Bejegyzések

vízilabda címkéjű bejegyzések megjelenítése

Benedek Tibor kihirdette a selejtezőre készülő keretet

Kép
Benedek Tibor kihirdette az áprilisi olimpiai selejtezőtornára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16 fős keretét, amelyből 13 játékost nevez majd Triesztbe.     Az április 3. és 10. között sorra kerülő viadalon négy kvótát osztanak ki, ez lesz az utolsó lehetőség a riói részvétel kiharcolására.     A magyar szövetség honlapjának Benedek Tibor úgy nyilatkozott:     "Ez az időszak a legfontosabb a válogatott számára, az utolsó lehetőségünk az olimpiai szereplés kivívására, természetesen ez a cél. Három lehetőséget elszalasztottunk, mindenki tisztában van vele, mekkora a tét, mit kell megoldanunk. Ennek szellemében állítottam most össze ezt a keretet."     A szövetségi kapitány külön kitért az Eger világbajnok játékosának, Szivós Mártonnak a visszakerülésére.     "Vegyes poszton számítok Marcira, nemcsak a szélen, hanem bekk pozícióban is. Ez egy fontos pillanat neki, de minden játékos számára az, akit...

Az olaszokkal játszik a negyeddöntőben a Benedek-csapat

Kép
A várakozásnak megfelelően az olaszokkal találkozik a magyar férfi vízilabda-válogatott a kazanyi vizes világbajnokság negyeddöntőjében.   Az olasz együttes Görögország és az Egyesült Államok legjobbjai mögött csak harmadik lett csoportjában, így játszania kellett a legjobb nyolc közé kerülésért, s Alessandro Campagna tanítványai magabiztos győzelmet arattak a kanadaiak felett.    Benedek Tibor együttese júniusban a világliga bergamói szuperdöntőjének helyosztóján 10-5-re legyőzte az olasz válogatottat, a két csapat júliusi összecsapásán, a margitszigeti Vodafone Kupa zárómérkőzésén viszont a vendégek nyertek 8-6-ra.    A keddi negyeddöntős mérkőzés magyar idő szerint 19.10 órakor kezdődik.    Eredmények:    a negyeddöntőbe jutásért: Olaszország-Kanada 8-2 (2-0, 1-1, 2-1, 3-0)    később: Brazília-Egyesült Államok 16.30 Kazahsztán-Montenegró 17.50 Dél-afrikai Köztársaság-Ausztrália 19.10    a 13-1...

Férfi vízilabda BL - Kikapott, de továbbjutott a Szolnok

Kép
A Szolnok egygólos vereséget szenvedett a házigazda Nagyváradtól a férfi vízilabda Bajnokok Ligája romániai selejtezőjének befejező, vasárnapi játéknapján, de így is a D csoport második helyén végzett, s ezzel továbbjutott. forrás: MTI - kép: hir.ma Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, D csoport, 3. játéknap: Oradea (romániai)-Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC 10-9 (1-2, 2-2, 6-1, 1-4) A csoport végeredménye: 1. Oradea 9 pont, 2. Szolnok 6, 3. Marseille 3, 4. Duisburg 0 A következő csoportkörbe kerülésért még egy kieséses párharcot kell majd megvívnia a magyar csapatnak.     A másik magyar résztvevőnek, a ZF-Egernek kiemelt főtáblásként csak a legjobb 12 között kell először játszania. Abban a nyolc kiemelt és a selejtezőből továbbjutó négy csapat két hatos csoportban küzd majd meg egymással.

Tarics Sándor 100 éves

Kép
Hétfőn lesz kereken 100 esztendős a magyar, egyszersmind az egyetemes sport legidősebb olimpiai bajnoka, a vízilabda-válogatottal az 1936-os berlini nyári játékokon győztes, hat évtizede az Egyesült Államokban letelepedett, San Franciscóban élő nemzetközi hírű építészmérnök, Tarics Sándor. forrás: MTI - kép: pozitivnap.hu Az ünnep előtt néhány nappal helyi idő szerint a reggeli órában Budapestről érkező hívást a feleség fogadta az amerikai nagyvárosban, majd behallatszott a telefonba, amint Erzsike a férjét sürgette: "siess, otthonról keresnek".      "Köszönöm a jókívánságokat, de most bánatos ház a miénk, nem ünneplésre való - bocsátotta előre szomorúan a különben mindig jó kedélyű, mind szellemileg, mind fizikailag kitűnő állapotnak örvendő örökifjú sportember, aki rögtön magyarázattal is szolgált: - Pár hete agyvérzést kapott szegény feleségem, a jobb oldalára megbénult, így mostanság bús otthon a miénk." Majd leszögezte, hogy jelen helyzetben "se...

