Visszaesett tavaly a Broadway bevétele és a nézőszám

Az erős karácsonyi időszak ellenére 2015-ben 8 millió dollárral (2,3 milliárd forinttal) kevesebb lett a Broadway bevétele, mint egy évvel korábban és a nézőszám is csökkent.

   

A New York-i színházi negyed bevételeiről közzétett statisztikai adatok szerint a tavalyi összbevétel 1,354 milliárd dollárra (395 milliárd forintra) rúgott, míg 2014-ben még 1,362 milliárd dolláros jegyeladással zárták az évet - ismertette a BBC News.
   
A színházlátogatók száma szintén visszaesést mutat: 2014-ben 13,13 millió nézője, 2015-ben viszont már csak 12,98 millió nézője volt a daraboknak.
   
Az év ugyanakkor nagyon gazdag színházi programmal zárult és nézőrekordokat is feljegyezhettek a Broadwayn: egyebek mellett az Aladdin is teltházzal ment. Az elmúlt héten 38 New Yorkban futó produkció közül 20 több mint egymillió dolláros bevételt hozott. Az Aladdin kilenc előadására 2,4 millió dollárért fogytak a jegyek. A Book of Mormon és Az oroszlánkirály című musicalek pedig kétmillió dollár feletti bevétellel zárták az év utolsó hetét.
   
A színházakat tömörítő Broadway League értékelése szerint a 2015-ös év szintén nagyszerű volt, hiszen 2014-ben kiemelkedően jó évet zártak, és tavaly sikerült erősen megközelíteni az akkori eredményeket. A visszaesésben az is szerepet játszott, hogy összességében kevesebb hétig játszották a műsorra tűzött darabokat - tette hozzá Charlotte St Martin, a színházi szervezet elnöke.
   
A Broadway League a folyamatosan játszott musicalek - mint a Book of Mormon vagy  Az oroszlánkirály - szempontjából sikeresnek minősítette az elmúlt évet, és azt is kiemelte, hogy a Hamilton című új zenés darabot példátlan popkulturális figyelem övezte.

http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-35231239