Bejegyzések

zsidó címkéjű bejegyzések megjelenítése

Holokauszt-emlékév - Térségi emlékközpont létesült Dabason

Kép
Egy dabasi zsidó család lakta ház átalakításával térségi holokauszt-emlékközpontot hozott létre a Pest megyei település önkormányzata. Az emlékhelyet november végén adják át - közölte a polgármesteri hivatal kabinetirodájának munkatársa csütörtökön az MTI-vel. Erdélyi Zsolt elmondta, hogy a környéken egyedülálló projektet a holokauszt-emlékév alkalmából valósították meg. A munkálatokra - beleértve a tervezést, illetve az ingatlan felújítását és berendezését - a Civil Alap pályázatán több mint 15 millió forintot nyertek, a fennmaradó csaknem ötmilliót az önkormányzat fedezte.   A Fő utcai ház felújítása idén nyáron kezdődött, és közben hozzáláttak az emléktárgyak beszerzéséhez is. A négy kiállítóteremben főként a dabas i zsidó családok életét, munkáját, foglalkozását bemutató eszközök, dokumentumok, fotók, valamint a zsidó vallás megismerését segítő kegytárgyak kapnak helyet. Az emlékhelyen emlékfalat emeltek azoknak az áldozatoknak a tiszteletére, akik a daba...

A George Washington Egyetem posztumusz kitüntette Carl Lutzot

Kép
Az egyetem elnökének érmével tüntette ki posztumusz Carl Lutzot, a holokauszt idején Budapesten zsidók tízezreinek életét megmentő svájci diplomatát kedden az amerikai fővárosban működő George Washington Egyetem (GWU). Steven Knapp, a GWU elnöke felidézte, hogy Carl Lutz az életét kockáztatva 62 ezer embert, a holokauszt magyar túlélőinek körülbelül a felét, mentette meg. A svájci nagykövetség helyettes konzulja 76 "védett házat" hozott létre, azt állítva, hogy azok a diplomáciai misszió melléképületei. Egyedül az Üvegházban háromezren találtak menedéket, és abban működött a Cionista Ifjúsági Mozgalom is. Lutz védőútleveleket állított ki, és 1944-ben embereket emelt ki az osztrák határ felé elindított halálmenetekből.     Knapp azt is elmondta, hogy Lutz, aki 18 évesen az Egyesült Államokba emigrált, a GWU-n szerezte meg a baccalaureátusi fokozatot.     Charles Gati, a Johns Hopkins Egyetem professzora személyes hangú beszámolóban elevenítette...

Ma választ elnököt és vezetőséget a Mazsihisz

Kép
Ma választja meg elnökét és vezetőségét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Maszihisz) a budapesti rendkívüli tisztújító közgyűlésen. Az MTI úgy tudja, eddig három jelölt van az elnöki posztra: Feldmájer Péter, aki a tisztségből május 12-én távozott, Horovitz Tamás, a debreceni zsidó hitközség elnöke, illetve az eddig a zsidó közéletben szélesebb körben kevéssé ismert Várnai György.   A Mazsihisz honlapján olvasható, hogy választási szabályzatuk értelmében a közgyűlésen újabb jelölteket is lehet állítani, akiket a szavazólapra fel kell venni. A mai rendezvényen az elnökön kívül két alelnököt és nyolc vezetőségi tagot is választanak.    A Mazsihisz május 12-i budapesti közgyűlésén - csatlakozva Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatóhoz - bizalmatlansági indítványt terjesztett elő maga ellen Feldmájer Péter. A 89 voksból kettő volt érvénytelen, 49-en fejezték ki bizalmatlanságukat Feldmájer Péterrel szemben, így távozott az elnöki posztról. Zoltai Gusztáv ellen c...