Győzött, s várhatóan csoportmásodik lesz a férfi vízilabdacsapat

Kép
A magyar férfi vízilabdacsapat fordulatos és gólgazdag mérkőzésen 13-10-re nyert a japán együttes ellen a Kazanyban zajló Universiadén.  A viadal hivatalos honlapjának csütörtöki beszámolója szerint ezzel szinte biztos, hogy az együttes az A csoport második helyén végez. A magyar csapat pillanatnyilag az első helyen áll, de a százszázalékos oroszok a nyeretlen grúzok ellen szállnak vízbe, és pontszerzésük esetén ők végeznek az élen.     Vincze Balázs együttese a szombati negyeddöntőben így várhatóan az amerikaiakkal találkozik, magyar idő szerint 15 órától.     Eredmény: Magyarország-Japán 13-10 (1-2, 4-1, 6-5, 2-2) forrás: MTI

Universiade - Kikapott a férfi vízilabda-válogatott

Egy góllal kikapott a házigazda orosz együttestől a Kazanyban zajló Universiadén szereplő magyar férfi vízilabdacsapat.      A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tájékoztatása szerint a gyakorlatilag felnőtt Világliga-csapatukkal felálló oroszok 6-4-es félidő után 9-8-ra győzték le Vincze Balázs együttesét, amely pénteken, az első csoportmeccsén 20-3-ra múlta felül Grúziát.      A meccs elején elhúztak az oroszok, majd a harmadik negyedben egy gólra felzárkózott a magyar egyetemi csapat, 7-6 lett az állás, sőt, az utolsó periódus elején Erdélyi egyenlített is. Négy perccel a vége előtt a hazaiak ismét előnybe kerültek, de Somogyi Balázs találatával újra egyenlő lett. A győztes gólt aztán Asajev szerezte meg      Eredmény: Oroszország-Magyarország 9-8 (3-2, 3-2, 1-2, 2-2) magyar gólszerzők: Korényi, Kovács G. 2-2, Szécsi, Mezei, Erdélyi, Somogyi     Ugyanebben a hatosban szerepel még...

Vízilabda Világliga - Teljes mind a férfi, mind a női mezőny

Kép
Teljessé vált a vízilabda Világliga úgynevezett Szuperdöntőjének - mindkét magyar válogatottat felvonultató - nyolccsapatos mezőnye a férfiaknál és a nőknél egyaránt.   A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA hírlevelének beszámolója szerint az egyesült államokbeli Los Alamitosban rendezett amerikai kontinentális selejtezők zárultával eldőlt, hogy az erősebb nemnél a házigazdák és a brazilok legjobbjai csatlakoznak Japán, Kína, Magyarország, Montenegró, Oroszország és Szerbia nemzeti csapataihoz. Az Egyesült Államok továbbjutása várható volt, az viszont meglepetés, hogy Brazília - történetében először - szintén döntős lett, mivel Kanadát kétszer is legyőzte, mi több, egy ízben az Egyesült Államok felett is diadalmaskodott egy büntetőpárbajban megnyert mérkőzésen.   A nőknél ugyanakkor nem született meghökkentő eredmény: az Egyesült Államok mind a négy meccsén győzött, míg Kanada Brazíliát verte meg két alkalommal is, és a vendéglátókhoz hasonlatosan bejuto...

Vizes vb - Benedek Tibor kihirdette keretét

Kép
Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kihirdette bő keretét a július 21-én rajtoló barcelonai világbajnokságra.    A  www.vlv.hu  beszámolója szerint a 19 fős keretbe öt olimpiai bajnok, Kis Gábor, Madaras Norbert, Hosnyánszky Norbert, Varga Dániel és Varga Dénes kapott meghívót. A vb-re majd 13 játékost lehet nevezni.    A magyar válogatott a vb előtt még a Világliga fináléjában lesz érdekelt, ezt június 11. és 16. között az oroszországi Cseljabinszkban rendezik. A magyar válogatott kerete: kapusok: Decker Attila, Lévai Márton, Nagy Viktor mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Kis Gábor, Madaras Norbert, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Tóth Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton A magyar válogatott programja a vb-n:    C csoport: július 22., hétfő: Magyarország-Kína 17.30 július 24., szerda...

