Bejegyzések

eltűnt címkéjű bejegyzések megjelenítése

Vízen sodródó tárgyakat láttak az új kutatási helyszínen

Kép
Vízen sodródó tárgyakat pillantottak meg egy repülőgépből azon az új helyszínen, ahová áthelyezték az eltűnt malajziai utasszállító utáni kutatást - közölte pénteken az ausztrál hajózásbiztonsági hatóság (AMSA). Tájékoztatása szerint az új-zélandi légierő egyik felderítő repülőgépe felvételeket készített ezekről, de meg kell várni, amíg visszatér az ausztráliai támaszpontra, és megvizsgálják a képeket. A felvételeken látott tárgyakról csak akkor lehet biztosan bármit is mondani, ha a helyszínre érkezik egy hajó, ami legkorábban szombaton lehetséges.     Az eltűnt malajziai gép utáni kutatás péntektől egy új körzetben folyik, mintegy 1100 kilométerre attól a helyszíntől, ahol az elmúlt napokban műholdak vízen úszó tárgyakat, feltehetően roncsdarabokat láttak. Az új helyszínt az magyarázza: a radaradatok újabb elemzéséből arra lehet következtetni, hogy a március 8-án eltűnt utasszállító gyorsabban repült, mint korábban feltételezték, és ezért több üzemanyagot fogy...

Brit szakemberek derítették ki a Boeing útját

Kép
A londoni székhelyű Inmarsat műholdas távközlési szolgáltató cég szakemberei fejtették meg adatok tömkelegének elemzésével és modellezésével, hogy merre vezethetett a Malaysia Airlines több mint két hete eltűnt Boeing 777-esének utolsó útja. Najib Razak malajziai miniszterelnök hétfő este Kuala Lumpurban bejelentette, hogy a műholdas adatok elemzése szerint az utasszállító repülőgép az Indiai-óceán déli részébe zuhant.     E műholdas adatokat az Inmarsat londoni szakértői szálazták szét többnapi megfeszített munkával, a gép ugyanis a műholdak által fogott időközönkénti automatikus radarjelzésen - szakzsargonban "ping"-en - kívül más kommunikációt útjának e legrejtélyesebb szakaszában már nem folytatott a külvilággal.     Az Inmarsat alelnöke, Chris McLaughlin hétfő este a BBC-nek elmondta: a cég új modellezési módszert alkalmazott a repülőgép útvonalának visszakereséséhez. Mindenekelőtt azokat a "ping"-eket keresték elő a mérhetetlenül nagy a...

Csak "két furcsaság" volt a gép kommunikációjában az eltűnést megelőzően

Kép
Rutinszerű kommunikációt folytatott a Malaysia Airlines eltűnt Boeing 777-es utasszállító repülőgépének személyzete a légi irányítással, "két furcsaság" kivételével - írta a szombati The Daily Telegraph. A tekintélyes brit konzervatív napilap közelebbről nem részletezett forrásokból megszerezte a gép és az irányítás közötti kommunikáció utolsó 54 percének leiratát, és bemutatta repülésbiztonsági szakértőknek.     A szakemberek véleménye szerint a kommunikáció "tökéletesen rutinszerű" volt, két kivétellel. Az első "potenciálisan furcsa" mozzanat helyi idő szerint hajnali 1:07 órakor volt, amikor az első tiszt közölte az irányítással, hogy a gép 35 ezer láb (hozzávetőleg 10 850 méteres) magasságban repült.     A brit lap által kérdezett szakértők szerint ez a közlés felesleges volt, mivel ugyanezt a pilóta hat perccel korábban is jelezte az irányítóknak.     Ráadásul a második, megismételt közlés döntő pillanatban hangzott el,...

