Bejegyzések

I Ferenc címkéjű bejegyzések megjelenítése

Megjelent Ferenc pápa gyerekeknek írt könyve

Kép
Tizenegy országban, köztük Magyarországon is megjelent - közel egy időben - az a könyv, amely Ferenc pápa válaszait tartalmazza gyerekek hozzá írt kérdéseire.     A Kedves Ferenc pápa! című, rendhagyó interjúkötet ötlete az amerikai Loyola Press kiadó munkatársaitól származik, akik összegyűjtötték és továbbították a pápának a világ legkülönbözőbb részein jezsuita intézményekben élő vagy tanuló gyerekek leveleit - mondta el az MTI-nek Bartók Tibor, a könyvet magyarul megjelentető Jezsuita Kiadó főszerkesztője.     A 259 levél a világ 26 országból 14 nyelven érkezett a legkülönbözőbb életkörülmények, jezsuita iskolák, kollégiumok falai vagy éppen menekülttáborok kerítései között élő, különböző korú gyerekektől. A leveleket Antonio Spadaro jezsuita szerzetes, a La Civilta Cattolica folyóirat főszerkesztője vitte el Ferenc pápának, aki a gyerekek leveleit olvasgatva állítólag így reagált: "Ezek ám a kemény kérdések!".     A most megjelent köt...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Kép
Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött.      A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd.      Az indiai Kolkatában 1997. szeptember 5-én elhunyt Teréz anyát a halála évfordulója előtti vasárnap avatják szentté. Az indiai püspökök abban reménykedtek, hogy a szentté avatást Kolkatában tarthatják, de a helyszín a Vatikán lesz, így Ferenc pápa pontifikálja a szentté avatási misét. Ez ígérkezik az idei szentév egyik "tömegeseményének", amelyre a legtöbb zarándok érkezhet az egész világból.     Ferenc pápa decemberben hagyta jóvá az illetékes vatikáni kongregáció döntését kalkuttai boldog Teréz, más néven Teréz anya szentté avatásáról. A szegényeket segítő szerzetesnőt az irgalmasság rendkívüli szentévében kanonizálják. A szentté avatási ügyekben döntő vatikáni kongregáció elismerte a Teréz anya közbenjárására történt csodát, am...

Pápa-pátriárka találkozó két év titkos egyeztetés előzte meg

Kép
Nagy örömnek nevezte az orosz ortodox pátriárkával tervezett találkozót Ferenc pápa, aki szerint a történelmi találkozó "ügyes püspökök" érdeme - idézte a katolikus egyházfőt a Corriere della Sera című olasz napilapban hétfőn közölt beszámoló. A Kirill pátriárkával a havannai repülőtéren február 12-én esedékes találkozóról Ferenc pápa azt mondta: "Hagytam, hogy megszervezzék. Csak annyit mondtam, hogy találkozni szeretnék, és átölelni ortodox testvéreimet. Ennyi. Két év titkos egyeztetés zajlott le, ügyes püspökök jól vezették őket. Az ortodoxok részéről Ilarion foglalkozott vele..."      A pápa és a falak, amelyek egymás után omlanak le című cikk az egyházfővel a vatikáni Szent Márta-házban, valamint más vatikáni forrásokkal folytatott beszélgetések alapján született.    Ilarion metropolita, a moszkvai patriarchátus "külügyminisztere" már júniusban úgy nyilatkozott a Corrierének: a pápa és a pátriárka közötti találkozó "már az agendában van...

