Bejegyzések

NBA címkéjű bejegyzések megjelenítése

NBA - Hornacek lett a Phoenix vezetőedzője

Jeff Hornacek lett az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) érdekelt Phoenix Suns vezetőedzője - jelentette be kedden a klub.   Az 50 éves tréner 2007 óta dolgozott a Utah Jazz szakmai stábjában.    Hornacek most pályafutása első NBA-csapatához tér vissza, ahol 1986 és 1992 között játszott. A liga egyik legjobb hárompontos dobója később a Philadelphia 76ersben (1992-1994), s végül a Utah Jazzben (1994-2000) szerepelt. Legnagyobb sikereit a Jazznél érte el, mellyel 1997-ben és 1998-ban is döntőt játszott.    A Suns a mostani idényben a Nyugati főcsoport utolsó, 15. helyén végzett, és a gárda január óta az ideiglenesen megbízott vezetőedző, Lindsey Hunter irányításával készült. forrás: MTI

NBA: A Denver 11, a Miami már 21 meccset nyert zsinórban

Kép
A Miami Heat Milwaukee-ban megszerezte zsinórban 21. győzelmét az NBA-ben, míg a Los Angeles Lakers a bokáját fájlaló Kobe Bryant korai leültetése ellenére is nyerni tudott Indianapolisban. A Memphist legyőző Denver zsinórban 11 győzelemnél jár, míg a Chicago Bulls elkerülte, hogy egymás után hatodszor is kikapjon idegenben, 113–95-re legyőzte a Golden State-et.   ALAPSZAKASZ, 125. JÁTÉKNAP    Indiana Pacers–Los Angeles Lakers 93–99 Washington Wizards–New Orleans Hornets 96–87 Toronto Raptors–Charlotte Bobcats 92–78 Atlanta Hawks–Phoenix Suns 107–94 Houston Rockets–Minnesota Timbwerwolves 108–100 Oklahoma City Thunder–Orlando Magic 117–104 Dallas Mavericks–Cleveland Cavaliers 96–86 Milwaukee Bucks–Miami Heat 94–107 Denver Nuggets–Memphis Grizzlies 87–80 Golden State Warriors–Chicago Bulls 95–113  forrás: NSO.hu

NBA: Húsznál jár a Miami, padlón a Bulls, kikapott a Lakers

Kép
A z észak–amerikai kosárlabda–bajnokság (NBA) alapszakaszának 124. játéknapján huszadik győzelmét aratta megszakítás nélkül a Miami Heat – összesen pedig ez volt a 49. sikere –, amely ezúttal a Philadelphia 76ers vendégeként diadalmaskodott. A Chicago Bulls méretes, 24 pontos vereséget szenvedett a Sacramento Kings otthonában. A Los Angeles-i együttesek közül a Lakers vendégként, a Clippers házigazdaként kapott ki. A Denver Nuggets zsinórban tizedszer nyert, a Detroit Pistons viszont hetedszer kapott ki.  ALAPSZAKASZ, 124. JÁTÉKNAP Philadelphia 76ers–Miami Heat 94–98 Washington Wizards–Milwaukee Bucks 106–93 Indiana Pacers–Minnesota Timberwolves 107–91 Boston Celtics–Toronto Raptors 112–88 Atlanta Hawks–Los Angeles Lakers 96–92 Houston Rockets–Phoenix Suns 111–81 Oklahoma City Thunder–Utah Jazz 110–87 Sacramento Kings–Chicago Bulls 121–97 Denver Nuggets–New York Knicks 117–94 Los Angeles Clippers–Memphis Grizzlies 85–96 Golden State Warriors–Detroit Pistons 105–97 forr...

