködő keres komplex megoldást az adott leromlott vagy alulhasznosított budapesti terület lakhatási ...

Kanada továbbra is visszaküldi azt, akinek elutasították a menedékkérelmét

Kép
Kanada nem folytat "tömeges kitoloncolást", de továbbra is kiutasítja azokat a magyar menedékkérőket, akiknek a kérelmét a kanadai független menekültügyi testület elutasítja, valamint akik feladják, visszavonják menedékkérelmüket vagy visszatérnek Magyarországra kérelmük hivatalos elbírálása alatt - közölte Kanada magyarországi nagykövetsége pénteken az MTI-vel.   A közleményben idézték Jason Kenney kanadai állampolgársági és bevándorlásügyi minisztert, aki a héten Magyarországon járt, kiemelve, hogy a kanadai menekültügyi rendszer új intézkedéseinek megfelelően gyorsabban ki lehet majd utasítani az országból azokat a magyar menedékkérőket, akiknek a kérelmét megalapozatlannak találták. A menekültügyi rendszer változásainak következtében pedig a "bizonyos országokból" - például Magyarországról - érkező menedékkérők kevésbé részesülnek majd egészségügyi és szociális juttatásokban - fogalmazott a miniszter. Jason Kenney hangsúlyozta, országa nyito...

A Jobbik Szijjártó Péter vagyoni helyzetét vizsgálná

A Jobbik vagyongyarapodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást szorgalmaz az Országgyűlésben Szijjártó Péter ingatlanvásárlása miatt.      Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke szombaton azt is közölte az MTI-vel: az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kérik annak kivizsgálására, hogy a külgazdasági és külügyminiszter "összekapcsolta-e a keleti nyitás politikáját a keleti bankszámlanyitással is", illetve "milyen idegen érdekek kiszolgálásából" származhat a vagyona.      A jobbikos politikus szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy Szijjártó Péter szerzett-e a magyaron kívül más útlevelet.      Novák Előd egyúttal bírálta, hogy a kormánypárt korábban leszavazta a kötelező vagyongyarapodási vizsgálatról szóló javaslatát.      Az idei országgyűlési választás előtt összefogott baloldali pártok f...

Majdnem minden évben edzőt cserélnek az európai futballklubok

Kép
Az európai futballkluboknál az elmúlt három évben átlagosan 2,7 edző fordult meg, a magyar bajnokság e tekintetben a középmezőnybe tartozik - többek között ez derül ki az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) legutóbbi tanulmányából, amelyet csütörtökön tett közzé a szervezet honlapján. Az UEFA 2011 és 2013 között 43 ország 700 különböző klubját vizsgálta. A legrosszabbra a Görögországban dolgozó szakemberek számíthatnak, ahol átlagosan négy hónapot töltött el egy csapatnál egy tréner. Az UEFA oldalán látható grafikon szerint a magyar bajnokság az átlaghoz tartozik az edzőváltások tekintetében. A topbajnokságok közül a "legbiztonságosabb" Angliában dolgozni, a szigetországban ugyanis kétévente váltanak vezetőedzőt a klubok, míg a spanyol élvonalban 11 hónap az átlag "munkaidő". A környezet az északi országokban a legnyugodtabb, itt ugyanis csak elvétve állítják fel a szakembereket a helyükről. forrás: MTI

Kiürítették a sydneyi repülőteret egy iPadjébe feledkező férfi miatt

Kép
Kiürítették szombaton a sydneyi repülőteret egy iPadjébe feledkező figyelmetlen férfi miatt. Az incidens miatt több járat indulását el kellett halasztani.      Az ausztrál repülőtér biztonsági kamerái rögzítették, amint egy ismeretlen férfi az ellenőrző kapukat megkerülve hatolt be a legnagyobb helyi légitársaság, a Quantas belföldi járatait kiszolgáló terminálra. A biztonsági kockázat miatt azonnal elrendelték az ott tartózkodó több száz személy evakuálását - olvasható a Yahoo News hírében.      Kiderült, hogy a férfi nem terrorista, és nem alattomos szándékkal játszotta ki a biztonsági kapukat. Egyszerűen figyelmetlen volt, annyira az iPadjébe feledkezett, hogy észre sem vette, átvizsgálás nélkül lépett be a terminálra.      "El volt foglalva az iPadjével, nem figyelt, merre megy" - közölte a Quantas képviselője.     A kiterelt utasok egy órán belül újra visszamehettek a terminálra...

A magyar kommunista vezetőket bemutató online kiadványt tett közzé a Kommunizmuskutató Intézet

Kép
Az egykori magyar kommunista vezetőket bemutató online kiadványt tett közzé a Kommunizmuskutató Intézet a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapja alkalmából. Az ezt bemutató pénteki sajtótájékoztatón Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója elmondta, hogy az online kereshető adatbázis a 25 évvel ezelőtt, az egykori kommunista politikai bizottság tanulmányozásához készült segédanyag 21. századi megfelelője. A segédanyag már csak néhány példányban érhető el a könyvtárakban, mától viszont bárki elérheti az interneten - mutatott rá. Tallai Gábor hangsúlyozta: a totális diktatúrákkal kapcsolatos történészi munka nem könnyű, hiszen számos olyan dokumentum, esemény tartozik ide, amelynek létét vagy tagadják vagy féligazságokba öltöztetik. Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója arról beszélt, hogy a történészek nemcsak a nagy összefüggéseket kutatnak, hanem nevet adnak az áldozatoknak és a felelősöknek is. Az adatbázis ez utóbbiról s...

Bosnyáktér Vásárcsarnok

Kép
Kivonultak piszkosul...

