Bejegyzések

vízilabda válogatott címkéjű bejegyzések megjelenítése

Benedek Tibor kihirdette a selejtezőre készülő keretet

Kép
Benedek Tibor kihirdette az áprilisi olimpiai selejtezőtornára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16 fős keretét, amelyből 13 játékost nevez majd Triesztbe.     Az április 3. és 10. között sorra kerülő viadalon négy kvótát osztanak ki, ez lesz az utolsó lehetőség a riói részvétel kiharcolására.     A magyar szövetség honlapjának Benedek Tibor úgy nyilatkozott:     "Ez az időszak a legfontosabb a válogatott számára, az utolsó lehetőségünk az olimpiai szereplés kivívására, természetesen ez a cél. Három lehetőséget elszalasztottunk, mindenki tisztában van vele, mekkora a tét, mit kell megoldanunk. Ennek szellemében állítottam most össze ezt a keretet."     A szövetségi kapitány külön kitért az Eger világbajnok játékosának, Szivós Mártonnak a visszakerülésére.     "Vegyes poszton számítok Marcira, nemcsak a szélen, hanem bekk pozícióban is. Ez egy fontos pillanat neki, de minden játékos számára az, akit...

Az olaszokkal játszik a negyeddöntőben a Benedek-csapat

Kép
A várakozásnak megfelelően az olaszokkal találkozik a magyar férfi vízilabda-válogatott a kazanyi vizes világbajnokság negyeddöntőjében.   Az olasz együttes Görögország és az Egyesült Államok legjobbjai mögött csak harmadik lett csoportjában, így játszania kellett a legjobb nyolc közé kerülésért, s Alessandro Campagna tanítványai magabiztos győzelmet arattak a kanadaiak felett.    Benedek Tibor együttese júniusban a világliga bergamói szuperdöntőjének helyosztóján 10-5-re legyőzte az olasz válogatottat, a két csapat júliusi összecsapásán, a margitszigeti Vodafone Kupa zárómérkőzésén viszont a vendégek nyertek 8-6-ra.    A keddi negyeddöntős mérkőzés magyar idő szerint 19.10 órakor kezdődik.    Eredmények:    a negyeddöntőbe jutásért: Olaszország-Kanada 8-2 (2-0, 1-1, 2-1, 3-0)    később: Brazília-Egyesült Államok 16.30 Kazahsztán-Montenegró 17.50 Dél-afrikai Köztársaság-Ausztrália 19.10    a 13-1...

Vízilabda Világliga - Teljes mind a férfi, mind a női mezőny

Kép
Teljessé vált a vízilabda Világliga úgynevezett Szuperdöntőjének - mindkét magyar válogatottat felvonultató - nyolccsapatos mezőnye a férfiaknál és a nőknél egyaránt.   A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA hírlevelének beszámolója szerint az egyesült államokbeli Los Alamitosban rendezett amerikai kontinentális selejtezők zárultával eldőlt, hogy az erősebb nemnél a házigazdák és a brazilok legjobbjai csatlakoznak Japán, Kína, Magyarország, Montenegró, Oroszország és Szerbia nemzeti csapataihoz. Az Egyesült Államok továbbjutása várható volt, az viszont meglepetés, hogy Brazília - történetében először - szintén döntős lett, mivel Kanadát kétszer is legyőzte, mi több, egy ízben az Egyesült Államok felett is diadalmaskodott egy büntetőpárbajban megnyert mérkőzésen.   A nőknél ugyanakkor nem született meghökkentő eredmény: az Egyesült Államok mind a négy meccsén győzött, míg Kanada Brazíliát verte meg két alkalommal is, és a vendéglátókhoz hasonlatosan bejuto...

