Óriáskrátert fedeztek fel a Szaturnusz holdján

Óriási becsapódási krátert fedezett fel a Szaturnusz Tethys holdján a Cassini-űrszonda.

A Cassini-Huygens az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), az Európai Űrügynökség (ESA), az Olasz Űrügynökség, valamint több európai ország részvételével szervezett program űrszondája. 1997. október 15-én indult a Cape Canaveralról és 2004 júliusában jutott a Szaturnusz közelébe. A 3,2 milliárd dolláros projekt célja a gázóriás-bolygó és gyűrűinek vizsgálata, holdjai felszíni összetételének és geológiai múltjának meghatározása.

Emellett az űrszonda eljuttatta a Szaturnusz legnagyobb holdjára, a Titánra leszállóegységét, a Huygenst, amely 2005. január 14-én ereszkedett le az égitestre. A Cassini küldetése 2017 szeptemberéig tart, amikor "halálugrást"  követ el a Szaturnusz légkörébe - olvasható a LiveScience hírportálon.
 
A Tethys, amelyet 1684-ben fedezett fel Giovanni Domenico Cassini olasz matematikus és csillagász, a Szaturnusz 62 ismert holdja közül az ötödik legnagyobb, méretében csupán a Titán, a Rhea, az Iapetus, valamint a Dione előzi meg. A NASA által most közzétett felvételeket a Cassini május 9-én készítette, amikor az űrszonda 300 ezer kilométerre volt a holdtól. A képeken 1 képpont (pixel) terepi kiterjedése 1,8 kilométert tesz ki.
 
A becsapódási kráter szélessége 450 kilométer, ami mintegy fele a Tethys 1062 kilométeres átmérőjének. Az Odüsszeusznak elnevezett képződmény színe lényegesen világosabb, mint környezetéé.
 
"Az eltérő színezetet a hatalmas erejű becsapódás következtében létrejött szerkezeti és vegyi összetételi különbözőségekkel magyarázható" - hangsúlyozta közleményében a NASA.
 
Az amerikai űrkutatási szervezet szakemberei hangsúlyozták, hogy az Odüsszeusz az egyik legnagyobb becsapódási kráter a Szaturnusz jeges holdjainak felszínén és jelentősen megváltoztathatta a Tethys geológiai történetét.
 
Ugyanakkor a becsapódási kráter nem az egyetlen "túlméretezett" képződmény a Tethysen, a Cassini-űrszonda feltérképezett egy 2000 kilométer hosszúságú kanyont, amelynek a szélessége helyenként eléri a 100 kilométert.
 
http://www.livescience.com/51676-saturn-moon-tethys-crater-photo-cassini.html

Új célpontot jelöltek ki a New Horizons űrszonda számára

A Kuiper-öv egy objektumát fogja közelebbről "szemügyre venni" következő küldetéseként az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája, amely első számú missziójaként idén júliusban minden eddiginél közelebb jutott a Pluto törpebolygóhoz.

 
A 2014 MU69 jelzésű objektum egyike azon két üstökösszerű égitestnek, amelyeket a misszióban részt vevő kutatók jelöltek meg lehetséges új úti célként. A NASA most alaposan áttanulmányozza a tervet, mielőtt hivatalosan is jóvá hagyná azt - adta hírül a BBC News.
  
A New Horizons idén júliusban másodpercenkénti 14 kilométeres sebességre gyorsulva száguldott el a Pluto mellett. Az űrszondát ekkor 12,5 ezer kilométer választotta el a törpebolygótól, részletgazdag fotókat készített róla, hét tudományos műszere folyamatosan gyűjtötte az adatokat a Plutóról és annak holdjairól.
  
A Naprendszer külső, fagyos részén, a Kuiper-övben lévő új célpont nagyjából 1,5 milliárd kilométerre van a Plutótól. Az objektum körülbelül 45 kilométer átmérőjű és a kutatók szerint egyike a Plutóhoz hasonló nagyobb égitesteket alkotó elemeknek.
  
"Úgy véljük, hogy ez jóval kevesebbe fog kerülni, mint az elsődleges misszió, ugyanakkor új és izgalmas tudományos ismeretekkel fog szolgálni számunkra" - mondta John Grunsfeld, a NASA vezető beosztású munkatársa.
  
