Bejegyzések

vár címkéjű bejegyzések megjelenítése

Ünnepi programok a Várkert Bazárban

Kép
Tárlatvezetéssel, koncertekkel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket március 15-én a budapesti Várkert Bazárban.     A "Duna fővárosai. Bécs-Budapest" című fotókiállítás március 15-én egész nap ingyenesen tekinthető meg, 15 és 17 órakor a tárlat kurátora, Tamáska Máté vezetésével. A kiállítás mintegy 300 korabeli fotón mutatja be Bécs és Budapest városfejlődésének érdekes hasonlóságait, párhuzamait, így például a vasutak, körutak kiépülését, a kereskedelem és a szórakozás modernizációját vagy a városszélek dinamikus változásait.     A Kávészünet zenekar akusztikus minikoncertjein megzenésített versek hangoznak el a tárlatvezetések után, emellett egész nap élőzenés, századfordulós kávéház, karikaturista, sziluett-vágó, jelmezes fotózás, a Várkert Bazár épülete előtt pedig a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrzők lovas huszárai várják a látogatókat.     A múzeumpedagógusok képzeletbeli Duna-menti sétára invitálják ...

Zenés programsorozattal zárja a nyarat a Várkert Bazár

Kép
A nyár utolsó napjaiban színes programokkal és koncertekkel várja a látogatókat a fővárosi Várkert Bazár, ahol augusztus 20-án egész napos ünnepi rendezvény keretében Magyarország tortáját is felvágják.     Az állami ünnepen a Várkert Bazár főbejáratához látogatók részt vehetnek a díjtalanul megtekinthető egész napos rendezvényen, melynek keretében délelőtt tíz órakor felvágják Magyarország Tortáját, mely idén Szó Gellért Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltortája lett.     A helyszínen délelőtt fellép a Kolompos zenekar, délután játékos gyermekprogram indul a Buborék együttessel, a nap végéhez közeledve pedig koncertet ad a Hot Jazz Band, az Irie Maffia és a Csík Zenekar - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.     A bejárat előtti, forgalomtól elzárt, a Clark Ádám tér és a Döbrentei tér közötti útszakasz egész nap a Magyar Ízek Utcájának ad otthont, melynek látogatói többek között csimbókos levest, paradicsommal készített ku...

Augusztus 20. - Mesterségek ünnepe a budai Várban

Kép
A pásztorok élete kerül a középpontba az idei Mesterségek ünnepén. Az esemény augusztus 20-án, csütörtökön kezdődik és 23-án, vasárnap zárul a budai Várban.   Az idén 29. alkalommal megvalósuló rendezvényen az érdeklődők a még élő, ám ritka kézműves hagyományokkal ismerkedhetnek meg. Mindemellett nép- és világzenei koncertek, táncházak, kézműves vásár és gyermekprogramok is várják a látogatókat - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.    Mint írják, a Várkert Bazár felkérésére augusztus 20-án nyílik meg a Testőrpalotában az Örökség és újítás című kiállítás, amely a Népművészeti Egyesületek Szövetségének legkitűnőbb mestereinek alkotásaiból válogat a hagyományőrzés és az újragondolás párosítása jegyében. A kiállítás november 22-ig tekinthető meg.    Az idei Mesterségek ünnepe a pásztorélet misztikus világát emeli ki a hagyományok sorából. Bekukkanthatunk egy valósághű pásztorhajlékba, kézbe vehetjük az egykori pásztorok kedvelt hangs...