Vizes vb - Benedek Tibor kihirdette keretét

Kép
Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kihirdette bő keretét a július 21-én rajtoló barcelonai világbajnokságra.    A  www.vlv.hu  beszámolója szerint a 19 fős keretbe öt olimpiai bajnok, Kis Gábor, Madaras Norbert, Hosnyánszky Norbert, Varga Dániel és Varga Dénes kapott meghívót. A vb-re majd 13 játékost lehet nevezni.    A magyar válogatott a vb előtt még a Világliga fináléjában lesz érdekelt, ezt június 11. és 16. között az oroszországi Cseljabinszkban rendezik. A magyar válogatott kerete: kapusok: Decker Attila, Lévai Márton, Nagy Viktor mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Kis Gábor, Madaras Norbert, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Tóth Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton A magyar válogatott programja a vb-n:    C csoport: július 22., hétfő: Magyarország-Kína 17.30 július 24., szerda...

Világliga: Vereséggel zárt a csoportelső magyar női válogatott

Kép
M ár biztos csoportelsőként  vereséggel fejezte be szereplését a Világliga európai selejtezőjében a magyar női vízilabda-válogatott, amely Athénban maradt alul három góllal a házigazdák legjobbjaival szemben a szerdai összecsapáson.   A pireuszi uszodában a világbajnoki címvédő hazaiak visszavágni készültek a január 26-án, Egerben elszenvedett 10-8-as vereségért, túl a presztízsen azért is, hogy életben tartsák amúgy igen halovány továbbjutási esélyüket. A görög csapat tudniillik nem csupán Merész András szövetségi kapitány kiválasztottjaitól kapott ki, hanem már a csoport harmadik tagjától, az olimpiai ezüstérmes spanyol gárdától is, ráadásul odahaza (7-12).  A tavaly Európa-bajnoki bronzérmes, a londoni ötkarikás játékokon negyedik magyar válogatott - mivel a csoportelsőséget már kiharcolta - alaposan átalakítva, pontosabban még tovább fiatalítva utazhatott a Vl-összecsapásra, miután a szakvezető a junior világbajnoki ezüstérmes ifjak közül tö...

Tét nélkül pólózik a női válogatott Athénban

Kép
A Görögország elleni világliga-mérkőzésre már csoportgyőztesként utazik a magyar női vízilabda-válogatott.  A magyar női vízilabda-válogatott már csoportgyőztesként, ez által pedig a Szuperdöntő egyik biztos résztvevőjeként szállhat medencébe szerdán Athénban a Világliga európai selejtezősorozatának zárómérkőzésén. A gyakorlatilag tét nélküli meccsen tovább kísérletezhet az utánpótlás legtehetségesebb képviselőivel Merész András szövetségi kapitány.  A szakvezető a tavaly Eb-bronzérmes, a londoni nyári olimpián negyedik együtteséből ezúttal csak négy alapembert vitt magával a görög fővárosba, ahol a világbajnoki címvédővel szemben a legutóbbi junior-vb-n ezüstérmes magyar csapatból kapnak többen is lehetőséget a bizonyításra.  "Az persze, hogy igen ifjú korátlagú gárdával megyünk, egyáltalán nem jelenti azt, hogy eleve lemondtunk a győzelemről, sőt... Megmerítjük a fiatalokat, akik eredménykényszer nélkül játszhatnak, s megpróbálunk nyerni odakint is" - foga...

Madaras Norbert visszatér a válogatottba

Kép
B enedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott két hónapja hivatalban levő szövetségi kapitánya már a közeljövőben számít a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbertre a nemzeti csapatban. A háromszoros ötkarikás aranyérmes pólósból lett szakvezető erről abban a pénteki nyilatkozatában beszélt, amelyet a válogatott hivatalos honlapjának (www.vlv.hu) adott. Eddigi tapasztalatairól szólva azt mondta, hogy a nemzeti együttesnél „a generációváltás láthatóan megtörtént". Benedek, akinek bemutatkozó világversenye a július-augusztusi barcelonai vb lesz, eddig 29 játékost hívott meg a különböző kereteibe, és még további három játékossal számol. „Az eddig sérülése miatt távolmaradó Hárai Balázson kívül még két olyan játékos van, akinek a szereplésével kalkulálok a közeljövőben: Madaras Norbi és Tóth Marci. Mindenki más, akire számítok az elkövetkező hónapokban, a világbajnokságig, benne volt az idei három felkészülési hét keretében" – jelezte a kapitány, aki a „tesztel...