Ferenc pápa: Jézus születésével minden megváltozik

Kép
Alázatra és irgalmasságra szólította fel a fogyasztás, önimádat és a mások iránti közöny uralta kortárs társadalmakat Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában csütörtök este bemutatott szentmisén az irgalmasság rendkívüli szentévének szentestéjén.    A betlehemi gyermek világra jöveteléről szóló homíliájában Ferenc pápa úgy fogalmazott, Jézus születésével "minden megváltozik": elmúlik minden kétség, szomorúság, félelem és ijedtség. Az egyházfő arra emlékeztetett, hogy a gyermek Jézus a "világ szegénységében" egy istállóban, jászolban született meg, mivel "neki és családjának nem jutott hely szállodában".     A kortárs társadalmakat tekintve Ferenc pápa kijelentette: "a fogyasztástól, élvezetektől, bőségtől, luxustól, sekélyességtől és önimádattól gyakran megrészegült társadalmakban Jézus születése józan, vagyis egyszerű, kiegyensúlyozott, következetes magatartásra int, amely képes meglátni a lényeget". Hozzátette: az embereket uraló közöny kul...

Válaszolt a pápa a genderelmélet miatt Velencében betiltott könyvek szerzőjének

Kép
Ferenc pápa a szentszéki államtitkárságon keresztül válaszolt annak az olasz írónőnek a levelére, akinek műveit Luigi Brugnaro velencei polgármester nyáron a tiltott gyerekkönyvek listájára helyezte az általuk hirdetett genderelmélet miatt. >>> Genderelmélet - Mi a gender elmélet? itt <<<   Francesca Pardi júniusban írt Ferenc pápának, akinek az általa írt gyerekkönyveket is elküldte. Az élettársnőjével négy gyermeket nevelő olasz írónő a Lo Stampatello könykiadó tulajdonosa, és többek között a két édesanyával vagy két édesapával élő gyerekekről is mesekönyveket jelentetett meg. Ezek óvodai és iskolai olvasását a velencei polgármester még a nyár elején betiltotta az északolasz városban, számos más olasz és külföldi szerző gyerekkönyvével együtt. A politikus szerint ezek művek ugyanis a társadalmi nemeket hirdető genderelméletet hirdetik. A Ferenc pápának írt levelében Francesca Pardi arra kérte az egyházfőt, tartóztassa fel egyes katolikus szervezetek...

A keresztények üldözése mindenkinek a szeme előtt zajlik

Kép
Embertelennek és megmagyarázhatatlannak nevezte a keresztények mai üldözését Ferenc pápa a Szent Péter és Szent Pál ünnepnapi szentmisén, amelyet az újonnan kinevezett érsek metropolitákkal mutatott be, közöttük Kocsis Fülöppel, a görögkatolikus Hajdúdorogi Metropólia vezetőjével.     Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a keresztények üldözése "borzalmas, embertelen és megmagyarázhatatlan, és sajnos ma is a világ számos részén megtörténik mindenki szeme láttára és mindenki hallgatása közepette".    A Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepnapján a Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepi misén Ferenc pápa megáldotta és átadta a palliumot az utóbbi egy évben kinevezett 46 új érsek-metropolitának. A palliumot személyesen vette át a pápától Kocsis Fülöp is, a Ferenc pápa által alapított görögkatolikus Hajdúdorogi Metropólia vezetője, akit június 12-én iktattak be tisztségébe.    A palliumok átadására minden évben Szent Péter és Szent Pál június 29-i ü...

Ferenc pápa: a börtönök megtöltése nem hoz eredményt

Kép
Az igazságszolgáltatásról és a börtönhelyzetről, a háborúról, békéről és a gyermekek világáról is beszélt Ferenc pápa hétfőn a Vatikánban 7 ezer általános iskolást fogadva. A katolikus egyházfő a vatikáni audienciateremben összegyűlt iskolások kérdéseire válaszolt. A találkozót a Fabbrica della Pace (Békegyár) nevű olasz alapítvány kezdeményezte, amely gyermekkel foglalkozó egyházi és laikus intézményeket és nem kormányzati szervezeteket tömörít.    Egy kislánynak, akinek édesapja börtönbüntetését tölti, Ferenc pápa azt mondta: "Isten mindent megbocsát. Mi vagyunk azok, akik nem vagyunk képesek megbocsátani. (…) Sokkal könnyebb megtölteni a börtönöket, mint segítséget nyújtani annak, aki életében hibát követett el."    Egy fiúnak, aki társaival a római Casal del Marmo fiatalkorúak börtönéből érkezett a találkozóra, az egyházfő megjegyezte, hogy az emberek börtönbe küldése a "könnyű megoldás". Ferenc pápa "haszontalannak" nevezte a fiatalkorúak bör...

