Bejegyzések

vagyonnyilatkozat címkéjű bejegyzések megjelenítése

Vagyonnyilatkozatok - Kevés a változás a frakcióvezetők és pártelnökök bevallásában

Kép
Nem változott érdemben a parlamenti frakcióvezetők és pártelnökök többségének vagyoni helyzete 2015-ben az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a 2016. január 31-i határidőre leadott bevallásokból.     Kósa Lajos, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője továbbra is felerészben tulajdonosa egy 300 négyzetméteres debreceni családi háznak és résztulajdonosa egy budakeszi üdülőnek. A kormánypárti politikus tavaly 2,5 hektár szántót örökölt Szamosszegen. Autója változatlanul egy tartós bérletben lévő Mercedes Viano, ám megvált 2004-ben vásárolt BMW RT1150 motorjától. Továbbra is megvan 2007-ben vásárolt orrkiülős motorcsónakja, amit negyedrészben birtokol.    A Fidesz frakcióvezetőjének számláján lényegében változatlan összeg szerepel, pénzintézeti tartozását 1,1 millió, magánszemélyekkel szembeni tartozását 1 millió forinttal csökkentette, így 12,9, illetve 19 millió forinttal adós.    Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője továbbra is Érden ...

A jobbikos képviselők közzéteszik a velük élő hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát is

Kép
A Jobbik országgyűlési képviselői január 31-ig - sajátjuk mellett - nyilvánosságra hozzák a velük egy háztartásban élő hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát is, és ezt elvárják az összes többi parlamenti képviselőtől is.  Ezt Szilágyi György, az ellenzéki párt képviselője jelentette be szombaton újságíróknak, Budapesten. Hangsúlyozta, lépésük célja, hogy tisztább és átláthatóbb közéletet teremtsenek. A Jobbik ennek érdekében felszólítja valamennyi országgyűlési képviselőt, hogy kövessék példájukat - mondta Szilágyi György, aki szerint a képviselők ebben a kérdésben "nem bújhatnak pártjaik mögé", a velük egy háztartásban élő hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának közzététele ugyanis a képviselők egyéni döntésén múlik. A politikus szerint így a vagyonnyilatkozat-tételi határidőig, vagyis január 31-ig kiderül, kiknek van takargatnivalója. Szilágyi György úgy fogalmazott, a Jobbik kezdeményezésével megmutatja, mi a különbség közte és a Fidesz között. A Jobbik ugyanis kormán...

A Jobbik Szijjártó Péter vagyoni helyzetét vizsgálná

A Jobbik vagyongyarapodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást szorgalmaz az Országgyűlésben Szijjártó Péter ingatlanvásárlása miatt.      Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke szombaton azt is közölte az MTI-vel: az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kérik annak kivizsgálására, hogy a külgazdasági és külügyminiszter "összekapcsolta-e a keleti nyitás politikáját a keleti bankszámlanyitással is", illetve "milyen idegen érdekek kiszolgálásából" származhat a vagyona.      A jobbikos politikus szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy Szijjártó Péter szerzett-e a magyaron kívül más útlevelet.      Novák Előd egyúttal bírálta, hogy a kormánypárt korábban leszavazta a kötelező vagyongyarapodási vizsgálatról szóló javaslatát.      Az idei országgyűlési választás előtt összefogott baloldali pártok f...

Nincs érdemi változás a fővárosi képviselők vagyoni helyzetében

Kép
N em változott jelentősen Budapest vezetőinek és képviselőinek vagyoni helyzete az előző évhez képest. A vagyonnyilatkozatokat hétfőn hozták nyilvánosságra a fővárosi önkormányzat honlapján.     Tarlós István főpolgármester tavaly márciusban testvérével közösen eladta édesanyjától örökölt családi házát, amiért 14,5 millió forintot kapott. A városvezető három gyermekének ajándékozott összesen 12,9 millió forintot. A főpolgármester decemberben megvált 9 éves Volkswagen Passátjától, továbbá 3,5 millió forintot törlesztett tartozásaiból.   Helyettesei közül Bagdy Gábornál, György Istvánnál és Szentes Tamásnál semmi nem változott, Csomós Miklós pedig 200 ezer forintot törlesztett a lakáshiteléből.   Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője társtulajdonosa lett egy 1630 négyzetméteres ságvári mezőgazdasági területnek, értékpapírban elhelyezett megtakarításai pedig összességében 1,8 millió forinttal nőttek. A politikus egy nagy értékű könyvgyűjteményt is feltünte...

Eddig 150 képviselő adta le nyilatkozatát

Kép
E gy hetük maradt a parlamenti képviselőknek arra, hogy a leadási határidőig teljesítsék vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüket. Csütörtök délelőttig a 386-ból 150 honatya adta le saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát - tudta meg az Országgyűlés mentelmi bizottságától az MTI.   A leadási határidő január 31-e, a vagyonnyilatkozatokat - a szokásoknak megfelelően - február 1-jén hozzák nyilvánosságra az Országgyűlés honlapján.   Az országgyűlési képviselők mellett saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatot kell leadnia az Állami Számvevőszék elnökének, alelnökének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének, a Kúria elnökének, a legfőbb ügyésznek és helyetteseinek. Ilyen kötelezettsége van a Magyar Nemzeti Bank elnökének, alelnökeinek és a Monetáris Tanács többi tagjának, valamint a felügyelőbizottság elnökének és tagjainak, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyetteseinek és a Versenytanács tagjainak, a Közbeszerzési Tanács elnökének, alelnökének és tagjaina...

Mesterházy Attila vagyonnyilatozat 2012

Kép
MESTERHÁZY ATTILA elnök, MSZP Az MSZP elnöke eddig is szeretett motorozni, de tavaly újra cserélte a régi Hondáját, az erre felvett hitelét még nem bírálták el. A készpénze kétmillióval kevesebb lett. Megtakarítás: nincs Hitel: 2 millió HUF bírálat alatt Ingatlan: 1 budai panellakás, 1 veszprémi garázs, nádas, rét, szántó Ingóság: Honda Crossrunner motor, herendi porcelán Egyéb jövedelem: készpénz 5 millió HUF Céges érdekeltség: forrás: [origo]

Lázár János vagyonnyilatkozat 2012

Kép
Lázár János Fidesz, frakcióvezető Lázár Jánosnak nem volt túl jó éve a vagyonnyilatkozata alapján: közel 20 millióval több banki és 8 millióval több magánhitele lett tavaly, vett viszont magának egy kocsit és egy karosszéket. Megtakarítás: kötvény 22, biztosítás 6,8, részvény 6 millió HUF Hitel: 24,5 millió banki, 16,5 millió magánhitel Ingatlan: 1 hódmezővásárhelyi ház fele, 40 hektár szántó Ingóság: Audi A6, karosszék, műtárgyak Egyéb jövedelem: készpénz 4,2 millió, 2 millió bankszámla, földbérlet 4 millió HUF Céges érdekeltség:

Matolcsy György vagyonnyilatkozat 2012

Kép
Matolcsy György gazdasági miniszter Megtakarítása nincs, a pénze kicsit több, mint korábban, de nem számottevően, úgyhogy a gazdasági miniszter nem igazán tudott sokat kihozni 2011-ből. Viszont követel valakitől 14 milliót valamilyen szerződések alapján. Megtakarítás: nincs Hitel: nincs Ingatlan: 1 balatonakarattyai ház, 1 csopaki üdülő Ingóság: nincs Egyéb jövedelem:  készpénz 1,5 millió, számlán 3,8 millió HUF, publikálás, Heti Válasz havi 50 ezer Céges érdekeltség:  Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet 100 százalék