A nők a brazilok, a férfiak a kínaiak ellen kezdenek a pólóvébén

Kép
A nők a brazilok, a férfiak a kínaiak ellen kezdenek a nyári, barcelonai vizes világbajnokság 16-16 csapatot felvonultató vízilabdatornáján. A július 21-én rajtoló és augusztus 4-én záruló pólós programban elsőként a Merész András irányította, a tavalyi londoni olimpián negyedik női együttes száll medencébe, méghozzá a nyitónapon a brazilok legjobbjai ellen, majd 23-án következnek az olaszok, 25-én pedig a kazahok.  A brit fővárosban olimpiai ötödik férficsapat, amelyet a szövetségi kapitányi poszton Kemény Dénest váltó Benedek Tibor vezet, július 22-én játszik először a vb-n, jelesül a négyes leggyengébbjével, a kínaiakkal, 24-én az ősi rivális szerb válogatott a soros ellenfél, a csoportzáró összecsapás pedig 26-án lesz, amikor is az ausztrál gárdával meccselnek a magyarok.   A FINA, a nemzetközi szövetség honlapján közzétett menetrend magyar érdekeltségű meccsei: nők, D csoport: július 21., vasárnap: Magyarország-Brazília 18.50 július 23., kedd: Magyar...

Összekerült a szerbekkel a pólóválogatott a vb-n

Kép
A magyar férfi vízilabda-válogatott a szerb, az ausztrál és a kínai csapattal, a női együttes pedig az olasz, a brazil és a kazah válogatottal alkot közös csoportot a nyári barcelonai világbajnokságon.  A sorsolást vasárnap délben ejtették meg a katalán fővárosban, ahol július 19. és augusztus 4. között bonyolítják majd le a 15. vizes vb-t.  Az előzetes kiemelésnél a férfigárdát a második kalapba tették, mivel a válogatott a tavaly nyári olimpián csak ötödikként végzett. A női válogatott mint londoni negyedik helyezett az első kalapba, vagyis a négy fő kiemelt közé került.  A pólósoknál mindkét nem tornáján 16-16 csapat vesz részt. A nőknél az alapszakasz első fordulója július 21-én lesz, a férfiaknál a négyesek küzdelmei július 22-én kezdődnek, és ezt a menetrendet tartva a folytatásban is kétnaponta lesznek a csoportmeccsek.  "Egyértelmű volt, hogy egy nagyon erős csapat lesz a csoportunkban, a szerbeket kaptuk" - reagált a válogatott honlapján Benedek T...

Kupagyőztes a Benedek-csapat

Kép
S zázszázalékos teljesítménnyel végzett az első helyen az új összetételű pólóválogatott a Volvo Kupán, miután a vasárnapi zárómérkőzésen három góllal nyert Románia legjobbjai ellen.  A magyar juniorválogatottat (13-7), majd a kanadai nemzeti együttest (8-5) is legyőző magyar felnőttcsapat a Kecskeméti Élményfürdőben rendezett torna befejező összecsapásán gyorsan vezetést szerzett: alkalmi centerként Decker Ádám használta ki az első emberelőnyt, igaz, a románok hamar egyenlítettek (1-1). Török Béla és Bátori Bence jóvoltából a meccs eleje egyre szebben alakult (3-1), csakhogy a rivális másként gondolta. Olyannyira, hogy kétszer fórból, egy ízben pedig megúszásból betalálva átvette a vezetést (3-4).  A második játékrészből három perc telt el, amikor a hideg zuhanyt az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert "leállította": létszámfölényes helyzetnél hatalmas gólt lőtt, kár, hogy hasonlóan látványos román válasz következett (4-5). A hat az öt elleni játékban aztán Vámos ...