A New Horizonsnak elegendő üzemanyaga van egy újabb "randevúhoz", és a szakemberek szerint az űreszköz a 2020-as évek végéig vagy akár még tovább is szolgálatban marad.
  
A Hubble űrteleszkópot kezelő szakemberek tavaly nyáron öt jeges objektumot fedeztek fel a New Horizons repülési útvonalán, végül kettőre szűkítették a lehetséges új célpontok számát.
  
Október végén és november elején az űreszköz egy sor manővert fog végrehajtani, hogy megkezdje útját a 2014 MU69 felé. Az újabb nagy találkozásra a tervek szerint 2019. január 1-jén kerülhet sor.

    (http://www.bbc.com/news/science-environment-34103829)

Fényes foltok és piramis alakú hegyek láthatók a Ceres törpebolygó felszínén

Rejtélyes fényes foltok, piramis alakú hegyek és mély kráterek láthatók a Dawn-űrszondának a Ceres törpebolygóról készített legújabb felvételein.

 
Az ionhajtóművel ellátott Dawn a NASA Discovery-programjának kilencedik űrszondájaként 2007. szeptember 27-én startolt a Kennedy Űrközpontból. Az űrszonda, amelynek segítségével a Naprendszer születésének titkait kívánják megismerni a tudósok, a kisbolygóöv két legnagyobb égitestét, a Vesta aszteroidát és a Ceres törpebolygót látogatta meg. Az űreszköz 2011 júliusában állt pályára az 530 kilométer átmérőjű Vesta körül, amelyet 2012 szeptemberében hagyott el, hogy két és fél évvel később, ez év március 6-án elérje a Cerest. A missziónak köszönhetően első ízben állt az űrkutatás történetében egy szonda pályára egy törpebolygó körül - olvasható a PhysOrg hírportálon.

Kezdetben a Dawn meglehetősen nagy távolságban keringett a törpebolygótól, majd fokozatosan csökkent a pályamagasság. Az űrszonda jelenleg a harmadik, tudományos vizsgálatokat lehetővé tévő pálya felé közeledik, amelyet augusztus közepén ér el. Ekkor "mindössze" 1500 kilométer választja el a Ceres felszínétől, ami a harmada az eredeti pályamagasságnak.

A Dawn eddigi méréseinek köszönhetően pontosítani lehetett a Ceres méreteit, amelynek átmérője nem 950 kilométer, hanem csupán 940.

Az egyik legmarkánsabb felszíni képződmény, az északi féltekén lévő 90 kilométer átmérőjű és 4 kilométer mély kráter. Míg a törpebolygó a növények ültetéséért "felelős" és az anyai szeretetet megtestesítő római istennő, Ceres nevét viseli, a gigantikus alakzatot 12 segítője közül a boronálást végző Occator után nevezték el.

A kutatókat lenyűgözte a 6 kilométeres hegycsúcs is, amelynek lejtőin, ahogy az Occator-kráterben is megfigyelhetők titokzatos fényes foltok. Fényvisszaverő képességüket (albedójukat) különböző hullámhosszakon tesztelve a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy nem vízjégről van szó.

"A kutatócsoport folytatja az adatok elemzését. Jelenleg az albedómutatókat a sólerakódások fényvisszaverő képességével vetjük egybe" - fogalmazott Chris Russel, a Dawn-projekt vezető kutatója, aki szerint a következő tudományos pályáról küldött, nagyobb felbontású képek hozzájárulnak a rejtélyes foltok természetének megfejtéséhez.
 
http://phys.org/print358147302.html

A Messenger űrszonda három nap múlva követ el "öngyilkosságot

A Merkúr első műholdja, az amerikai Messenger (MErcury Surface, Space ENvironment, GEochemistry, and Ranging) űrszonda három nap múlva, április 30-án követ el "öngyilkosságot".

