Bejegyzések

bíró címkéjű bejegyzések megjelenítése

Magát büntethette meg a bíró mobilja megszólalásáért

Kép
M agát kellett megbüntetnie egy bírónak az Egyesült Államokban, mert tárgyalás közben megszólalt a mobiltelefonja.  Ráadásul éppen ő mondta ki a tilalmat, amely szerint tilos bármilyen elektronikus eszköz használatával megzavarni a bíróság munkáját.   Raymond Voet bíró azonnal bocsánatot kért a tárgyalóteremben lévőktől, miután kikapcsolta telefonját, de ezzel nem vette elintézettnek az ügyet, és azt sem találta megfelelő mentségnek, hogy új a telefonja, amelyen még nem ismeri ki magát. Csendháborításáért kifizetteti magával is a szokásos, 25 dolláros büntetést - adta hírül a brit Metro újság. forrás: MTI

Kassai az előzetes bírókeretben

Kép
K assai Viktor is bekerült abba a keretbe, melyből kijelölik majd a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokságon közreműködő játékvezetőket.    A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapján olvasható hír szerint Európából (UEFA) 19, Dél-Amerikából (CONMEBOL) 10, Ázsiából (AFC), Afrikából (CAF), valamint Észak- és Közép-Amerikából, illetve a karibi térségből (CONCACAF) 7-7, és Óceániából (OFC) 2 bíró került be a bő keretbe. Kassai - valamint segítői, Ring György és Erős Gábor - április 16. és 19. között Zürichben vesznek részt egy továbbképzésen. A jövő évi vb-n 30 játékvezető tevékenykedik majd. Kassai a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon négy mérkőzést vezetett, köztük a spanyol-német elődöntőt. forrás: MTI

A strasbourgi bírósághoz fordul a bírósági rendszert kritizáló, felmentett bíró

A strasbourgi bírósághoz fordul a bíróságok igazgatásával kapcsolatos véleményét nyíltan vállaló, majd tisztéből felmentett bíró, Ravasz László – közölte a jogi képviseletét ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet pénteken az MTI-vel. A bírák fegyelmi ügyeiben eljáró szolgálati bíróság 2012. március 29-én marasztalta el jogerősen Ravasz Lászlót, és indítványozta felmentését tisztségéből. A bírót június 6-án mentették fel. Az Origo hírportál korábban arról számolt be, hogy a Csongrád megyei bíró 2011 áprilisában a Magyar Hírlapban jelentett meg egy publikációt, amelyben azt állította: a "bírósági szervezeti rendszer jelenleg olyan válságban van, amely már a jogállami működést is veszélyezteti". Szerinte "hűbéri rendszer" alakult ki a bíróságokon, és nem a legalkalmasabbak kerülnek a felsőbb pozíciókba. Az alsóbb szintű határozatokat gyakran "olyan bírák bírálják felül, akiknek a kompetenciáit az elsőfokú bírák vitatják". Ravasz Lá...