Bejegyzések

Broadway címkéjű bejegyzések megjelenítése

Visszaesett tavaly a Broadway bevétele és a nézőszám

Kép
Az erős karácsonyi időszak ellenére 2015-ben 8 millió dollárral (2,3 milliárd forinttal) kevesebb lett a Broadway bevétele, mint egy évvel korábban és a nézőszám is csökkent.     A New York-i színházi negyed bevételeiről közzétett statisztikai adatok szerint a tavalyi összbevétel 1,354 milliárd dollárra (395 milliárd forintra) rúgott, míg 2014-ben még 1,362 milliárd dolláros jegyeladással zárták az évet - ismertette a BBC News.     A színházlátogatók száma szintén visszaesést mutat: 2014-ben 13,13 millió nézője, 2015-ben viszont már csak 12,98 millió nézője volt a daraboknak.     Az év ugyanakkor nagyon gazdag színházi programmal zárult és nézőrekordokat is feljegyezhettek a Broadwayn: egyebek mellett az Aladdin is teltházzal ment. Az elmúlt héten 38 New Yorkban futó produkció közül 20 több mint egymillió dolláros bevételt hozott. Az Aladdin kilenc előadására 2,4 millió dollárért fogytak a jegyek. A Book of Mormon és Az oroszlánkirály cím...

Visszatér a Broadwayre Glenn Close

Kép
Húsz évvel utolsó fellépése után visszatér a Brodwayre Glenn Close. A Oscar-díjas és Tony-díjas színésznő ősszel John Lithgow-val Edward Albee egyik drámájának felújításában játssza a főszerepet. Az 1966-ban bemutatott Kényes egyensúly című darabért annak idején Pulitzer-díjat kapott az amerikai író.    A darabot, amely egy család széteséséről szól, Pam MacKinnon rendezi, aki a múlt szezonban felújította Albee klasszikusát, a Nem félünk a farkastól című drámát.    Igaz sztárszereposztásban mutatják be a komédiát: a feleséget és férjet alakító Close és Lithgow mellett színpadra lép Lindsay Duncan, Martha Plimpton és Clare Higgins is.    A darabot utoljára 1996-ban játszották a Brodwayn, akkor Tony-díjat kapott a legjobb felújítás kategóriában. Glenn Close utoljára 1995-ben játszott színpadon a Broadwayn a Sunset Boulevard című darabban, alakítása Tony-díjat kapott.    ( http://www.hollywoodreporter.com/news/glenn-close-return-broadway-...

Hugh Jackman kiszállt a Broadwayn bemutatásra váró Houdini-musicalből

Kép
Kiszállt a New York-i Broadwayn Harry Houdini illuzionistáról készülő musicalből Hugh Jackman, aki a címszereplője lett volna a darabnak. Az ausztrál színész sűrű elfoglaltságára hivatkozva jelentette be, hogy távozik a tervek szerint 2014-ben bemutatásra kerülő produkcióból - írta honlapján a BBC. A hírszolgálat szerint Jackman úgy fogalmazott, "nem tudott annyi időt szentelni a szerepnek, amennyit az megkövetelt". Hozzáfűzte, hogy a legjobbakat kívánja a stábnak, és biztos abban, hogy "valami rendkívüli" van születőben.     Scott Sanders producer közölte, egyelőre nem tudják, ki veszi át Houdini szerepét.     Hugh Jackman távozása előtt biztosnak látszott az évek óta húzódó bemutató 2014-es dátuma. A musicalről 2008-ban kaptak szárnyra az első hírek, az elmúlt öt évben olyan nevek merültek fel a produkcióval kapcsolatban, mint Aaron Sorkin forgatókönyvíró és Danny Elfman zeneszerző. Előbbi idén januárban - szintén időegyeztetési nehézségek...