A következő címkéjű bejegyzések mutatása: napelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: napelem. Összes bejegyzés megjelenítése
Elkészült Magyarország egyik legnagyobb, 10 megawatt kapacitású naperőműve Pécsett - közölte pénteken az MVM Hungarowind Kft. az MTI-vel.
A társaság tájékoztatása szerint a sikeres próbaüzem után megtörtént a fotovoltaikus erőmű műszaki átadása, az új létesítmény várhatóan március első felében állhat kereskedelmi üzembe.
A beruházás mintegy 4,2 milliárd forint európai uniós és állami támogatás segítségével valósult meg, az erőmű kialakításához szükséges további 703 millió forintot az MVM Hungarowind Kft. saját forrásból biztosította - tették hozzá.
Az új létesítményt a pécsi hőerőmű egykori, már felhagyott és teljes mértékben rekultivált zagyterének több mint tízhektáros területén alakították ki. Az erőmű méretét jól mutatja, hogy több mint 38 ezer napelempanelt szereltek fel, a kivitelezés csúcsidőszakában naponta 260 ember vett részt a munkában.
A naperőmű évente 10,115 millió kWh villamos energia előállítására képes mindenfajta károsanyag-kibocsátás nélkül, minimális üzemeltetési költség mellett - írták.
Ismertetésük szerint a létesítmény különlegessége, hogy a 10 megawatt beépített összkapacitás nyolc, egyenként 1,25 megawattos, modulszerűen összekapcsolt mezőből épül fel, ezek pedig egymástól függetlenül is képesek működni.
A közleményben arra is kitértek, hogy a naperőmű tervezését és kivitelezését a nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott, az MVM OVIT Zrt. és az AsiaNet Hungary Kft. alkotta konzorcium végezte, a műszaki ellenőri feladatokat pedig az MVM ERBE Zrt. látta el.
A beruházás célja, hogy tovább csökkenjen Magyarországon a fosszilis energiafelhasználás mértéke és mérséklődjön a károsanyag-kibocsátás. Az erőmű várhatóan közel évi 15 ezer tonnával csökkenti az ország szén-dioxid-kibocsátását - összegzett a társaság.
Elkészült Magyarország egyik legnagyobb naperőműve
Bemutatták hétfőn a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának (GAMF) MegaLux nevű napelemes autóját, amellyel fejlesztői az ausztráliai World Solar Challenge versenyen indulnak az idén.
A felsőoktatási intézményben tartott bemutatón Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára rámutatott: az előrejelzések szerint 2050-re az új autók 65 százaléka részben vagy teljesen elektromos hajtású lesz a világban. Ez a fejlődés, valamint az Európai Unió környezetvédelmi vállalásai egyaránt szükségessé teszik Magyarország számára, hogy részese legyen alternatív gépjárműipari technológiák kikísérletezésének, megvalósításának.
Magyarország egyik legfontosabb ilyen bázisa a Kecskeméti Főiskola GAMF kara, ahol egyaránt rendelkezésre áll a szaktudás és a műszaki háttér olyan világszínvonalú újításokhoz, amilyen a MegaLux napelemes autó - mondta.
Magyarországon a gazdasági növekedés motorja a gépjárműipar, ezért is fontos, hogy legyenek a Kecskeméti Főiskola GAMF karához hasonló tudásbázisok és a kecskeméti Mercedes-gyárhoz hasonló vállalkozások, amelyek fontosnak tartják a jövőbe mutató technológiák támogatását – tette hozzá. Kutasi Zoltán tanszéki mérnök tájékoztatása szerint a projekten 14 tagú csapat dolgozott. A Megalux négykerekű, katamarán formájú futurisztikus jármű. Nagyrészt szénszál-kompozitból készült, mindössze 160 kilogramm tömegű, képes akár óránkénti 130 kilométeres sebességre is.
A napelemes autók világversenyén a járműnek Ausztráliát keresztülszelve, egy forró sivatagi országúton kell majd 3020 kilométert megtennie – jelezte. Thomas Geier, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója az eseményen arról beszélt: a MegaLux csapat támogatásával is igazolni kívánják, hogy a kecskeméti üzem a Mercedes számára egyet jelent a hosszú távú gondolkodással, az innovációval, a rugalmas alkalmazkodás, valamint az együttműködés képességével és a társadalmi felelősségvállalással.
kép: Bugány János
Bemutatták a Kecskeméti Főiskola napelemes autóját
A Jobbik a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj azonnali visszavonását követeli; az ellenzéki párt az adóterhet újabb szögnek tartja a magyar gazdaság és a magyar energiafüggetlenség koporsójába.
Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a napenergia-felhasználás megadóztatása beleillik a kormány képtelen és a magyar emberek életét ellehetetlenítő ötleteinek sorába, melyekkel az utóbbi időben a felesleges luxusberuházások és a felelőtlen gazdaságpolitika által a költségvetésben létrehozott űrt kívánják betömni.
Közölte, a termékdíj által, amit a képviselő napsugáradónak nevezett, akár több ezer forinttal is megnőhet egy napelemcella ára. Kepli Lajos szerint a kormány a magyar vállalkozások kárára a környező országok vállalkozóit segíti, hisz ezentúl még a kevés vállalkozó szellemű vásárló is szlovák vagy osztrák cégekkel fog napelemes rendszereket telepíttetni, akik ezt alacsonyabb áfával és termékdíj nélkül tudják értékesíteni hazánkban.
Hangsúlyozta, a Jobbik szerint a napelemet ki kellene venni a termékdíjas termékek köréből, és áfatartalmát a lehető legkisebb, 5 százalékos mértékűre kellene csökkenteni.

Jobbik: ne legyen termékdíj a napelemeken!
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)