Bejegyzések

csont címkéjű bejegyzések megjelenítése

Európa második legnagyobb csontkápolnája

Kép
Megnyílt Európa második legnagyobb csontkápolnája a dél-morvaországi Brünnben (Brno). A városközpontban álló Szent Jakab (Svaty Jakub) katolikus templom alatt elterülő kápolnában az évszázadok alatt több mint 50 ezer személy csontjait gyűjtötték össze. Ennél több emberi csontot csak a párizsi katakombákban találtak. A kutatók szerint a templom mellett a 13. századtól kezdve temető volt. A város fejlődése következtében azt azonban a 18. században felszámolták, s a csontokat a templom alatt már jóval korábban kialakított csontkápolnában helyezték el. Miután az megtelt, idővel elfeledkeztek róla, s emléke csak a levéltári dokumentumokban élt. 2000-ben fedezte fel újra Ales Svoboda történész és kutató csapata, amely fokozatosan fel akarja térképezni a Brünn alatt elterülő különféle alagutakat, pincéket, rejtekhelyeket. A csontkápolna felfedezése óriási érdeklődést váltott ki, ezért a város elhatározta, hogy rendbe teszi, felújítja, átalakítja és idegenforgalmi látványossággá t...

Közelebb kerültek kínai kutatók a jóslócsontok titkaihoz

Kép
Harmincnégy, eddig ismeretlen kínai karaktert, illetve szimbólumot fedeztek fel régészek az északkelet-kínai Lusun város múzeumában őrzött jóslócsontokon. A felfedezést újabb áttörésként értékelte a Kínai Társadalomtudományi Akadémia kutatója, a feliratokat kutató szakértők vezetője.      Szung Csen-hao és munkatársai 2011 óta dolgoznak azoknak a jeleknek a megfejtésén, amelyek egy 1800 darabos csontgyűjtemény Sang-dinasztia (Kr.e. 1600-1046) korabeli darabjait díszítik. A kutatók legutóbb két éve adtak hírt magukról, amikor 32 év után hat új karaktert azonosítottak, illetve fejtettek meg. A jóslócsontok korábban felfedett titkait 1980-ban tették közzé egy akadémiai kiadványban.      A teknőspáncélokon és csontokon talált feliratok a kínai írásbeliség fontos - első - bizonyítékai. A kínai karakterek a legrégebben használt folyamatos írás alkotóelemei, olyan grafikai jelek, amelyek egyszerre fejezik ki a jelentést és a kiejté...