    A Messenger csupán a második űrszonda, amely eljutott a Naprendszer legbelső bolygójának közelébe. Az első az ugyancsak amerikai Mariner-10 volt, amely az 1970-es évek közepén háromszor közelítette meg a Merkúrt, ám felszínének alig harmadát tudta megfigyelni.
    Az űrszondát 2004. augusztus 3-án indították útnak, azóta több mint 7,9 milliárd kilométert tett meg, s útja során 15-ször repült el a Nap mellett. A Messenger hatszor hajtott végre úgynevezett gravitációs hintamanővert - egyszer a Föld, kétszer a Vénusz, s háromszor a Merkúr mellett, míg 2011. március 18-án a bolygó körüli pályára állt.
    A műhold kutatási programját eredetileg egy földi évre tervezték, a küldetés végül négy évig tartott, amelynek során az űreszköz fantasztikus tudományos programot hajtott végre. Több mint 250 ezer felvételt készített, s a Messengernek köszönhetően elkészült a Merkúr eddigi legpontosabb térképe. 2012-ben bebizonyosodott, hogy a bolygó pólusvidékein, a kráterekben bőséggel található vízjég és széntartalmú szerves anyagok, amelyeket a távoli múltban becsapódó aszteroidák és üstökösök hozhattak az égitestre.
    A John Hopkins Egyetemen működő irányítóközpontban elvégezték a hat betervezett pályakorrekciós manőver közül az utolsót, növelve az űrszonda pályamagasságát és némiképp elhalasztva ezzel a Messenger elkerülhetetlen végét. A két héttel korábban elvégzett műveletnek köszönhetően az űrszonda minimális felszín feletti magasságát 6,5 kilométerről 13,3 kilométerre növelték, ám azóta a műhold folyamatosan ereszkedett. A legutolsó módosítással viszont elérték, hogy 18,2 kilométerre távolodjon el a Merkúr felszínétől - olvasható a NASA, valamint a John Hopkins Egyetem honlapján.
    "Egyetlen űreszközt sem navigáltak még ily alacsonyan a felszín felett. A művelet kockázatos volt, de megérte a rizikót, hiszen bizonyos megfigyeléseket csak ilyen kis magasságban lehet elvégezni" - hangsúlyozta Bobby Williams, az űrszonda navigálását végző KinetX csoport vezetője.
    Az utolsó manőverrel elfogyott a hélium maradéka. A nemesgáz eredetileg a hajtóanyag összenyomására szolgált, amikor azonban az utóbbit felhasználták, üzemanyaggá "lépett elő".
    A Messenger április 30-án, óránkénti több mint 14 ezer kilométeres sebességgel csapódik be a Merkúrba, az ütközés nyomán 16 méter átmérőjű kráter keletkezik az égitestnek a Földtől átellenes oldalán.
 
http://messenger.jhuapl.edu/news_room/details.php?id=282
http://www.nasa.gov/press/2015/april/nasa-spacecraft-achieves-unprecedented-success-studying-mercury

Misszióját végrehajtva megsemmisült a Masat-1

Misszióját sikeresen végrehajtva péntekről szombatra virradó éjjel megsemmisült - a Föld légkörébe érve elégett - a Masat-1, Magyarország első műholdja - közölte a missziót irányító kutatócsapat szombaton az MTI-vel.

A műhold megsemmisülése feltehetően az előre jelzett időszakban, péntek 23.15 és szombat 0.45 között következett be.
 
A kutatók tájékoztatása szerint az utolsó online csomag 21 óra 21 perc 43 másodperckor érkezett be Argentínából, ezután nem észleltek több jelet a Masat-1-ről. Ennek részben az az oka, hogy a műhold az utolsó óráit vagy óceán, vagy olyan terület felett töltötte, ahol nem voltak a magyar irányítók számára adatokat gyűjtő földi állomások.
 
Legközelebb ilyen terület fölé szombat hajnali 2.27-kor került volna a műhold, de a BME földi állomásáról ekkor már nem tudták venni a jeleit.

 Vajta László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Karának (VIK) dékánja korábban kiemelte: a Masat-1 megsemmisülése - amely a műholdak életciklusának természetes folyamata - nem a projekt lezárását jelenti, hanem egy hosszabb, az űrkutatás magyarországi kiteljesedését szolgáló tudományos-műszaki-szakmai együttműködés újabb stációja.
 
A 2012. február 13-án pályára állt Masat-1 műhold megszületése és missziója a BME VIK két tanszéke, az Elektronikus Eszközök Tanszéke és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék fejlesztőinek, a Magyar Űrkutatási Iroda, valamint több mint hatvan hazai és külföldi cég összefogásának és támogatásának köszönhető.

