BL: A Barca kiütötte a Milant és negyeddöntős

A Barcelona együttese 4-0-ra kiütötte a Milant, így ledolgozta kétgólos hátrányát és bejutott a negyeddöntőbe a Bajnokok Ligájában. 
Óriási barcelonai rohamokkal kezdődött a találkozó, a katalánok rögtön nekiestek a Milannak és szinte csak a vendégek térfelén zajlott a játék.

A Rossoneri láthatóan arra rendezkedett be, hogy a hazai védelem esetleges hibáit kihasználva kontrázhasson. A Barca azonban mindössze öt perc alatt eredményt kovácsolt óriási fölényéből, Lionel Messi óriási gólt rúgott a jobb felsőbe.

Nem sokkal később Iniesta léc alá tartó löketét hárította szenzációs bravúrral Abbiati, a kipattanót pedig Messi fejelte az oldalhálóba. Ezután Xavi is tesztelte Abbiatit, majd az első félóra végén El Shaarawy gyenge lövésével a Milan is jelezte, hogy pályán van.

Sőt, a 38. percben egy óriási védelmi hiba után Niang léphetett ki egyedül, lövése azonban a jobb kapufán csattant. Egy perccel később aztán büntetett is a Barca, Iniesta labdaszerzése után Messi lőtte ki a bal alsót a blokkolni akaró Mexés lábai között, így a katalán gárda le is dolgozta kétgólos hátrányát.

A szünet után sem változott a játék képe és mindössze tíz perc telt el a második játékrészből, amikor Xavi passzolt fantasztikusan David Villához, aki Constant asszisztálása mellett kilőtte a jobb sarkot, a Barca így már továbbjutásra állt.

Ezt követően Allegri meste kettős cserével próbálta felrázni csapatát, ami némileg sikerült is, a Milan ugyanis rákapcsolt és többször is eljutott a hazai kapuig. A mérkőzés hajrájában óriási erőket mozgósított a gólszerzés érdekében a Milan, Robinho révén helyzetig is jutott, de Jordi Alba önfeláldozó bevetődése megakadályozta a brazilt a gólszerzésben.

A végére maradt azonban még egy csattanó, egy kontra végén Alexis Sanchez keresztlabdáját elengedte Montolivo, a hosszún érkező Jordi Alba pedig köszönte szépen és bevágta a labdát a kapuba Abbiati mellett.

A Barca 4-0-ra nyert és 4-2-es összesítéssel továbbjutott.

FC Barcelona - AC Milan 4-0 (2-0)
Gólszerző: Messi 5., 39., David Villa 55., Jordi Alba 92.


A másik mérkőzésen, a Schalke 04-Galatasaray találkozón 2-3 lett az eredmény, így 4-3-as összesítéssel a török csapat jutott tovább.

SCHALKE (német)–GALATASARAY (török) 2–3 (1–2)
Gólszerző: Neustädter (17.), Bastos (63.), ill. Hamit Altintop (37.), Yilmaz (42.), Bulut (95.)

forrás: sport365.hu