NBA: Korábbi csapata ellen remekelt Howard

Kép
S orozatban 19. mérkőzésén diadalmaskodott a címvédő Miami Heat az: a floridai csapat ezúttal, hazai környezetben, az Atlanta Hawks együttesét győzte le.  Először játszott korábbi csapata, az Orlando Magic otthonában Dwight Howard: a Los Angeles Lakers centere idei legjobb teljesítményével, 39 ponttal és 16 lepattanóval járult hozzá a sikerhez. Howard ráadásul NBA-csúcsot állított be azzal, hogy 39 büntetőt végezhetett el a mérkőzésen.  A nyugati listavezető San Antonio Spurs meglepően simán, 107-83-ra kapott ki a Minnesota Timberwolves vendégeként. A hazaiak legjobbja a spanyol Ricky Rubio volt, aki NBA-s karrierje első tripla dupláját (21 pont, 13 lepattanó, 12 gólpassz) érte el.  Eredmények: Miami Heat-Atlanta Hawks 98-81 Brooklyn Nets-New Orleans Hornets 108-98 Charlotte Bobcats-Boston Celtics 100-74 Cleveland Cavaliers-Washington Wizards 95-90 Orlando Magic-Los Angeles Lakers 97-106 Portland Trail Blazers-Memphis Grizzlies 97-102 Milwaukee Bucks-Dallas Mave...

NBA: A Knicks 63 pontra volt képes a Golden State ellen

Kép
A mezőnyből 27.4 százalékkal dobó New York Knicks 92–63-as vereséget szenvedett a Golden State Warriors otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján. A nap rangadóján a San Antonio a sérült Tony Parker nélkül 105–93-ra megverte hazai pályán az Oklahoma City Thundert. A győztes Spurs legjobbja a dupla duplát (21 pont, 10 lepattanó) elérő brazil center, Tiago Splitter volt. ALAPSZAKASZ, 122. JÁTÉKNAP Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets  106–97 San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder  105–93 Utah Jazz–Detroit Pistons  103–90 Phoenix Suns–Denver Nuggets  93–108 Golden State Warriors–New York Knicks  92–63 forrás: NSO.hu

NBA: A Lakers legyőzte a Bullst, zsinórban 18-nál jár a Miami

Kép
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 121. játéknapján a Lakers és a Clippers is Los Angelesben nyert, előbbi a Chicago Bulls ellen szűken, utóbbi a Detroit Pistons ellen magabiztosan. Zsinórban a 18. győzelmét aratta a Miami Heat, amely ezúttal az Indiana Pacers ellen diadalmaskodott hazai környezetben.  ALAPSZAKASZ, 121. JÁTÉKNAP Oklahoma City Thunder–Boston Celtics 91–79 Los Angeles Lakers–Chicago Bulls 90–81 Toronto Raptors–Cleveland Cavaliers 100–96 Orlando Magic–Philadelphia 76ers 99–91 Miami Heat–Indiana Pacers 105–91 New Orleans Hornets–Portland Trail Blazers 98–96 Minnesota Timberwolves–Dallas Mavericks 77–100 Sacramento Kings–Milwaukee Bucks 113–115 Los Angeles Clippers–Detroit Pistons 129–97 forrás: NSO.hu

NBA: A Knicks Anthony és Stoudemire nélkül is nyert

Kép
A z észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a New York Knicks Carmelo Anthony és Amare Stoudemire hiányában, de a 24 pontig jutó J. R. Smith hathatós közreműködésével 113–84-re nyert a Utah Jazz ellen. Közben bejelentették, hogy Stoudemire-re térdműtét vár, amelynek következtében hat hétig nem számíthatnak rá. A Denver Nuggets már sorozatban 13. mérkőzését nyerte meg hazai környezetben, míg a Phoenix Suns két ponttal volt jobb a Houstonnál.   ALAPSZAKASZ, 120. JÁTÉKNAP Atlanta Hawks–Brooklyn Nets 80–93 New York Knicks–Utah Jazz 113–84 Washington Wizards–Charlotte Bobcats 104–87 Memphis Grizzlies–New Orleans Hornets 96–85 Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 111–88 Phoenix Suns–Houston Rockets 107–105 Golden State Warriors–Milwaukee Bucks 93–103 forrás: NSO.hu