Újabb szelfit készített a Curiosity marsjáró

A NASA marsjárója, a  Curiosity újabb szelfit készített magáról.

A rover a robotkarján lévő kamera segítségével több tucat képet készített a Gale-kráterben, a Windjana nevű homokkőképződménynél, a felvételekből állították össze később a mozaikképet, a "szelfit" - olvasható az ABC Science hírei között.
  
A felvételen a háttérben feltűnnek a marsi szelek által lecsupaszított homokkőrétegek, baloldalt az alsó harmadban látszik az 1,6 centiméter átmérőjű tesztfúrás, amelyet "meredten fixíroz" az árbocra szerelt kamera, a MastCam.
  
A sziklából vett minták vegyelemzését a Curiosity belsejében működő laboratórium végezte el, a Mars geológiai szerkezetéről nyert adatokat a NASA szakemberei sajtótájékoztatón ismertetik.
  
A Curiosity 2012 augusztusában szállt le a Marson, a Gale-kráterben, a 2,5 milliárd dolláros misszió során a tudósok arra keresik a választ, hogy létezhettek-e a vörös bolygón mikrobiális életformák kifejlődését elősegítő feltételek. A rover végső úti célja a kráter közepén magasodó 5,5 kilométer magasságú Sharp (Aeolis) hegy volt, amelyet ez év szeptember 19-én ért el. A sok milliárd év alatt kialakult, réteges szerkezetű képződmény geológiai vizsgálata ugyanis magyarázatot adhat arra, hogy miért változott meg a bolygó eredetileg meleg és csapadékos éghajlata.
  
http://www.abc.net.au/science/articles/2014/12/08/4142508.htm

A Rosetta űrszonda folytatja tudományos küldetését a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökös körül, amelyen november 12-én landolt az űrjármű Philae leszállóegysége - olvasható az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján

A Rosetta űrszonda folytatja tudományos küldetését a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökös körül, amelyen november 12-én landolt az űrjármű Philae leszállóegysége - olvasható az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján.
  

Ugyan a Philae a történelmi jelentőségű üstökösre szállás után befejezte tervezett küldetését, mert mintegy 64 óra elteltével elemei lemerültek, a Rosetta saját missziója távolról sem ért véget. Az űrjármű tökéletes állapotban van, berendezései a vártnak megfelelően végzik munkájukat.
   
"A leszállóegység szállításának feladatát teljesítette, ezután a Rosetta visszatér a tudományos megfigyelésekhez és mi átállítjuk útjának üstökös-kísérői szakaszára. Ez átnyúlik a következő évre, amikor egyre jobban megközelíti a Napot. A periheliont, vagyis a Naphoz legközelebbi pontot augusztus 13-án éri el, ekkor a csillagtól 186 millió kilométerre lesz a szonda" - mondta Andrea Accomazzo repülési igazgató.
   
November 16-án a repülésirányító csapat az ESA darmstadti űrközpontjának fő vezérlőterméből átköltözött egy kisebb helyiségbe, ahonnan korábban az űrszondát működtette. Azóta a Rosetta manőverek sorát hajtotta végre, hogy 11 berendezése számára optimalizálja az üstökös körüli keringési pályáját. Ehhez manőverező rakétáit vette igénybe, és ezt teszi csütörtökön, szombaton és november 26-án is, hogy elérje a 67/P feletti 30 kilométeres magasságot - mondta Sylvian Lodiot irányítási menedzser.
  
 "A jövő héttől a pálya úgy alakul, hogy kielégítse a tudományos műszerek igényeit. Augusztus 5-től a pályát a Philae szükségletei szerint alakították. December 3-án 20 kilométer közelségbe visszük az űrszondát körülbelül tíz napra, ezután visszatér a 30 kilométer magas pályára" - tette hozzá.
   
Azért kell ilyen közel vinni a Rosettát az üstököshöz, hogy a tudósok feltérképezhessék a mag felszínét, gáz-, por- és plazmamintákat gyűjthessenek - magyarázta Laurence O’Rourke, a madridi irányítóközpont munkatársa.
   
Amikor a nap heve aktiválja a megfagyott gázokat az üstökös felszínén és alatta, a kiáramló gázok és por légkört teremt a mag körül, ez lesz az üstökös csóvája.
 