Külföldi sajtó Magyarországról - a Zsidó Világkongresszusról és Bajnai szlovákiai útjáról

Kép
A Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozásáról, a Jobbik-tüntetésről, az Orbán-beszédről és Bajnai Gordon szlovákiai útjáról közölt írásokat hétfőn a brit, a német, az osztrák és a szlovák sajtó.    A The Times című vezető konzervatív brit lap szerint a Zsidó Világkongresszus (WJC), azért választotta idei ülésének helyszínéül Budapestet, hogy felhívja a figyelmet a magyarországi antiszemitizmus erősödésére. A lap megszólaltatta Serge Cwajgenbaumot, a WJC európai szárnya, az Európai Zsidó Kongresszus főtitkárát, aki elmondta: a szervezet üzenete az, hogy változásra van szükség.    "Sokan közülünk nem akartak idejönni, nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy rendőrségi védelem alatt szervezzük kongresszusunkat, de ki akartuk nyilvánítani szolidaritásunkat Magyarország zsidó közösségével" - mondta. http://www.thetimes.co.uk/tto/faith/article3756941.ece    A német Bild Félelem Magyarország zsidógyűlölőitől címmel közölt riportot online kiadásában. Ebben kie...

Viviane Reding a Twitteren üdvözölte Orbán Viktor beszédét

Kép
Ü dvözölte hétfőn, a Twitter közösségi oldalon közzétett üzenetében Viviane Reding, az Európai Unió alapjogi, igazságügyi és állampolgársági biztosa Orbán Viktor miniszterelnöknek a budapesti Zsidó Világkongresszuson elhangzott beszédét.     "Jó látni, hogy Orbán Viktor ma beszédében határozottan kiállt az antiszemitizmus ellen. Remélem, szavait tettek is követik majd" - írta a népszerű internetes mikroblog oldalon a luxemburgi uniós biztos. forrás: MTI

Csalódás Képíró Sándor pere

Kép
A z utóbbi időszak "legnagyobb csalódást" keltő ügye volt Képíró Sándor felmentéssel végződött pere - áll a Los Angeles-i székhelyű Simon Wiesenthal Központ csütörtökön kiadott éves jelentésében, amelyben a szervezet a náci háborús bűnösök felkutatása és felelősségre vonása területén 2011 áprilisától 2012 márciusáig tartó időszakban végbement fejleményeket foglalta össze. A Simon Wiesenthal Központ "Utolsó esély" elnevezésű nácivadász programjának honlapján közölt jelentésben kiemelték, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon Képíró Sándor volt az első "helyi náci háborús bűnös", akit bíróság elé állítottak. Felmentése "felettébb megkérdőjelezhető", és "legalább részben a magyarországi politikai légkörnek és a holokauszt helyi elkövetőinek elítélésére irányuló akarat hiányának tulajdonítható" - tették hozzá az Efraim Zuroff, a szervezet vezetője által jegyzett jelentésben. Képíró Sándor volt csendőr századost az ügyészség azza...

Felkutatta a háborús bűnökkel gyanúsított Csatáry Lászlót egy brit lap

Kép
F elkereste budapesti lakásán a legnagyobb brit bulvárlap Csatáry Lászlót, akit a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ a világ legkeresettebb háborús bűnösének tart. A The Sun két teljes újságoldalt megtöltő, fotókkal illusztrált vasárnapi beszámolója szerint a lap oknyomozó riportereket küldött Budapestre, hogy megpróbálják szóra bírni Csatáryt, aki a második világháború idején az egyik kassai gyűjtőtábor parancsnoka volt. A Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást ellene háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt, Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjének feljelentése alapján. Zuroff a minap Budapesten, Az utolsó esély akció - küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján elmondta, hogy ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Ma...

Mellőzzék az antiszemita írókat?...

Kép
M agyarországi zsidó szervezetek és szövetségek felszólították a kormányt, hogy haladéktalanul vizsgálja felül a Nemzeti alaptantervet, és mellőzze abból Nyirő Józsefet, Sinka Istvánt, Szabó Dezsőt és Wass Albertet, mert meglátásuk szerint antiszemiták voltak. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, a négy író "a gyűlölet, az antiszemitizmus mételyét" terjesztette, és terjeszti ma is, ezért "nem fogadható el, hogy a magyar ifjúság oktatásának szerves részét képezzék". Mint írták, Nyirő József a több százezer magyar áldozatot követelő Szálasi-féle puccs utáni rémuralom támogatója volt, a legutolsó pillanatig kitartott a nyilas kormány mellett, "még Sopronban is kamatoztatta tehetségét a Szálasi vezette gyilkos hordák támogatására, akik további mérhetetlen szenvedést okoztak az országnak". A zsidó szervezetek elfogadhatatlannak tartják, hogy "egy ilyen, a gyilkosokat a legvégsőkig támogató személy" újratemetésének megsze...