Debrecen és München között indít járatot a Lufthansa
Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a német Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között - közölte Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Elmondta, a Bombardier CRJ900-assal üzemeltetett járatok hétfőn, szerdán és pénteken közlekednek majd. Hangsúlyozta, hogy ebben a régióban ez lesz az egyetlen új útvonal, amelyet 2016-ban megnyit a Lufthansa. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter közölte, a Lufthansa ezzel kinyitotta a világot Debrecen előtt, ami annak is köszönhető, hogy a repülőtér nagy értékű és jó irányba tett fejlesztésen ment keresztül. Közölte továbbá, hogy Debrecen a régió fejlődésére is nagy hatással van, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a megyei jogú városokra. Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi vezetője azt mondta, az első időszakban 50 százalék körüli kihasználtságra, és több német, mint magya...