  A Rosetta lesz az első űrjármű, amely közelről figyelheti egy üstökös légkörének, majd csóvájának kialakulását, amely kilométerek millióin át suhan az égitest magja mögött. Ekkor az űrszondának távolabbra kell húzódnia, nehogy a csóva eltérítse a pályájáról.
   
Ahogy a 67/P egyre közelebb ér a Naphoz, a felszínét is több napvilág éri. Talán elég fényt kap a hibernált állapotban az üstökösön várakozó Philae, hogy napelemei feltöltődjenek és újra működésbe léphessen, ám ez egyáltalán nem biztos - írja az ESA portálja.
  
 (http://www.esa.int/Our_Activities/Operations/Rosetta_continues_into_its_full_science_phase)

A Rosetta után robotját, a Philae-t is felébresztik hibernáltságából

Mintegy két hónappal azt követően, hogy felébresztették a Rosetta űrszondát több mint két évig tartó hibernáltságából, robotja, a Philae számára is véget ér a téli álom: a szerkezetet pénteken keltik életre, hogy aztán novemberben leszálljon a Csurjumov-Geraszimenko üstökösre.

A Rosettát az űrkutatásban áttörést hozó eredmények reményében lőtte fel az Európai Űrügynökség (ESA) 2004-ben. Ez lesz az első szerkezet, amely találkozik egy üstökössel, az első, amelynek modulja megkísérel landolni egy üstökös felszínén és az első, amely követ egy üstököst a Napot megkerülő útján. Az űrszonda kedden 664 millió kilométerre járt a Földtől és 4 millió kilométerre céljától.

   

Utasát, a 100 kilogrammos, tíz tudományos berendezéssel - többek közt kamerával, mikroszkóppal és spektrométerrel - felszerelt Philae-t csaknem három éve hibernálták, hogy minimálisra csökkentsék energiafelhasználását. Egyedül csak a hőmérsékletét kontrollálják, "pont, mint egy hibernált állatnál" - mondta Philippe Gaudon, a francia űrügynökség (CNES) Rosetta-missziójának vezetője, aki egy számítógép három év utáni újbóli bekapcsolásához hasonlította a szerkezet központi rendszerének visszakapcsolását. A Philae felébresztését, majd annak biztosítását, hogy teljesen biztonságosan működjön és véghez tudja vinni tudományos feladatait, a misszió kölni és toulouse-i központjai végzik majd. A tíz tudományos szerkezetet április 10-től kezdik bekapcsolni, a szakembereknek három hetük lesz meggyőződni arról, hogy a berendezések jól működnek.

   

A Rosetta a tervek szerint májusban, amikor már csak 2 millió kilométerre lesz az üstököstől, felvételeket küld a Csurjumov-Geraszimenkóról. Júliusban már csak 50 ezer, augusztusra már csak 150 kilométerre lesz az égitesttől. Az űrszonda augusztus elején lép be az üstökös gravitációs mezejébe, majd hozzávetőleg 50 kilométerre az égitest felszínétől elkezd keringeni, folyamatosan csökkentve a távolságot. Ez idő alatt a Rosetta elkészíti az üstökös háromdimenziós modelljét és pontosan megméri gravitációs erőterét.

   

A tudósok csak ezt követően látnak neki leszállóhelyet keresni a modulnak és kidolgozni a landolás részletes forgatókönyvét. A november 11-re kitűzött manőver előtt 80 nappal még öt lehetséges leszállóhely lesz, amelyet aztán kettőre szűkítenek. A landolás végső pontját egy hónappal a leszállás előtt választják csak ki. A manőver jelentős kockázatokat rejt magában, mert a szakemberek nem tudják, hogyan fest az üstökös felszíne: lehet olyan puha, mint a friss hó, de akár kemény is, mint a jég.

   

A Philae 2-3 kilométeres magasságban válik le a Rosettáról, majd - irányítás hiányában - egyszerűen "lehullik" az üstökösre. Mivel a Csurjumov-Geraszimenko gravitációs ereje csak mintegy százezrede a Földének, az ereszkedés két-három óráig is eltarthat. A balesetek kiküszöbölése érdekében a szakembereknek nemcsak az üstökös rotációját, hanem annak formáját is számításba kell venniük, mielőtt útjára bocsátják a modult, amelynek egyes tudományos berendezései már az ereszkedéskor működni fognak. A megfigyelések és mérések javarésze azonban akkor kezdődik, ha a Philae lehorgonyzott. A modul 25 centiméter mélyre fúr majd az üstökös felszínén, és mintákat vesz belőle.

