Bejegyzések

AC Milan címkéjű bejegyzések megjelenítése

BL: A Barca kiütötte a Milant és negyeddöntős

Kép
A Barcelona együttese 4-0-ra kiütötte a Milant, így ledolgozta kétgólos hátrányát és bejutott a negyeddöntőbe a Bajnokok Ligájában.   Óriási barcelonai rohamokkal kezdődött a találkozó, a katalánok rögtön nekiestek a Milannak és szinte csak a vendégek térfelén zajlott a játék. A Rossoneri láthatóan arra rendezkedett be, hogy a hazai védelem esetleges hibáit kihasználva kontrázhasson. A Barca azonban mindössze öt perc alatt eredményt kovácsolt óriási fölényéből, Lionel Messi óriási gólt rúgott a jobb felsőbe. Nem sokkal később Iniesta léc alá tartó löketét hárította szenzációs bravúrral Abbiati, a kipattanót pedig Messi fejelte az oldalhálóba. Ezután Xavi is tesztelte Abbiatit, majd az első félóra végén El Shaarawy gyenge lövésével a Milan is jelezte, hogy pályán van. Sőt, a 38. percben egy óriási védelmi hiba után Niang léphetett ki egyedül, lövése azonban a jobb kapufán csattant. Egy perccel később aztán büntetett is a Barca, Iniesta labdaszerzése után Messi l...

BL: Nehéz feladat vár Messiékre

Kép
A katalán sztárcsapat kétgólos hátrányból kezdik az AC Milan elleni barcelonai BL-nyolcaddöntő visszavágott, melyet Kassai Viktor dirigál majd. A katalánok behozhatatlannak tűnő 13 ponttal vezetik a spanyol bajnokságot, a Király Kupában már kiestek, így igazi tétet csak a BL hordoz a számukra.  Abban a sorozatban viszont olasz riválisuk nagy meglepetésre 2-0-s előnyt szerzett hazai pályán, így az elmúlt hét év legdominánsabb csapata hatalmas kihívás előtt áll.  A Tito Vilanova vezetőedzőt helyettesítő Jordi Roura is érzi a soron következő találkozó súlyát, ennek megfelelően hétvégén, a Deportivo La Coruna ellen 2-0-ra megnyert bajnokin a négyszeres aranylabdás Lionel Messit és további öt spanyol válogatott játékosát kevesebbet játszatta vagy pihentette.  A Barcelona az elmúlt hét idényből háromszor (2006, 2009, 2011) nyerte meg a BL-t, s ebben az időszakban mindössze egyszer, 2007-ben búcsúzott az elődöntőnél korábban, akkor a Liverpool a ...

BL: Kassai fújja a Barcelona-Milan csúcsmeccset!

Kép
A z Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapja szerint Kassai Viktor és stábja vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi csúcsmérkőzését, a Barcelona-Milan rangadót.  Kassai Viktor játékvezető munkáját Erős Gábor és Ring György segíti, a negyedik játékvezető Kispál Róbert, a két gólbíró Bognár Tamás és Fábián Mihály lesz. A nyolcaddöntő első felvonását a Milan nyerte 2-0-ra Olaszországban. forrás: NSO.hu

Balotelli szobrot rendelt magáról új háza udvarára

Kép
A z életnagyságú alkotás munka, azaz gólszerzés közben ábrázolja majd Mariót, méghozzá az antik hősök mintájára. A Giornale di Brescia című napilap számolt be arról, hogy Mario Balotelli nagyszabású letelepedési programba kezdett hazájában. A Manchester Citytől januárban az AC Milanhoz igazoló futballista házat építtet Bresciában, az udvarra pedig szobrokat rendelt – köztük egy életnagyságút saját magáról. „Már megkaptam a felkérést, de magával Mario Balotellivel még nem találkoztam – mondta el a lapnak Livio Scarpella, helyi szobrászművész.  – Fényképek alapján fogok dolgozni. Már több tervet is készítettem, egyelőre csak papíron, Mariónak azonban egyértelmű a kérése: azt szeretné, ha gólszerzés közben ábrázolná a szobor. Látszódjanak az izmai és az a dac, amivel mindennel szembeszegül.” Míg Mariónak az örökkévalóság számára megörökítendő pózról van határozott elképzelése, addig a művésznek a konkrét megjelenítésről is. „Úgy képzelem el Mariót, mint ...

BL: Momentuma sem volt a Barcának Milánóban

Kép
A z AC Milan labdarúgócsapata hazai pályán 2-0-ra nyert az FC Barcelona ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.   A mérkőzést ígéretesen kezdte a milánói együttes, amely már egyből próbálta meglepni ellenfelét, ám a Barca még idejében kapcsolt, így nem született meg a hazaiak vezető találata. A gólhoz talán Boateng járt a legközelebb, ám egy szöglet után centikkel a kapu mellé pöcizte a labdát. A félidő felétől kezdve már a vendégek irányították a játékot, azonban a Milan tíz mezőnyjátékossal húzott fel védőfalat, így nem nagyon adódott nagy helyzet a katalánok előtt. Taktikailag rendkívül fegyelmezett, ugyanakkor kevésbé látványos volt az első félidő, ami 0-0-val zárult. A második félidőben is hasonló volt a játék képe, ugyanakkor a vendégek mezőnyfölénye meddő volt csupán, igazán nagy gólszerzési lehetőséggel nem párosult. Az 57. percben szabadrúgáshoz jutott a Milan, Montolivo lövése egy védőről Zapata kezére, majd onnan Boateng elé pattant, a ghánai...

Szerdai csúcstalálkozó: Milan-Barcelona

Kép
A Bajnokok Ligája történetének két legsikeresebb futballcsapata, az AC Milan és az FC Barcelona találkozik szerdán.  A BL 1993-as bevezetése óta mindkét gárda három alkalommal bizonyult a legjobbnak a sorozatban, az olasz együttes legutóbb 2007-ben, míg a katalán alakulat 2011-ben emelhette magasba a győztest megillető trófeát.  A két alakulat az elmúlt években többször is összecsapott: tavaly a negyeddöntő első felvonásán Milánóban gól nélküli döntetlen született, majd a visszavágón Lionel Messi duplájára, valamint Andrés Iniesta góljára csak Antonio Nocerino tudott válaszolni.  Tavalyelőtt a csoportkörben előbb Barcelonában játszottak egymással 2-2-es döntetlent a csapatok, majd a lombardiai városban 3-2-re diadalmaskodott a katalán sztáregyüttes. A 2006-os elődöntős párharc szintén a Barca továbbjutásával zárult. A Milan a legutóbbi hét, Barcelona elleni összecsapásán nyeretlen maradt, legutóbb 2004-ben a csoportkörben győzte le spanyol rivális...