Ferenc pápa leváltotta a svájci gárdisták parancsnokát

Kép
Ferenc pápa leváltotta Daniel Rudolf Anrigot, a pápa védelmét biztosító svájci gárdisták parancsnokát - jelentette be szerdán a Vatikán. Daniel Rudolf Anrigot 2008-ban XVI. Benedek nevezte ki öt évre a svájci gárda parancsnokának. Ferenc pápa 2013-ban meghosszabbította a parancsnok megbízatását, amelyet most hirtelen visszavont. A parancsnok leváltásának hírét a L'Osservatore Romano című szentszéki napilap közölte. Daniel Rudolf Anrignak január végén kell távoznia. Helyét a parancsnoki székben jelenlegi helyettese, Christoph Graf vehetné át. Anrig a svájci gárda 34. parancsnoka volt.    Találgatások kísérik a 42 éves parancsnok leváltását, ami a Vatikán történetében szokatlan módon négy sorban jelentettek be a L'Osservatore oldalain. Sajtóértesülések Ferenc pápa és a svájci gárda parancsnoka között megromlott a kapcsolat. Az egyházfő ugyanis túlzottnak tartja a svájci gárda katonai fegyelmét, és parancsnok elmozdítása az 1506-ban alapított pápai testőrség reformjának el...

Ferenc pápa az Egyesült Államokba látogat

Kép
A katolikus egyházfő hétfőn megerősítette, hogy 2015 szeptemberében az Egyesült Államokba látogat. A pápa hétfőn, a családról szóló vatikáni nemzetközi egyházi tal álkozón személyesen jelentette be, hogy az Egyesült Államokba utazik, hogy 2015. szeptember 22-27. között részt vegyen Philadelphiában a Családok Világtalálkozóján.    "Ha Isten is úgy akarja" - tette hozzá az egyházfő az utazásra utalva.     A pápa nem említette, de megfigyelők szerint a katolikus egyházfő amerikai útja során ellátogat majd az ENSZ New York-i székházába is, valamint érintheti Mexikóvárost és a szintén mexikói Guadalupe Mária-kegyhelyét is.    Ez az első alkalom, hogy a Vatikán egy majdnem egy év múlva esedékes pápai látogatást erősít meg. Ferenc pápa megválasztása óta az egyházfő külföldi útjait csak az indulás előtt néhány hónappal jelentik be.    Ferenc pápa jelenleg ismert külföldi útjai a következők: november 25-én a strasbourgi Európai Parlamen...

Ferenc pápa felgyorsítja a papok által elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálását

Kép
Ferenc pápa különbizottságot állított fel a Hittani Kongregáción belül az egyház tagjait érintő legsúlyosabb bűncselekmények minél gyorsabb kivizsgálására - jelentette be kedden Federico Lombardi szentszéki szóvivő.  A hét főből álló bizottságot bíborosok és püspökök alkotják. A bizottság elnökét és tagjait Ferenc pápa nevezi ki. Federico Lombardi hangsúlyozta, hogy a kinevezések minél előbb megtörténnek, mivel az egyházfő akarata szerint a bizottságnak minél előbb meg kell kezdenie a munkáját.    A Ferenc pápa által felállított újabb vatikáni testület feladata a papokat érintő legsúlyosabb bűncselekmények (latinul delicta graviora) kivizsgálása lesz. A kánonjog értelmében az egyház tagjai által a hit és az erkölcs ellen elkövetett bűncselekményekről van szó, amelyek között szerepelnek a papok által elkövetett szexuális visszaélések is.    A papi pedofília eseteinek kivizsgálása a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozik. Az ügyeknek az utóbbi években m...