Életben van a Fülöp-szigeteken eltűnt magyar

Kép
Életben van az a magyar állampolgár, akiről napokig nem lehetett tudni a Fülöp-szigeteki tájfun után - jelentette be Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában csütörtökön. Szenczy Sándor elmondta: éjfél után nem sokkal kapta az információt, hogy életjelet adott magáról az a fiatal férfi, akit napok óta kerestek a szigeteken.    A férfi nem érzi magát biztonságban, szeretne minél hamarabb Magyarországon lenni - tette hozzá az igazgató.    Lukács Csaba, a szeretetszolgálat önkéntese telefonon a helyszínről jelentkezve azt mondta: a magyar férfi a körülményekhez képest jól van. Nem tudnak vele kommunikálni, de a GPS-koordináták alapján méterre pontosan tudják, hol van.    Lukács Csaba arra is kitért, hogy a terület nem biztonságos, mindenféle szállítási útvonal le van zárva. Most azon dolgoznak, hogy járművet találjanak, amellyel ki tudják őt hozni onnan. Kiemelte: százezer számban próbálnak menekü...

Bearded collie kan eltűnt Ecserről

Kép
A képen látható Bearded collie kan kutyánk 07.09.-én reggel 6 óra környékén ELTŰNT ECSERRŐL!  Kedves,jámbor kutya,nem harapós. Chipezve van. Füge névre hallgat. Kérem aki látta vagy bármit tud róla az hívja a 06305241379-es vagy a 06203942583-as telefonszámot. A MEGTALÁLÓ PÉNZJUTALOMBAN RÉSZESÜL! forrás:  Napkelet Állatorvosi Rendelő

Gyuk Richárd 2013.06.19-én eltünt.

Kép
Gyuk Richárd 2013.06.19-én eltünt.  Kérek szépen mindenkit aki látja vagy találkozik vele hívja a pécsi rendőrkapitányságot. forrás:  https://www.facebook.com/orsi.toth.7773

Kira névre hallgat, chipezett.

Kép
E lveszett! 2013.03.14-én BP XVIII. kerületéből eltűnt a képen látható belga juhász szuka kutya. Kira névre hallgat, chipezett.  Ha bármi információtok van, hívjatok/írjatok azonnal éjjel-nappal. Tel.: 03-30/593-1999 vagy 06-30/952-1334 forrás: Facebook

Batarán Zoltán 13 éves dabasi lakos Eltűnt !

F ELHÍVÁS!!!  A szülők és a rendőrség keresi a képen látható Batarán Zoltán 13 éves dabasi lakost, aki Dabasról január 2-án otthonából ismeretlen helyre távozott. Batarán Zoltán kb 150-155 cm magas, vékony testalkatú, rövid barna hajú kissé kreol bőrű.  Eltűnésekor vélhetően zöld-kék színű kapucnis, meleg felsőrészt , sötétkék koptatott farmert, barna magas szárú bakancsot viselt.  Információ esetén hívják az édesapát a 70/356-2887 -es vagy a nagymamát a 20/ 219-1967 -es telefonszámon vagy a dabasi rendőrkapitányságot a 29/ 306-207 -es számon. forrás: facebook /  Rádió Dabas

Döbbenetesen sok az eltűnt szabolcsi fiatal!

Kép
A Kisvárdai Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya eltűnés miatt keresi Berki Erika (15 éves) intézeti nevelt fiatalt, aki 2012. április 14-én a VII. sz. Berkeszi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Személyleírás: 160 cm magas, átlagos testalkatú, fekete hajú, barna szemű. A rendőrség kéri, hogy aki információval rendelkezik a keresett személy jelenlegi tartózkodási helyéről, az jelentkezzen személyesen a Kisvárdai Rendőrkapitányságon, vagy telefonon a 42/524-600-as telefonszámon, illetve bejelentést tehet a 107 vagy 112-es segélyhívók valamelyikén. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya eltűnés miatt keresiDemeter Johanna (16 éves) fiatalt, aki Nyíregyházi otthonából 2012. július 20-án ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Személyleírás: 165 cm magas, molett testalkatú, hosszú hátközépig érő barna hajú. Eltűnéskor viselt ruházata: feltehetően fekete újjatlan póló, fekete női bő nadrág, papucs. K...