Bejegyzések

NB III címkéjű bejegyzések megjelenítése

Négy együttes emléktornája Fehérgyarmaton

Kép
A Szatmár Unió FC idén is megrendezi július 28-29.-én, a fehérgyarmati labdarúgócsapat egykori lelkes szurkolója, a csapat támogatója emlékére kiírt Ujj János emléktornát. A házigazda NB III-as együttes mellett a megyei első osztályú Nyírmada, a megyei kettes Csenger, és Romániából meghívott, szatmár megyei bajnokságban szereplő Óvári kapott meghívást. A pályafelújítási munkálatok miatt, a hazai szurkolók, első alkalommal láthatják odahaza, az NB. III-as bajnokságra, „gőzerővel” készülő csapatukat. Szombaton a Nyírmada–Óvári (15 óra), majd a Szatmár Unió FC–Csenger (17) mérkőzést játsszák. A párharcok vesztesei vívják vasárnap a bronzmeccset (15), majd az előző napi győztesek a döntőben (17) találkoznak. forrás: szon.hu / Koncz Tibor

Csepelen sem értik az MLSZ döntését

Kép
B ár a Dunaharaszti MTK megnyerte az Alföld csoport 2011-2012-es küzdelmeit, az MLSZ legfrissebb közleménye szerint a csapat nincs az NB II-es mezőnyben. Licencproblémákról hallott mindenki, ami ennek az oka lehet, de érdekes, hogy a második helyen végzett és NB II-es licenccel rendelkező FC Dabas sem lesz jövőre NB II-es. Ezt nem értik Csepelen sem. Ez miben érinti a csepeli csapatot? Mert egyrészt a mezőny átalakítása miatt jövőre beszűkülnek a lehetőségek, és nem lett volna rossz számukra, ha egy nagy riválissal kevesebb van a csoportban. Pláne, ha az a rivális még jogosan is léphetne feljebb. A 2013-14-es idénytől kezdődően NB I-es tartalékcsapatok nem fognak szerepelni az NB II-ben. De a tarcsik ritkítását nemhogy megkezdte volna az MLSZ már most, hanem éppen ellenkezőleg, mezőnyfeltöltés címén újra a másodosztályba sorolta az egyébként kiesett Honvéd II csapatát, és bekerült a Bakony csoport másodikja a Haladás II is, noha onnan a bajnok Csákvár vállalta az NB ...

Csepelen sem értik az MLSZ döntését

Kép
B ár a Dunaharaszti MTK megnyerte az Alföld csoport 2011-2012-es küzdelmeit, az MLSZ legfrissebb közleménye szerint a csapat nincs az NB II-es mezőnyben. Licencproblémákról hallott mindenki, ami ennek az oka lehet, de érdekes, hogy a második helyen végzett és NB II-es licenccel rendelkező FC Dabas sem lesz jövőre NB II-es. Ezt nem értik Csepelen sem. Ez miben érinti a csepeli csapatot? Mert egyrészt a mezőny átalakítása miatt jövőre beszűkülnek a lehetőségek, és nem lett volna rossz számukra, ha egy nagy riválissal kevesebb van a csoportban. Pláne, ha az a rivális még jogosan is léphetne feljebb. A 2013-14-es idénytől kezdődően NB I-es tartalékcsapatok nem fognak szerepelni az NB II-ben. De a tarcsik ritkítását nemhogy megkezdte volna az MLSZ már most, hanem éppen ellenkezőleg, mezőnyfeltöltés címén újra a másodosztályba sorolta az egyébként kiesett Honvéd II csapatát, és bekerült a Bakony csoport másodikja a Haladás II is, noha onnan a bajnok Csákvár vállalta az NB II-es indulást...

NB III | Magyar bajnokság