A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kisvasút. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kisvasút. Összes bejegyzés megjelenítése
Hétfőtől újraindul a gemenci erdei vasút, amelynek közlekedését június 5-én, a dunai árhullám miatt állította le a Gemenc Zrt.
Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint egyelőre 8 kilométeres szakaszon, Pörböly és Malomtelelő állomás között járnak majd szerelvények.
Az erdei vasút a hétköznapi menetrend szerint közlekedik hétvégén és ünnepnapokon is, három járat Malomtelelőig, egy járat Lassiig viszi a turistákat.
A harminc kilométeres erdei vasút Gemenc Duna-parti megállójáig több ponton jelentős károkat okozott az árvíz, ami komolyabb helyreállítást igényel - mondta Csontos Péter, a Gemenc Zrt. szekszárdi erdészetének vezetője az MTI-nek. Az átázott töltés miatt a Rezét nevű, nosztalgia gőzmozdonyt sem indítják el.
A malomtelelői állomásnál tovább - a remények szerint - a szarvasbőgés-hallgató túrák idején indulhat vonat; valószínű, hogy a Gemenc Duna-part és Keselyűs megállóig csak jövőre lehet közlekedni - tette hozzá.

forrás: MTI
Hétfőtől újraindul a gemenci erdei vasút
Kis vonat indul március 31-én 14.00 órakor a rendőrség parkolójából.
Útirány: Bartók Béla út–Vörösmarty utca–Vasút út–Kossuth Lajos út–Szent István út–Fő út–Szent János út–sári templom–Sári Szlovák Udvar
Visszaindulás: 18.00 órakor a fenti útvonalon
Programok: Március 31. (szombat) 15.00–18.00 óráigHúsvétváró délután a Sári Szlovák Udvarban – locsolószokások, kézműves foglalkozások, állatsimogató

Március 31. (szombat) 15.00–18.00 óráigHúsvéti ünnepváró délután a Kossuth Művelődési Központban – kézműves foglalkozás, kézműves kirakodóvásár
Kis vonat indul április 6-án 15.00 órakor a rendőrség parkolójából.Útirány: Bartók Béla út–Szent István út Kossuth Lajos út–Vasút út–Dabasi-szőlősi Közösségi Ház
Visszaindulás: 18.00 órakor a fenti útvonalon (felszállás a kijelölt autóbuszmegállókban)Program: Április 6. (péntek) 16.00–20.00 óráiga Dabasi-szőlősi Közösségi Házban húsvéti kézműves foglalkozások és játékokKedves Gyerekek! A kis vonaton az önkormányzati nyuszi fogad benneteket. Ha elmondjátok neki kedvenc locsolóverseteket, vagy énekeltek egy kedves kis dalt, egy festett nyusziarcot és más apró ajándékot kaptok.Érvényes viteldíjak a gumikerekes kis vonaton:
- 3 éves kor alatt: ingyenes
- 3–6 éves kor között: 80 Ft
- 6–70 éves kor között: 250 Ft/fő
- 70 év felett: ingyenes
- 3 év alatti gyermekkel utazó személy: 150 Ft
forrás: dabas.info.hu
Húsvéti Nyuszivonat
| A Vállalkozók Napján |
A kisvonat Gyón, Tatárszentgyörgyi elágazás – DS Sportcsarnok és a Sári templom – DS Sportcsarnok útvonalon közlekedik az alább feltüntetett menetrend szerint.
A kisvonat a Szent János út, Fő út, Szent István út, Bartók Béla út, Kossuth Lajos út buszmegállóiban várja a Tisztelt Utazóközönséget.
forrás: www.dabas.info.hu
Vállalkozók Napja 2010. 09. 25
| ||
9:45
|
Tatárszentgyörgyi elág. -DS
|
DS – Sári 10:10
|
10:30
|
Sári templom - DS
|
DS – Gyón 11:10
|
11:40
|
Tatárszentgyörgyi elág. - DS
|
DS – Sári 12:10
|
12:40
|
Sári templom - DS
|
DS – Gyón 13:20
|
13:50
|
Tatárszentgyörgyi elág. - DS
|
DS – Sári 14:20
|
15:00
|
Sári templom - DS
|
DS – Gyón 15:40
|
16:10
|
Tatárszentgyörgyi elág. - DS
|
DS – Sári 16:40
|
17:20
|
Sári templom - DS
| |
18:10
|
DS - Gyón
|
Utolsó járat
|
19:00
|
DS - Sári
|
Utolsó járat
|
Városi kisvonat menetrendje
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)