Benedek: Nem a gólok száma számít

A férfi-vízilabda válogatott péntektől vasárnapig a VII. Volvo Kupa keretein belül folytatja a felkészülését és az összehangolódást. 


Kecskemét második alkalommal ad otthon a vízilabda Volvo Kupának, de először az új sportuszodában. A mieink a junior válogatottal, Kanadával és Romániával csapnak össze a hétvégén.

Legutóbb 2008-ban volt a hírös városban a torna, pár hónappal később a csapat megnyerte az olimpiát. „Most megelégszünk a Világliga-győzelemmel" – mondta Zombor Gábor polgármester a kupát felvezető budapesti sajtótájékoztatón.

A torna névadó szponzora, a Volvo – amely nemrégiben meghosszabbította stratégiai szerződését a Magyar Vízilabda Szövetséggel – ezúttal is 70 ezer forintot ajánlott fel minden magyar gól után, az összeg a magyar utánpótlás támogatására megy majd.


„Nyugodalmasabb lesz" – mondta Kemény Dénes, a szövetség elnöke, korábbi szövetségi kapitány arra a kérdésre, mennyiben lesz más számára ez a torna a korábbi hathoz képest. 

Benedek Tibor szövetségi kapitány számára már kevésbé lesz nyugodt, hiszen egy ideje már neki kell a maximumot kihozni a magyar válogatottból.

„Elsősorban egy felkészülési lehetőség nekünk ez a kupa, örülünk neki. Egy állomás az új csapat számára, egy olyan alkalom, ahol azok is lehetőséget kaphatnak, akik a Világligában nem. Tizennyolc játékossal készülünk, szeretném, ha mindenki vízbe kerülne.

Most nem a gólok száma számít, a 70 ezer forint ellenére, jobban örülnék annak a lehetőségnek, ha a minél kevesebb kapott gól után is járna valamilyen összeg.

Nem az a célunk, hogy minél jobban elverjük mondjuk a junior válogatottat, hanem az a fontos, hogy megfelelően gyakoroljuk a taktikai variációkat" – így a szövetségi kapitány.

A magyar válogatott pénteken 19 órától játssza első mérkőzését a magyar junior válogatott ellen.

forrás: sport24.hu