Bejegyzések

cukor címkéjű bejegyzések megjelenítése

Különadót vetnének ki a brit kórházakban árult cukrozott ételekre és italokra

Kép
A brit közegészségügyi szolgálat (NHS) a következő öt évben különadó kivetését tervezi a kórházak kávézóiban és automatáiban megvásárolható cukrozott ételekre és italokra - számolt be róla hétfőn a brit sajtó.     Az Independent cikke szerint a lépéssel arra akarják rávenni a látogatókat és pácienseket, hogy kevesebb cukrot fogyasszanak, egyúttal hozzá akarnak járulni az elhízás elleni küzdelemhez.     A 20 százalékos adóból akár évi 40 millió font (16,5 milliárd forint) is befolyhat, amiből az NHS 1,3 millió dolgozójának egészségi állapotán kívánnak javítani.     Első lépésként a cukrozott üdítőket adóztatnák meg, majd 2020-ig fokozatosan sorra kerülnének az egyéb cukros készítmények is - mondta el Simon Stevens, a szervezet vezetője.     Az Egyesült Királyságban a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos, ami számos egészségügyi probléma - köztük a cukorbetegség vagy szívbetegségek - kialakulásához vezet.    ...

A cukor, a só és a telített zsírok fogyasztásának visszafogását javasolja az amerikai kormányzat

Kép
Új táplálkozási ajánlásokat tett közzé az amerikai kormányzat, a telített zsírok, a só és a cukor fogyasztásának csökkentését javasolja az amerikaiaknak.  Naponta tíz százalékkal csökkentsék a cukor és a telített zsírok fogyasztását, a sófogyasztás ne haladja meg a napi 2300 milligrammot - olvasható a kormányzati ajánlásban, amelyet ötévente ad ki a szövetségi egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma, valamint az agrárminisztérium, és lényegében az egészséges táplálkozáshoz ad iránymutatást.   A dokumentum csütörtökön jelent meg, azonban sok szakember máris a hiányosságaira mutatott rá. Így például bírálták, hogy az ajánlás nem hívja fel a figyelmet a vörös húsok túlzott fogyasztásának veszélyeire.   Kari Hamerschlaf, a Föld Barátai nevű civilszervezet vezetője közleményében úgy fogalmazott: az új irányelvek nem vesznek tudomást azokról a komoly tudományos eredményekről, amelyek kifejezetten kevesebb hús fogyasztását javasolják. "A kormányzat egyértelműe...

Epres banános joghurtfagyi - egyszerűen!

Kép
Ehhez a fagyihoz egy jó teljesítményű turmixgépre lesz szükség, ami képes megbírkózni a fagyaztott gyümölcsökkel. - 1/2 kg fagyasztott eper - 6 db fagyasztott banán - 2,5 dl lecsepegtetett joghurt - 1 ek porcukor Az összes hozzávalót turmixgépbe tesszük és 6-8 perc alatt krémesre turmixoljuk. Frissen fogyasztva a legjobb. Ha mélyhűtőbe tesszük, fogyasztás előtt hagyjuk 5-10 percig felengedni. forrás: streetkitchen.blog.hu

Négyévnyi csökkenés után emelkedhetnek a cukorárak

Kép
A szűkülő kínálat és a világ legnagyobb cukortermelője, Brazília adóemelései megtörhetik a cukor árának 2011 közepe tartó csökkenését - közölte Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel. Elmondta: már a harmadik egymást követő évben mérséklődhet a világ cukortermelése a 2015. október 1-jétől 2016. szeptember 30-áig tartó szezonban. A cukor árának 2011 közepe óta tartó folyamatos csökkenése miatt cukorfeldolgozók zárhatnak be, ami jelentős kínálatcsökkenést idézhet elő. A globális cukortermelés a mostani termelési szezonban 5,25 millió tonnával maradhat el a kereslettől, ez hat éve nem látott mértékű különbség - hívta fel a figyelmet Juhász Gergely. A Conclude vezérigazgatója felidézte, hogy a cukortermelés a 2012-13-as szezonban még 180,67 millió tonnát tett ki, a szeptember végén záruló mostani szezonban 179,1 millió tonnát, a következő időszakban pedig további 2 millió tonnával, 177,1 millió tonnára eshet, els...

