BL: Harmadikként zárt a Tbilisziben nyerő Eger

Az utolsó fordulóra kerül sor a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. Az A-csoportban a már korábban továbbjutó ZF-Eger nyolc ifistával 12–4-re nyert a grúz Tbiliszi otthonában, de mivel a Volgográd is legyőzte a Vuliagmenit, a magyar csapat harmadikként zárt.


Kötelező volt a győzelem az Eger számára a hazai 27–5-ös eredmény után, a legnagyobb nehézséget az utazás és a mérkőzés helyszíne okozta. A csapat kedd este indult útnak Budapestről Isztambulba, de onnan nem tudott továbbmenni Tbiliszibe a köd miatt. 

A csapat így a török városban éjszakázott, és hat óra késéssel csak hajnalban érkezett meg Grúziába, a játékosoknak így nem sok idejük maradt a regenerálódásra.

Gerendás György csapata nagy részét itthon hagyta, és lehetőséget adott a fiataloknak. A fiatalítás mértékének érzékeltetésére annyit, hogy az utazó keret két legrutinosabb pólósa a válogatottban az idén bemutatkozó Bisztritsányi Dávid és Mezei Tamás volt, míg a két legtöbbre hivatott ifjonc, a balkezes Zalánki Gergő és a Benedek Tibor által is figyelt Lőrincz Bálint is lehetőséget kapott.

A fáradtságnak nyoma sem volt a mérkőzésen. A két ország pólókultúrája közötti nagy különbség gyorsan jelentkezett és megmutatkozott az eredményben. 

Az ifisták közül nagy lehetőséget kapott a bizonyításra Halmos Péter, Kovács Zoltán, Józsa Bence, Tomas Kostelnik és Sándor Dávid kapus is. A fejlődés szempontjából dicséretes, hogy az egriek bátran nyúltak a fiatalokhoz, de ehhez szükséges volt a klubnál az elmúlt években folyó eredményes nevelőmunka. 

A ZF-Eger tíz mérkőzésből nyolc győzelemmel 24 ponttal zárt, és hármas holtverseny után (a Volgográd 9–7-re megverte a Voluliagmenit) a harmadik helyen jutott a BL-nyolcaddöntőjébe.

A nyolcaddöntő sorsolását február 28-án tartják Rómában.

 A-CSOPORT, 10. FORDULÓ
Ligamusz Tbiliszi (grúz)–ZF-Eger 4–12 (2–4, 0–3, 1–1, 1–4)


Gerendás György: – Maximálisan elégedett vagyok a csapat játékával. A viszontagságos utazás után kialvatlanul, fáradtan is fegyelmezetten pólóztak pólósaim. Örülök az ifistáink jó teljesítményének, bizonyították számíthatunk rájuk. Várjuk a nyolcaddöntős ellenfelet.

forrás: NSO.hu