Ferenc pápa: az egyház hallja meg saját kora szavát

Kép
A mai egyház és család szerepéről beszélt Ferenc pápa szombat este a római Szent Péter téren a püspöki szinódust megelőző imavirrasztáson.      Nyolcvanezres tömeg töltötte meg a Szent Péter teret, amelyet az emberek kezében levő mécsesek világítottak meg.      A Vatikánban vasárnap kezdődő, és a családról szóló püspöki szinódus sikeréért tartott virrasztást az olasz püspöki kar (Cei) hirdette meg.  Jelen voltak a szinóduson részt vevő püspökök, valamint azok a házaspárok is, amelyek tagjai szintén felszólalnak majd a szinóduson.      Ferenc pápa az imavirrasztáson tartott beszédében kijelentette, azért a családot helyezte pápasága első szinódusának középpontjába, mivel a "család a mai napig emberségre tanít, és elengedhetetlen szerepe van az igazságos és szolidáris társadalom megteremtésében".      Ferenc pápa a szinódus püspökeihez fordulva azt kérte tőlük, legyenek képese...

Ferenc pápa az első világháborús osztrák-magyar katonai temetőben imádkozott

Kép
Egyedül lépett be Ferenc pápa szombaton az északkelet-olaszországi Fogliano Redipuglia osztrák-magyar első világháborús temetőjébe, és csendes imát mondott.      Az egyházfő kíséret nélkül mintegy tíz percig imádkozott az egykori olasz frontvonalon elesett osztrák és magyar katonák sírjainál, majd virágcsokrot helyezett el a temetőben, ahol mintegy 15 ezer, többségében ismeretlen katona nyugszik.      Az osztrák-magyar katonai temető az első állomása volt Ferenc pápának az első világháború egykori olaszországi helyszínein tett látogatásának.      Az egyházfő a helyi olasz katonai temetőben misét mutat be.      Az esős idő ellenére Fogliano Redipugliába tízezrek érkeztek, közöttük magyar zarándokok is.  forrás: MTI kép:  www.parameter.sk

A papi cölibátus eltörlését kérte Ferenc pápától olasz nők egy csoportja

Kép
Levélben fordult a katolikus egyházfőhöz huszonhat olaszországi nő azzal a kéréssel, hogy engedélyezze, hogy az általuk szeretett papok elvehessék őket feleségül. A La Stampa torinói napilapnak küldött nyílt levél vasárnap az egész olasz sajtóban megjelent. Az Olaszország különböző részein élő nők közös levelükkel Ferenc pápa segítségét kérték az őket övező "csend és közöny" megtörésére.   Leírták, hogy az érintett papok viszonozzák érzelmeiket. A nők azt kérték Ferenc pápától, vizsgálja felül a papi cölibátusra vonatkozó szabályokat, valamint fogadja őket a Vatikánban, hogy beszámolhassanak neki a helyzetükről.    A levél aláírói szerint az egyháznak megoldást kell találnia, mivel jelenleg ezeknek a papoknak vagy le kell mondaniuk hivatásukról, vagy "titkos kapcsolatra vannak ítélve örökös bujkálással". Hozzátették, hogy ezek a papok jobban is tudnák végezni közösségi szolgálatukat, ha vállalhatnák egy feleség és esetleges gyermekeik közelségét.    ...