NBA: Miami 17, Kobe Bryant 41, Spurs mínusz 30

Kép
A z észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) hazai pályán szenvedett meglepően sima, 30 pontos vereséget a Portlandtől a ligaelső, a sérült Tony Parkert nélkülöző San Antonio. A Los Angeles Lakers Kobe Bryant 41 pontjának is köszönhetően hosszabbításban győzött a Toronto ellen, a Miami a Philadelphia ellen szerezte meg sorozatban 17. sikerét. 119. JÁTÉKNAP   Charlotte Bobcats– Oklahoma City Thunder 94–116  Orlando Magic– Indiana Pacers 86–115  Boston Celtics –Atlanta Hawks 107–102 – h.u. Brooklyn Nets –Washington Wizards 95–78  Detroit Pistons –Dallas Mavericks 102–99  Cleveland Cavaliers– Memphis Grizzlies 92–103  Miami Heat –Philadelphia 76ers 102–93  Chicago Bulls –Utah Jazz 89–88  San Antonio Spurs– Portland Trail Blazers 106–136  Sacramento Kings –Phoenix Suns 121–112  Los Angeles Lakers –Toronto Raptors 118–116 – h. u.  Golden State Warriors– Houston Rockets 88–94   forrás: NSO.hu

NBA: Egyetlen ponttal nyert az Oklahoma a New York ellen

Kép
A z észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján két mérkőzést rendeztek. A Nyugati főcsoportban második helyen álló Oklahoma idegenben egyetlen ponttal győzött a keleti második New Yorkkal szemben, a Thunder sorozatban harmadik sikerét könyvelhette el, köszönhetően Kevin Durant 34 pontjának is. A másik oldalon J. R. Smith 36-ot szórt. A Denver egy kevésbé szoros meccsen nyert a Los Angeles Clippers ellen.  118. JÁTÉKNAP New York Knicks–Oklahoma City Thunder    94–95 Denver Nuggets–Los Angeles Clippers            107–92   forrás:NSO.hu

NBA: 28 csapat játszott, nyert a keleti és a nyugati első

Kép
A z észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján igazi nagyüzem volt, parkettre lépett huszonnyolc csapat a harmincból. Nyert a nyugati első San Antonio Spurs és a keleti listavezető Miami Heat is. Előbbi a Chicago Bullst intézte el könnyedén, utóbbinak viszont meg kellett szenvednie az Orlando Magic elleni sikerért.  ALAPSZAKASZ, 117. JÁTÉKNAP Charlotte Bobcats–Brooklyn Nets     78–99 Cleveland Cavaliers–Utah Jazz     104–101 Indiana Pacers–Boston Celtics     81–83 Atlanta Hawks–Philadelphia 76ers     107–96 Miami Heat–Orlando Magic     97–96 Detroit Pistons–New York Knicks     77–87 Memphis Grizzlies–Portland Trail Blazers     91–85 New Orleans Hornets–Los Angeles Lakers     102–108 Minnesota Timberwolves–Washington Wizards     87–82 Dallas Mavericks–Houston Rockets     112–108 San Antoni...

NBA: A Lakers elázott az oklahomai kosáresőben, Bryant megsérült

Kép
K ikapott a Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 116. játéknapján az Oklahoma City Thunder vendégeként (122–105). Kobe Bryanték voltak 18 pontos hátrányban is, majd feljöttek ötre, ám az utolsó 6 percben nem dobtak kosarat, míg a házigazdák tizenkettőt is, így a vereség elkerülhetetlen volt a vendégek számára. Ráadásul a Lakersnél aggódhatnak a 30 pontig jutó Kobe Bryant állapotáért is, hiszen a jobb könyöke megsérült, ám közel ötperces ápolás után még visszatért a pályára, de később ismét elhagyta azt.  A Denver immáron hat mérkőzés óta veretlen, a 24 pontot szóró Ty Lawson vezérletével győzött a Nuggets a Sacramento Kings ellen. A Boston a szezoncsúcsig jutó Avery Bradley (22 pont) vezetésével győzött a Philadelphia ellen.  116. JÁTÉKNAP Philadelphia 76ers–Boston Celtics 101–109 Oklahoma City Thunder–Los Angeles Lakers 122–105 Sacramento Kings–Denver Nuggets 113–120 forrás: NSO.hu