Magyar férfi vízilabda-válogatott hivatalos weboldal elköszönt

Kép
A hónap végén anyagi okok miatt megszűnik a  www.vlv.hu  honlap, a magyar férfi vízilabda-válogatott hivatalos weboldala - ezt maga a szerkesztőség jelentette be csütörtökön az olvasóknak írt nyílt levélben.   A honlap Kemény Dénes akkori szövetségi kapitány, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) jelenlegi elnöke kezdeményezésére jött létre, s a 2007-es melbourne-i világbajnokság óta folyamatosan követte a legnépszerűbb magyar sportolók közé tartozó férfi vízilabdázók tevékenységét. Itt jelentek meg elsőként a csapattal és a játékosokkal kapcsolatos legfontosabb információk, s a szerkesztőség munkatársai a helyszínről tudósították a válogatott szinte valamennyi szereplését az elmúlt hat évben. A vlv.hu nagy népszerűségre tett szert a sportág rajongóinak körében, facebookos oldalát csaknem húszezren követik figyelemmel, s a szerkesztőség a magyar férfi vízilabdasportról szóló tájékoztatás első számú hírforrásává vált a hazai és mind gyakrabban a külföldi médiában is - ál...

Világliga: Vereséggel zárt a csoportelső magyar női válogatott

Kép
M ár biztos csoportelsőként  vereséggel fejezte be szereplését a Világliga európai selejtezőjében a magyar női vízilabda-válogatott, amely Athénban maradt alul három góllal a házigazdák legjobbjaival szemben a szerdai összecsapáson.   A pireuszi uszodában a világbajnoki címvédő hazaiak visszavágni készültek a január 26-án, Egerben elszenvedett 10-8-as vereségért, túl a presztízsen azért is, hogy életben tartsák amúgy igen halovány továbbjutási esélyüket. A görög csapat tudniillik nem csupán Merész András szövetségi kapitány kiválasztottjaitól kapott ki, hanem már a csoport harmadik tagjától, az olimpiai ezüstérmes spanyol gárdától is, ráadásul odahaza (7-12).  A tavaly Európa-bajnoki bronzérmes, a londoni ötkarikás játékokon negyedik magyar válogatott - mivel a csoportelsőséget már kiharcolta - alaposan átalakítva, pontosabban még tovább fiatalítva utazhatott a Vl-összecsapásra, miután a szakvezető a junior világbajnoki ezüstérmes ifjak közül tö...

Faragó: A póló is a birkózás sorsára juthat

Kép
S zabályváltoztatási lépéseket kell hozni a vízilabdában, nehogy a sportág a birkózáshoz hasonló bajba kerüljön – véli Faragó Tamás olimpiai bajnok, aki szerint a sportág nemzetközi vezetői vacsorázgatni, utazni szeretnek, s nem a játék népszerűségében, hanem áttekinthetetlenségében érdekeltek. A pólólegenda a Digi Sport Reggeli start című műsorában a különleges szabályokat bevezető hazai főiskolás bajnokság kapcsán beszélt a sürgős változtatási kényszerről.  „Húsz éve ismétlem magamat, de nem unom. A pólóban is meg kell húzni a lépéseket a játék élvezhetősége érdekében, mielőtt a birkózáshoz hasonlóan mások döntenének rólunk, helyettünk. Ez a főiskolai bajnokság is ilyen kísérlet új szabályokkal. Millió ötlet van, mert mindenki azon töri a fejét, hogy megváltoztassa a jelenlegi unalmas, érthetetlen pólót” – mondta Faragó Tamás. „Beszélünk a változás szükségességéről, mégsem történik semmi. A nemzetközi szövetség vezetői ugyanis féltik a pozícióikat. Igazából megértem ...

Tét nélkül pólózik a női válogatott Athénban

Kép
A Görögország elleni világliga-mérkőzésre már csoportgyőztesként utazik a magyar női vízilabda-válogatott.  A magyar női vízilabda-válogatott már csoportgyőztesként, ez által pedig a Szuperdöntő egyik biztos résztvevőjeként szállhat medencébe szerdán Athénban a Világliga európai selejtezősorozatának zárómérkőzésén. A gyakorlatilag tét nélküli meccsen tovább kísérletezhet az utánpótlás legtehetségesebb képviselőivel Merész András szövetségi kapitány.  A szakvezető a tavaly Eb-bronzérmes, a londoni nyári olimpián negyedik együtteséből ezúttal csak négy alapembert vitt magával a görög fővárosba, ahol a világbajnoki címvédővel szemben a legutóbbi junior-vb-n ezüstérmes magyar csapatból kapnak többen is lehetőséget a bizonyításra.  "Az persze, hogy igen ifjú korátlagú gárdával megyünk, egyáltalán nem jelenti azt, hogy eleve lemondtunk a győzelemről, sőt... Megmerítjük a fiatalokat, akik eredménykényszer nélkül játszhatnak, s megpróbálunk nyerni odakint is" - foga...