A háború és az éhezés lesz a téma Ferenc pápa és Barack Obama találkozóján

Kép
Az aktuális globális kérdések - így a fegyveres konfliktusok  és az éhezés témaköre - szerepelhetnek napirenden csütörtökön a Vatikánban Ferenc pápa és az Egyesült Államok elnökének első találkozóján - írta az Il Sismografo olasz hírportál. A Vatikánnal foglalkozó és általában jól értesült internetes oldal szerint kevés esélye van annak, hogy Ferenc pápa és Barack Obama az abortusz kérdését érintsék. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok egyháza számára is ez számít központi témának az amerikai elnök egészségügyi politikája miatt.     Az Il Sismografo sokkal valószínűbbnek tartja, hogy Ferenc pápa és Barack Obama első találkozóján a világot sújtó globális problémákról lesz szó a fegyveres konfliktusoktól az éhezésig és a szegénységig, valamint a társadalmi egyenlőtlenséget teremtő gazdasági döntésekig.     Az amerikai kormányzat egészségügyi lépései esetleg Pietro Parolin szentszéki államtitkár és John Kerry amerikai külügyminiszt...

Obamát Rómába várják, vicces videó jelent meg róla

Kép
Pár perces tréfás összeállítást tett fel az internetre az Egyesült Államok római nagykövetsége az amerikai elnök szerdai érkezésének beharangozására. A videón a Barack Obamát ábrázoló papírbábu bejárja az olasz főváros nevezetes műemlékeit: turistákkal fényképezkedik a Colosseumnál és a Trevi-kútnál, valamint a római metró mozgólépcsőjén is utazik. A diplomáciai képviselet Twitter-fiókjára (#ObamainItalia) felkerült egy fénykép is, amelyen az amerikai elnök Francesco Totti, az amerikai tulajdonban levő AS Roma labdarúgócsapatának kapitánya társaságában látszik, "az informális tárgyalások már megkezdődtek" üzenettel.     Az Air Force One nevű amerikai elnöki repülőgép szerda este száll le a római Ciampino repülőtéren. Innen 26 páncélozott járműből és 8 motorból álló elnöki konvoj hajt be Rómába.     Obamát csütörtökön Ferenc pápa fogadja a Vatikánban. Az amerikai elnök Giorgio Napolitano államfővel és Matteo Renzi miniszterelnökkel is találkozi...

Egykori áldozat is van a Ferenc pápa által létrehozott pedofília-ellenes bizottságban

Kép
A gyermekkorában szexuális erőszakot elszenvedett Marie Collins is tagja lett az egyházfő által a kiskorúak védelmében létrehozott vatikáni bizottságnak - jelentette a vasárnapi olasz sajtó. Ferenc pápa decemberben alakította meg a bizottságot az egyház tagjai által elkövetett szexuális visszaélések gyermekáldozatainak védelme érdekében.     A bizottság tagjait az egyházfő három hónap elteltével nevezte ki. A nyolcfős testületnek tagja lett Catherine Bonnet francia pszichológus, Sheila Hollins brit pszichiáter, Hanna Suchocka volt lengyel miniszterelnök és volt szentszéki nagykövet, Claudio Papale olasz jogász, Humberto Miguel Yánez argentínai jezsuita teológus, Hans Zollner német jezsuita akadémikus és Sean Patrick O'Malley amerikai bíboros, aki a vatikáni reformokat kidolgozó nyolcfős (8C) bíborosi tanácsnak is tagja.     A bizottságba Ferenc pápa beválasztotta a 66 éves Marie Collinst is. Az ír asszony 13 évesen szenvedett el erőszakot egy ...

Ferenc pápa a maffia áldozataiért imádkozik egy római templomban

Kép
Az olasz szervezett bűnözés által meggyilkolt emberek közül több mint 800 nevét olvasták fel péntek este a Vatikánnal szomszédos, Szent VII. Gergely pápáról elnevezett római templomban, ahol Ferenc pápa imádkozott a maffia áldozataiért azok családtagjaival közösen. Az olasz bűnszervezetek áldozatainak létszámát összesen több mint 15 ezerre becsülik.     Ferenc pápa beszédében egyenesen a maffiaszervezetek tagjaihoz fordult.     "Arra kérlek benneteket, változtassatok életeteken, térjetek meg! (...) Térden állva kérlek erre titeket!" - mondta az egyházfő a maffiagyilkosságokban meghalt személyek családtagjai előtt.     A pápa hozzátette: a maffia tagjai nem lehetnek boldogok, mivel az általuk szerzett hatalmat és pénzt vér szennyezi be, és ezeket a bűnözők egyike sem viheti magával a túlvilágra.     "Térjetek meg! Még van rá időtök, hogy ne végezzétek a pokolban!" - hangoztatta Ferenc pápa, aki II. János Pá...