NBA: Képtelenség megállítani a Miamit, megvan a rekord

Kép
A Miami Heat 97–81-re győzött a Minnesota Timberwolves vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) kedd virradóra megrendezett játéknapján, és 15 mérkőzésesre nyújtotta győzelmi sorozatát: ez új csapatrekord. Dwyane Wade 32 ponttal, hét lepattanóval és 10 gólpasszal vezette a csúcsdöntő hadműveletet, míg LeBron James 20 ponttal és 10 lepattanóval érzékeltette, hogy egy rakoncátlankodó bal térd csak lelassítani tudja, a játékból kivenni (egyelőre?) nem.  A New York annak ellenére győzött Clevelandben, hogy vezére, a térdét hetek óta fájlaló Carmelo Anthony az első félidőben kiszállni kényszerült. A 22 pontos hátrányból kiharcolt siker főképp Amare Stoudemire (22) és J. R. Smith (18) pontjaira épült. A Denver Nuggets megnyerte sorozatban a 11. hazai meccsét is, és saját közönsége előtt ugyanott tart, ahol a műfaj idényrekordere, a Miami: 26 győzelem és mindössze három vereség.  ALAPSZAKASZ, 115. JÁTÉKNAP Minnesota Timberwolves–Miami Heat 81–9...

NBA: Eggyel nyert a Lakers, kikapott a Clippers és a Chicago

Kép
A z észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának 114. játéknapján Los Angelesben mindössze egyetlen ponttal nyert a Lakers az Atlanta Hawks ellen. Vendégként szenvedett súlyos vereséget a Dallas Mavericks és a Detroit Pistons, a Chicago Bulls öttel maradt alul.  NBA, ALAPSZAKASZ, 114. JÁTÉKNAP Los Angeles Clippers–Oklahoma City Thunder 104–108 Washington Wizards–Philadelphia 76ers 90–87 Orlando Magic–Memphis Grizzlies 82–108 Sacramento Kings–Charlotte Bobcats 119–83 Houston Rockets–Dallas Mavericks 136–103 San Antonio Spurs–Detroit Pistons 114–75 Indiana Pacers–Chicago Bulls 97–92 Los Angeles Lakers–Atlanta Hawks 99–98 New York Knicks–Miami Heat 93–99 forrás: NSO.hu

NBA: Jennings 19 asszisztot jegyzett a Toronto ellen

Kép
B randon Jennings karriercsúcsot jelentő 19 assziszttal segítette győzelemhez az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Milwaukee Buckst, amely hosszabbításban verte meg 122–114-re a Toronto Raptorst.  ALAPSZAKASZ, 113. JÁTÉKNAP Philadelphia 76ers–Golden State Warriors 104–97 Chicago Bulls–Brooklyn Nets 96–85 Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 122–114 0 h.u. Portland Trail Blazers–Minnesota Timberwolves 109–94 forrás: NSO.hu

NBA: Ismét nyert a Miami, 130 Spurs-pont, vesztes Oklahoma

Kép
A z észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a sorozatban 13. sikerét arató bajnoki címvédő Miami megverte a Memphist, míg a ligaelső San Antonio 130 pontot dobott és 28 ponttal nyert a Sacramento ellen.  A Denver–Oklahoma nyugati rangadó Wilson Chandler és Russel Westbrook dobópárbaját hozta – ezt a vendégek játékosa nyerte 38–35-re, a kiélezett meccs végén viszont a Nuggets örülhetett.  ALAPSZAKASZ, 112. JÁTÉKNAP Toronto Raptors–Indiana Pacers              81–93 Washington Wizards–New York Knicks      88–96  Orlando Magic–Houston Rockets              110–118 Boston Celtics–Golden State Warriors        94–86 Miami Heat–Memphis Grizzlies                    98–91 Cleveland Cavaliers–Los Angeles Clippers   89–105 Brooklyn Nets–Dallas Maverick...