Volvo-kupa: Hat góllal nyertek a nagyok a kicsik ellen

Kép
A magyar férfi vízilabda-válogatott 13–7-re legyőzte a magyar juniorválogatottat a kecskeméti Volvo-kupa 1. fordulójában. Volt már színvonalasabb Volvo-kupa is a sportág történetében, ezúttal azonban egy igazi csemegét láthatott a kecskeméti közönség. A torna második mérkőzésén a magyar felnőttválogatott a junior nemzeti csapattal játszott.  Kis Gábor egy szempillantás alatt emelte ki a labdát centerben, s szerezte meg a nagyválogatott és a mérkőzés első gólját a 23. másodpercben. A juniorok némileg megilletődötten kezdtek pár perc elteltével azonban felvették a ritmust.  Elsősorban Kis fizikai fölényével nem tudtak mit kezdeni a „kicsik", a második találat is azután született, hogy a centerről kiállítottak egy játékost, a fórt pedig Török Béla használta ki. Később Salamon Ferenc találatának köszönthetően 3–0 állt az eredményjelzőn az első szünetben. A mérkőzés képe a második negyedben sem változott. A juniorok küzdöttek, de a lövéseik gyengének minősültek, így...

Benedek: Nem a gólok száma számít

Kép
A férfi-vízilabda válogatott péntektől vasárnapig a VII. Volvo Kupa keretein belül folytatja a felkészülését és az összehangolódást.    Kecskemét második alkalommal ad otthon a vízilabda Volvo Kupának, de először az új sportuszodában. A mieink a junior válogatottal, Kanadával és Romániával csapnak össze a hétvégén. Legutóbb 2008-ban volt a hírös városban a torna, pár hónappal később a csapat megnyerte az olimpiát. „Most megelégszünk a Világliga-győzelemmel" – mondta Zombor Gábor polgármester a kupát felvezető budapesti sajtótájékoztatón. A torna névadó szponzora, a Volvo – amely nemrégiben meghosszabbította stratégiai szerződését a Magyar Vízilabda Szövetséggel – ezúttal is 70 ezer forintot ajánlott fel minden magyar gól után, az összeg a magyar utánpótlás támogatására megy majd. „Nyugodalmasabb lesz" – mondta Kemény Dénes, a szövetség elnöke, korábbi szövetségi kapitány arra a kérdésre, mennyiben lesz más számára ez a torna a korábbi hathoz képest.  Benedek Tibor...

Kidőlt a válogatott kapusa

Kép
N agy Viktor, a magyar vízilabda-válogatott első számú kapusa a románok elleni Világliga-meccs bemelegítésekor sérült meg.    Bár csak szerdán lesz végleges diagnózis, de a következő hetekben Nagy Viktor biztosan nem áll a magyar csapat kapujában – írja a vlv.hu.  A románok elleni Világliga-mérkőzés melegítése közben valószínüleg egy lövés elvitte a kezét, és a jobb csuklója megsérült. Így Benedek Tibor szövetségi kapitány biztosan nem számíthat rá a hétvégén kezdődő hagyományos Volvo Kupán sem. A magyar válogatott jelenlegi első számú kapusa a vlv.hu kérdésére elárulta: „Szalagszakadást szenvedtem, de még nem tudni, hogy mennyire komoly ez a sérülés. A románok elleni Világliga-meccs előtti bemelegítésnél volt egy rossz lövés, amit védtem, s eléggé megfájdult a kezem. A második negyedre már rosszul éreztem magam, émelyegtem, fájt a csuklóm, aztán már a labdát sem tudtam megfogni. Akkor kértem a cserét, és utána kiderült, hogy komolyabb a dolog. Először egy félmegoldá...