BL: Idegenben szerzett előnyt a Szeged

Kép
A Szeged férfi vízilabdacsapata 9-6-ra nyert a Montpellier otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így megnyugtató előnnyel várhatja a hazai visszavágót.  A két együttes szombat esti első összecsapásán - a francia klub honlapjának beszámolója szerint - sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a Jászberényi Gáborral a kapuban felálló hazai együttes jól tartotta magát.  A hajrában, 6-6-ot követően a Szeged ellépett ellenfelétől és végül magabiztosan nyerte a találkozót.  A visszavágót március 20-án, szerdán, 18 órai kezdettel rendezik Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső sportuszodában.   nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Montpellier (francia) - A-HÍD Szeged VE 6-9 forrás: MTI

OBI: Szolnokon tudott nyerni a Vasas

Kép
V endégsikerrel ért véget a Vodafone férfi vízilabda ob I pénteki egyetlen mérkőzése, amelyen a dobogóra igyekvő Szolnok a címvédő Vasast fogadta. A Tiszaligeti uszodában rendezett rangadón a házigazdák villámrajtot vettek, s elhúztak három góllal, ám a nagyszünetig a második nyolc percben már remeklő angyalföldiek ledolgozták hátrányukat (3-3).  A dicséretesen védekező, a támadójátékban azonban gyengén teljesítő csapatok csatájában a harmadik negyedben hol ezen, hol azon az oldalon volt az előny, a befejező játékrész közepén pedig 6-6-ra álltak a felek. A hajrában egy gól esett, szerzője az összesen négy találatig jutó balkezes válogatott szélső, Vámos Márton volt, neki köszönhetően nyert a Vasas 7-6-ra. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - TEVA-Vasas 6-7 (3-0, 0-3, 2-1, 1-3) forrás: MTI  

Madaras Norbert visszatér a válogatottba

Kép
B enedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott két hónapja hivatalban levő szövetségi kapitánya már a közeljövőben számít a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbertre a nemzeti csapatban. A háromszoros ötkarikás aranyérmes pólósból lett szakvezető erről abban a pénteki nyilatkozatában beszélt, amelyet a válogatott hivatalos honlapjának (www.vlv.hu) adott. Eddigi tapasztalatairól szólva azt mondta, hogy a nemzeti együttesnél „a generációváltás láthatóan megtörtént". Benedek, akinek bemutatkozó világversenye a július-augusztusi barcelonai vb lesz, eddig 29 játékost hívott meg a különböző kereteibe, és még további három játékossal számol. „Az eddig sérülése miatt távolmaradó Hárai Balázson kívül még két olyan játékos van, akinek a szereplésével kalkulálok a közeljövőben: Madaras Norbi és Tóth Marci. Mindenki más, akire számítok az elkövetkező hónapokban, a világbajnokságig, benne volt az idei három felkészülési hét keretében" – jelezte a kapitány, aki a „tesztel...

A nők a brazilok, a férfiak a kínaiak ellen kezdenek a pólóvébén

Kép
A nők a brazilok, a férfiak a kínaiak ellen kezdenek a nyári, barcelonai vizes világbajnokság 16-16 csapatot felvonultató vízilabdatornáján. A július 21-én rajtoló és augusztus 4-én záruló pólós programban elsőként a Merész András irányította, a tavalyi londoni olimpián negyedik női együttes száll medencébe, méghozzá a nyitónapon a brazilok legjobbjai ellen, majd 23-án következnek az olaszok, 25-én pedig a kazahok.  A brit fővárosban olimpiai ötödik férficsapat, amelyet a szövetségi kapitányi poszton Kemény Dénest váltó Benedek Tibor vezet, július 22-én játszik először a vb-n, jelesül a négyes leggyengébbjével, a kínaiakkal, 24-én az ősi rivális szerb válogatott a soros ellenfél, a csoportzáró összecsapás pedig 26-án lesz, amikor is az ausztrál gárdával meccselnek a magyarok.   A FINA, a nemzetközi szövetség honlapján közzétett menetrend magyar érdekeltségű meccsei: nők, D csoport: július 21., vasárnap: Magyarország-Brazília 18.50 július 23., kedd: Magyar...

