Bejegyzések

Horn Gyula címkéjű bejegyzések megjelenítése

Termet neveznek el Horn Gyuláról az Európai Parlamentben

Kép
Termet neveznek el Horn Gyula volt magyar miniszterelnökről az Európai Parlamentben (EP) - közölte kedden a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja. Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegáció vezetője közleményben tudatta, az EP vezetése hétfői ülésén egyhangúlag döntött arról, hogy "tekintettel Horn Gyula elvitathatatlan érdemeire Európa és Németország újraegyesítésében, valamint Magyarország uniós csatlakozásában játszott szerepére, termet neveznek el a korábbi magyar miniszterelnök emlékére". Tabajdi méltányosnak nevezte a döntést a jobboldali többségű Európai Parlament részéről, hiszen - mint fogalmazott - az egykori magyar miniszterelnök történelmi szerepe nem kérdőjelezhető meg.     A szocialista EP-képviselő hozzátette: "Horn Gyula büszke európai volt. Példátlan bátorsággal kezdte meg 1989-ben a vasfüggöny lebontását, és a keletnémet állampolgárok előtti határ megnyitásával kiütötte az első követ a berlini falból. (...) Hagyatékát ezentúl nemcsak...

Németh Miklós a közlekedési torlódások miatt nem jutott el a temetésre

Kép
Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke a fővárosban hétfő délelőtt kialakult közlekedési fennakadások miatt nem jutott el Horn Gyula volt kormányfő temetésére.  Az elhunyt kormányfőre emlékezve Németh Miklós az MTI megkeresésére azt mondta: "vérbeli politikust" ismert meg Horn Gyulában. Németh Miklós elmondta, vasárnap felutazott balatoni nyaralójából Budapestre, lakása postaládájában azonban sem a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságtól, sem a Magyar Szocialista Párttól (MSZP) nem talált meghívót Horn Gyula temetésére.     A volt miniszterelnök azonban - mint mondta - részt akart venni a temetésen, ezért hétfő reggel kilencre taxit rendelt lakásához, ám elmondása alapján a forgalmi dugók miatt háromnegyed óra alatt sem tudott átjutni a Dunán, ezért ekkor, a Rácz fürdő elől visszafordult. A korábbi kormányfő bírálta, hogy a szervezők nem gondoskodtak a résztvevők akadálytalan megérkezéséről.     Az MTI értes...

Ma vesznek végső búcsút Horn Gyula volt miniszterelnöktől

Kép
Ma délelőtt vesznek végső búcsút Horn Gyulától, Magyarország volt miniszterelnökétől a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az állami, katonai tiszteletadás mellett tartandó temetésen a családtagok, hozzátartozók mellett politikustársak és külföldi vendégek is leróják kegyeletüket.      Horn Gyula életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el június 19-én. A szocialista politikus 1994 és 1998 között volt az ország miniszterelnöke.      A búcsúztatáson a néhai miniszterelnökről Katona Béla, a Horn-kormány minisztere, az Országgyűlés volt elnöke emlékezik meg. A temetésen Orbán Viktor kormányfő mellett korábbi miniszterelnökök, valamint az MSZP elnöke, Mesterházy Attila is lerója kegyeletét.      A búcsúztatás után a volt kormányfő koporsóját katonák viszik a Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában kialakított sírig.      A szertartás után 11 órától bárki leróhatja kegyeleté...