Volkswagenek találkoztak a Hungaroringen

Kép
Csaknem 2000 Volkswagen parádézott szombaton a mogyoródi Hungaroringen, az idei márkatalálkozón már nemcsak a Golfok tulajdonosai ápolták a hagyományt, hanem megnyíltak a kapuk a Bogarak, Passatok, Transporterek, Sciroccók és Corradók előtt is.      Az esemény központi helyszíne ezúttal is a paddock volt, ahol a szakmai zsűri által előzetes regisztráció alapján kiválasztott 300 Golf sorakozhatott fel. A felvonuláshoz azonban már 1100 Golf állt fel az aszfaltra.      A Transporter-érzésért a hippifaluba kellett menni, ahol egy különlegességet is kiállítottak: azt a vízhűtéses, 1,4-es benzinmotorral szerelt T2-est, amely a Brazíliában 2013-ban befejezett gyártás utolsó darabja. A versenypálya más-más helyszínein egyéb modellek gyülekeztek.      A márkatársak a legkülönfélébb darabokkal vonultak ki a találkozóra, megjelentek csillogó oldtimerek, a rat (patkány) irányzat elhanyagolttá maszkírozott darabjai,...

Az európai vonatokon is megjelenhet az LTE

Kép
A berlini Innotrans kiállításon a Nokia és a Huawei is bemutatta a vasúti internethálózatok lehetséges jövõjét. A két távközlési cég egyaránt úgy vélte , hogy az internet a Long Term Evolution (LTE) technológiának köszönhetõen mind a gyorsabb, mind a lassabb vonatokon elterjedhet majd. Az LTE-nek köszönhetõen ráadásul kiváltható lenne a WLAN-infrastruktúra is. Mind a Nokia, mind a Huawei azt tekinti a legfontosabb feladatnak, hogy az átmenet zökkenõmentes legyen. Olyan bázisállomásokat akarnak kínálni, amelyek kompatibilisek a GSM-R szabvánnyal, valamint késõbb egy szoftverfrissítés után támogatják az LTE-t is. A GSM-R számos hiányossága miatt megérett a cserére, a legnagyobb gondot a kapacitásproblémák jelentik. A vasutaknál a hálózatok kiépítése több évtizedig is eltarthat. Jó példa erre, hogy a Német Vasúttársaság (DB) GSM-R hálózatának kiépítése 2008-ban kezdõdött és a projekt várhatóan 15 évig tart. A munkát a Nokia Siemens Networks végzi. Az LTE leh...

A BKV 774 millió forintos üzleti eredményt ért el az első fél évben

Kép
Az előzetes tervekhez képest sokkal jobban teljesített a BKV az első fél évben: 2014 első hat hónapjában 774 millió forintos üzleti eredményt ért el, amely 3,8 milliárd forinttal javult a tervezetthez képest - közölte a társaság kedden az MTI-vel.      Mint írták, az elmúlt négy évben mindig pozitívan zárták az első fél évet: 2010-ben 5,2 milliárd, 2011-ben 824 millió, 2012-ben 3,1 milliárd, 2013-ban pedig 2,9 milliárdos eredményt értek el.      A közlekedési társaság jelezte: a második fél évben várható költségek alapján teljesíthető a 2014-es terv, de kockázatot jelent, hogy a BKV-nak nincs fedezete a lejáró hitelek visszafizetésére.      Az első fél év eseményei közül a BKV kiemelte, hogy márciusban elindult a 4-es metró utasforgalmi próbaüzeme, megkezdték a 3-as metró sínszálainak cseréjét, elindultak a szerelvények az 1-es villamos már felújított szakaszán és fölgáz üzemű (CNG) buszok álltak for...

A biciklis munkába járás elleni kifogások megdöntésére épít az idei Bam! kampány

Kép
A munkába való kerékpározás elleni kifogások megdöntésére építi őszi kampányát a Bringázz a munkába! (Bam!) akció, hiszen a rossz idő, vagy a kimelegedés minimális kellemetlenségeiért cserébe számos pozitív élettani és egyéb hatás is kárpótolja a tekerőket - hangoztatta László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, a kampány indító rendezvényén pénteken, a budapesti Madách téren.      Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a tárca a Magyar Kerékpárosklubbal együttműködve immár 14. alkalommal szervezi meg a biciklis közlekedést népszerűsítő kampányát. Ennek is nagyban köszönhető, hogy az ország európai viszonylatban már a negyedik helyen szerepel a kerékpárhasználat tekintetében.     Kiemelte: nemzetközi felmérések igazolják, hogy a kerékpáros közlekedés elterjedésével a városok élhetőbbé, az emberek pedig egészségesebbé válhatnak.  ...

A Krím félsziget legekben

Kép
A Krím Oroszországhoz csatolásával Ukrajna több rekordot is elveszített, a Fekete-tengerbe nyúló félsziget büszkélkedhet ugyanis egyebek között a világ leghosszabb trolibuszvonalával és Európa legnagyobb asztrofizikai obszervatóriumával. A világ leghosszabb trolijárata a Szimferopol-Jalta útvonalon közlekedik. A trolibuszok 85 kilométert tesznek meg az 1961 júniusában átadott vonalon.     Ugyancsak a félszigeten járnak a világ legrégebben üzemelő trolibuszai, a fenntartó Krímtrolibusz vállalatot 2010-ben be is jegyezték a Guinness-rekordok könyvbe. A legtöbb buszt a Skoda cég gyártotta még a hetvenes években, és 2010-ben a járműparkban levő 287 troli átlagéletkora 25,7 év volt, miközben a gyártó eredetileg maximum 14 éves élettartamot jelölt meg .     Európa leghatalmasabb asztrofizikai obszervatóriuma a Bahcsiszeráji járásban, Naucsnij település mellett található. Az első teleszkópot 1949-ben állították fel az állomáson, amelynek kutatói azót...