   

A modul olyannyira magas szintű fejlesztés, hogy a Nap felé közelítő Csurjumov-Geraszimenkón elvileg bírni fogja az egyre növekvő hőséget. 2015. augusztus 13-án, a Naphoz legközelebbi pontján az üstökös 185 millió kilométerre lesz a csillagtól.

   

Az üstökös a társaihoz hasonlóan a Naprendszer 4,6 milliárd évvel ezelőtti keletkezéséről őriz a tudósok által létfontosságúnak vélt emlékeket. Feltételezik például, hogy a Földön lévő víz egy része üstökösbecsapódásokból származik, mint ahogy valószínűleg sok szerves molekula is, amely kulcsszerepet játszott az élet kialakulásában.

forrás: MTI

A Naprendszer határához közeledik a Voyager-1 űrszonda

A Voyager-1 űrszondától érkező adatok arra utalnak, hogy a kozmikus vándor a világűr olyan régiójába érkezett, ahol számottevően megnőtt a csillagközi térből érkező töltött részecskék száma. A szakemberek ebből arra következtettek, hogy az "utazó" a Naprendszer határához közeledik.

"A fizika törvényei alapján tudjuk, hogy egy nap a Voyager lesz az első, ember által készített objektum, amely kiér a csillagközi térbe, ám még mindig nem ismerjük, hogy ez pontosan mikor következik be. A legújabb adatok szerint az űrszonda egyértelműen egy olyan térségbe érkezett, ahol a dolgok egyre gyorsabban változnak" - hangsúlyozta Ed Stone, a Voyager-projekt tudósa a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (Caltech).

Az adatok 16 óra és 38 perc alatt teszik meg a 17,8 milliárd kilométeres utat a Voyager-1-től a NASA Deep Space Network antennarendszeréig. Az űrszonda műszerei regisztrálják a töltött részecskék számát, amelyek a kozmikus szomszédságunkban szupernóvaként ellobbant csillagokból származnak - olvasható a PhysOrg (http://phys.org) tudományos hírportálon.

"2009 januárjától ez év januárjáig fokozatosan 25 százalékkal nőtt a Voyager-1 által regisztrált kozmikus sugárzás mennyisége, a közelmúltban viszont hirtelen megugrott a sugárzás" - magyarázta Ed Stone.

Ez egyike annak a három paraméternek, amelyeknek szignifikáns változása jelenti majd az űrkutatások új korszakát.

A második fontos paraméter a helioszférán belül, a Nap által generált töltött részecskék mennyisége. Fokozatos a csökkenés, ám a töltött részecskék mennyisége nem "apadt el" hirtelen, ami akkor várható, ha a Voyager átlépi a Naprendszer határát.

A harmadik tényező az űrszondát körülvevő mágneses tér orientációja: amíg a Voyager a hélioszférában halad, a mágneses mezővonalak kelet-nyugati irányban helyezkednek el. Amikor viszont az "utazó" kilép a csillagközi térbe, a feltételezések szerint a mágneses mezővonalak észak-déli irányban orientálódnak.

Az adatok elemzése, mint Ed Stone rámutat, több hetet vesz igénybe.

A Voyager-1-et és ikertestvérét, a Voyager-2-t 1977-ben indította a NASA a Naprendszer külső bolygóinak a megfigyelésére. Mindkét űrszonda "jó egészségnek örvend", a Voyager-2 jelenleg 14,7 milliárd kilométerre van a Naptól. Ez a két legtávolabb eljutott ember által készített űreszköz.

A helioszféra a Naprendszer azon tartománya, amelyet a Napból kiáramló nagy sebességű gázáram, a napszél tölt ki, ezért a tulajdonságait elsősorban a kiáramló ionizált és mágnesezett plazma határozza meg. Külső határa a heliopauza, ez választja el a napszelet a csillagközi széltől, a csillagközi gáz atomjaitól, részecskéitől.

forrás: MTI