OBI: Szeged-diadal a Vasas ellen a veretlenek csatájában

Kép
V endégsiker a mezőny két veretlen csapatának csatájában: az A-Híd-Szeged magabiztosan, 11–7-re legyőzte a házigazda Teva-Vasast a férfi vízilabda ob I 20. fordulójának hétfő esti rangadóján. Már csak a listavezető szegediek veretlenek a tizennégy csapatos mezőnyben. 1. NEGYED A Vasas hozta el a labdát, és Vámos Márton az első támadóidő lejártát éppen csak megelőző hatalmas lövéssel, akciógóllal jelezte, hogy a fővárosiak kissé tartalékos felállásban is szeretnék meglepni a Szegedet (1–0). Csakhogy ehhez gólt kellett volna dobni emberelőnyből, ami az első negyedben akkor sem sikerült, ha kettővel több Vasas-játékos tempózott a medencében, mint szegedi. Eközben odaát Molnár Tamás, Aaron Younger és Joseph Kayes is góllal fejezett be egy-egy emberfóros szituációt (1–3). S hogy a rutinos Nagy Viktort helyettesítő kapus, Barabás Botond ne emlékezzék vissza szívesen erre a nyolc percre, arról Aljosa Kunac gondoskodott a világ végéről postázott akciógóllal. Hatalm...

Vincze: Inkább magyar bajnok lennék, mint BL-győztes!

Kép
Ő szre új tetőt kaphat a szegedi uszoda, így a vízilabdacsapat otthon játszhatja BL-meccseit; addig a pólósok célja a magyar bajnoki döntő, amelyet Vincze Balázs a nemzetközi szereplés elé helyez, a vezetőedző erről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt. „Szegeden nagy problémát jelent számunkra a megfelelő uszoda hiánya, ezért is kell a BL-meccseinket Hódmezővásárhelyen játszani. A pólószövetség azonban jelezte, hogy 30 százalékos önkormányzati önerővel társasági adópályázatból megvalósítható egy ilyen beruházás.  Ez innentől politikai akarat kérdése. Úgy hallottam, hogy először a régi uszodánknak készül új sátortető, méghozzá idén nyáron, a bajnokság végén, amikor bezárják a medencét és két hónap alatt felújítják a tetőszerkezetet. Ebben a felújított létesítményben már lehetne BL-meccseket is játszani” - mondta Vincze Balázs a tervekről. Tavaszi céljaikról jelezte: „Szeretnénk idén a tavalyinál is sikeresebbek lenni: a kupagyőzelem már megvan, a BL-nyolcba...

BL: Németországi győzelmével csoportelső a Szeged

Kép
G yőzelemmel, ezzel pedig az első helyen zárta a férfi vízilabdacsapatok Bajnokok Ligájának csoportkörét a Szeged: a csongrádi gárda szerda este a német Spandau 04 együttesét verte négy góllal Berlinben. Magabiztosan kezdett a Szeged, amely 5-2 -es, majd a második negyedben tovább növelve a különbséget 7-2 -es vezetésre, ennél fogva jelentős előnyre tett szert.  A nagyszünetig azonban megduplázták saját találataik mennyiségét a németek, akik felzárkóztak 4-7 -re. Ám valódi fenyegetést nem jelentettek a hazaiak a Szegedre, amely a folytatásban is tartotta a megnyugtató differenciát, s hol három, hol négy góllal vezetett, az utolsó negyednek pedig 10-7 -es állásnál vághatott neki.  A befejező játékrész közepe táján megint négy lett "közte", s mivel többször már nem került egyik kapuba se a labda, 11-7 -re nyert a Szeged. Sikerével a BL egyenes kieséses szakaszába csoportelsőként masírozott be a dél-alföldi gárda, amely egy csoportnegyedikkel kerül majd öss...

BL: Harmadikként zárt a Tbilisziben nyerő Eger

Kép
A z utolsó fordulóra kerül sor a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. Az A-csoportban a már korábban továbbjutó ZF-Eger nyolc ifistával 12–4-re nyert a grúz Tbiliszi otthonában, de mivel a Volgográd is legyőzte a Vuliagmenit, a magyar csapat harmadikként zárt. Kötelező volt a győzelem az Eger számára a hazai 27–5-ös eredmény után, a legnagyobb nehézséget az utazás és a mérkőzés helyszíne okozta. A csapat kedd este indult útnak Budapestről Isztambulba, de onnan nem tudott továbbmenni Tbiliszibe a köd miatt.  A csapat így a török városban éjszakázott, és hat óra késéssel csak hajnalban érkezett meg Grúziába, a játékosoknak így nem sok idejük maradt a regenerálódásra. Gerendás György csapata nagy részét itthon hagyta, és lehetőséget adott a fiataloknak. A fiatalítás mértékének érzékeltetésére annyit, hogy az utazó keret két legrutinosabb pólósa a válogatottban az idén bemutatkozó Bisztritsányi Dávid és Mezei Tamás volt, míg a két legtöbbre hivatott ifjonc,...