Várfesztivál és játékkiállítás a Vajdahunyadvárban

Kép
Miénk a vár! címmel rendezik meg a harmadik országos hagyományőrző és kulturális várfesztivált, valamint a tizedik Kaland-Vár játékkiállítást a budapesti Vajdahunyadvárban szombattól hétfőig.  A várfesztiválon többek között Sümeg, Csobánc, Csesznek, Diósgyőr, Eger, Esztergom, Füzér, Gyula, Komárom, Nagyvázsony, Nyírbátor, Pécsvárad, Sárospatak, Siklós, Szigetvár, Szigliget, Vaja és Visegrád váraival, múzeumaival, kulturális és turisztikai ajánlataival ismerkedhetnek meg a látogatók.   A programkínálatban a múzeumpedagógiai foglalkozások, hagyományőrző táborok, haditorna, fegyver- és viselet bemutatók mellett bábszínház, tánc és kézműves foglalkozások is szerepelnek. A Magyar Honvédség a modern harci technikákat szemlélteti, lesz lovagi játék Sümegről és népzenei koncertek, emellett aknakereső robot és kézifegyverek bemutatója színesíti a programokat. Az idei rendezvény újdonságai közé tartoznak a Magyar Íjász Szövetség íjászpárbajai és a hagyományőrző huszárok csapatain...

Két német katona maradványait találták meg a budai Várban

Két német katona földi maradványai kerültek elő kedden a budai Vár területén, a Dísz téren talált világháborús bomba és lőszerek mellett - közölte Töll László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya vezetője az MTI-vel.   A ruhamaradványok és a felszerelési tárgyak alapján állapították meg, hogy német katonák lehettek, de személyi azonosító jegyet nem találtak náluk - tette hozzá az ezredes.    Most az ilyenkor szokásos eljárásrend szerint felveszik a kapcsolatot a német hadisírgondozó szervvel, és megpróbálják a katonákat azonosítani. Majd a budaörsi német-magyar katonai temetőben méltó módon eltemetik a katonákat - mondta Töll László.    Bátyi Edina, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje korábban az MTI-vel azt közölte: kedd délelőtt a budai Vár területén építési munkálatok közben előbb nyolc Mauser gépkarabélylőszer, majd egy feltételezett tüzérségi lövedék került elő a Dísz téren...

Emberi maradványok is előkerültek a Dísz téren talált lövedékek mellett

Kép
Emberi maradványok is előkerültek kedden délelőtt a budai Vár területén, a Dísz téren talált világháborús lövedékek mellett - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóügyelete az MTI-vel.   A HM tájékoztatása szerint a háborús kegyeleti főosztály munkatársai is kint vannak a helyszínen. A tűzszerészi munkálatok befejeztével megkezdik az azonosítást. Korábban Bátyi Edina, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel azt közölte: építési munkálatok közben előbb nyolc Mauser gépkarabély lőszer, majd egy feltételezett tüzérségi lövedék került elő a Dísz téren. A teret lezárták, 17 lakóépületet kiürítettek.

Gyönyörű november...

Kép

Márton-napi rendezvény a Vajdahunyadvárban

Kép
A budapesti Vajdahunyadvár ad otthont péntektől vasárnapig a második Márton-napi hungarikumünnepnek, amelyen libából készült ételekkel, libasimogatóval és népzenével is várják a látogatókat. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombaton többek között toronylátogatásra, vártörténeti sétára és borászati tárlatvezetésre invitálja az érdeklődőket. A háromnapos hagyományőrző fesztiválon a látogatók többek között libalevest, libakását, libakocsonyát és füstölt libamellet kóstolhatnak, emellett libasimogató, élő népzene és kézműves vásár is színesíti a programokat - mondta el Necz István főszervező a hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.    Az ingyenes rendezvényen a kézműves libatermékek és tradicionális ételek mellett a Borudvarban, a Pálinkateraszon és a Sörkertben a magyar termelői italok is bemutatkoznak. A Kultúra Főutcájának elnevezett területen színitársulatok előadásai, könyvkiadók és kézművesek, a bolhapiacon régiségek várják az érdeklődőket. A gyerekek különböző kézműve...

