Ferenc pápa felgyorsítja a papok által elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálását

Ferenc pápa különbizottságot állított fel a Hittani Kongregáción belül az egyház tagjait érintő legsúlyosabb bűncselekmények minél gyorsabb kivizsgálására - jelentette be kedden Federico Lombardi szentszéki szóvivő.


 A hét főből álló bizottságot bíborosok és püspökök alkotják. A bizottság elnökét és tagjait Ferenc pápa nevezi ki. Federico Lombardi hangsúlyozta, hogy a kinevezések minél előbb megtörténnek, mivel az egyházfő akarata szerint a bizottságnak minél előbb meg kell kezdenie a munkáját.
  
A Ferenc pápa által felállított újabb vatikáni testület feladata a papokat érintő legsúlyosabb bűncselekmények (latinul delicta graviora) kivizsgálása lesz. A kánonjog értelmében az egyház tagjai által a hit és az erkölcs ellen elkövetett bűncselekményekről van szó, amelyek között szerepelnek a papok által elkövetett szexuális visszaélések is.
 
 A papi pedofília eseteinek kivizsgálása a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozik. Az ügyeknek az utóbbi években megemelkedett száma miatt azonban a Hittani Kongregáció munkája lassan halad. Ferenc pápa az eljárások felgyorsítása érdekében hozta létre a most felállított bizottságot - hangoztatta a szentszéki szóvivő.
  
Ferenc pápa tavaly decemberben már létrehozott egy pedofília ellenes vatikáni bizottságot. Az egyháziakból és laikusokból álló nyolcfős bizottság élére Sean O'Malley amerikai bíborost nevezte ki. A tagok között van Marie Collins ír asszony, akit gyermekkorában egy pap erőszakolt meg. Ennek a bizottságnak a munkája is lassan halad. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága tavaly azt állapította meg, hogy a Vatikán eddig nem tett meg minden tőle telhetőt a papok által elkövetett szexuális visszaélések megelőzésére és a pedofíliaügyek kivizsgálására.
 
 A Vatikán adatai szerint az utóbbi három évben évente hatszáz pedofíliaügyet jelentettek a Hittani Kongregációnak. Az ügyek többsége 1965-1985 között elkövetett visszaélésekre vonatkozik.

  A pápai állam csendőrsége szeptemberben letartóztatta Jozef Wesolowski volt nunciust, akit a vele szemben felmerült pedofília vádak miatt júniusban a Vatikán már laikus státusba helyezett. A volt papot azóta a Vatikánban tartják fogva.