Megkezdi szereplését az argentin ligában a Ferenc pápa-csapat

Kép
Megkezdi szereplését az argentin labdarúgó bajnokság hatodosztályában a Ferenc pápáról elnevezett, az egyházfő társadalmi céljait osztó egyesület, amely a tavaly októberben alapított klub elnöke szerint feljutási szándékkal vág neki a szezonnak. A hivatalosan Club Deportivo y Social Papa Franciscónak nevezett egyesület március 22-én játssza első hivatalos találkozóját a 17 csapatos lujáni regionális bajnokságban. Eddig két felkészülési mérkőzést játszott, az elsőt 6-0-ra megnyerte, a másodikat viszont 3-0-ra elvesztette.      Jorge Ramírez, a Ferenc pápa-klub elnöke a La Tercera című lap szerint elmondta, az egyházfő fellépése és céljai győzték meg arról, hogy az egyesületet a katolikus vezetőről nevezze el, ne pedig a Real Madridról Real Buenos Airesnek, miként azt korábban tervezte. Döntésében közrejátszott az is, hogy az argentin fővárostól 20 kilométerre fekvő településük Solanói Szent Ferenc (1549-1610) spanyol misszionárius nevét viseli, San Francisc...

Ferenc pápa csecsemőket keresztelt meg a Sixtus-kápolnában

Kép
Harminckét csecsemőt részesített a keresztség szentségében Ferenc pápa vasárnap a Sixtus-kápolnában Jézus megkeresztelésének egyházi ünnepén. Az egyházfő tizennyolc kislányt és tizennégy kisfiút keresztelt meg a Sixtus-kápolnában, Francesca, Lorenzo, Flora, Maria, Gabriele, Mattia, Giulia és a többiek egymás után kapták meg a keresztséget Ferenc pápától.     A családokkal és keresztszülőkkel teli kápolna gyereksírástól visszhangzott. Ferenc pápa azt mondta az édesanyáknak, nyugodtan adjanak enni gyermekeiknek, hogy megnyugodjanak. Az édesanyák így megszoptatták őket vagy cumisüveget adtak nekik a szertartás alatt.     Megírt szöveg nélküli, szabadon mondott homíliájában Ferenc pápa arról beszélt, hogy Jézus megkeresztelése óta a keresztség szentsége szülőkről gyermekekre és unokákra öröklődik. "Ez a hit lánca. Akiket megkeresztelnek, mindannyian ennek a láncnak a szemei. Ez a legszebb örökség, amit a szülők átadhatnak gyerekeiknek" - mondta. J...

Ferenc pápa lezárta a Hit Évét

Kép
A Szent Péter téren pontifikált ünnepi szentmisével zárta le vasárnap Ferenc pápa a Hit Évét, a misén első alkalommal megmutatták Szent Péter ereklyéit és Ferenc pápa átadta első apostoli buzdítását. Krisztus központi szerepéről beszélt a történelem, a népek, az egyének és az őket körbevevő környezet életében Ferenc pápa, aki lezárta a XVI. Benedek által tavaly októberben meghirdetett Hit Évét.     A rossz idő ellenére teljesen megtelt Szent Péter téren első alkalommal közszemlére tették a Péter apostol csontjait tartalmazó urnát.     Ferenc pápa az öt kontinens egyházi és társadalmi képviselőinek átadta Evangelii Gaudium című apostoli buzdítását, amelyet kedden mutatnak be a Vatikánban. forrás: MTI kép: magyarkurir.hu