Palóc Húsvét a Füleki Várban

Kép
A szlovákiai Füleki Várban kilencedik alkalommal rendezik meg hétfőn a Palóc Húsvétot; a program folklórműsorában fellépnek a 2012-es Fölszállott a páva szlovákiai döntősei is - tájékoztatta az MTI-t a Füleki Vármúzeum igazgatója. Agócs Attila elmondta: az érdeklődők az egész nap zajló kézműves foglalkozások és kirakodóvásár mellett megtekinthetik a folklórműsort, amelyet a helyi Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes nyit.     Ezt követően a 2012-es Fölszállott a páva szlovákiai döntősei adnak közös műsort Páva-Gála címmel az Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztivál 2013-as kiemelt aranysávos együttesével, a zselízi Kincső Néptáncegyüttessel, őket a Gereben Zenekar kíséri.     A gyerekeket a Magyar Ház udvarán a Kerek Perec Egylet szórakoztatja majd a Furulyás Palkó című táncos-zenés meseelőadással, előtte az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny aranysávos ifjú mesélői lépnek színpadra. A műsort a világhírű Besh o droM v...

Változik a forgalmi rend a budai Várban

Út- és járdafelújítás miatt hétfőn megváltozik a forgalmi rend a budai Várban - közölte az I. kerületi önkormányzat szerdán az MTI-vel. Március 10-től teljes szélességben lezárják a Fortuna utcát, de a gyalogosforgalmat egy oldalon fenntartják. Az Országház utca forgalmi irányát megfordítják, továbbá kétirányúsítják a Nándor utcát, megállási tilalom bevezetésével.     A Dísz téri parkolót egy hónappal korábban lezárták, március 15. után nyitják meg újra.     A Várban módosított útvonalon járnak a 16, 16A, 116 és 916-os autóbuszok.     Az útpálya felújítása a Fővárosi Önkormányzat, a járda felújítása a Budavári Önkormányzat beruházása.

Ma kezdődik a VII. Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál

Kép
Négy napon át 25 kiállító több mint négyszáz párlata, tizenöt kolbász- és sajtkészítő kínálata, valamint két színpadon 21 előadó koncertje várja a látogatókat a ma kezdődő Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, amelynek idei vendégpárlata a rum. forrás: MTI kép: kostolohelyek.hu A budai Vár Hunyadi-udvarában a pálinka-, kolbász- és sajtkínálat mellett pálinkás desszertek bőséges választékával, valamint egy igazi kuriózummal, a békési szilvalekváros kolbásszal ismerkedhetnek meg a vendégek - közölték a szervezők az MTI-vel.     Önálló helyszínt kapnak a pálinkás desszertkülönlegességek: lesz többek között pálinkával ízesített macaron, békési szilvalekvárral töltött papucs, ágyas málnapálinkával ízesített étcsokoládé vagy mézes körtelikőrrel megbolondított fehér csokoládé.     A fesztivál idén nem csupán egy országot, hanem egy egész térséget lát vendégül. A Karib-szigetek hangulata programokban és különleges ételek formájában is vissz...

Augusztus 20 - A vár

Kép

Ismét történelmi várjátékok Füleken

Kép
Történelmi várjátékokat rendeznek a szlovákiai Füleken június 22-én és 23-án, a programban megjelenítik a vár 1593. évi ostromát is.   A XIV. Füleki Történelmi Várjátékok első napján a kézművesek állítják fel sátraikat a Várfelső utcán, a várudvarban pedig elkezdődnek a gyerekprogramok. Fellépnek bohócok, lesznek játékok, versenyek, bábszínház, íjászat, lovaglás, és a kézzel hajtott körhintát is kipróbálhatják a kicsik - tájékoztatta Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója az MTI-t.    Június 22-én szombaton délután szlovákiai és magyarországi bajvívó hagyományőrző csoportok lépnek a közönség elé: több mint száz szereplő avatja be a nézőket a középkori harcművészet rejtelmeibe. A program leglátványosabb részének a várostrom ígérkezik, amelyben azt jelenítik meg, miként foglalták vissza a füleki várat a császári hadak 1593-ban a töröktől. A küzdelembe valamennyi hagyományőrző csoport bekapcsolódik; ágyúlövések, solymászbemutató, valamint zászlóforgatók műsora sz...