Mennyi szaloncukrot eszünk?

Kép
Elfogyasztott szaloncukrok száma a legutóbbi (2013-as) karácsonyi időszakban. A kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készítette 500 fő (18-59 éves) online megkérdezésével

Ismét drágulhat a cukor

Kép
Három hónapja tartó csökkenést követően emelkedett a nyerscukor határidős árfolyama, miután az aszály hatására a cukornád termelése jelentősen visszaesett Brazília kulcsfontosságúnak számító középdéli régiójában. Az előrejelzések szerint a kedvezőtlen feltételek egyhamar nem változnak, így a cukor tovább drágulhat - közölte a Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.      Az árutőzsdei befektetésekkel foglalkozó cég elemzése szerint a cukor emelkedésének az szabna gátat, ha tovább erősödne a dollár, vagy az olajár jelentősen csökkenne. Jelenleg ugyanis a brazil cukorgyáraknak jobban megéri, ha a cukorszirupból etanolt állítanak elő, mintsem exportra nyerscukrot. Az aszályon kívül tehát ez is csökkenti a nyerscukor kínálatot a világ árutőzsdéin.      Brazíliában szeptember első felében 39,9 millió tonna cukornádat dolgoztak fel, 7,4 százalékkal kevesebbet, mint augusztus második felében és az egy évvel korábbihoz képest még nagyob...

A Mount Everesten kutatták a cukorbetegség kialakulását

Kép
A Mount Everesten kutatták a cukorbetegség kialakulását brit kutatók, akik azért mentek ilyen extrém magasságba, hogy oxigénhiányos környezetben vizsgálják a kórt megelőző molekuláris folyamatokat. A világ legmagasabb, 8848 méteres hegyén folyó kutatást a Southamptoni Egyetem és a londoni University College tudósai végezték, eredményeiket a PLoS One online tudományos lap ismertette. Azt vizsgálták, hogyan függ össze az oxigénhiányos állapot - más néven hipoxia - az inzulinrezisztencia kialakulásával.     Inzulinrezisztenciáról akkor beszélnek, ha a sejtek nem reagálnak a szervezetben termelődő inzulin hormonra. Ez a hormon teszi lehetővé a vércukorszint szabályozását, a túl sok vércukor pedig 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához vezet - tudósított a tanulmányról a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portál.     A kutatók azt találták, hogy a tartós, 6-8 hetes oxigényhiányos állapot, amelynek nagy magasságban a szervezet ki van téve, növe...

Tovább drágulhat a cukor a világpiacon

Kép
Az elmúlt két hónapban mintegy 15 százalékkal drágult a cukor, és további áremelkedést vetít előre a világ cukortermelésének több mint egynegyedét adó Brazíliát sújtó aszályos időjárás, valamint a második legnagyobb cukorexportőr Thaiföld politikai feszültségei miatt várható kínálatcsökkenés. Kiemelik: ötven éve nem látott szárazság sújtotta az év elején Brazíliát, emiatt a nedves földet kedvelő cukornádból is kevesebb termett eddig a 2013. október 1-jétől 2014. szeptember 30-áig tartó szezonban, mint az előző évben.     A cukornádból most már több etanolt állítanak elő, mint cukrot. Ebben a szezonban csak a termés 45 százalékából lesz cukor, ez 5 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - tette közzé az ausztrál Agrárgazdasági és Erőforrás-gazdálkodási Tudományok Hivatala (ABARES). Ennek megfelelően a világ cukortermelése hároméves növekedést követően most először csökkent, az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) előzetes adatai szerint 1 mill...