Bejegyzések

nézettség címkéjű bejegyzések megjelenítése

Visszaesett tavaly a Broadway bevétele és a nézőszám

Kép
Az erős karácsonyi időszak ellenére 2015-ben 8 millió dollárral (2,3 milliárd forinttal) kevesebb lett a Broadway bevétele, mint egy évvel korábban és a nézőszám is csökkent.     A New York-i színházi negyed bevételeiről közzétett statisztikai adatok szerint a tavalyi összbevétel 1,354 milliárd dollárra (395 milliárd forintra) rúgott, míg 2014-ben még 1,362 milliárd dolláros jegyeladással zárták az évet - ismertette a BBC News.     A színházlátogatók száma szintén visszaesést mutat: 2014-ben 13,13 millió nézője, 2015-ben viszont már csak 12,98 millió nézője volt a daraboknak.     Az év ugyanakkor nagyon gazdag színházi programmal zárult és nézőrekordokat is feljegyezhettek a Broadwayn: egyebek mellett az Aladdin is teltházzal ment. Az elmúlt héten 38 New Yorkban futó produkció közül 20 több mint egymillió dolláros bevételt hozott. Az Aladdin kilenc előadására 2,4 millió dollárért fogytak a jegyek. A Book of Mormon és Az oroszlánkirály cím...

Hat helyen RTL Klubos műsor tolong

Kép
A nézettségi lista első hat helyén RTL Klubos műsor tolong, ezekből négy van 1,5 milliós nézettség körül vagy fölötte. Amióta nincs  X-Faktor , nincs kétmilliós nézettség a hazai tévékben: a trónra legutóbb a  Barátok közt lépett fel, legjobb eredménye 1 millió 672 ezres lett. Az RTL-es  Híradó  1 millió 546 ezer tévézőt regisztrált a legnézettebb estéjén, de szépen ment  A kód , a  Fókusz , a  Cobra 11  és  A gyanú árnyékában  is. A TV2 csak a hetedik és nyolcadik helyet csípte meg a  Tények -kel és a  Napló -val. A Voice  csak 14. lett, a  Bűnök és szerelmek  pedig hétfőn indult, 942 ezres eredményét később nem tudta megismételni. A közmédia szerény számokat jegyzett fel, a  Híradó  27. lett, a  Gasztroangyal pedig a 29. helyre került. Az RTL szappanoperája nyerni tudott a 18-49-es célcsoportban is, itt annyi a változás, hogy a  Dr. Csont  a második helyre kúszott, azaz a fia...