Termet neveznek el Horn Gyuláról az Európai Parlamentben

Termet neveznek el Horn Gyula volt magyar miniszterelnökről az Európai Parlamentben (EP) - közölte kedden a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja.

Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegáció vezetője közleményben tudatta, az EP vezetése hétfői ülésén egyhangúlag döntött arról, hogy "tekintettel Horn Gyula elvitathatatlan érdemeire Európa és Németország újraegyesítésében, valamint Magyarország uniós csatlakozásában játszott szerepére, termet neveznek el a korábbi magyar miniszterelnök emlékére". Tabajdi méltányosnak nevezte a döntést a jobboldali többségű Európai Parlament részéről, hiszen - mint fogalmazott - az egykori magyar miniszterelnök történelmi szerepe nem kérdőjelezhető meg.
   
A szocialista EP-képviselő hozzátette: "Horn Gyula büszke európai volt. Példátlan bátorsággal kezdte meg 1989-ben a vasfüggöny lebontását, és a keletnémet állampolgárok előtti határ megnyitásával kiütötte az első követ a berlini falból. (...) Hagyatékát ezentúl nemcsak a magyar emberek, de az Európai Parlament is őrzi."
   
A terem elnevezését Tabajdi Csaba és Udo Bullman, a német szociáldemokraták brüsszeli vezetője kezdeményezte.
   
A Népszabadság múlt hét pénteken adott hírt arról, hogy termet nevezhetnek el Horn Gyuláról a strasbourgi intézmény épületében. A lap szerint Surján László, az EP magyar kereszténydemokrata alelnöke levélben fordult a testület tagjaihoz a döntés ellen érvelve. Azt írta, hogy Horn Gyula megítélése megosztja a magyar társadalmat, a korábban betöltött szerepe, illetve az 1956 utáni tevékenysége miatt.
   
A döntést követően kedden a Fidesz EP-küldöttsége is közleményt adott ki, amelyben szintén azt hangoztatják, hogy a néhai kormányfő személye megosztja a magyar társadalmat. Világossá teszik, hogy ellenezték, hogy terem viselje Horn Gyula nevét, egyúttal arra az álláspontra helyezkednek, hogy a döntés további méltatlan vitákat fog generálni, amelyek a szélsőségesek és nem a nemzet egységének érdekét szolgálják.
   
"A rendszerváltás utáni Magyarország 1956 szabadságszeretetére és szellemiségére épül. Olyan elvekre és értékekre, amelyek az Európai Unió alapját is képezik. Horn Gyula rendszerváltás előtti életpályája és tevékenysége azonban élesen szemben áll ezekkel az elvekkel és értékekkel" - áll a fideszes politikusok kommünikéjében.
   
A Népszabadság cikkére a Jobbik múlt vasárnap úgy reagált, hogy "az MSZP-nek nem azért kellene latba vetnie nemzetközi befolyását, hogy a pufajkás Horn Gyuláról nevezzenek el termet az Európai Parlamentben, hanem azért, hogy európai béreket és jogokat biztosítsanak Európa közepén". Novák Előd, a Jobbik alelnöke vasárnapi közleményében hozzátette: "a saját népe ellen a szovjetek oldalán fegyvert fogó" Horn Gyula nevét zászlajára tűző MSZP képtelen a megújulásra. Ha valóban termet neveznek el az EP-ben Horn Gyuláról, a Jobbik tiltakozásul kész elhelyezni ott a tömeggyilkos pufajkások áldozatainak fényképeit - közölte a párt.
forrás: MTI