VB: Február végén lesz a sorsolás

Kép
F ebruár 24-én a spanyol közszolgálati televízió élőben sugározza majd a vízilabda világbajnokság sorsolását, amelyen a női, és a férfi válogatott is érdekelt.   Miután az amerikai selejtező is véget ért, így a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) bejelentette, hogy február 24-én rendezik meg a vízilabda világbajnokság sorsolását.  A barcelonai vizes világbajnokság július 19-én veszi kezdetét és augusztus 4-én fog befejeződi. Térjünk vissza a sorsolásra. A hivatalos bejelentés szerint a sorsolást élőben közvetíti majd a spanyol közszolgálati televízió, a TVE. Az eseményen részt vesz majd a FINA elnöke, Julio Maglione, a szervezőbizottság társelnöke, Maite Fandos, a spanyol úszószövetség első embere, Fernando Carpena és Gianni Lonzi, aki a FINA technikai bizottságának a vezetője. A nőknél és a férfiaknál is 16-16 válogatott szerepel majd a világbajnokságon, igaz Dél-Afrika szereplése még kérdéses, ugyanis az afrikai országnak előbb megkell erősítenie a részvételi szándékát! A ...

Világliga: A spanyolok elleni győzelemmel döntős a magyar válogatott

Kép
A z idegenbeli 12-9-es diadal után hazai medencében is nyert, méghozzá 13-11-re a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolok ellen. Sikerével Merész András együttese bejutott a Vl-döntőbe.   Az Eb-bronzérmes, olimpiai negyedik magyar együttes és a tavaly nyáron Londonban ötkarikás ezüstérmes - az elődöntőben éppen a Merész-gárdát legyűrő - spanyol csapat Kőér utcai találkozóján Szücs Gabriella hatásos bombával szerzett vezetést. A rivális egyenlítését követően Keszthelyi Rita volt eredményes.  Gangl Edina 2-1-nél büntetőt védett, míg az újabb spanyol ötméterest a kapufa hárította, viszont Keszthelyi újfent pontos volt, s a lövésre vállalkozó válogatott újonc Gurisattai Gréta sem hibázott (4-1). Az első szünet előtt emberelőnyből szépítettek a spanyolok 4-2-re.  Antal Dóra megúszás-góljával rajtolt a második negyed (5-2), majd 5-3 után Keszthelyi ívelt a bal sarokba, Szücs pedig kapufás akciógóllal járult hozzá a négytalálatnyi előnyhöz (7-3). Aztán 7-4-re módosult ...

Nehezen nyertünk Románia ellen

Kép
A magyar férfi vízilabda-válogatott Debrecenben 9–8-ra győzött Románia ellen a világliga európai selejtezőjének C-csoportjában, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll a kvartett élén.    Románia ellen kötelezőnek számított a győzelem megszerzése – pláne hazai pályán –, keleti szomszédaink azonban nem adták könnyen a három pontot. A mérkőzés első gólját Andrei Busila szerezte – Nagy Viktor feje fölött vágta a kapuba a labdát –, a Szeged korábbi román légiósa pedig ezután is elemében volt. A magyar csapat gyenge kezdés után Decker Ádám és Varga Dániel találatával fordított, de az első negyed 2–2-vel zárult. A folytatásban sem lett jobb a helyzet, Busila tarthatatlannak bizonyult, a negyedik góljával zárult a második játékrész, 5–4-re vezettek ezzel a románok. A nagyszünet után Decker Attila állt a magyar kapuba, aki remekül szállt be a meccsbe, védéseivel, valamint Varga Dániel és Szivós Márton góljaival ismét átvette a vezetést a magyar csapat. Az ellenfélnél ...

Legyőzték a pólósok az oroszokat

Kép
H armadik mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott a Világligában.    Az új szövetségi kapitány, Benedek Tibor csapata az oroszok ellen nyert három góllal selejtezőcsoportjában a szerdai, volgográdi összecsapáson.  A románokkal szembeni idegenbeli (12-9 Nagyváradon) és az olaszok elleni őszi hazai siker (6-5 Székesfehérvárott) után harmadik Világliga-fellépésén is győzni akart a magyar csapat, amelyet az említett két meccsen még megbízott szakvezetőként vezényelt, Oroszországban viszont már főállású kapitányként segített a medence széléről a játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek.  Alaposan megfiatalított együttese remekül kezdte a találkozót, s - derül ki a válogatott hivatalos honlapjának, a www.vlv.hu-nak a helyszíni tudósításából - az első negyed végére négygólos előnyre tett szert. Már az első két támadás - Török Bélának és Bátori Bencének köszönhetően - eredményes volt, majd emberelőnyből az olimpiai bajnok csapatkapitány, Varga Dá...