NBA: Bryant 33 pont, nyert a Lakers

Kép
A Los Angeles Lakers 22 ponttal, 116-94-re győzött a vendég Minnesota Timberwolves ellen az NBA csütörtöki játéknapján.  A mezőny legeredményesebb játékosa a hazaiak sztárja, Kobe Bryant volt 33 ponttal.   Eredmények: Indiana Pacers-Los Angeles Clippers 91-99 Chicago Bulls-Philadelphia 76ers 93-82 Los Angeles Lakers-Minnesota Timberwolves 116-94  forrás: MTI

NBA: Curry 54 pontja is kevés volt a Knicks ellen

Kép
A Golden State Warriors játékosa, Stephen Curry hiába dobott idénycsúcsnak számító 54 pontot, csapata 109-105-re kikapott a New York Knicks otthonában az észak-amerikai kosárlabdaligában.   Eredmények: Washington Wizards-Detroit Pistons 95-96 Orlando Magic-Sacramento Kings 101-125 Cleveland Cavaliers-Toronto Raptors 103-92 New York Knicks-Golden State Warriors 109-105  Memphis Grizzlies-Dallas Mavericks 90-84 Houston Rockets-Milwaukee Bucks 107-110 Oklahoma City Thunder-New Orleans Hornets 119-74 San Antonio Spurs-Phoenix Suns 101-105, hosszabbítás után Utah Jazz-Atlanta Hawks 91-102 Portland TrailBlazers-Denver Nuggets 109-111 forrás: MTI

NBA: Kétszeri hosszabbításban nyert a címvédő

Kép
A címvédő Miami Heat kétszeri hosszabbítás után győzte le a vendég Sacramento Kings együttesét az észak-amerikai kosárlabdaliga legutóbbi játéknapján.  A hazaiaknál LeBron James és Dwayne Wade együtt 79 pontot szórt, több mint a felét annak, amennyit a csapat az egész meccsen dobott. James ráadásul 40 pontja mellett 16 gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A Miami sorozatban 12. alkalommal nyert, s továbbra is vezeti a Keleti-főcsoportot.   Eredmények: Philadelphia 76ers-Orlando Magic 84-98 Indiana Pacers-Golden State Warriors 108-97 Miami Heat-Sacramento Kings 141-129, kétszeri hosszabbítás után Chicago Bulls-Cleveland Cavaliers 98-101 New Orleans Hornets-Brooklyn Nets 97-101 Dallas Mavericks-Milwaukee Bucks 90-95 Phoenix Suns-Minnesota Timberwolves 84-83, hosszabbítás után Los Angeles Clippers-Charlotte Bobcats 106-84 forrás: MTI

NBA: Kobe Bryant sem volt elég a Denver ellen

Kép
A Denver Nuggets hazai pályán legyőzte a Los Angeles Lakerst az NBA legutóbbi játéknapján. A vendégeknél Kobe Bryant 29 pontot dobott, Dwight Howard pedig 15-ig jutott, utóbbi azonban az utolsó 12 büntetődobásából 11-et elhibázott. A Denver sorozatban kilencedik hazai meccsét nyerte meg, a többek között a csapat sérüléssel bajlódó legjobb dobóját, Danilo Gallinarit helyettesítő Wilson Chandler 23, valamint Ty Lawson 22 pontjának köszönhetően.  Eredmények: Toronto Raptors-Washington Wizards 84-90 Detroit Pistons-Atlanta Hawks 103-114 Denver Nuggets-Los Angeles Lakers 119-108 Utah Jazz-Boston Celtics 107-110 - hosszabbítás után forrás: MTI

NBA: Már 11 meccsnél tart a Heat sikerszériája

Kép
A második félidőben huszonkét pontos előnyből nyolcpontos hátrányba került, mégis nyert a Miami Heat a Cleveland ellen az NBA legutóbbi játéknapján. LeBron James és csapata zsinórban 11 győzelemnél tart, s a Keleti főcsoportból elsőként eljutott 40 győzelemig. Nyugaton az Oklahoma szerezte meg 40. sikerét, harmadikként a konferenciájában az éllovas San Antonio és az LA Clippers után.  ALAPSZAKASZ, 107. JÁTÉKNAP Dallas Mavericks–Los Angeles Lakers     99–103 Brooklyn Nets–Memphis Grizzlies     72–76 Minnesota Timberwolves–Golden State Warriors     99–100 Miami Heat–Cleveland Cavaliers     109–105 New Orleans Hornets–Sacramento Kings     110–95 New York Knicks–Philadelphia 76ers     99–93 Phoenix Suns–San Antonio Spurs     87–97 Portland Trail Blazers–Boston Celtics     92–86 Oklahoma City Thunder–Chicago Bulls     102–72  forrás: NSO.hu