Történelmi gyermeknap a füleki várban

Kép
Történelmi gyermeknapot rendeznek szombaton a szlovákiai Fülek várában, ahol íjászkodás, lovagoltatás, lőfegyver-bemutató várja a gyerekeket, akik tréfás történelmi jelenetek részesei is lehetnek - tájékoztatta az MTI-t a Füleki Vármúzeum igazgatója.     Agócs Attila elmondta: a programot a Defensores Történelmi Társulás szervezi, amelyet Fülek környéki fiatalok alapítottak múlt év nyarán. Miután Nógrád történelmének életre keltése című pályázatuk uniós támogatást nyert, a pénzből korhű kosztümöket szereztek be, alkotóműhelyeket szerveztek, hogy a kor történelmén és mesterségein keresztül betekintést adhassanak a 17. század mindennapjaiba. Szakmai jellegű előadásokat is szerveztek, ezek keretében a történelmi Magyarország és Európa kora újkori katonaéletével ismerkedhettek meg a Füleki Gimnázium diákjai. Agócs Attila hozzátette: a pályázati program része a történelmi gyermeknap, amelynek végén a várkapitány lovaggá üti a versenyfeladatok legsikeresebb megoldóit. A műsor zá...

Miénk a vár! kulturális fesztivál a Vajdahunyadvárban

Kép
Ma kezdődik a Miénk a vár! című kulturális fesztivál a budapesti Vajdahunyadvárban, ahol hagyományőrző haditorna, lovagi játékok és vártúra is várja az érdeklődőket.     A háromnapos eseményen a várak - egyebek mellett Csesznek, Eger, Szigetvár, Sümeg és Esztergom - különböző programokkal, így például íjászattal, hadipróbákkal, lovagi játékokkal és lantzenével mutatkoznak be a nagyközönségnek.    A várak képviselői fegyverbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal és ügyességi versenyekkel is készülnek: Pécsvárad többek között hőspróbával, Szigetvár leányszöktetéssel, Várpalota viselet-bemutatóval, Diósgyőr csángó népzenével és lovagi tornával, Tata reneszánsz lantzenével, Siklós bajvívással szórakoztatja a látogatókat.    Az érdeklődők mindhárom nap vezetéssel tekinthetik meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításait, valamint vártörténeti és városligeti sétán vehetnek részt. A rendezvény első napján Várak és erődök - Múlt, jelen és jövő címmel tudomá...

XVIII. Gyermek Várostromra Sümegen

T öbb mint ötszáz jelmezes résztvevőt várnak a XVIII. Gyermek Várostromra Sümegen, a felsőtagozatosoknak rendezett történelmi játékot május 6-án rendezik a várban - tájékoztatta a rendezvény főszervezője az MTI-t. Németh Zoltán, a sümegi Ramasetter Vince Általános Iskola népművelője elmondta, hogy a megmérettetésre húsz csapat jelentkezett. A többi között Szederkény, Ják, Ukk, Balatonfüred, Ajka, Tapolca, Tótvázsony, Nagyvázsony felsőtagozatosai mellett lesznek diákok a szlovákiai Lakszállásról is. A történelmi játékra a Sümegi várat ostromoló csapatoknak a középkor és a lovagkor történelméből kell felkészülniük, főbb témakörök Bocskai és a hajdúk, Zrínyi, a költő és hadvezér, Sümeg és a barokk. A támadóknak az elméleti kérdések mellett meg kell birkózniuk az akadályverseny feladataival is; a gyakorlati feladatok között íjászat, ágyúgolyódobás, sebesültszállítás, ostromfutás lesz. Az egész napos programsorozat május 6-án reggel a résztvevők korhű jelmezes felvonulással veszi kezdet...