Benedek: Győzni megyünk Oroszországba

Kép
H árom edzéssel maga mögött kel útra kedden a magyar férfi vízilabda-válogatott az új szövetségi kapitány, a posztját január 10-én elfoglalt Benedek Tibor irányításával Volgográdba.    A háromszoros olimpiai bajnokból lett szakvezető a Komjádi uszodában tartott hétfői, sajtónyilvános tréning után elmondta, hogy bár közös gyakorlásra alig jutott idő, jelöltjeitől győzelmet vár mind Volgográdban, mind a következő Vl-meccsen, amelyet csapata pénteken játszik Debrecenben a románok legjobbjaival.    Ugyanarra a lelkesedésre számítok most is a fiúktól, mint amilyet az őszi két Világliga-mérkőzésen, akkor még megbízott kapitányként tapasztaltam Nagyváradon és Székesfehérváron, amikor a román, illetve az olasz válogatott ellen nyertünk. Azzal együtt is, hogy most a rendelkezésre álló idő nem lehetett elég a taktikai hiányosságok pótlására" - mondta Benedek Tibor az MTI-nek.       A fiatal szakvezető jelöltjei közül nem utazhat a többiek...

Benedek Tibor keretet hirdetett, Dabrowski Norbert lesz a másodedző

Kép
B enedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya szerdán kijelölte keretét, amelyből kikerül a január 30-i, volgográdi orosz-magyar Világliga-mérkőzésre utazó csapat. A szakvezető a nemzeti együttes honlapján - www.vlv.hu - hozta nyilvánosságra a 19 név alkotta listát. A keretben négy - egyformán egyszeres - olimpiai bajnok kapott helyet Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Varga Dániel és Varga Dénes személyében. "Ez egy olyan keret, amely nyitott és úgy érzem, kellő motivációt ad mindenkinek, a fiataloknak is - nyilatkozta Benedek Tibor, aki a jövőbeni munkát illetően leszögezte: mindazt, ami korábban jól működött, megtartja, ami pedig fejlődést hozhat, azzal igyekszik bővíteni a repertoárt. "Sűrű a klubszezon és alkalmazkodni kell a klubok érdekeihez, emiatt nyárig nagyon kevés idő lesz a közös felkészülésre. A keret január 28-án, hétfőn találkozik először, kedden már utazunk, mert szerdán Világliga-meccs lesz Volgográdban, a hazaérkezés másn...

Benedek Tibor aláírta szerződését

Kép
A láírta szerződését a Magyar Vízilabda Szövetséggel Benedek Tibor, akit az MVLSZ január 3-ai elnökségi ülésén választottak meg a férfiválogatott szövetségi kapitányának a 2016-ig tartó olimpiai ciklusra.    A szövetség szerdai sajtóközleménye szerint a háromszoros olimpiai bajnok korábbi válogatott játékos, aki az elmúlt három esztendőben a nemzeti együttes edzőjeként dolgozott, és az MVLSZ elnöke, Kemény Dénes az elmúlt napokban egyeztették a négyéves szerződés részleteit és kedden kézjegyükkel látták el a megállapodást. A kapitányi székben éppen Keményt követő Benedekre rögtön fontos feladatok várnak: a Világliga keretében a válogatott január 30-án Volgográdban találkozik Oroszország együttesével, majd az újabb csoportmérkőzésen, február 1-jén Románia legjobbjaival száll vízbe Debrecenben. forrás: MTI