Bejegyzések

Manchester City címkéjű bejegyzések megjelenítése

A brit sajtó szerint Mancinit menesztik a Manchester Citytől

Kép
Brit sajtóértesülések szerint hamarosan menesztik posztjáról Roberto Mancinit, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City vezetőedzőjét. Ahogyan több napilap, mint például a Guardian és a Sun honlapján olvasni lehet, az olasz szakember sorsa azt követően dőlt el, hogy csapata szombaton 1-0-ra kikapott a Premier League-ből a kiesés elől menekülő Wigantől az FA Kupa döntőjében. A 48 éves trénert - aki tavaly ötéves szerződést írt alá, miután bajnoki címet nyert a csapattal - várhatóan a Málagát irányító chilei Manuel Pellegrini váltja majd a kispadon. forrás: MTI

Balotelli és Mancini az edzőpályán ugrott egymásnak

Kép
Ú j év, régi Mario Balotelli: a Manchester City labdarúgócsapatának csütörtök délelőtti edzésén egymásnak ugrott az olasz válogatott csatár és a menedzser Roberto Mancini.  Az angol lapok beszámolói szerint a carringtoni edzőközpontban megtartott edzésen Balotelli az egymás közötti játék során csúnyán beleszállt egyik játékostársába – a beszámolók eltérnek, a Daily Mail úgy tudja, Gaël Clichy, a Telegraph szerint pedig Scott Sinclair volt az „áldozat”. Mancini – akinek már korábban is voltak összetűzései a megnevelhetetlennek tűnő csatárral – ingerülten felelősségre vonta Balotellit, mikor közbelépett.  A szócsata mellé némi lökdösődés is társult, majd Balotellit „leszedték" Manciniről. Balotellinek korábban a Citynél már volt összetűzése edzésen Yaya Touréval és Micah Richardsszal is. forrás: NSO.hu

Manchesterben kapott ki a büntetőt hibázó Chelsea

Kép
M anchester City labdarúgócsapata hazai pályán nyert 2-0-ra a Chelsea ellen az angol bajnokságban.   Vasárnap délután egy igazi rangadót rendeztek a Premier League-ben, ugyanis a címvédő Manchester City a Chelsea-t látta vendégül. A két együttes ráadásul közvetlen riválisa egymásnak a tabellán, így amolyan hatpontos találkozó volt ez. A találkozó elején a City nyomatékosította, ki az úr a háznál, Roberto Mancini fiai rendesen nekiestek ellenfelüknek, a hazaiak főleg a széleken tudták őrületbe kergetni a londoni játékosokat. Az első félidő ennek ellenére 0-0-val zárult, igaz Cech hatalmas bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy Nastasic ne fejeljen gólt a 14. percben Silva szöglete után. A második felvonás elején óriási gólszerzési lehetőséghez jutott a Chelsea, Ba harcolt ki ugyanis büntetőt. A tizenegyeshez a veterán Frank Lampard állt oda, ám próbálkozását védeni tudta Joe Hart, pedig a középpályás jó helyre rúgta a labdát, de a kapus résen volt.  Ez a 63. ...

Bobál-ikrek nyáron a Manchester City első csapatánál

Kép
A 17 éven aluli labdarúgó-válogatott és a Magyar Futball Akadémia két tehetséges játékosa, Bobál Gergely és ikertestvére, Dávid a múlt héten a Manchester Citynél szerepelt próbajátékon, a két futballista jó benyomást tett a Premier League-ben szereplő klub szakemberereire, így a szezon végeztével visszavárják őket. "Örültünk, hogy kijuthattunk, ez egy jó tapasztalatszerzés volt - nyilatkozta a keddi sajtótájékoztatón Bobál Gergely, aki az U17-es Európa-bajnoki selejtezőkön, illetve a Puskás Suzuki Kupán is nagyszerű teljesítményt nyújtott, utóbbi fináléjában négyszer volt eredményes. - A második csapattal készülhettünk, a tempó egy kicsit magasabb volt, mint amit megszoktunk, de szerintem felvettük a versenyt." A fiatal támadóra Supka Attila, a Budapest Honvéd felnőtt csapatának edzője már az Újpest elleni bajnokin számított volna, ám az angliai utazás miatt a 16 esztendős csatár még nem mutatkozhatott be az NB I-ben: "Még négy forduló hátra van, kemény...

Mancini most már megválna Balotellitől

Kép
Elképzelhető, hogy a szezon végén Roberto Mancini, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője megválik botrányhős támadójától, Mario Balotellitől. Az olasz szakember azt már kijelentette, hogy az idény során már nem számít 17 gólnál tartó honfitársára, akit legutóbb vasárnap, az Arsenal elleni rangadón állítottak ki. "Emberként és játékosként is kedvelem őt, de ahogyan viselkedik arra nem találok szavakat" - nyilatkozta az 1-0-ra elveszített összecsapás után Mancini. "Sajnálom, mert ha így folytatja, elpocsékolja a tehetségét." Az olasz tréner hozzátette: Balotelli játékával és viselkedésével állandóan a piros lapot kockáztatja, neki pedig 11 futballistára van szüksége, ezért a botrányairól elhíresült tehetséget nem fogja pályára küldeni a hátralevő hat fordulóban. "Nagyon remélem, hogy megérti, milyen rossz irányba halad a karrierje, és bízom benne, hogy változtatni fog a viselkedésén" - tette hozzá Mancini. Az olasz n...