Hoffmann Géza néven született 1936. július 2-án Budapesten. Az érettségit követően háromszor is sikertelenül felvételizett a színművészeti főiskolára, de a színész szakmától ez sem vette el a kedvét. Porcelángyári munkásként helyezkedett el, s katonai szolgálata után beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, emellett játszott a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában.
1960-ban a Fészek Klubban megkereste Szendrő Józsefet, a debreceni Csokonai Színház akkori igazgatóját, aki (immár Hofi néven) szerződtette. A kis színházi szerepek, a beugrások azonban nem elégítették ki, az előadások után parodizálta a színpadon felvonultatott karaktereket. E paródiák sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött a fővárosba, s fellépéseket vállalt mind nagyobb sikerrel. Az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel vidéki városokban is fellépett paródiáival. 1967-től dolgozott Koós János táncdalénekessel, párosuk hatalmas sikereket aratott, Macskaduett című számukból a hetvenes években Nepp József rendezett rajzfilmet.
A kiugrást a Magyar Rádió 1968-as szilveszteri műsora hozta meg számára, itt a táncdalfesztivált parodizálta. 1970-ben szerződött a Komlós János vezette Mikroszkóp Színpad társulatához, ahol előadásai telt házzal futottak. A televízióban is foglalkoztatták, emlékezetes siker volt Rózsa Sándor-paródiája, s több éves huzavona után az MTV levetítette Kádár-paródiáját is.
Komlós halála után, 1982-ben elhagyta a Mikroszkópot, a következő évben a Madách Színház tagja lett. A Madách Kamarában Hofélia című önálló estjét ötszázszor játszotta óriási sikerrel, műsora lemezen is megjelent. Az 1987-től futó Élelem bére című darabja még ezt is túlszárnyalta: 2001 májusára elérte az 1500. előadást. Mindkettőnek ő volt az írója és szerkesztője, így szinte mindegyik előadás egyedi volt, figyelembe vette a napi eseményeket is egy-egy félmondattal.
Hofi sikereinek titka a közönséggel való szoros kapcsolat, a közélet eseményeinek kíméletlen, de mégis kedves és közérthető kifigurázása, a gyors reagáló képesség volt, poénjai generációk számára váltak szállóigévé. Számos lemeze jelent meg (amelyek rendre aranylemezzé váltak), az első 1970-ben Hofi címmel, - a magyar hanglemezkiadás történetében ez volt első olyan felvétel, amely a humor műfajában készült. Állandó résztvevője volt a szilveszteri rádiókabaréknak. Sikere a rendszerváltást követően is töretlen maradt, műsorainak hangvétele és stílusa, egyéni humora mit sem változott, egyszemélyes intézménnyé vált. Pályatársai szerint egyetlen szakmai besorolás sem érvényes munkásságára, ahogy mondták, foglalkozása egyszerűen: Hofi.
Munkásságát, szakmai teljesítményét 1970-ben és 1973-ban Jászai Mari-díjjal, 1977-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész címmel ismerték el. Hatvanadik születésnapja alkalmából, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki, 1998-ban pedig megkapta a Kossuth-díjat. 1997-ben a közönség a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé választotta, s lábnyomát rögzítették a pesti Broadway-n. 2001-ben neki ítélték a Pro Cultura Urbis díjat több évtizeden átívelő töretlen művészi pályájáért, jellegzetes figurái megteremtéséért, különleges egyénisége és a sajátosan magyar humor sikeres ötvözéséért.
Egészsége a kilencvenes évek második felétől fokozatosan romlott, átesett egy szívinfarktuson, egy szemműtéten, ám amint állapota engedte, színpadra lépett. 2002 februárjában visszatért a világot jelentő deszkákra, 2002. április 7-én játszott utoljára a Madách Kamara színpadán.
2002. április 10-én hajnalban, álmában érte a halál. A Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra, emlékét a Nagymező utcában felállított szobor is őrzi. 2011-ben az Örkény Színházban felavatták gránitban megörökített lábnyomát. Rádiós és televíziós felvételeinek újrajátszásai bizonyítják, hogy humora változatlanul népszerű és aktuális napjainkban is. Tiszteletére kisbolygót neveztek el 180857 Hofigeza néven.