Bejegyzések

email címkéjű bejegyzések megjelenítése

Magyarországon az e-mailek 70 százaléka spam

Kép
Magyarországon minden tíz e-mailből hét spam, azaz levélszemét, miközben Szaúd-Arábia maradt továbbra is világ legtöbb spammel fertőzött országa, itt a kéretlen levelek aránya 76,2 százalék volt februárban. Az informatikai biztonsággal foglalkozó Symantec riportja szerint Magyarországon a kéretlen levelek aránya februárban 71,1 százalék volt, míg az Egyesült Államokban 68,9 százalékot, Kanadában 68,5 százalékot, Angliában pedig 68,6 százalékot ért el. Világszinten az összesített levélforgalom 68 százaléka bizonyult kéretlennek az év második hónapjában, ami a januári adatokhoz képest 1 százalékos csökkenés. Ez követi azt a trendet, amely szerint 2011 vége óta fokozatosan csökken a globális spam szintje. A felmérés szerint februárban Hollandiát támadták leginkább az adathalászok: minden 152,8 levélből egy adathalász programmal volt fertőzött. Ezzel megelőzte Kanadát, ahol minden 427,9 e-mailből egyet blokkoltak. Az elektronikus levelek útján sz...

Clinton eddig átvizsgált e-mailjei közül 305 tartalmazhat titkos információt

Kép
Az amerikai hírszerző szervek képviselői Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter eddig átnézett e-mailjei közül eddig 305 olyat szűrtek ki, amelyet szerintük a szakszolgálatoknak tovább kell vizsgálniuk abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e titkos információt - közölte hétfőn az amerikai külügyminisztérium.   Clintonnak a diplomáciai tárca rendelkezésére bocsátott elektronikus levelezésének múlt péntekig a 23 százalékát vizsgálták át, ennek 5,1 százaléka tartalmazhat titkos értesüléseket. A diplomáciai tárca ügyvédjei erről azt az illetékes szövetségi bírót, Emmet G. Sullivant tájékoztatták, aki elrendelte, hogy az Egyesült Államok információszabadságra vonatkozó törvénye (FOIA) alapján hozzák nyilvánosságra a volt külügyminiszter - jelenlegi demokrata elnökjelölt-aspiráns - magánszerverén tárolt hivatalos e-maileket.    Azt a hírszerző szolgálatoknak kell megállapítaniuk, hogy a további vizsgálatra kijelölt levelek valóban tartalmaznak-e titkos inform...

Bezárt a Yahoo e-mail szolgáltatása Kínában

Kép
Korábbi bejelentésének megfelelően bezárta hétfőn e-mail szolgáltatását a Yahoo China Kínában, a cég keresőmotorjával ugyanakkor továbbra is az országban marad. A hírt áprilisban jelentette be a vállalat, és ezzel nem okozott különös meglepetést a Yahoo China teljesítményét figyelemmel kísérők számára. A kínai e-kereskedelmi óriáscég, az Alibaba által üzemeltetett cég teljesítménye évek óta elmarad a várakozásoktól, piaci részesedése pedig az erős kínai versenytársaknak köszönhetően az utóbbi időben elhanyagolható mértékűre zsugorodott.      A hivatalos statisztikák szerint tavaly a Yahoo China mindössze a hatodik legkedveltebb e-mail szolgáltatónak számított Kínában. E-mailezőinek száma a sorban első két helyezett felhasználóinak öt százalékát sem tette ki, teljes piaci részesedése pedig még a két százalékot sem érte el. Januárban naponta átlagosan 1,9 millióan leveleztek aktívan Yahoo-s címükről az országban, ez csaknem 20 százalékos visszaesés a 2012 el...

Kapcsolat

Levelező Próbáld ki levelezőrendszerünket. Gyors és pontos. Küldhetsz e-mailt innen bárkinek! - Ha nem nekünk címzed a levelet, akkor csak töröld ki az email címünket. Feladó e-mail: Feladó: Cimzett e-mail: Tárgy: Üzenet: